Választott parlamenti képviselôink bérezésérôl ritkán hallunk, illetve nehezen jutunk olyan információkhoz, melyekbôl következtetni lehetne arra, hogy mennyi a havi keresetük.Az UdvarhelySzék utánajárt a kérdésnek, megtudtuk, hogy havonta egy parlamenti képviselô közel 30 millió lej fölött rendelkezik. Ebbôl több mint 11.000.000 lej a bruttó fizetése, melybôl a nettó, tehát kézhez kapott összeg meghaladja a 7.800.000 lejt. Ugyanakkor minden képviselônek jár 11.000.000 lej képviselôirodájának fenntartására.Ha egy képviselô kintlakásban lakik, azaz nem veszi igénybe az állam biztosította szálláshelyet a Bukarest Szállóban, akkor 6.000.000 lej szálláspénzben részesül, bár ez csökkenhet, ha a hónap 30 vagy néha 28 napos.Parlamenti politikusaink gyûléspénzt is kapnak, 3.000.000 lejt attól függôen, hogy járnak-e ülésre. Ha nem, akkor joggal kapnak kevesebbet.Mindezen juttatások mellett a parlamenterek ingyenesen utazhatnak az ország területén, akár vonattal, akár repülôvel.Mindent összevetve, ma a román parlamentben közel 30 millió lejhez juthat egy képviselô vagy szenátor.
uszék
Összekeverte meghívottjait a helyi RMDSZ-elnök legutóbbi sajtótájékoztatóján: Antal István ugyanis pénteken még úgy tudta, hogy a legfelsôbb RMDSZ-vezetés Kelemen Hunor államtitkárt bízta meg az udvarhelyi Március 15-i ünnepségen való "fellépéssel". Kelemen Hunor azonban nem tud hivatalos felkérésrôl. Eckstein Kovács Péter kisebbségügyi minisztert a Polgármesteri Hivatal kérte föl az ünnepségen való részvételre, így ô mond beszédet a Romániai Magyar Demokrata Szövetség nevében.
uszék
Már reggel óta özönlött a nép. Jöttek szekérrel és autóbusszal, autóval és gyalog. Jöttek betegek és egészségesek, öregek és fiatalok. Kilenc órakor már megtelt a templom, azután az udvara is, gyóntak körtefa alatt és szabad mezôn, románul és magyarul, énekeltek és imádkoztak mindenütt. Mert a Szûzanya hónapokkal ezelôtt megígérte, hogy ma délután, pontban öt órakor megjelenik egy vak asszonynak. S ha megígérte, hát ôk is eljöttek, két-háromezren, hívôk és tamáskodók, a térképen sem található erdélyi kis faluba, ahol csoda van születôben. A Dicsôszentmárton árnyékában megbújó Szôkefalva négyszáznyolcvan házából vasárnap reggel négy templom felé indulnak a lakók. Reformátusok a legtöbben, vannak unitáriusok és ortodoxok is, és talán legkevesebben a katolikusok - 220 lélek tartozik Görgy István plébános kicsinyke közösségéhez. Egy ideje évente pár alkalommal megsokszorozódik a gyülekezet, mert egyik tagjának, a kilenc éve megvakult Rózsikának megjelenik a Szûzanya. A látomások öt éve kezdôdtek, ima közben. - Lányom, miért vagy szomorú? - kérdezte egy hang, majd így folytatta: szent fiam, Jézus Krisztus elfogadta imádat. A 13 éves kora óta cukorbeteg fiatalaszszony jeleket kért és kapott, hogy megbizonyosodjék, valóban Szûz Mária beszélget-e vele. Állítása szerint udvarukban egy kiszáradt fa újjáéledése és ciklikus tetszhalála a bizonyíték a hitbéli meggyôzôdés mellett. A beteg aszszonynak elôre bejelentett idôpontokban vannak látomásai, ilyenkor fehérbe öltözött szobrot lát, kezében rózsafüzérrel, fején tizenegy kis és egy nagy csillagból álló koronával. A földöntúli lény lelki vezetôt is választott neki, egy környékbeli román görög katolikus lelkész személyében. Bár eddig teljes volt az összhang a falu plébánosa és az idegenbôl jött pap között (a jelenéseket megelôzô szentmisét is két nyelven celebrálták), ám utóbbi szerdán még civil résztvevôként sem jöhetett el, mert (információink szerint) ortodox részrôl panasz érkezett ellene püspökéhez. Mégis volt román szó a mostani misén: székelyes hangsúllyal bár, de a szentleckét románul is felolvasták, jelezve, hogy az isteni kegy mindenkié. Rózsikának a falu szélén álló, befejezetlen házánál már reggel óta egymásnak adják a kilincset a zarándokok. Vizet visznek az udvaron lévô, szent hírû kútból - egymás között csodálatos gyógyulásokról mesélnek -, majd mindent megtesznek, hogy legalább megérintsék a vak asszonyt. Ô áldást oszt, és imádkozik velük, majd Máriát dicsôítô énekbe kezd: "Szûzanya, te csodálatos, mennyei szép tünemény / Borítsd ránk a palástodat Szôkefalva peremén" - szól a dal, az emberek pedig sírnak és nevetnek örömükben, majd elindulnak a templomba. - Érzem, hogy sokan csak kíváncsiságból jönnek el - mondja el nekünk egy csendesebb pillanatban -, de ôket szeretem a legjobban. A szeretet hívja ôket, a kegyelemforrás, amit itt megkapnak - én csak eszköz vagyok ehhez. Az egyház óvatosan kezeli a kérdést. A helyi plébános nem tiltja, ugyanakkor nem is csap nagy hírverést neki. Aki akar, eljô - mondja -, mi szívesen fogadjuk. - Több paptársának fontos, hogy itt legyen - akad, aki kétszáz kilométerre levô gyülekezete élén jön, több autóbuszt kibérelve, más csak egyedül -, de mindannyian szívesen vállalnak gyóntatást és celebrálnak a szentmisén. A kilencven esztendôs Mária-kutató, Molnár Gyula Magyarországról jött el, hogy személyesen is megvizsgálja a jelenséget. A nyugdíjas jogászt Rózsika azon kijelentése döbbentette meg, és tette számára hitelessé az asszonyt, hogy nem kérte Szûz Máriától szeme világa visszanyerését, mert fontosabb az örök értékek iránti belsô látása. Tôle tudjuk meg, hogy a jelenés közben azért kommunikál románul a Szûzanyával a vak magyar asszony, mert gyerekkorát imádkozó, jámbor román környezetben töltötte, így lelki élete ehhez a nyelvhez kötôdik. Molnár Gyula nem is érti a kérdést, és óv attól, hogy bárki is etnikai szempontok szerint vizsgálja a jelenséget, mert szerinte épp ez a kulcskérdés: Istennek kell közbeavatkoznia, mert emberi erôvel nem állítható meg a gyûlölködés. Arra, hogy ki mit hisz a jelenésekkel kapcsolatban, bibliai mondással válaszol: "gyümölcseirôl ismeritek meg a fát". Szentmise után tanúságtevések következnek: életkedvüket és -erejüket visszakapó öreg nénik adnak hálát a Szûzanyának, egy gyerekkora óta béna nô pedig - támogatással bár, de - felállva, beteg kezével boldogan szorítva a mikrofont újságolja, hogy hetekkel ezelôtt még megmozdítani sem tudta tenyerét. Öt órakor azután elcsendesedik a templom, Rózsika arcán pedig földöntúli mosoly jelenik meg. Negyed órán át beszél valakihez, utána pedig világos mondatokban fogalmazza meg az üzenetet: jön a nagyböjt, legyen a szívetek nyitva, imádkozzatok, imádkozzatok és imádkozzatok. Heti három napra kenyéren és vízen való böjtöt javasol, naponta három rózsafüzért, keresztutat és gyakori gyónást meg áldozást. Tolmácsolja a Szûzanya kérését, hogy imádkozzanak a szentatyáért, mert annak nagy szüksége van a segítségre. És nem kell félni az elkövetkezô nehéz idôktôl, mert velük van, segíteni fog. Megtudjuk a következô találkozás pontos idejét is: június 17-én, ugyanebben az órában. Már mindennek vége, de a tömeg csak nem akar oszlani. Mindenki szeretne pár szót váltani Rózsikával, vagy legalább hozzáérinteni valami szeretett tárgyat. Mi addig zarándokokkal beszélgetünk, a majd százötven kilométernyire levô Csíkszentdomokosról érkezett Ibolyával például, aki elmondja: jött, "mert a mai világban nagy szükség van a hitre". Négy gyereke van, a mindennapi életben sokszor kéri a Szûzanya segítségét, de hogy ezt megtapasztalja, ahhoz hinnie kell. Kétszer már járt itt, és bár egyszer sem látta a Szûzanyát, szívével mindannyiszor megérezte jelenlétét. Sokat tanult tôle, például türelmesebbnek lenni, több idôt szakítani Istenre, és ami a legfontosabb: szeretni. Mindenkit elfogadni úgy, ahogy van.
Ibolya végszavával indulunk haza. És azzal az élménnyel, hogy szerdán pár ezer embernek sikerült átlépnie a való világ és a láthatatlan lét közötti keskeny csíkot - akinek pedig nem sikerült, nincs joga ezt megkérdôjelezni. Szôkefalván csoda van születôben - ahol pedig csoda születik, ott lényegtelenné válnak a tények.
Tíz évvel a rendszerváltás után a magyar törvényhozás komolyan foglalkozik a gondolattal, miként is lehetne szorosabbá fûzni kapcsolatát a nyugati magyarsággal. Az anyaországban már rájöttek, hogy aki egyszer úgy döntött, új hazát választ magának, az még nem feltétlenül ellenség vagy áruló, hanem segítô barátja is lehet régi pátriájának.Tíz évvel a romániai rendszerváltás után a honi ma-gyar politikusok még mindig nem tudnak mit kezdeni azzal a több százezer valaha volt hazánkfiával, aki "kitántorgott" a nagyvilágba. Az RMDSZ-nek nincs stratégiája ebben a kérdésben, ha felelôs politikus külföldön élô erdélyiek közösségébe téved, hebegni-habogni kezd, megmaradásról beszél, és nem érzi jól magát.Jó lenne végre tudomásul venni a tényeket. És tanulni másoktól, ha már magunktól nem tudunk. A kurdok például nem szégyellik megkeresni külföldön élô és dolgozó honfitársaikat, akik örömmel fizetik be keresetük tizedét az otthoniak megsegítésére. Rossz példa, ezért halkan mondom: a koszovói albánok is ilyen pénzbôl tudták létrehozni az UCK-t az elnyomás huszonnegyedik órájában.Hazabeszélek — mondhatja némi joggal bárki, mert az elmúlt években sokkal több sót ettem meg Magyarországon, mint idehaza. De az az én dolgom — ha évente egyszer kapnék egy levelet (az emailre bélyeg sem kell), hogy kedves valaha volt hazánkfia, számon tartunk és számítunk rád, akkor nem csak szûkebb pátriámra/családomra gondolnék, amikor felébred bennem a lelkiismeret.Nagy könnyelmûség, hogy nem használjuk ki a lehetôséget. Pedig sokan vagyunk sokfele: egyikünk nemzetközi nagyvállalatot vezet, másik bankban dolgozik magas beosztásban, de sok ezerre tehetô a jó szakik, megbecsült erdélyiek száma a világban. Egyik lecserélt számítógépet tudna adni, másiknak milliós pályázatra volna tippje, harmadik tapasztalatait adná szívesen — ki-ki lehetôsége szerint. Ehelyett többnyire feddô szó jön otthonról, vagy a könnyû neked, nem itt élsz semmitmondása.Nem kell félnie az RMDSZ-nek, nem kérni, adni szeretnénk. Nem alamizsnát, nem feloldozásért cserébe. Segíthetünk-e valaha egyáltalán? Vagy várjuk meg, amíg mások, fiatalabbak és világosabb fejûek jönnek, akiknek esetleg mi is fontosak leszünk?
Lukács Csaba
A múlt héten Szász Jenô polgármester fogyatékos személyek gondozóival találkozott, akiknek hónapok óta tartó fizetési gondja végre elméleti megoldásra lelt.
A Megyei Mozgássérültek Felügyelôsége a gondozók fizetését általában 3-4 hónapi késéssel adta ki, 2000. január 1- jétôl a fizetések biztosítását a helyi önkormányzat hatáskörébe utalták át. Így a 83 munkakönyvvel alkalmazott gondozó - amelyeknek száma emelkedni fog, mert állásigénylésre jelenleg is vannak kérések - ezután idôben vehetik fel fizetésüket a városháza pénztáránál. Az elmaradt januári, februári összegeket utólag egyben adják ki. Az államilag meghatározott összeg egy hónapra 550 ezer lej. Ezt idéntôl az önkormányzat a költségvetésbôl kellene kifizesse a 189-es pénzügyi törvény értelmében. A 102-es sürgôsségi kormányrendelet elôírja azonban, hogy a Polgármesteri Hivatal csak a költségvetés meghatározása után fizethet ki bármilyen összeget. Azért, hogy hamarabb kapjanak fizetést a hivatal egy ideiglenes szerzôdést kötött a gondozókkal, amelynek értelmében a költségvetés meghatározása elôtt is, a 2- 3 héten belül megérkezett pénzbôl fizetni tudnak - tájékoztatott Szilágyi Enikô, sajtóreferens.
Péter Attila
A Magyar Köztársaság Ifjúsági és Sportminisztere március 15-én ünnepi beszédet tart a déli 12 órakor kezdôdô ünnepségen a Márton Áron téren, majd részt vesz a Mûvelôdési Házban délután 18 órától kezdôdô Március Idusa címû ünnepi rendezvényen. Március 16-án a csíkszeredai hokicsapattal találkozik, majd délután fél hattól a a Mûvelôdési Ház koncerttermében sorra kerülô polgári esten meghívottként fog részt venni. Március 17-én, csütörtökön délelôtt 10 órától a városházán a helyi média képviselôivel, sajtótájékoztató keretében találkozik. Ugyanakkor a Magyar Ifjúsági Konferencia meghívottja.
Március 15-én, szerdán még kamatmentesen lehet fizetni az elsô negyedévi adókat, a városháza 17-es számú pénztára fél 9-tôl délután 2 óráig tart nyitva. Holnaptól a fizikai személyek havi 3%-os kamatokkal fizethetik be adóikat, míg a jogi személyek napi 0,3%-os késedelmi kamatot kötelesek fizetni az elsô negyedévi adó után. Abban az esetben, hogyha a mai nap a teljes évi adót egyszerre kifizetik, 5%-os kedvezményt biztosít a hivatal - tájékoztatott Szilágyi Enikô, a polgármesteri hivatal tegnapi sajtótájékoztatóján. Eddig összesen 7 milliárd 824 millió 574 ezer lej gyûlt be összesen adókból, ebbôl magánszemélyek a teljes évi épületadó 26%-át fizették be, körülbelül 1,5 milliárd lejt. Ugyancsak fizikai személyek a teljes évi gépjármûadó 27%- át, mintegy 210 millió lejt fizettek be. A jogi személyek a teljes évi épületadó 1,3%-át, kb. 155 millió lejt fizettek, míg a teljes évi gépjármûadó 7%-át, azaz 98 millió lejt törlesztettek.
(Szász Emese)
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem rektora a még nem is létezô szenátusi büróból ki akarta zárni a magyar diákság képviselôjét, Ölvedi Zsoltot, arra hivatkozva, hogy politikai funkciót betöltôk jobb, ha nem kerülnek ilyen helyre, mert fontos információkhoz juthatnak. A Szenátus nem szavazta meg a kirekesztési kísérletet. Ölvedi Zsolt az RMDSZ Hírmondó március 9-i számában taglalta a történteket.
Lezajlott a második forduló a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, a magyar oktatás fennmaradásáért folytatott harcban. Miután a január 12-i szenátusi ülésen az egyetem rektora, anélkül, hogy tartalmát a szenátus tagjaival ismertette volna, törvényellenesnek, abszurdnak és rossz viccnek titulálta a 64 magyar oktató által aláírt, külön magyar tagok létrehozását célzó beadványt, a március 1-én tartott szenátusi ülésen újra szóba került a kérés. A rektor most már felolvasta a beadványt (erre már az elôzô ülésen felkérték, de akkor a szenátusnak címzett kérés még egy " titkos, csak általa ismert helyre volt eltéve"), pontonként magyarázva kifogásait. Szerinte a külön magyar tagozat MOGYE-n való létrehozása nem az egyetemi szenátus, hanem a román parlament hatáskörébe tartozik (erre bizony már nem érvényes az amúgy oly sûrûn emlegetett egyetemi autonómia). Arra a kérésre, hogy a magyar oktatóknak döntési joguk legyen a magyar oktatást illetôen azt válaszolta, " amíg nincs külön kar, nincs döntési jog". És miért nem tûzték napirendre a kérdés megvitatását január 12-én? Mert ki kellett kérjék a jogászok véleményét. Valószínûleg hosszasan vitázhattak, mert a kérés nov. 19-i leadása óta röpke 3,5 hónap telt el. És most, 10 ével az emlékezetes gyertyás, könyves felvonulás és az egyetemista ülôsztrájk után, a probléma még mindig aktuális. Pedig azóta már kormányzati szerepet is vállalt az RMDSZ, és az új tanügyi törvény is lehetôséget ad a megoldásra. Mégis, mi hiányzik akkor? Hát elôször is a felsô RMDSZ- vezetés nyílt politikai támogatása. Mindenki csak a Kolozsvár központú egyetemrôl beszél, nem említve Marosvásárhely szerepét az Orvostudományi oktatásban. Hiányzik továbbá a mi közös, határozott kiállásunk. És ne feledjük Deák Ferenc szavait: "Amit erô vagy hatalom elvesz azt idô és kedvezô szerencse újra visszaadhatják. De amirôl a nemzet, félve a szenvedésektôl, önként lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz és kétséges."
vélemény - vélemény - vélemény - vélemény-vélemény - vélemény - vélemény - vélemény
"…aki részt vesz a választáson, az a másik szabályzóban is úgy volt, a belsô választásoknál, hogy román állampolgár, aki az illetô településen lakhellyel rendelkezik, résztvehet. Tehát pártoló tag is, aki nem RMDSZ-tag esetleg, de kinyilvánítja az óhaját, hogy részt szeretne venni ezen. Ezenkívül azokat, akiket jelölnek vagy önjelöltként szeretnének önkormányzati jelöltek lenni bizonyos számú támogató aláírást kell gyûjtsenek annak érdekében, tehát a körzetek is támogathatják, de ôk is aláírást gyûjtenek, illetve, aki saját maga jelentkezik, egy típusnyomtatványt kell kitöltsön, viszont van egy olyan szabályzó, amelyik azt mondja, hogy a benyújtási határidô elôtt tíz nappal kell ezeket a feltételeket nyilvánosságra hozni, leellenôrizhetôen, hogy mindenkihez tudjon eljutni az információ. Most folyik, az este mi végigbeszéltük az egészet, és meglesz az is, hogy körzetenként lesz egy küldöttgyûlés, ahová az RMDSZ-tanácsosok meg lesznek híva, ott megtartják a beszámolóikat. Van egy ilyen elôírás, hogy akik RMDSZ színekben jutottak be, azok beszámolót tartanak, itt már tízen letették hozzánk a tanácsosok közül a beszámolójukat, ezt a döntést a küldöttgyûlés elé terjesztik. A küldöttgyûlés két részbôl áll, az elsô felében lesz errôl egy elsô fejezetben, ahol a tanácsosok által benyújtott beszámolók alapján a választmány elôterjeszt egy jelentést, amit a küldöttgyûlés megvitat és a második felében lehetôséget teremt mindenki számára, aki az elôválasztásokon részt tud venni, tehát egy ilyen lehetôséget teremt, hogy ott a küldöttgyûlésen tehát most nem lesz szavazás errôl, mert így más, hogy elôválasztás lesz, nem a küldöttgyûlés hatásköre, hogy megállapítson valamilyen fajta rangsort, de ez lesz az a határidô, ameddig mindenki, aki saját maga jelöltje, körzetek jelöltje, társult szervezetek jelöltje, választmány jelöltje, leteszi ezeket a dokumentumokat, azokat akkor ott felolvassák, megvizsgálják, hogy szabályosak-e, lehetôség teremtôdik, hogy a küldöttek tudják az újonnan jelentkezôket is megismerni, hogy tudják, a két hetes elôválasztási kampány alatt a körzetükbe kivinni."
Elmondta: Antal István, 52 éves parlamenti képviselôAdatfelvétel ideje: 2000. március 3.Adatfelvétel helye: a székelyudvarhelyi RMDSZ sajtótájékoztatója
Ui.: Értem én (mint magyartanár). És önök? Folytatnám a címet: virágom, virágom, hát én immár kit válasszak?
Egyre többet lehet hallani a hagyományôrzés fontosságáról, ôseink szokásainak felújításáról. Ilyen jellegû törekvéseink egyike a farsangi kosaras bál felélesztése volt. A sok kedves és hangzatos meghívó felcsigázta kíváncsiságomat, és mivel az RMSZ valamennyi Székelyudvarhelyen eddig megrendezett bálján részt vettünk, így idén, annak hiányában, beértük volna egy hasonló jellegû bállal, hiszen lényegében mindegy, hogy ki a szervezô, az a fontos, hogy a közönség jól érezze magát. Igen ám, csakhogy március 3-án, azaz pénteken, Székelyudvarhelyen két helyen is szerveztek nagyobb méretû farsangbúcsúztató bált : külön az RMDSZ a Sportcsarnokban és külön annak egyik "kosaras" szárnya (?) a Városházán. Bevallom, nagyon elszomorított ez a véletlen egybeesés, mert eszembe jutatta a legutóbbi színházi elôadás csaknem kongó nézôterét... és elgondolkoztatott. Tény az, hogy "két út állt elôttem", és amint az ilyenkor lenni szokott, "tollas bál" lett belôle, ami legalább nem okozhatott csalódást. De komolyra fordítva a szót: 1993 óta Székelyudvarhely az örökös versengések, egyéni és csoportos csatározások ranglistáján vezet, amire sokan büszkék is, mert úgy vélik, hogy éppen ezáltal fejlôdött fel a város azzá, ami. Lehet benne igazság, de miközben mindenki gondol vagy tesz valami "merészet és nagyot", azalatt omladoznak az összetartás házának falai. És ezeket a falakat nem lehet megállítani nemzeti színû lobogókkal és hazafiságtól csöpögô szavakkal. Ehhez új alap kell! Az új alap pedig nem más, mint az emberek anyagi jóléte, mûveltsége és egyetértése, amit annakidején már Széchenyi is hirdetett, hogy gazdasági jólétet kell teremteni elôször. Harcostársa, Kossuth pedig a politikai szabadság mellett kardoskodott, de mindketten a nép javát akarták szolgálni tettekkel acsarkodások nélkül.Jó lenne erre törekedni és ebben, ilyen szellemben hagyományt teremteni vidékünkön is, hogy fogyatkozó "családtagjainkat" ne a hamis jelszavak kössék össze, hanem az önzetlen, becsületes tenniakarás. Így, talán még egy helyen is megférhetnénk a farsangbúcsúztatón! Mert ha összefogásban nem teremtünk hagyományt, még "a varjú sem károg majd utánunk".
Tisztelettel, Tamás Lenke
Székelyvarság
Azoknak mondom, akik nem hallották a Kossuth Rádióban, nem olvasták a Romániai Magyar Szóban: Katona Ádám helybéli RMDSZ-politikus nyilatkozott a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság címû mûsorának. Bírálta az RMDSZ legfelsô vezetôségét, név szerint Markó Bélát és azt az RMDSZ-szenátort — nevét nem ejtette ki — aki a diktátorné (Ceausescuné) vegyészeti laboratóriumában dolgozott Bukarestben.Markó Béla nem hagyta szó nélkül az ügyet, levelet írt a Magyar Rádió elnökének, Hajdú Istvánnak, valamint a magyarországi parlamenti pártok vezetôinek. Mondanom sem kell, hogy siránkozó, panaszlevélrôl van szó. Markó szerint a Kossuth Rádió riportere és az udvarhelyi riportalany (Katona Ádám) az RMDSZ ellen próbálta hangolni a hazai magyar közösséget épp a választási évben. Azt mondja továbbá a szövetségi elnök, hogy nincs joga azt kérni a Kossuth Rádiótól, hogy segítse választási kampányukat, de annyit elvárhatnak — magyar a magyartól: Markó Béla szóhasználata —, hogy ne csökkentsék (mármint a rádiónak) választási esélyeiket.Ehhez két hozzáfûzni valóm van: 1. Mint aki hallotta az adást, a rádióban nem az RMDSZ ellen beszéltek, csak bizonyos RMDSZ-vezetôket mosdattak. Lényeges különbség. Az RMDSZ és néhány vezetôje közé egyenlôségjelet próbál tenni Markó Béla. Ez legalább olyan önteltség, önhittség és nagyképûség, mint amikor a részeg pisilés után a villanypóznát akarja eltenni...; 2. Hál’Istennek, hogy Markó Béla a saját bôrén érezte, mit jelent az esélyek csökkentése, ugyanis vele az élen épp az esélycsökkentést határozta el mások számára (a klikken, tehát nem RMDSZ-en kívüliek számára ) az SZKT. Hisz mi másról lenne szó, ha nem az esélyegyenlôség megnyirbálásáról, amikor azt határozzák: leváltják az RMDSZ elnököket azokon a településeken, ahol nem a szövetség jelöltje nyeri a polgármesteri választást júniusban. És most jön a kanyar: minden tömegtájékoztatási eszközt megkísérelnek felhasználni a választás sikerére (ezért kell jól odafigyelni a választási törvény sajtóra vonatkozó elôírásaira,) vegyeslakta települések esetében hajlandó vagyok elfogadni ezt a játszmát. De színmagyar településeken, ahol mégiscsak majdnem mindenki RMDSZ-tag, esetleg a vezetôknek van kiválasztottjuk bizonyos érdekek miatt, ott így kampányolni nem tisztességes dolog. Tudunk olyan esetrôl, ahol tehetséges, szakmailag, politikailag és magyarságtudatból példásan felkészült polgármestereket akar az RMDSZ félreállítani bizonyos véleménykülönbségek miatt. Amint az már kiszivárgott nem egy helyen — szomorú és lehangoló — , hogy gyenge kapacitású személyek is vannak a majdani jelöltek közt. Úgynevezett — a szocializmusban divatos — káderrotációról is hallottunk, például: nem vált be parlamenti képviselônek, jó lesz polgármesternek.Az élet igazolta a rendszerváltás után, hogy amíg például a bukaresti Parlamentben vagy az RMDSZ ilyen-olyan irodáiban nyugodtan lehet szundikálni, legjobb esetben divatos kulcsszavakat hangoztatni asztal mellett ülve, mint például: EU-csatlakozás, interpelláció stb., addig a polgármesteri hivatalokban járnia kellett elevenen az észnek, ötletekre, cselekedetekre volt és van szükség. És bizonyos médiumok, az RMDSZ bírált vezetôihez közel állóak (sógor, koma, haver révén) nemhogy nem törôdnek az esélyegyenlôséggel, hanem egyenesen elszigetelnek (és eddig is elszigeteltek) némelyek a nyilvánosságtól, akár a választópolgároktól. Magyar a magyart. Ehhez mit szól a szövetségi elnök?!
vélemény - vélemény - vélemény - vélemény-vélemény - vélemény - vélemény - vélemény
"A reneszánszt és a protestantizmust ikertestvéreknek szokták mondani s az emberiség történetében olyan állomások, ahonnan a szellemi élet megifjodva lendült neki az új idôk századai felé vezetôútnak".
(dr. Nagy Sándor, a debreceni Kollégium vallástanára, 1933)
Amint azt a korábbi fejezetekben láthattuk, Luther fellépése után nagyon rövid idô alatt Erdély-szerte ismertté váltak az új vallás eszméi.Mint minden új szemlélet megjelenésénél, úgy a hitújítás esetében is megállapíthatjuk, hogy voltak jó és kevésbé jó következményei.Az elsô és legfontosabb, hogy a kereszténységet sorvasztó reneszánsz világba süllyedt emberiséget felrázta. Luther új eszméi nemcsak a reformációt elfogadókra hatottak, hanem nagymértékben a katolikus hitben megmaradókra is. A pápai államban, — ha késôn is — megérettnek látták az idô az egyház belsô életének megreformálása. III. Pál pápa, akit nevezhetünk a reneszánsz utolsó, valamint a reformkor elsô pápájának, megértette, hogy végre komolyan neki kell fognia az egyházi állapotok megújításához. Sok, kudarcba fulladt elôkészület után, 1545. december 13-án megnyithatta a katolikus egyház megújulásának legfôbb tényezôjét, a Trienti Zsinatot. A zsinat fô célkitûzése, a hagyományos katolikus tanítás megvédése azáltal, hogy a megtámadott igazságokat szabatosan lerögzítse, és alaposan kidolgozza. Majd, gyökeres változást hozó reformokat fogalmazott meg, melyek alkalmasak voltak az egyház belsô életének megerôsítésére. A fôhangsúly azonban a pápaság és a hívek lelkiségének fokozása volt. A 18 évig tartó zsinat, kitûzött céljait nagy százalékban el is érte.Dr. Nagy Sándor, a magyar reformáció alaptételének tartja "... a hívô lélek elôtt, közvetlen utat kell nyitni az Istenével való érintkezéséhez. Mivel pedig ebben gátolta a latin nyelvû istentiszteleti kultusz, melynek tartalmát nem értette, le kellett fordítani számára a bibliát és nemzeti nyelven kellett kezébe adni az énekes könyvet."A magyar nyelvû Biblia már korábban is létezett, de csak kéziratban. Ugyanis Báthory László, a pálosok Buda-szentlôrinczi kolostorának munkás tagja már 1456 elôtt magyarra fordította az egész Bibliát. A reformáció nagy érdeme a könyvnyomtatás elindítása volt. Nagyszeben és Brassó után, 1550-ben Heltai Gáspár Kolozsváron felállított nyomdájában egymásután jelentek meg a magyarnyelvû vallásos könyvek. Legtöbbjük hitvitázó munka volt. A magyar nyelvû könyvek közül a legjelentôsebb Károlyi Gáspár "vizsolyi" bibliafordítása.1557-ben a katolikusoknak is van már nyomdájuk. Telegdy Miklós püspök a bécsi jezsuiták nyomdáját vásárolja meg, s ezt állíttatja fel Nagyszombaton. Az itt nyomtatott magyarnyelvû egyházi könyvek csak a 17. században juthattak el az erdélyi katolikusokhoz. Telegdy püspök írta meg, s a saját nyomdájában nyomtatta ki az elsô magyar római katolikus katekizmus. "Az kereszténységnek fundamentumiról" címmel.
Vallások közti villongások okai
A közel ötszáz éves távlatból könnyebb véleményt nyilvánítani, az erdélyi vallások közti türelmetlenségrôl. Igaz, hogy több országgyûlésen kimondták a teljes vallásszabadságot, de a gyakorlatban sok esetben másként történt.Statileo János püspök, 1542-ben bekövetkezett halála után, 1553-ig Erdélyben nem volt fôpásztor. Frater György a püspöki palotát átadta a fejedelemnek. Ferdinánd király 1553-ban kinevezte Bornemissza Pált püspöknek, de amikor el akarta foglalni püspöki székét, a protestáns fôurak megakadályozták, s így el kellett hagynia Erdélyt. Ezt nem is annyira vallási meggyôzôdésbôl, még kevésbé katolikus gyûlöletbôl tették, hanem tettükkel azt akarták elérni, hogy Erdélyt még jobban elválasszák a katolikus Habsburg királytól.A katolikusok fôpásztor nélkül maradtak, papjaik egyre fogytak, nem volt, aki papot szenteljen. A hívek azonban szomjazták Isten igéjét, s a katolikus pap hiány miatt a protestáns prédikátorokhoz fordultak lelki vigaszért. A katolikusok jogainak megfosztása nem a prédikátorok, vagy a hívek ellenszenvének, hanem politikai okok következménye volt. Amikor protestáns fejedelem vezette az országot, a katolikusok voltak hátrányosabb helyzetben, de ugyanez történt akkor, amikor katolikus fôúr foglalta el a fejedelmi széket.Báthory István fejedelemmé választásakor ígéretet tett arra, hogy minden valláshoz egyformán fog viszonyulni, de mivel katolikus volt, célul tûzte ki, hogy a katolikusokat veszi védelmébe. A nagy paphiány miatt 1579-ben Lengyelországból tíz jezsuitát hívott Erdélybe, hogy a lelki és szellemi életet föléleszszék a papok és a hívek, de fôleg a fiatalok között. Az a kevés pap is, aki volt, felkészületlenül állt a hívek rendelkezésére. Mivel nem volt helyben püspök, aki pap akart lenni, kevés felkészültséggel, minden ellenôrzés nélkül Bákóba ment, ahol volt egy minorita szerzetes-püspök, s általa pappá szenteltette magát.
Az Erdélybe jött jezsuiták Kolozsmonostort kapták otthonuknak. 1579. október 21-tôl 24-ig a tordai országgyûlés a jezsuiták ügyét tárgyalta. A rendek egyetértettek Báthory akaratával, csupán arra kérték, hogy tevékenységük szorítkozzon a nevelésre: "... viseljék csak abban magukat, azaz tanításon kívül ne menjenek, tartsák az ô tisztekben tanulásba magukat, hogy a különbözô tanítók között háborúság ne következzék."A Jézus-társasági atyák meg is feleltek ezen hivatásuknak. Az ifjúság nevelését nagy színvonalra emelték... Négy év múlva, 1581-ben megkapták a Farkas utcai, egykori ferencesek kolostorát. 1585-re a kolozsvári jezsuita iskola fôiskolává fejlôdött. Ebben a tanévben a beiratkozott diákok száma 230 volt. Az iskolához két diákotthon is kapcsolódott, egyik ingyenes, a szegény diákok részére, a másik pedig a nemes ifjaknak. A fôiskolán filozófiát és teológiát tanítottak. Báthory halála után, a rendek, 1589-ben kitiltották a jezsuitákat az országból. Hivatalosan csak 1591-ben jöhettek vissza, de ekkor már a tanításban nem vállalhatnak nagyobb szerepet, inkább a nép körében tevékenykednek mint lelkipásztorok.Kitiltásuk után nem mind hagyták el az országot, hanem világi papnak öltözve tevékenykedtek. A hivatalos visszatérésük után 1593-ban Marosvásárhelyi Gergely Székelyudvarhelyen is gimnáziumot alapít.A protestánsok nemcsak a magyar könyvnyomtatás és a hazafias érzület terjesztésében értek el nagy sikereket, hanem az oktatásban is. Bethlen Gábor fejedelem (1580-1629) azon ritka emberek közé tartozott, aki bölcs elôrelátásával mindig meg tudta védeni az országot a nagyobb veszedelemtôl. De nemcsak a hadászatban volt járatos, hanem az irodalomban, mûvészetekben is. Iskolát alapított, nagy gondja volt az ifjúság nevelésére is. Az Erdélyben élô vallásfelekezetekkel nagy türelemmel viseltetik, sôt nemegyszer támogatja is ôket.1622-ben Gyulafehérváron iskolát és kollégiumot alapít, amit Apafi Mihály fejedelem 1662-ben a török háborúk miatt, Nagyenyedre költöztet. A fôiskolán filozófia és teológián kívül jogot is tanítottak.A nemzetnek nem egy nagy embere végezte itt tanulmányait: Pápai Párisz Ferenc, Apáczai Csere János, Bod Péter, Kemény Zsigmond, Bolyai Farkas stb.Az egykori székely Anyavárosban, 1670-ben gróf Bethlen János, Apafi Mihály kancellárja alapította a református kollégiumot.
Bármilyenek is voltak a történelmi, politikai viszonyok a négy vallásfelekezet hívei (katolikus, református, unitárius, lutheránus), mindig jól megfértek egymás mellett. Soha nem volt fegyveres összecsapás a hitbeli különbözôség miatt. Magyarország területén tudunk ilyenekrôl, amikor a túlkapások, túlbuzgóság emberáldozatokat, vértanúkat követelt. Katolikus részrôl a kassai vértanúk (Körösi Márk, Pongrácz István, Grodecz Menyhért jezsuiták) a harmincéves háború alatt, 1619-ben Bethlen Gábor tiltakozása ellenére, Rákóczi György pataki várúr, a reformátusokat ért sérelemért meggyilkoltatta a három papot.A katolikus bécsi királyi udvar részérôl 1673-ban történt hasonló méltánytalanság a reformátusokkal szemben. A király parancsára hamis vádak alapján több protestáns papot és tanítót elítéltek, és eladtak gályarabnak. Az embertelen bánásmód következtében közülük sokan meghaltak. Az életben maradottakat 1680 táján Ryter, holland admirális szabadította meg. A debreceni nagytemplom kertjében az ô emlékükre állítottak egy szép obeliszket. II. János Pál pápa 1991-ben, Magyarországon tett látogatása alkalmával, Debrecenben kegyeletét rótta le a protestáns vértanúk emléke elôtt. Szent Péter utódja, aki minden erejével az egységért küzd, arról tett tanúságot, hogy ha a reformáció meg is osztotta a keresztényeket, nem fordulhatunk egymás ellen, hanem tiszteletben tartva mindenki meggyôzôdését, közelednünk kell egymáshoz.
Derzsy András
Vannak napok, melyek nem szállnak el,De az idôk végéig megmaradnak,Mint csillagok ragyognak boldoganS fényt szórnak minden születôtavasznak.
A költô szebben mondja el azt, amit következetesen minden nagybetûs MÁRCIUSban elmondtunk és ma is elmondunk: azt, hogy Március 15-e olyan nap, mely mindörökre emlékezetünkbe ivódott, s minden évben, félretéve minduntalan elôjövô, csökönyös mindennapi bajainkat, igyekszünk ki a TÉRre, hol lelkesültebben, hol kevésbé, de mindig ott vagyunk, függetlenül attól, hogy milyen politikai szelek fújnak. Meghallgatjuk az áldást, egyházi és világi felszólalóinkat, meghallgatjuk értékítéletüket, hozzátesszük a miénket dohogva, zsörtölôdve, de talán reménykedve, hogy jövôre másképp lesz, szebb lesz a tavasz, langyosabb a szellô, s nemcsak politikai berkekben… Reménykedve, hogy végre valahára a meghirdetett márciusi elvek csak kiteljesednek, s valóban felszabadultan, örömittasan vonulhatunk fel nemzeti ünnepünkön közösen énekelni el himnuszainkat. Mert azért van jócskán, amit még mindig nem tudunk a magunkénak, a köznek, a gyerekeinknek, utódainknak. A "nekünk álmodott szabadság" sok tekintetben még mindig csak "megtestesült vágy" maradt, messze elmaradva a "megtestesült valóságtól", a "kunyhók reményétôl."Majdnem száz évvel korábban fogalmazódtak meg az alábbi sorok: "…e nap elbírálásánál — szemponttól függ minden. Bôbeszédû lesz jellemzésénél az ideológ, szûkszavú a politikus és néma a pesszimista. Az egyik isteníti, a másik magasztalja, a harmadik méltányolja; van olyan aki elítéli, sôt, aki le is rántja. Az egyik azt veszi tôle rossz néven, amit várt és nem kapott, a másik elragadtatva sorolja föl, amit hozott — adott és ismét a harmadik szûkkeblûen azt hánytorgatja föl —, amit elvett. A történész nemzeti szellemû indítóokok összességének tartja, a politikus európait keres benne, s a bölcsész — egyetemes emberinek találja. Az egyik lassú fejlôdés természetes eredményének, mások forradalmi halálos ugrásnak hiszi. Igazuk van azoknak, de igazuk van ezeknek is: tarka színû üvegdarabkák visszatükrözésével, kaleidoszkóppal állunk szemben — sokféleképpen fogják fel és eltérôen ítélik meg, de egyben valamennyien egyetértenek, nagy jelentôségét, korszakalkotó voltát senki sem vonja kétségbe… e nap tésztája nemzeti, de a kovásza egyetemes emberi, úgy, mint e nap élô inkarnációja – Petôfi szelleme." Az akkori állítás ma is állja helyét. Részben.Ma már talán túl sok, a demokrácia függönye mögül kileselkedô ideológus…, ahány párt, annyiszor több ideológia. Van igazán, mibôl válogasson a hidegszívû, forrófejû, nagyratörô honfi(társ). Egyik szebb(en hangzik) mint a másik, egyik bizarrabb, mint a másik. Belefér a furkósbottól a méregeregetésig sok minden. Politikusaink ma már nem annyira szûkszavúak. Túl beszélik magukat. Több eredményre várnánk…Persze, tudom, néha a Fiastyúk alól kell kibeszélni a csillagokat. És a pesszimisták sem hallgatnak ma már annyira. És még valami: a kaleidoszkóp egyre forog, a kép egyre változik… Itt lenne viszont az ideje az üvegdarabkákat kicserélni?! De az optimistáknak is akad hely, és mi vagyunk többségben. Azok — szerencsére, akik bíznak abban, hogy nem volt hiábavaló nemzedékek áldozata, azok, akik remélik, hogy a hôsi halottainknak emléket állító újra felemelt emlékmû hosszabb életû lesz, mint névadó elôdje, és reménykednek, hogy újabbak állítására már nem lesz szükség. Akik Petôfi, Kossuth, Bem, Gábor Áron és a többi negyvennyolcas szellemében cselekszünk: kicsik és nagyok, közemberek.
Róth András Lajos
Romániában határozottan cáfolják az újabb gátszakadás hírét, amelyet Illés Zoltán, a magyar országgyûlés környezetvédelmi bizottságának elnöke állított nemzetközi környezetvédelmi információkra hivatkozva. A Máramarosi Vízügyi Hivatal illetékese elmondta: valóban volt gond az elmúlt napokban Técsô környékén, de nem a víztározók, hanem a Tisza gátjaival, és nem a Tiszába, hanem a Tiszából ömlött ki víz kisebb gátsérülések miatt. Ilyen eset már pénteken is történt, amikor egy környékbeli településen negyven házat öntött el a Tisza medrébôl kilépô víz. (Magyar Rádió)A Tisza ukrajnai szakaszán harmadára csökkent ugyan az ólomszennyezettség, de még ez az érték is ötször, hatszor nagyobb a normálisnál - mondta a kárpátaljai vízügyi igazgatóság illetékese. A cinkszennyezôdés mértéke is nagyobb még az átlagosnál. A helyi hatóságok attól tartanak, hogy az áradás után a folyóban lévô mérgezô fémek a korábban vízzel borított területen maradnak.
(figyelô)
Tekintettel a múlt heti számunkban megjelent közhasznú munka kategóriára, mai számunkban a büntetôperben alkalmazandó büntetéseket tekintjük át.A büntetôperben alkalmazandó büntetéseket a hazai büntetôtörvénykönyv szabályozza.Eszerint hazánkban fô, illetôleg mellékbüntetéseket alkalmazhatnak.A büntetôtörvénykönyv fô büntetésként az alábbi büntetési formákat tartalmazza:* életfogytiglani büntetés* börtönbüntetés, amely idôtartama 15 naptól 30 évig terjedhet* pénzbüntetés, amely 100.000 lejtôl 50.000.000 lejig van.A mellékbüntetések két kategóriába sorolandók az egy évtôl 10 évig bizonyos jogoktól való eltiltás, és a katonai rendfokozattal kapcsolatosan lefokozás.Amit az életfogytiglan történô szabadságvesztéssel kapcsolatban tudni kell: a valóságban és a gyakorlatban ez nem jelenti azt, hogy aki ilyen büntetésben részesült, annak élete végéig börtönben kell maradnia. A büntetôtörvénykönyv lehetôvé teszi, és ezt az igazságszolgáltató szervek alkalmazhatják, 20 év letöltése után az elítélt feltételesen szabadlábra helyezhetô. Ebben az esetben jó magaviseletûnek kell lennie, figyelembe veszik erkölcsi magatartását is. Tíz évnek kell eltelnie a feltételes szabadlábra helyezés pillanatától ahhoz, hogy a büntetést letöltöttnek tekintsék.A törvény külön kitér az olyan esetekre, amikor az elítélt betölt egy bizonyos kort, a férfiak esetében a 60. évet, míg nôk esetében az 55. évet. Nos, ebben az esetben nem kell 20 évet letölteni a büntetésbôl, hanem elegendô 15 év letöltése. Egyéb feltételek teljesülése esetén ennyi év letöltése után az elítélt már szabadlábra helyezhetô.Az ilyen jellegû büntetéseket erre kijelölt börtönökben kell letölteni vagy pedig a börtönök különleges egységeiben.A börtönbüntetésnek külön törvénye van. Ebben meghatározzák az elítélt jogait, illetve kötelességeit, valamint a módozatot, ahogyan le kell tölteni az ilyen jellegû büntetést.Ha az elítélt munkaképes, akkor a börtönben dolgoznia kell. A munkanormát, valamint a fizetséget külön törvény határozza meg.A büntetôtörvénykönyv elôírja, hogy mennyi idô letöltése után helyezhetô feltételesen szabadlábra az elítélt. Az érvényben levô rendelkezések szerint a 10 évnél nem nagyobb büntetés esetén a büntetés 2/3-át, míg a 10 évnél nagyobb büntetés esetén a 3/4-ét kell letölteni. Ugyancsak eleget kell tennie bizonyos, már említett feltételeknek ahhoz, hogy szabadlábra helyezhessék. Itt kell megemlíteni azt a tényt, hogy abban az esetben, ha valaki dolgozik, ezen határértékek csökkenthetôk, viszont bizonyos értékek ilyen esetben is kötelezôek.
Nagy Zoltán
ügyvéd
Hajdú Istvánnak a Magyar Rádió elnökének Budapest
Az erdélyi magyarság érdekvédelmi és érdekképviseleti szervezete, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség az elmúlt években mindig számíthatott az Önök tárgyilagos, de ugyanakkor elkötelezett figyelmére, mint ahogy Önök is számíthattak az itteni rádióhallgatók hûségére. A Magyar Rádió, különösen a Kossuth Rádió erdélyi népszerûsége minden más rádióét felülmúlja, és éppen ezért rendkívül nagy a közvélemény- formáló ereje.Mi eddig úgy tapasztaltuk, hogy a rádió szerkesztôi mindvégig tudatában voltak ennek az erônek, és sokat segítettek nekünk politikai vagy általános közéleti-társadalmi üzenetünk közvetítésében, illetve a különbözô vélemények elfogulatlan szembesítésében. Soha nem volt számunkra kétséges az Önök célja: támogatni minket, hogy magyar kultúránkat, hagyományainkat, szellemiségünket továbbvihessük és gyarapíthassuk. Az RMDSZ-t is úgy szemlélték, mint az erdélyi összmagyar érdekek kifejezôjét, és nem mint egyik vagy másik politikai eszmerendszer letéteményesét. Így volt ez jó, így volt ez igazán hasznunkra.Természetes tehát, hogy akárhányszor ettôl az elvtôl eltérô, hamis hangot vélünk hallani a rádióban, vagy általában a sajtóban, felkapjuk a fejünket, ám többnyire nem tesszük ezt szóvá, hiszen semmi jogunk a sajtó dolgába beleszólni.Most viszont, úgy érzem, olyasmi történt, amit nem hagyhatok szó nélkül. A Kossuth Rádió Vasárnapi Újság címû mûsorában 2000. március 5-én, reggel 7 óra 25 perckor elhangzott egy interjú egy Katona Ádám nevû úrral, az RMDSZ egyik nem különösebben jelentôs platformjának vezetôjével, és ez az interjú Erdély-szerte nagy felháborodást váltott ki. A riporter Haeffler András és a fent említett úr egymás szájából kapkodták a szót, hogy bebizonyítsák: az RMDSZ-t erkölcstelen, tolvaj, nemzetietlen emberek vezetik, akiket sürgôsen le kellene váltani. Hosszan sorolhatnám a habzószájú vádakat, de minek megismételni azt, aminek egy alkalommal sem kellett volna elhangoznia. Nos, tisztelt Elnök Úr, még annyi sem történt a jelzett mûsorban, hogy legalább a látszat kedvéért egy másik hangot, egy másik véleményt is megszólaltassanak.Keserûen kell föltennem a kérdést: hát ide jutottunk tíz esztendô alatt, hogy immár nemcsak Gheorghe Funar perel be minket, személy szerint engem is, becsületsértésért, és nemcsak a Román Nemzeti Egységpárt nevez nyilvános állásfoglalásban becstelennek, hanem hasonló vádakat kell visszahallanunk abból a Kossuth Rádióból, amelyik a legnehezebb idôkben is hitet és reményt adott nekünk? Nem hihetem, hogy odalett az Önök tárgyilagossága, nem hihetem, hogy egy választási évben - minálunk ugyanis választások lesznek az idén, önkormányzati, parlamenti és elnökválasztások - így akarnák Magyarország felôl csorbítani a hitelünket, porlasztani az egységünket, csökkenteni közös esélyeinket.Inkább szeretném hinni, hogy csak egy megbicsaklásról van szó, de miután magában az interjúban is elhangzott, hogy választási évben vagyunk, annyira naiv sem lehetek, hogy ne tudjam: a szerkessztônek is, a riporternek is lett volna füle meghallani azt, amit mi meghallottunk.Ez a mûsor, tisztelt Elnök Úr, durva beavatkozás volt szervezetünk belsô életébe, és egyértelmûen az RMDSZ ellen próbálta hangolni a közvéleményt. Nekünk Önöktôl - és általában a magyarországi sajtótól - nincs jogunk azt kérni, hogy segítsenek a választási kampányban. De annyit legalább elvárhatunk - magyar a magyartól, ugye -, hogy ne csökkentsék az esélyeinket, és arra is figyelmeztethetjük Önöket - ennyi erkölcsi tôkét csak felhalmoztunk az elmúlt években, Katona Ádám úr gyermeteg nyelvöltögetése ellenére is -, hogy ne vállalják az itteni magyar közvélemény félrevezetésének és elkedvetlenítésének ódiumát. Ami, persze, meggyôzôdésem szerint nem fog bekövetkezni.Kérem, Elnök Úr, gondolják végig az általam mondottakat, és ha egyet tudnak érteni velem, segítsenek nekünk ezután is abban, hogy hangunk, akaratunk az Önök közvetítésével felerôsödjék, és inkább tisztuljon, mintsem megzavarodjék.Bízom segítô szándékukban.
Tisztelettel:
MARKÓ BÉLA,
az RMDSZ elnöke
U.i.: Levelem másolatát, mivel szerintem következtetései nemcsak a rádiót érintik, megküldöm a magyarországi parlamenti pártok vezetôinek.
A marosvásárhelyi tanácsosok szerint azért, mert Fodor Imre polgármester és az RMDSZ-tanácsosok csak a saját "piszkos üzleteikkel" és az RMDSZ dolgaival foglalkoznak, nem érdekli ôket a város sorsa. Evidenciaként hozták fel az Eminescu évfordulós ünnepséget, amelyen Fodor nem vett részt. S attól még szomorúbbak, hogy mindezt a koalíciós partnerek segédletével teszik, s így az ellenzék nemigen rúg labdába. A kevés szavazatuk még kevesebb, mert mint mondták, van egy notórius hiányzójuk, Zeno Opris. A polgármesteri hivatal megvalósításai szerintük a kétnyelvû feliratok és a város végén lemázolt táblák, mindössze. A megyei tanácsnál sem jobb a helyzet, a koalíció uralja a pályát, és mondták, a prezídiumból "Virág alelnök csak beint, s úgy szavaznak, ahogy ô akarja". Azért, hogy megmutassák, ôk is léteznek, március 15-én és 18-án ünnepélyes keretek között készülnek megünnepelni a PUNR megalakulásának 10. évfordulóját, jelentette be Giurgea Teodor fôtitkár, aki Lazar Lâdariu képviselôvel és Vasile Dobrescu szenátorral közösen tartotta a sajtótájékoztatót. Jelen volt még néhány PUNR-s tanácsos és polgármester, s ezentúl is, mondták, lévén választási kampány, részt szándékoznak venni a szokásos heti sajtótájékoztatókon. Ismertették egy, a PUNR által rendelt, Vásárhelyre vonatkozó közvélemény-kutatás eredményét. Eszerint elsô helyen az RMDSZ van 42 százalékkal, következik a PUNR 12,9, a Nagy- Románia Párt (PRM) 10, a PDSR 9,3, a Demokrata Párt 3,2, a Liberális Párt 1,8 százalékkal. A pártelnökök listavezetôje Dorin Florea 25,3%, sorban Kincses Elôd következik 32,8%, Adrian Moisoiu 11%, Ioan Toganel 8,7 százalékkal. Azon kívül, hogy bemutatták a PUNR dicsôszentmártoni polgármesterjelöltjét, Balea Mihai építészmérnököt, arról is szólt Lâdariu képviselô, hogy "nem zavarja ôket", hogy a Vatra Româneasca a PDSR-vel ünnepli 10. születésnapját, azért ôk is ott lesznek, az ôket megilletô helyen.
figyelô
(folytatás az elôzô lapszámból)
Az újkorban több európai államot is nô kormányzott, a XVIII. század a nô-uralkodók évszázada volt. Anna királynô kezdte Angliában, Svédországban Ulrika Eleonóra uralkodott, Oroszországban négy cárnô követte egymást, az osztrák trónt pedig Mária Terézia örökölte.
A nôk akkor jöhettek számításba, ha nem volt a trónnak férfi örököse. Az uralkodónôk kénytelenek voltak az engedelmes feleség és a nép vezetôjenek ellentmondásos szerepkörét egyesíteni — ez sikerült Mária Teréziának és az angol Viktória királynônek, míg Angliai Erzsébet és a svéd Krisztina lemondott a hagyományos szereprôl, Nagy Katalinnak pedig volt bátorsága minden szabályt felrúgni. Egyesek kudarcot vallottak uralkodóként, de Spanyol Izabellát, Angliai Erzsébetet és Nagy Katalin cárnôt a legjelentôsebb uralkodók között tartja számon a világtörténelem.A rokokó magas tökélyre fejlesztette a társasági életet és viselkedéskultúrát, magával hozta a szalonok könnyed és frivol erkölcsû világát. A kegyelmes aszszonynak két tennivalója volt: férjének utódokat szülni és állandóan szépnek lenni, a teljes díszben pompázó dáma olyan volt akár egy mûalkotás. A felvilágosodás filozófusai a nôt csak anyaként értékelték és tisztelték. Rousseau utálta a tanult, mûvelt nôket, a görögökkel egyetértve hangoztatta, hogy képtelenek a kultúra felvirágoztatására és csak kizárólag férjük szolgálatára kell ôket nevelni. A XVIII. század Angliájából indult el az a nézet, amely szerint a házasság feltétele a házastársak közötti szeretet, tisztelet és kölcsönös ragaszkodás. "A szenvedélynek és a vonzalomnak meg kell gyökeresednie és erôt kell gyûjtenie, mielôtt házassággal megpecsételtetnék"— írta az angol The Spectator címû lap. A szerelem alatt természetesen a férj vonzalmát értették, a nô nem lehetett kezdeményezô. A felvilágosodástól, a forradalomtól és az iparosodástól függetlenül a nôkrôl alkotott nézet egy tapodtat sem haladt elôre Arisztotelész, Szent Ágoston és az egyházatyák óta. A nagy gondolkodók képtelenek voltak a nôt független, értelmes, szabad akarattal rendelkezô lényként felfogni. Viszont nem minden nô értett egyet a férfiak értékrendszerétôl függô helyzettel: az angol Mary Astell, Lady Montague és Mary Wollstonecraft mûvei tisztán tükrözik, hogy mennyire tudatosult bennük alárendelt helyzetük. Olyan férfi is akadt, mint például Condorcet márki, aki feleségével együtt a nôk polgárjogaiért szállt síkra vagy Halifax márki, aki elfogulatlanul és tisztán látta a nôk és férfiak egyenlôtlen helyzetét: "A világ ... egy kissé egyenlôtlen, és úgy tûnik, a mi nemünk uralkodó helyzetben van, és képes elônyhöz juttatni bennünket azzal, hogy mérhetetlen bûnnek nyilvánítja azt, ami a férfi esetében legfeljebb csak enyhe csodálkozást kelt." 1789-ben XVI. Lajos elé a nôk a következô kérelmet terjesztették: "... kérjük, hogy ne engedtessék meg a férfiaknak azon mesterségek gyakorlása, amelyeket természetüknél fogva mindig nôk láttak el, mint például a varrás, a csipkeverés, a hímzés és a divatáru- üzlet ... Kérjük, hogy tanítsanak bennünket és adjanak munkát, nem azért, hogy megfosszuk a férfiakat a hatalomtól, hanem hogy eltarthassuk magunkat." Olympe de Gouges a nôk polgárjogait követelte, de csak a guillotine által nyújtott egyenlôséget tapasztalhatta meg. A forradalom viszont kivonta a házasságot az egyház kizárólagos hatáskörébôl, világi egyezménnyé vált, mely lehetôvé tette a válást, a feleség tulajdona egy részét megkaphatta és a lánygyermek annyit örökölhetett, mint a fiú.1841-ben Angliában a dolgozó nôk nagy része cseléd volt, messze utánuk következtek a varrónôk, a textiliparban dolgozók, a mosónôk, a mezôgazdaságban dolgozók, a tanítónôk és a takarítónôk. A bérezés és a nôi munkáról alkotott felfogás a régi maradt. A munkába járás csak átmeneti idôszak volt a nô életében, férjhez menve otthonmaradásra kényszerült.A XIX. századi Nyugat-Európában Viktória angol királynôvel beköszöntött a viktoriánus kor. Az iparosodás, a vagyonosodás és iszonyatos szegénység, mérhetetlen nagyra nôtt prostitúció, terjedô pornográfia és álszent szemérem jellemzi e kort. A társadalmi eszmény váltig hangoztatta, hogy a család biztonságát és békéjét az otthon védôangyala, a nô biztosítja. A kor felfogása ugyanott tartott, mint évszázadokkal elôtte: a nôt csakis a család részeként kezelték. Az eszményi nô az otthon bájos tündére, a család önfeláldozó szíve és összetartó ereje, férje számára csodálatra méltó, alázatos, megértô társ és gyermekeinek erkölcsi példaképe. A kalitkába zárt gyenge liliomok egyetlen vigaszát a jótékonykodás jelentette, mely hatalmas csoportmozgalommá nôtte ki magát, példaképe az angol Florence Nightingale volt. A XIX. század közepén a függetlenedni és tanulni vágyó nôk határozott ostromot indítottak az egyetemek bevételére és az 1880-as évekre legtöbb meg is adta magát. Ennek ellenére a kor úgy gondolta, hogy a szellemi munka negatívan hat a nô termékenységére és befolyásolja az egészséges utódok születését. A viktoriánus társadalom úgy viselkedett, mintha szexualitás nem létezett volna, a nôk úgy kerültek nászágyba, hogy fogalmuk sem volt róla, hogyan születik a gyerek. Éva lányait kiskoruktól arra nevelték, hogy érzéki vágyaik bûnösek, szégyellni valók és el kell fojtani ôket. 1888-ban megalakították a Nemzetközi Nôszövetséget, 1882-ben Angliában a férjezett nô már megtarthatta saját tulajdonát, Norvégiában pedig keresetét. A századfordulóra a nôk lassanként állami hivatalokba is bekerültek: tanárok, postáskisasszonyok, orvosok, tudósok, írók vagy matematikusok lehettek. 1906-ban a finn nôk elsôként kapták meg Európában a szavazati jogot, ezt követte Norvégia, Dánia és Izland, majd a többi európai államban az 1920-40-es években mintegy köszönetképpen kapták meg háborús erôfeszítéseik elismeréseként. Az emancipáció végül ráébresztette az embereket arra, hogy a nô másképp látja és értelmezi a világot, mint a férfi. Többezer éve a világ olyan volt, amilyennek a férfi elképzelte, a tisztességet és becsületet, az erényeket a férfi értékrendje szerint osztották és a világot az ôk alapelveikkel irányították. Végre tudatosult, hogy a férfiak világnézete nem képviselheti valamennyi ember világnézetét és ettôl kezdve szûnt meg a nô második nemként létezni.Mindig voltak nôk a történelem folyamán, akik valami másra és többre vágyva áttörték a patriarchális társadalom szabta korlátokat. A középkor nôkolostorai olyan tehetségekkel szereztek hírnevet maguknak, mint Gandersheim írónôje: Hroswitha, Bingen zeneszerzô apátnôje: Hildegarde és Hohenburg apátnôje: Herrade, a lexikoníró. Aphra Ben korának kedvelt angol színdarabírója már a XVII. században a nôk szemével látta és írta le a férfiak teremtette társadalmat. A reneszánsz önállósult mûvészegyéniségei között a nôk nem kaphattak helyet, bár kevés nônek mégis sikerült önálló és megbecsült mûvészként érvényesülnie, mint Rosalba Carriera, Angelika Kauffmann és Elisabeth Vigée-Lebrun festônôknek. A XVII. században Anna Maria von Schurman tudóst a "holland Minervának", az "évszázad csodájának" nevezték, Laura Bassi, Mary Somerville és Gaetana Agnesi a XVIII. század híres matematikusai voltak, akiknek sikerült a családi életet a tudományos pályával összeegyeztetni. A XVII. század legismertebb levélírója De Sévigné márkinô volt. A Napóleon kori társasági szalonok ragyogó intellektusai Madame de Staël és Madame de Récamier voltak. A viktoriánus korabeli irodalom három híres csillaga a Bront testvérek voltak, míg a francia romantika a különös Dudevant bárónôért - írói álnevén George Sandért- rajongott. Az újítóknak és úttörôknek - akár férfi, akár nô - minden korban szenvedés volt az osztályrésze. Példamutató sorsuk és szenvedésük árán Európa lassan egy humánosabb és jobb világgá változott. A mai kultúrában a modern nô a gondolat és tett olyan szabadságát élvezheti, amelyrôl ôsanyái és a bûnös Évának bélyegzett korábbi testvérei még csak álmodni sem mertek.
Dávid Hajnal
Ha már végképp elismertük és belenyugodtunk a dráma visszatérésének lehetetlenségébe (?), vizsgáljuk meg a görög csodát, és azt, hogy melyek voltak azok a társadalmi és kulturális feltételek, amelyek lehetôvé tették a görög dráma kialakulását, és csúcsra jutását. Azt se hallgassuk el, hogy onnan aztán lebukott a mélybe.A görög dráma Athénban alakult ki a Dionüszosz tiszteletére rendezett szertartásokon. Dionüszosz a bor, a megújulás, a bôség, és a termékenység isteneként igen nagy népszerûségnek örvendett, ezt bizonyítja az is, hogy az év során négy alkalommal is rendeztek dionüsziákat: januárban, februárban, márciusban és áprilisban. Fôleg e két utóbbin a gúnyos hangvétel volt jellemzô, kicsúfolták a testi és szellemi terméketlenséget, és phallikus dalokban énekelték meg a termékenységet - humorral és pajzánsággal. Ezeken az ünnepségeken részt vehettek a nôk is, kiknek egyébként nagyon korlátozva volt a társadalmi tevékenysége.A dionüsziákon kezdtek ún. "drámai versenyeket" is megrendezni. Az ünnepség nyitányaként került sor a dithirambusok (Dionüszoszt istenítô kórusmûvek) bemutatására. A kórusból kivált egy karvezetô, aki dialógusba lépett a kórussal, ez már a dráma elôképének nevezhetô. A dithirambusok idôvel eltávolodtak Dionüszosz mítoszától, és tartalmilag szabadokká váltak.Az ünnepség második napján öt komédiaíró versenyzett mûveivel, az utolsó három napon pedig 1-1 tragédiaíró mutatott be 3-3 tragédiát, és 1-1 szatírjátékot.Az elôadások hatalmas tömegeket mozgattak meg. Az ünnepség öt napja alatt hozzávetôlegesen ezer színész fordult meg a színpadokon, a dionüsziák idején leállt a munka a városban, és kis túlzással a település apraja-nagyja kivonult a színházakba. Érdekesség, hogy a nézôket is megfizették. Hogy miért? Mert itt, ezeken az ünnepségeken alakult ki a görög demokrácia, és nem vérre menôen, nem élesben, hanem játszva, a vélemények ütköztetésével, a tragédiákban bemutatott eszmék és téveszmék elemzése útján. Ezért volt kifizetôdô Athénnak annyi pénzt és energiát belefektetni ezekbe az ünnepségekbe. Ezek után mondanom sem kell, hogy a tragédiaírók nagy becsben álltak, és a gyôztes hatalmas vagyonokat kapott.Igen, a dionüsziákon az értékrendek újravizsgálásával a demokráciát találták fel. Ez az, amire mi nem vagyunk képesek, mert képtelenek vagyunk összeülni (akár átvitt értelemben is), hogy rendezzük közös dolgainkat.Érdekesség, hogy a színészek a hôsöket maszkokban alakították, személyiségüket elrejtették, hogy így jobban tudjanak azonosulni a megjelenített személlyel. Kezdetben a színészeket nem is díjazták, késôbb viszont a fôszereplôk is díjakat kaptak, sôt, a görög dráma hanyatlásának idején a színész nagyobb megbecsülésnek örvendett, mint maga az író. Hogy miért indult hanyatlásnak a görög dráma? Mert idôvel megszûnt az a társadalmi skizofréniás állapot (nevezetesen a törzsszövetségi értékrend és a városállam értékrendje közti ellentmondás) ami tragikus helyzeteket teremetett.Végezetül arról, hogy miért írhattak a nagy görög drámaírók oly sok mûvet (személyenként több mint százat, bár ezek nem maradtak mind fenn). A magyarázat: a görög drámának szigorú, kötött szerkezete volt, melyet csak ki kellett tölteni tartalommal. Tehát a görög drámaíróknak nem voltak formai problémái. Íme a hat kötelezô szerkezeti egység: prologos (a drámai szituációba bevezetô monológus), parodos (a kar bevonuló éneke) epeiszoidon (párbeszédek a kar és a karból kiváló személy/ek között), sztaszimon (kardalok), kommosz (a mû csúcspontja, melldöngetést jelent, a tragikus hôs/ök éneke), exodos (a kórus megállapítja drámai szituáció megszûntét, majd kivonul).A görög drámaírók természetesen folyamatosan módosítottak a "játékszabályokon", újításokat vezettek be - például Aiszkhülosz vont be elsôként a párbeszédbe egy harmadik személyt, így lehetôséget adva a tulajdonképpeni személyes konfliktus kibontakozására.A római drámaírók is ebbôl a modellbôl indultak ki.Mi, maiak (mindannyiunkban benne lehet-ne egy potenciális drámaíró) pedig úgy vagyunk, hogy a görög dráma szerkezeti modelljét nem tartjuk érdemesnek átvenni, a tartalmát pedig nem tudjuk. Sem mai tragikus tartammal megüberelni nem vagyunk képesek. Mert hol van ma a tragédia? Ha van, az személyes, s az pedig kit érdekel? Ja, pletykából még sosem született dráma...
Zsidó Ferenc
... mindent csak megígérek ... Isten tudja miért akarom én bebizonyítani, hogy meg tudok tenni dolgokat, amelyekhez semmi kedvem. Mint most ez a karnevál is... Kicsi lelked átváltozni akar... mindegy mivé. Tükörtojássá, fûzôvé, arabbá, farkassá... kérdezném, miért?! Legyintek. Te még nem tudod, átváltozni annyit jelent, mint lassan-lassan lemondani magadról. Jó, tudom, nálatok ez ideig- óráig tart — egyelôre —, drukolsz, mert nyerni akarsz, fontos a maszk, fontos a ruha, a szöveg, fontos, hogy ott legyél és bebizonyítsd mi sem könnyebb... De nézd fiam, ez a felnôtté válás játékos begyakorlása. Díjazzák? Itt kinn, a karneválon kívül is. Csak itt valahogy tovább hordod a jelmezt, lehet, hogy kikandikál alóla arcod, és ez itt kinn, már nem megbocsátható. Na, és fontos a látvány is... engem kérdezel napok óta mi legyél... húztam, halogattam, nem tudom... mondanám, fiam, öltözz embernek, de nem mondom, csak leírom magamnak...Te még higgy abban, hogyha álarc, akkor riasztó kell legyen, látványos, és hatásos... mondanám azt is, ne öltözz semminek. Elég megtévesztô maszk az arc, és életfogytiglan kitart... de látva készülôdô lázadat, elteszem az írást, szabjunk, varrjunk, fessünk. Legyünk kishercegek, és hóvirágok, gonosz manók, és madárijesztôk... ne várjál díjra fiam, ha játék, legyen önmagáért...Nem értelek... a húszadik ötletem sem tetszik. Valami olyat akarsz — mondod — ami téged is jelent. Nem vagy még egészen nyolc éves..., hogy magyarázzam meg neked, hogy így harminc után sem kapja meg az ember azt a maszkot, amely egészében ôt jelenti. Legyél paprikajancsi, napraforgó, piaci kofa, betyár, halász, vadász, madarász, de nézd, fiam, nem lehet felöltözni mosolynak, simogatásnak, szeretetnek ... tágra nyílt szemekkel nézel rám... csalódtál ... nem tudom elégszer elmondani, nem tudom, sajnos, nem tudom én adni arcodhoz a maszkot, azt te kell kitaláld magadnak. Én csak azt tudom, mit nem lehet, mit szabad, vagy mit érdemes. Azt mondod Karcsika Van Damme lesz, Ottóka a halál ... fél óra van még ... egy halom kacat elôttünk, napok munkája és fölöslege... végül döntesz — nem öltözöl fel.Azt mondod: "elég megtévesztô maszk az arc."Belelestél az írásomba...Nem érted, még csak nyolc éves leszel... nem értheted..., úgy-e, nem érted, fiam?
Sebestyén Irén
Évtizedeken keresztül március tizenötödike számomra - de valószínûleg a romániai magyarsághoz tartozó sorstársaim döntô többsége számára is - sokkal nehezebb nap volt, mint a többi; ezen a napon ugyanis súlyosabb volt a teher, melyet nem mi vettünk a vállunkra -sorsunkból eredôen hordozunk: önhibánkon kívül, mások akaratából a létezés kivetettjei, páriái lettünk, olyan helyzetbe taszítódtunk, amelybe legelemibb érzelmeinket önveszélyes volt a nyilvánosság elôtt vállalni.
Ne áltassuk magunkat: sokan voltak, akik nem vállalták; és ne ostorozzuk magunkat: sokkal többen voltak azok, akik vállalták. A diktatúra legsötétebb éveiben is, amikor az állampolgárait feudális tulajdonának tekintô hatalom bûvölô következetességgel magyar eredetû-nagylelkû pillanataiban magyar anyanyelvû - románokként vett lustrába minket, konokul kitartottunk a bûvöleteket végsôkig ingerlô igazság mellett: nem magyarul beszélô románok, hanem Romániában élô magyarok vagyunk, nem többek, de nem is kevesebbek, mint azok, akikkel ezt a földet megosztjuk. Magyarok vagyunk - ez a lényeges; nemzetiségi sorsban élünk - ez az esetleges.De emiatt az esetlegesség miatt nem tehettünk hitet a nyilvánosság elôtt arról, hogy például március tizenötödike nemcsak személyes vagy családi, hanem nemzeti ünnepünk is, amely az anyaországi és a világba szétszóródott egyetemes magyarsággal egyazon - képzeletbeli - ünnepi asztalhoz ültet.Elsô, másokkal közösen átélt és mindmáig legbensôségesebb március tizenötödiki élményem az 1990-es ünnepség Marosvásárhelyen. Bem egykori fôhadiszállása, a Teleki-ház elôtti téren több ezren gyûltünk össze, az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete nevében Sütô Andrással együtt koszorúztunk, a bukaresti magyar nagykövetség koszorúján kokárdát libbentett a szél, az erkélyrôl Petôfi verseit szavalták a színészek, fel-feldübörgött a taps a szavalatok után.Bennem mégsem e dübörgés, hanem - csakúgy mint a februári gyertyás-könyves százezres felvonulásunk emlékébôl - a csend maradt meg a legmélyebben, amelyben a mûsor után még sokáig együtt maradtunk Ilyen meghitten és zavartalanul csak azok tudnak együtt hallgatni, akiknek közük van egymáshoz. De vannak helyzetek, amikor a csend is kihívás lehet. Néhány óra múlva durva kezek szétdobálták a koszorúkat, letépték a kokárdát, március 19-én harangszóra indított hadak feldúlták az RMDSZ székházát, kiverték Sütô András szemét.Azóta ismét nehéznek ígérkezik minden március tizenötödike.Még akkor is, ha évek teltével ritkulnak- de nem hallgatnak el végleg - a parlamentben azok a felszólalók, akik Románia elnökét teljes tisztelettel arra kérik, tiltsa be rendeletileg márciusi ünnepségünket, minket pedig - nemes egyszerûséggel civilizálódásra képtelen vadaknak aposztrofálva - arra szólítanak fel, hogy ne ünnepeljünk ott, ahol albérlôként vagyunk - fôbérlôink végtelen jóindulatából - megtûrve, s egyáltalán, bontsuk le emlékmûveinket, nyeljük le nyelvünket, ne ingereljük a fôbérlôket.1848. március tizenötödikén a márciusi fiatalok szembefordultak a magát sorsnak hazudó hamis realitással, a kényszerítô hatalommal, mert nem akarták elfogadni az elfogadhatatlant, nem tudtak belenyugodni a reménytelenségbe.Megszólítanak-e bennünket a márciusi fiatalok? Mit mondanak nekünk? És mit tudunk mi nekik válaszolni?
A forradalmak leginkább talán az árvizekhez hasonlíthatók. A folyó szeretne más mederben folyni, ám ez lehetetlen, így hát kiönt, és éveken át fölgyûlt hordalékát falvakra és városokra zúdítja. Forradalmak kitörésekor az idô áll meg egy pillanatra - a résztvevôk számára legalábbis úgy tûnik - , és a társadalom salakja valahova, nem tudni, hova, kicsapódik. 1848 márciusában, mint 1989 decemberében is, egy hosszú pillanatra azt érezhettük, hogy ami egy nappal azelôtt probléma volt számunkra, egy csapásra megoldódott, és úgy oldódott meg, hogy senkinek sem lehet panasza. De ahogy a folyó meggondolhatja magát, és rövidesen visszahúzódik, mintha megbánta volna, amit tett, ahogy a folyó és az ember küzdelmébôl csak ez utóbbi marad, s az árvízi hajósok hôsiességébôl néhányak kötelességtudása, úgy húzódik vissza a forradalom is, és úgy maradnak a forradalmárok nyomában a politikusok. Valami robbant, és az események nem hagytak idôt a gondolkodásra: senki nem gondolhatott még a legalapvetôbb érdekeire, s az életére sem, aztán elmúlik a meglepetés, és vele együtt a lelkesedés is- hidegen megfontolt érdekek korszaka következik ismét.A fenti gondolatmenet értelmében a forradalomnak nincs és nem is lehet sikere, mert képtelenség azt a tisztaságot elvárni a kortól és az emberektôl, amely a vesztüket okozná. A forradalom gyönyörû pillanat, és éppen abban van a szépsége, hogy az idôbeli tartalom a nullához közelít. Minden év március 15-én azt szeretnénk, ha ez a szépség föltámadna, és beragyogná ünnepünket.
Azt kérded, fiam, ott voltunk? És hogy te miért nem? Te nem voltál, mert még nem voltál. De tudj róla. Nem mintha nem lenne eléggé magyar, aki nem volt ott..., csak tudj’ a fene...Annyi történt csupán, hogy megállítottuk egy pillanatra a földet, de nem akartunk leszállni róla, kértünk, de nem furkósbotot, összegyûltünk jó páran, mert értelmét láttuk, járdaszélekre, lépcsôkre ültünk, és vártunk...Mi tagadás, naivak voltunk... nem szégyelljük, csupán számot vetünk...Aztán más emberek jöttek, más meggyôzôdéssel..., a testnek mindegy, mi okból kap ütést, a bôr hasad, a seb vérzik. Ennyit elég, ha tudsz.Aztán azok a mások szétverték a vásárhelyi RMDSZ- székházat, hogy hol van Helsinki, mert meg akarják ölni... Egy magunkfajta magyarázta meg, hogy nehéz lesz, mert az egy város. Jó, de akkor hol van Bolyai? Ugyanaz a magunkfajta mutatott vissza a háta mögé: "Ott, szoborban!" Nekünk ebbôl is kettô van...Szerencséje volt, csak leköpték. Röviden ennyi volna, fiam.Na, és a történethez még hozzátartozik, hogy amikor már azt hittük, mindennek vége, valahonnan felhangzott: "Ne féljetek, magyarok, mert itt vannak a cigányok!" Jó, megértlek, más is kacag ezen, de akkor nem kacagtunk. És hogy az udvarhelyi Techno-ban átálltak baseball ütôt gyártani. Akkor valami olyant éreztünk, hogy lám, az ô szívük is ott..., lám, mégis erôs a hangunk...nem is vagyunk annyira szétesve, mint gondolnánk. Igen, Péter akkoriban ment el, András is, de nem ítélhetjük el ôket. Ôk sem irigyelnek, hogy mi itt maradtunk.De ha már errôl beszélünk, még két dolgot ne felejts el. Az egyiket Dr Mircea Iosifescu, a bukaresti Atomfizika Intézet doktora írta rövid levelében: "...kik Vásárhelyt lármásan kértétek Enache, Sütô, Király felakasztását, akasszatok fel melléjük engem is...", a másikat pedig a bukaresti katonai kórház akkori parancsnoka mondotta Király Károlynak: "bocsássatok meg nekünk Sütôért!"Igen, ôk is mások. De az az érdekes bennük, hogy minket nem látnak másnak, mint vagyunk. Pedig vannak még, akikrôl nem szól a fáma.Ja, mielôtt elfelejteném: Cornélék üzenik, várnak nyáron horgászni...
Sebestyén Irén
Történelmi ízû hetünkön (apropó: március tizenötödike nem csak történelmet kell jelentsen számunkra!) három történelmi jellegû munka, múltunk három fejezete kerül bemutatásra.
A kronológiát követve kezdjük Ferenczi István könyvével, a "Besenyô szállások a Nagy- Szamos - Sajó mentén" címûvel.Ferenczi István megpróbálkozik mûvével helyes és reális képet kialakítani (avagy a már meglévô képet a valósághoz közelíteni) a besenyôkrôl, akik a X-XI. században komoly részt vállaltak a magyar államiság kialakításában, még inkább megvédésében, megtartásában. A magyarok szövetségeseiként fontos határvédelmi szerepük volt.A besenyôk nyomainak kutatását a Nagy- Szamos - Sajó mentén Ferenczi abból kiindulva kezdte el, hogy Beszterce városának van egy bekebelezett települése hajdani Besenyô néven, és a környéken több, különös csengése miatt besenyô eredetûnek gyanítható település található, mint: Budak, Csépán, Kócs, Makód, Tacs, Teke, Csigir, Korhány.Ferenczi mûve történelmi munka, de segédtudományként a nyelvészet alkalmazza, tehát a szerzô nyelvészeti megközelítésbôl - például az említett helységneveket nyelvészeti szempontból elemezve - vizsgálódik, és von le következtetéseket. A korszakra, a vidékre vonatkozó összes dokumentum helynévre utaló adatát összeveti, és azért tud így reális képet alkotni, mert nemcsak magyar szerzôk tollából kikerülô dokumentumokról van szó, hanem német és román iratokról is, ugyanis a vidékre - feltehetôen a XII. század végén - német telepesek érkeztek, majd a mongol népességpusztítást követôen románok is.Ferenczi következtetése szerint a Nagy-Szamos - Sajó mente már a honfoglalás pillanatától magyar birtokká vált, ahol a X. század végére már létrejöttek a szövetséges besenyôk alkotta gyepûk, melyek a folyók hosszában egyfajta védelmi vonalként sorjáztak, tehát a korai magyar állam keleti-délkeleti határait biztosították, védve a Bukovinából és Észak-Moldvából Északkelet-Erdélybe vezetô hágókat.Hogy létüket már csak néhány helységnév bizonyítja, arra az a magyarázat, hogy az egész besenyô gyepûrendszer megsemmisült Kádán mongol hadvezér seregének villámcsapásszerû rohama folytán.Ilyen értelemben Ferenczi mûve emléke is egy, a magyar államiságért sokat tevô népcsoportnak? Így is mondható. Ôk eltûntek, mi megmaradtunk, de kötelességünk tisztázni sorsukat, a közös múltat.Ferenczi Géza "A moldvai ôsibb csángók" címû könyvével történelmünk újabb fejezetéhez érkeztünk. Nem is ugrottunk nagyot az idôben, hisz a könyv címe is hangsúlyozza, hogy az ôsibb csángókról van szó (mert léteznek késôbb betelepült "székelyes csángók" is), akik feltehetôen már a XIII. század közepén áttelepültek Moldvába.Ferenczi teljesen újraértelmezi a csángók kérdését, sok szempontból megkérdôjelezi a csángókról kialakult szemléletet, és csángóképünk újragondolására késztet. Logikája lehengerlô, annál is inkább, mivel - bár szakmunkáról van szó - nyelvezete mégis könnyed, vitatkozó.Abból indul ki, hogy a csángók feltehetôen tudatosan települtek Moldvába, védelmi rendszert alkottak, akár a besenyôk Észak-Erdélyben, ellenôrzésük alatt tartották az Ojtozi-, Tölgyesi-, Borgói- és Radnai- szorost és hágót, melyeken keresztül kelet felôl Erdélybe lehetett jutni. Tehát nem esetleges elcsángálásról van szó, tehát nem is gúnynév a csángó, hanem feltehetôen népnév - mondja Ferenczi. Mûvének újszerûsége abban áll, hogy az eddig teljesen mellôzött régészet oldaláról közelíti meg a csángó-kérdést. A régészeti kutatásai révén jött rá Fe-renczi arra is, hogy a csángóknak komoly végvárrendszerük volt, ebbôl jut arra a következtetésre, hogy tudatos áttelepülésrôl és védelmi rendszer kialakításáról van szó.Néprajzosként és nyelvészként érvel az ellen Ferenczi, hogy a "csángó" név eredetileg gúnynév lett volna. Mert - hozza a példát - a Prahova és Buzâu megye területén élt hajdani székely határvédôket sem nevezték csángóknak, pedig a logika szerint ôk is elcsángáltak. Tehát a csángó név népnév kell legyen, és ez a nép nem eredeztethetô a székelyektôl. Igen, Ferenczi legforradalmibb feltételezése az, hogy az ôsibb csángók besenyô vagy más kipcsáki török eredetûek, és nem székelyek.Régészeti kutatásait összegezve, a moldvai csángó ôsvárakat vizsgálva megállapítja, hogy azok szervesen összetartoztak a Kárpát-medence keleti peremének váraival, összefüggô várrendszert alkotva. Csángók, mint egy összefüggô gyepûrendszer tagjai? Igen, állítja Ferenczi, de hozzáteszi azt is, hogy csak feltételezéseket fogalmazott meg, és még további kutatásokra van szükség, melynek elengedhetetlen feltétele a különbözô területeken kutatók összefogása. Ferenczi szerint az eredet kérdése is nyitva van még, de feltehetôen magyar, még inkább elmagyarosodott kipcsák-török eredetû nép a csángó.A szerzô kérdései, a felvetések, aggályok tálalásának módja intellektuális, mégis annyira keresetlen, hogy az olvasó természetszerûen magáénak érzi a problémát, és azon veszi észre magát, hogy máris együttgondolkodik!A harmadik kiadvány, László László "Erdélyi fejedelmek" címû könyve tágas idôintervallumot ölel fel, melynek kezdetei a zavaros XVI. századig nyúlnak vissza, pontosabban 1541-ig, amikortól az önálló Erdélyi Fejedelemséget számítjuk. Az önállóság