A 2000. esztendô széki és városi RMDSZ- szervezetének újévi üdvözlôlapjáról származó fotót csak az elsô pillanatokban lehet közönyösen szemlélni. Ha figyelmesek vagyunk, hamar rájövünk: Istenem, micsoda képi üzenet?!Vegyük csak sorba! Négy fontos elem található a kompozícióban: a tulipán, a jól olvasható kérvény-felirat, a ceruza, valamint az aranykarkötô. Még legsutábbjaink számára is megfogalmazódik, hogy hiába a háromesztendôs koalíciós partnerség, még mindig csak kérvényezünk, kérünk, mégpedig ceruzával, hogy könnyen törölhetô lehessen, s különben tejben, vajban, aranyban fürdünk. Feltehetôen az aláírók agyán még csak át sem futott az a gondolat, hogy akar a franc egyre csak kérvényezni, hogy vannak, akik hosszabb ideig is vállalják, amit leírnak, mondanak, illetve: nem mindannyian fürdünk tejben, vajban, aranyban.És megbocsássanak, de nem lehetett volna legalább elrejteni azt a kéthavi fizetésemmel felérô aranykarkötôt?
SZÔKE László
Ismerôsöm a minap akaratlanul is szem- és fültanúja lett egy különös történetnek. Egyik délután éppen ablaktisztításhoz készülôdött, amikor egy jól öltözött 45 év körüli férfira lett figyelmes, aki három 8-10 éves kislányt szólított meg az utcán. Mivel hallótávolságon belül voltak, hamarosan kiderült, hogy nem ismerik a kislányok. Jani bácsiként mutatkozott be, és heves "udvarlásba" kezdett az ablakpucolással felhagyott háziasszony legnagyobb elképedésére. Kikérdezte a lányokat, hogy hol laknak, (szegények gyanútlanul válaszoltak a kérdésekre), dicsérte szépségüket, ígért nekik fût-fát (többek közt méretes kolbászt), eközben a zsebébôl tökmagot nyomott a kezükbe, (úgy látszik, a cukorka már nem divat, vagy nem tellett rá Jani bácsinak). Majd egyenként ölbe vette a lánykákat, és félreérthetetlen mozdulatokat tett, a kezüket szorongatta, amelyeket idônként saját nadrágja zsebébe dugdosott. Ismerôsöm szólni sem tudott a döbbenettôl. Mikor felocsúdott, integetni kezdett a kislányoknak. Amikor egyikôjük felfogta, hogy nekik szól a kétségbeesett kapálózás, otthagyva Jani bácsit, odaszaladt a néni ablaka alá, aki gyorsan felvilágosította, hogy a bácsi nem az, akinek látszik, és azonnal hagyják ott. A kislány ekkor sírva mesélte, hogy egy jó ideje már szívesen mennének, de nem engedi a bácsi, úgy szorítja a kezüket. Közben a férfi kámforrá vált.Eddig tart a történet. Legalábbis a látható része. Mert, hogy a kislányok lelkében milyen nyomot hagyott Jani bá, azt csak sejteni lehet. És hogy legközelebb hol bukkan fel, vagy ha egy élelmes " ablakpucoló" nem lép közbe, meddig fajul a dolog, azt csak a fennvaló tudhatja.Ezért "jobb félni, mint megijedni" alapon nem árt, ha a szülôk, akiknek félnivalójuk van, ismételten felhívják gyermekeik figyelmét az utcasarkon "Janibácsik" képében leselkedô veszélyre.
Demeter Melinda
Az elmúlt napokban egy székelyudvarhelyi lakos címkével ellátott kenyérdarabbal keresett meg a szerkesztôségben.A pirosra sült kenyérkaréjra ragasztott, a cég nevévelellátott címke "Jó étvágyat" kívánt, és a "legjobb minôségû" áruként tüntette fel a portékát, melybôl mindkét szélen egy csomagoló nylondarab kandikált ki. Dôlt is a kérdés:Mióta csomagolják a kenyeret belülrôl, belesütvén a csomagolóanyagot? A kenyeret a panaszos édesanyja az egyik Bethlen negyedi üzletben vásárolta. Miután hazavitte, bármelyik felét is szeletelték, "a manna" belsejébôl elôbújt a nylon. Étvágya azonnal elment, és felháborodva fordult hozzánk. A Fogyasztóvédelmi Hivatalhoz fordultunk a "belülrôl csomagolt" kenyérdarabbal. Illyés Györggyel, a Hivatal munkatársával azonnal kimentünk a pékséghez. A pékség vezetôi meglepôdve szemlélték a gyanús árut, és ellenôrizték a címkét, hogy nem a sütés után van-e odaragasztva, és ez csak rosszindulatú akció ellenük. Azután következett a magyarázkodás, felvetôdött a mi lesz most kérdése.300.000 lej büntetést rótt ki a Fogyasztóvédelmi Hivatal, valamint a sértett személy kártalanítását rendelte el, aki kapott egy friss kenyeret, és elmagyarázták neki: a megtalált nylon az élesztô belsô csomagolására szolgált, és véletlenül került a kenyértésztába. A pékség naponta 30. 000 kenyeret süt, és minden igyekezet ellenére becsúszhat egy-egy hiba. Tévedni emberi dolog, de miért ilyen nehézkes még mindig a vásárló kártalanítása? Miért akkor történik csak valami, ha a nyilvánosságtól való félelem bírja a fogyasztó kárának megtérítésére a kereskedôt, termelôt?A pékség nevét nem közöljük, mert a kártalanítás megtörtént. Amíg azonban a pékségek az ország rossz gazdasági helyzetérôl beszélnek, arról, hogy a búzát milyen nehéz beszerezni, addig a liszt tárolása nem a gazdasági helyzet függvénye, a kenyérsütés pedig kifejezetten nem. Milyen és mennyire szakképzett, munkájára odafigyelô pékinasaik lehetnek, ha észrevétlenül, csak úgy belekerülhet az élesztôt burkoló nylon a kenyértésztába? A Fogyasztóvédelmi Hivatal pedig csak akkor járhat el, ha panasz érkezik hozzá, és ha a bizonyíték (a termék) is elôkerül.Mi meg mit tehetünk? Védjük az átvert fogyasztót, néha olvasót, amennyiben megkeresnek minket.
Péter Attila
A farsang jegyében szombaton, február 19-én bálra került sor Homoródalmáson. A mulatság célja elsôsorban az volt, hogy a kis falu elszármazottjait hazahívja- hadd mulassanak együtt a helybeliekkel.
A rendezvény a helyi Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet munkáját dicséri. Az egylet vezetôje, Józsa Kinga bevezetôjében elmondta: manapság az ember egyre kevesebbet hall a farsangra jellemzô jókedvû népi szokásokról, mulatságokról. Éppen ezért néha szükség van arra, hogy újra eljátsszuk azokat a játékokat, amelyeket a régiek játszottak: a babonás szokásokhoz kapcsolódó játékokat, a farsangi állatviselést.A bált megelôzô mûsornak két része volt: az elsôben helyi tehetséges fiatalok léptek színpadra, köztük Pál Éva tanárnô is, az elôadás mindenese. Ezek az elôadók már nyertek országos díjakat népdalénekléssel vagy versmondással, mert a helybelieknek is bemutatták, mit tudnak.A mûsor második része a jókedv jegyében zajlott. Itt még az is lehetséges volt, hogy a Duna TV Homoródalmásra látogasson, ahol egy helyi gazda szerint hol a miénkbôl, hol a máséból kell gazdálkodni, hiszen "demokrácia van, vagy mi a ráksúly".A tartalmas és szórakoztató mûsor után az önkormányzat egyik tagja mondott köszönetet az ifjúsági egyletnek, majd kezdôdhetett a mulatság, ahonnan még malacot is vihetett haza tomboladíjként egy szerencsés bálozó.
László Csaba
Megjelent a 98-as kormányhatározat, amelynek értelmében a zöldséggel, cukorrépával bevetett szántóterületek után értékjegy jár a gazdáknak. Így 0,5 -1,5 ha-ig 10 db. értékjegy jár, és minden hektár után rászámolnak még 10 db. értékjegyet.Más kultúrával bevetett szántóterületeknél minden hektárra 5 db. értékjegy jár, míg szôlôs és gyümölcsös területek esetében hektáronként 12 db. értékjegyet számolnak. Azok a természetes személyek kaphatnak értékjegyet, akik szántóterületen gazdálkodnak vagy fejôstehenet tartanak, valamint azok, akik a polgármesteri hivataloknál bejegyzett szántóterületet bérelnek. Idetartoznak a szántóterületeiket megmûvelô egyházak is.A gazdák nyilatkozatukat a Polgármesteri Hivatal 30-as fogadótermében tehetik le mindennap 9 és 13 óra között március 11-ig.
Péter Attila
Tikosi László, a Városgazdálkodási Osztály vezetôje a Conas RT. képviselôivel február 17-én tárgyalást folytatott a garanciális útjavításokkal kapcsolatosan.
A megegyezés értelmében a brassói cég legkésôbb április 15-ig be kell fejezze a munkálatokat a város területén. A Conas RT-vel ‘99 júniusában kötöttek egy szerzôdést a hivatal illetékesei útjavításokra, valamint új utak építésére. A javítási munkákra egy év jótállást vállaltak, a garanciaidô alatt a cégnek kötelessége kijavítani azokat az útszakaszokat, ahol gödrök keletkeztek. Az elôrejelzések szerint (az idôjárás függvényében) ezeket a munkálatokat március 1-jén kezdik meg a szakemberek. A Polgármesteri Hivatal illetékesei felmérték, milyen rongálódások történtek a város területén, ôk döntik el, milyen sorrendben fogják elvégezni az utak javítását — tájékoztattak a Hivatal sajtótájékoztatóján.
Szász Emese
A Kereskedelmi Felügyelôség ellenôrzése
A megyei Kereskedelmi Felügyelôség, valamint a helyi Kereskedelmi Ellenôrzô Testület szakfelügyelôi az elmúlt héten ellenôrzéseket végeztek az élelmiszeripari termékeket termelô és forgalmazó vállalatoknál.
Az ellenôrzés során a következô szempontokra fektettek nagyobb hangsúlyt: a higiéniai és egészségügyi elôírások betartására a termelés, szállítás, raktározás és forgalmazás terén, mint az elôírt egészségügyi, állategészségügyi és a helyi polgármesteri hivatal által kiadott engedélyek kiváltására vagy ezek folyó évi láttamoztatására. Eddig összesen kilenc vállalatnál végeztek ellenôrzést. Sajnos, figyelmeztetésben kellett részesíteni négy egységvezetôt, míg négy esetben 300-600 ezer lejig terjedô büntetést alkalmaztak. A felmerült hiányosságok: a szállítóeszközök nem minden esetben felelnek meg az engedélyekben foglaltaknak. A raktározás során nem tartják be minden egységnél a raklapok, rácsok használatát, a betonra vagy a deszkapadlón tárolnak élelmiszereket, például cukrot, lisztet stb.Következetlenségek vannak a termelési elôírások betartása terén is, például a kenyértészta pihentetése nem mindenütt elôírásszerû. Az ellenôrzést végzô szakfelügyelôk követni fogják a törvényes elôírások betartását. A megadott határidôk be nem tartása maga után vonja a mûködési engedélyek ideiglenes vagy végleges felfüggesztését.
vélemény - vélemény - vélemény - vélemény-vélemény - vélemény - vélemény - vélemény
Az elmúlt héten a két helyi lapban (Udvarhelyi Híradó, UdvarhelySzék) megjelent két írás kapcsán megfogalmazódott gondolataimat szeretném megosztani tisztelt olvasóinkkal. Az "uszék" aláírásával közölt cikkbôl megtudhattuk, hogy jelen pillanatban kik azok a személyek, akik - talán - számba jöhetnek a város polgármesteri székének elfoglalására. Jakab Árpád pedig az Udvarhelyi Híradóban cáfolja az elôbbieket. Nincs szándékomban egyik vagy másik szerzô mellett kiállni, még párhuzamot sem szeretnék vonni a két írás között.Mindezek ellenére az én saját véleményem mégis csak az, hogy a választási kampányt nem elég csak akkor elkezdeni, amikor megjelenik egy kormányhatározat, vagy amikor kitûzik a választások idôpontját, hanem jóval korábban kell azt elkezdeni.A Magyar Értelmezô Kisszótár szerint a "választási kampány" magyarázata: "Nagy lendülettel végezendô alkalomszerû vagy idényjellegû munka" A szótár szerinti értelmezésbôl egyáltalán nem tûnik ki, hogy ez a munka nyilvános, avagy a magát jelöltetni akaró belsô, személyes, önvizsgáló tevékenysége.Ezt az utóbbit sokkal fontosabbnak tartom, mint azokat a kirakatszerû rendezvényeket, ahol X.Y. kiáll egy bizonyos közösség elé és elmondja, hogy mit szeretne tenni, miért tartja magát képesnek a közösség érdekeit szolgáló munkára.Egy nagyobb közösség, vagy egy egész ország népének vezetésére, ügyes-bajos dolgaik megoldására csak olyan személy vállalkozhat, aki már rendelkezik ilyen irányú tapasztalatokkal. Egy nagy közösség vezetését senki nem vállalhatja olyan meggondolásból, hogy majd csak belejövök. A nép nem kísérleti alany.Ezért tartom nagyon fontosnak, hogy mielôtt valaki nyilvánosan jelentkezne a megmérettetésre, saját magába tisztázza képességeit, tegye mérlegre korábbi életét, az egyik serpenyôbe téve azon törekvéseit, amelyek csak a saját érdekeit képviseltek, különös tekintettel arra, hogy míg saját javait gyarapította, nem ártott-e vele környezetének. A másik serpenyôbe pedig azon kezdeményezéseit, cselekedeteit, amelyekkel minden egyéni érdeket félretéve csak a közösség javát akarta szolgálni. S amerre a mérleg nyelve elmozdul, aszerint döntsön, hogy méltó-e vállalkozni közéleti tevékenységre, vezetôi beosztásra, vagy sem.Aki mindezek után úgy dönt, hogy képes megfelelni az elvárásoknak, az úgy álljon a választópolgárok elé, hogy saját képességeit ne azáltal akarja elhitetni hallgatóival, hogy a vetélytársainak hibáit, gyengeségeit emlegetve sárba tiporja ôket, hanem nyíltan ismerje be gyengeségeit is - hisz mindnyájan emberek vagyunk - , s azután fôleg korábbi életének elért eredményeivel próbáljon hatni a közösségre.Aki pedig már korábban is betöltött valamilyen vezetôi beosztást, arra kétszeresen érvényesek és kötelezôek az elmondottak. Mert ha eddigi tevékenységével nem voltak megelégedve azok, akik bíztak benne, aligha hiszem, hogy újabb ígérgetésekkel eredményt érhetne el.A 2000. év választásai nagyon sokat fognak jelenteni a következô évszázad, évezred emberiségének életében. Azok a személyek, akikre az elkövetkezô idôszakban ügyes-bajos dolgaink intézését bízzuk, óriási felelôsséget vállalnak. Egy nagyobb vagy kisebb közösség sorsát nagyon könnyû holtvágányra vezetni - amiben már bôven volt részünk -, de annál nehezebb a helyes cél felé vezetô útra visszaállítani.Mindnyájan a boldogságra és szabadságra vágyunk, ennek pedig egyetlen járható útja van, amit egy nagy gondolkodó így fogalmazott meg:"Nem az a boldogabb ország, amelyben a legtöbb a gazdag ember, hanem amelyben a legkevesebb a szegény. A szegény ember nem érezheti magát szabadnak, tehát boldog polgárnak sem..."Ez a gondolat - szerintem - szinte általános jelmondata is lehetne a rövidesen hivatalosan is megkezdôdô választási kampánynak.
Derzsy András
Én már tudom, hogy mitôl rosszak az utak Székelyudvarhelyen. No nem a pénteki tévéadástól (2000 mérföld hány kilométer?) lettem ilyen okos, hanem magától az illetékestôl tudom. Ha ô mondja, csak igaz kell, hogy legyen! A vallomás, amelytôl okos lettem, így szól:"Az ügyvezetô elnökkel és az irodavezetômmel közösen elkészítettünk egy tanulmányt a Homoród mente infrastruktúrájáról. (...) Az én feladatom az is, hogy Hargita megyében az útjavításokhoz szükséges anyagi bázis megteremtéséhez segítséget nyújtsak."Szinte én sem hiszem, hogy ennyi körbenjárás után végre kiderülhetett az igazság, valójában miért is rosszak az utak?Pedig bizonyisten, megjelent nyomtatásban: a szép kivitelû, de igényesen szerkesztett Szövetség címû januári RMDSZ-kiadványban mindezt Antal István képviselô úr nyilatkozta a 26. oldalon!Kerestük a hibást/hibásokat a kiment diókért, lengéscsillapítókért, eltömôdött- elfagyott lefolyókért, és állandóan visszakanyarodtunk, mint a farkába harapó kutya: azért, mert nincs pénz. A kérdés pedig igazából mindig az lett volna: miért nincs pénz?Végre feltámadt a felelôsségérzet képviselô urunkban, és bevallja férfiasan: ne keresgéljetek lefröcskölt járókelôk, szitkozódó autósok, törött lábak, féltengelyek - ha nincs pénz, miattam nincs!Ezt a bátor kiállást a sok sár, jég, gödör és keserûség ellenére is értékelni kell, kedves választópolgár-társaim! Igaz, hogy halkan jelent meg a vallomás (mindössze 2500 példányban), de csak kimondta az igazságot a képviselô úr!Ezek után tehát bárkinek bármilyen panasza, óhaja, kívánsága lenne az utak állapotával kapcsolatban, forduljon bizalommal a képviselôi irodához. (A fogadóórákat kb. tízpercenként közli a helyi tévé képújsága.)Az már csak hab a tortán, amit a Homoród mente útjairól ezek után mondani lehet. Az már egy tanulmány! Azt a fejlesztésit! Az infrastruktúráját! A férfias vallomás jutalmául fogadjon el egy jó tanácsot, képviselô úr! Ha vidékjáró körútjuk során például Lövéte merülne fel célpontként (Homoród mente, nemde?), akkor a DEP vagy SEN felségjelû Daciákkal menjenek (a titkárkák gyalog is kibírják addig), mert arrafele az infrastrukturális fejlôdés olyan szintû, hogy azt elegáns saját autóiknak nem ajánlom.Nem mintha a Dacia jobban bírná a holdjárást, de a javítás is kevesebbe kerül, és nem is az otthoni konyhapénzbôl kell elvégeztetni.
Bodó Krisztina
A szép református ének fenti címben foglalt kezdô sora jutott eszembe tegnapelôtt este a Digital 3 Televízió hírmûsorát nézve, amikor is a holnapi önkormányzati ülés napirendi pontjait az RMDSZ városi szervezetének elnöke úgy szabdalta és frakciózta annak rendje-módja szerint, mintha valami köze lett volna azok kigondolásához, kidolgozásához, a kivitelezhetôség megalapozásához. Persze a tévénézô azt gondolhatta — és miért ne gondolhatta volna a hallottak, látottak alapján? —, hogy na lám-lám, érdekvédelmi szervezetünk helybeli képviseletének mégiscsak gondja van a város karbantartására is millióegy feladata mellett. Errôl a beetetési kísérletrôl jutott eszembe egyesek csodás mûködése. Azt viszont ne feledjék egy percig sem, hogy csak az Úr (nagy Ú-val) útja van rejtve... ugyanis az önkormányzati ülések napirendi pontjait s általában magát az egész ülés anyagát a Polgármesteri Hivatal osztályvezetôi, szakemberei állítják össze a polgármester vezetésével...Már az iskolában szokták tanítani a valamirevaló pedagógusok: Nem szép dolog más tollával ékeskedni, vagy: Más tollával ne ékeskedj! (és meg is magyarázzák a kisiskolásoknak, mit jelent a mondás). Apropó városkarbantartás és városfejlesztés. Hallottam X rádiómûsorban, hogy az egyik magyarországi település azért fejlôdhet gyors ütemben, mert polgármestere országgyûlési képviselô is egy személyben, így olyan fontos információhoz jut mások elôtt, amelyeket jól tud hasznosítani városa ápolására. Kíváncsi lennék: szenátorunk és két parlamenti képviselônk — fôként a gazdasági ügyekkel foglalkozó — hány olyan fontos elcsípett vagy szerzett információt juttatott el Szász Jenô polgármesterhez, amelyeknek hasznát vehette volna a város? Amelyeket a döntéshozó testület, illetve a végrehajtó hivatal imitt-amott fel tudott volna javunkra használni! Tudomásom szerint a hivatal pályázatok útján jutott eddig, 1996 óta, bizonyos összegekhez, hisz köztudott, hogy a költségvetés mily szûkös. Ezt különben elismerte a fiatal Krónika címû országos napilapban nem is oly rég Verestóy szenátor is, amikor így fogalmazott: kevés pénz jut az önkormányzatoknak. Ennek kapcsán két kérdést érdemes feltenni a szenátornak: 1) irodavezetôjének, Bunta Leventének hogyhogy nem tágította látószögét, ugyanis a városi képviselô az 1999-es költségvetés megszavazása küszöbén fennhangon hirdette: lesz-e elég pénz — sok galibát okozva ezzel a helyi sajtóban; 2) mi a magyarázata, hogy Verestóy Attila fentebb említett helyénvaló helyzetismerete nem tükrözôdik a hozzá közelálló helyi tömegtájékoztatásban, ugyanis mind a Digital 3 Televízió, mind az egyik helyi lap olyan kérdésekkel igyekszik szapulni a Polgármesteri Hivatalt — legfôképpen vezetôjét —, amelyeknek kivitelezéséhez sok pénzre van szüksége...A tévéseket például a kampány csöndes szele elfújta a Polgármesteri Hivatal környékérôl, hisz hetek óta sajtótájékoztatóra sem járnak rendesen, pedig-pedig valamikor... a hírek javarészét onnan kapták. Persze a taktika az taktika: az elszigetelést is célul lehet tûzni a tömegtájékoztatásban, természetesen a kereskedelemben, ha a magánérdek úgy kívánja.Csöndes szelet említettem. De mi lesz majd, ha jön a vihar, netán tornádó, hurrikán, orkán vagy ciklon? Az Úr csodásan mûködik...?
Dávid Róbert
Az erdélyi orvosképzés egyetemi rangot 1872-ben nyert a Kolozsvári Tudományegyetem megalapításával, amely Magyarországon a budapesti után másodikként alapított egyetem volt, és 1893-ban felvettealapítója – Ferenc József – nevét.
1919 májusában az erdélyi román kormányzótanács hatósága átvette a kolozsvári egyetemet és a klinikákat. 1920-tól a Ferenc József Tudományegyetem Szegeden folytatta tevékenységét, Kolozsváron 1919 ôszén megalakult a román tannyelvû I. Ferdinánd király Tudományegyetem. A második bécsi döntést követôen Kolozsváron újraalakult a Ferenc József Tudományegyetem.A második világháború vége fele, 1944 szeptemberében a kiürítési parancs végrehajtását megtagadva, Kolozsváron helyén maradt az egyetem, élén Miskolczy Dezsô rektorral, Buza László jogászprofesszor prorektorral és Haynal Imre orvoskari dékánnal, eleget téve az erdélyi magyar társadalom széles rétegei kérésének és osztozva sorsukban. A hadi viszonyok között is megszakítás nélkül folytatta munkáját az egyetem, majd 1945 decemberében felvette a Kolozsvári Bolyai Tudományegyetem nevet. Ugyanebben az évben Szebenbôl visszaköltözött Kolozsvárra az I. Ferdinánd király Tudományegyetem, viszont a kolozsvári klinikai telep épületei nem bizonyultak elegendônek mindkét egyetem befogadására, így a Bolyai Tudományegyetem orvosi karát áthelyezték Marosvásárhelyre, megalapítva a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetet (itt a tanítás természetesen csak magyar nyelven folyt.)1962-ben ( kihasználva azt a tényt, hogy az egyetem több diákja szimpatizált az 56-os magyarországi szabadságharccal, valamint azt, hogy az 56-os események után megváltozott Szovjetuniónak a Románia kisebbség-politikájához való viszonyulása) bevezették a kétnyelvû oktatást úgy, hogy az elôadásokat román és magyar nyelven, míg a gyakorlatokat kizárólag román nyelven lehetett tartani, néhány tanszéken pedig csak román lett az oktatási nyelv. A magyar hallgatók létszáma kezdetben fokozatosan, késôbb rohamosan kezdett csökkenni, noha a hallgatóság összlétszáma növekedett (1966-ban 91%, 1984-ben 50%, 1989-ben 23%). Hasonló volt a helyzet a tanszemélyzet alakulásában is, viszont míg a magyar diákok száma egy kitartó diákszövetségi munkának köszönhetôen a 89-es fordulatot követôen kezdett emelkedni, a magyar tanárok száma továbbra is csökken.Az egyetemnek jelenleg nincs jogilag meghatározott magyar tagozata! Az egyetemi tanárok, elôadótanárok és tanársegédek novemberben benyújtottak egy kérést az egyetem vezetôségéhez, melyben kérték az egyetem hivatalosan való kétnyelvûvé nyilvánítását, valamint magyar nyelvû tagozat létrehozását úgy, hogy a tagozatnak döntési jogosultsága legyen a magyar nyelven folyó tanítás kérdéseiben. A kérés elfogadására az erdélyi magyar nyelvû orvosképzésnek nagy szüksége lenne, hiszen ez, megfelelô módosítások hiányában, látható idôn belül megszûnik a magyar oktatók számának folyamatos csökkenése következtében.A Marosvásárhelyi Orvosi- és Gyógyszerészeti Egyetem tanárainak jelenlegi etnikai összetételét az alábbi táblázat szemlélteti.KAR ÁOK FOK GyK Román Magyar Román Magyar Román Magyar Professzor 25 6 (19,3%) 1 - 1 3(75%) Docens 12 10 (45,5%) 1 1(50%) - 83(27.3%)Adjunktus 31 11 (26,8%) 1 - 6 3 (33.3%)Tanársegéd 2 31 (21,5%) 10 1 (9,1%) 1 2(66.6%) Gyakornok 17 3 (15%) 5 2 (28,6%) 3 3 (50%) Összesen 197 61 (23,6%) 18 4 (18,2%) 19 14(42.4%)(Rövidítések: ÁOK — Általános Orvosi Kar FOK — Fogorvosi kar, GyK — Gyógyszerészeti Kar)A kérés leadását követô szenátusi gyûlésen (2000. január 12.) a kérés még csak napirendi pontként sem jelent meg. A szenátusi gyûlés egyik résztvevôjének beszámolója:"Az aláírók egyikének azon kérdésére, hogy mi lesz a kérés tárgyalásával, az egyetem rektora dühösen azt válaszolta, hogy ô csak rossz tréfának gondolta a beadványt, és ezért nem akarta a román tanárok tudomására hozni, de ha tudnák a román tanárok, hogy milyen illegalitások és abszurditások vannak abban a kérésben.... Ô abban reménykedett, hogy egy idô után megtanulnak törvényesen "viselkedni" az emberek, mert az új tanügyi törvényben is világosan benne van, hogy az orvostudományi képzésben kötelezô a román szaknyelv tanítása, de ô nem akart balhét csinálni a dologból, ezért eltette a kérést egy csak általa ismert titkos helyre (egy hivatalos, a Szenátusnak címzett, 64 magyar tanár által aláírt dokumentumot).Tehát teljesen mellébeszélt a rektor úr (persze ezt ô is tudta), mert a magyar tanárok nem azt kérték, hogy a tanítás kizárólag magyar nyelven történjék, azzal mindenki tisztában van, hogy ahhoz, hogy egy hallgató az egyetem elvégzése után érvényesülni tudjon, szüksége van a román szaknyelv ismeretére, a magyar tanárok kérése arra irányult, hogy ôk dönthessék el, hogy egy bizonyos állásba kit vesznek fel (és fôleg, hogy felvesznek magyar oktatót, és nem tudjak tovább folytatni a magyar oktatást elsorvasztó politikájukat. Fontos lenne, hogy aki oktatja a gyakorlat anyagát is el tudja magyarázni a diáknak az anyanyelvén (hogy az megértse), mert lényegesebb az, hogy a szakmát jól ismerjék, akik végeznek, emellett csak másodlagos helyen lehet és természetesen mar saját érdekekbôl is fakad az, hogy tudjanak románul. A rektor úr nagyon agreszszív módon igyekezett, hogy ne adjon helyet a vitának, illetve a kérdés tárgyalásának. A magyar anyanyelvû prorektor ezután kritikát mondott a magyar tanárokról, hogy neki mint prorektornak nem szóltak, és hogy nem lehet egy ilyen kérést egyeztetés nélkül leadni, és olyan alapon aláíratni a káderekkel, hogy ha jó magyar vagy, írd alá. Felszólalt ezenkívül az Általános Orvosi Kar dékánja, aki a közeledô egyetemi választásokkal kapcsolatban elmondta, hogy mindent megtesznek azért, hogy biztosítsák a magyar nyelvû oktatást, is és nem érti, miért elégedetlenkednek a magyar tanárok, hiszen minden rendben van, és mi itt csak együtt vagyunk erôsek, külön- külön gyengék lennénk, és elkezdte sorolni azokat a tanszékeket, ahol vannak magyar káderek, kihagyva persze azokat, ahol nincsenek. A rektor erre újra kifakadt, hogy ha a magyar tanárok külön kart akarnak, akkor lehetôségük van kimenni a közeli dombra, és létesíteni ott egy egyetemet, de amíg ô itt van, addig itt ez nem fog megtörténni. A Gyógyszerészeti Kar magyar dékánja, állandó félbeszakítások között, elmondta azt, hogy igenis a magyar tanárok által beadott kérésnek komoly alapjai vannak, konkrét példával is szolgált: olyan tanszék is van, ahova évek óta nem sikerült magyar oktatót felvenni, mert a Gyógyszerészeti Kari Tanács leszavazta (konkrétan a Botanika tanszékrôl van szó, ahova lenne egy jelölt, aki jönne tanítani magyarul, és akinek a professzorival egyenértékû I. fokozatú tudósi címe van, és nem akarjak felvenni elôadótanári fokozattal, mert akkor a román adjunktus elé helyeznék). Ezután kért szót az AOK magyar prodékánja, aki elmondta, hogy a magyar oktatás helyzete nem olyan fényes, ahogy egyesek már évek óta ezt állítják, ugyanis rengeteg katedrán nincs biztosítva az utánpótlás, és lehetôség sincs rá. Egyszerû összehasonlítással élt, éspedig, hogy az évek folyamán (1990 után) a magyar diákok aránya megnôtt 44% fölé, míg ezzel párhuzamosan a tanárok aránya lecsökkent a ‘ 90- es 33%-ról 25% alá. Erre a rektor rögtön közbekiabált, hogy ez nem igaz, mert most is 30% felett van, és kérte az AOK-dékánt, hogy mutassa be az adatokat, mire ô azt válaszolta, tényleg 30% felett van, nincsenek jelen pillanatban nála a papírok, de elhozza a dékánátusról. A magyar diákok egyik képviselôje is megszólalt, és elmondta, hogy a pontos szám 24,85%. A prodékán úr ezt újból megerôsítette, mire a rektor a román kollégák fele fordulva arra hívta fel a figyelmüket, hogy: "látjátok, ezek összedolgoznak" mintha összeesküvés folyna. Erre a prodékán úr elmondta, hogy szó sincs összeesküvésrôl, ezeket az adatokat a diákok megjelentették az újságban is. A Magyar Diákszövetség képviselôje jelentkezett, mire a rektor elkezdett üvölteni rá, hogy fogja be a száját, nem kap szót, hogy van mersze az újságban írni, és ha megszólal, akkor ô feláll, és kirohan és vége van a gyûlésnek. Közben viszszajött az AOK-dékán, és leült a helyére, mikor pedig a rektor újra szólt neki, hogy mutassa be a 30%-ot bizonyító adatokat, azt felelte, hogy jelen pillanatban nincsenek nála a papírok. Erre a rektor felugrott, és kiviharzott a terembôl, közben pedig odaszólt a kezet meg mindig magasan tartó DSz- képviselônek, hogy fogja be a szájat, írja meg az újságban. Tudomásunk van arról is, hogy rögtön a Szenátusi gyûlés után tartott Vezetôségi gyûlésen, a rektor megszámoltatta az AOK-dékánnal a magyar tanárokat, és az eredmény 24,5% volt."
(A marosvásárhelyi szerzô nevét óvatosságból nem közöljük)
Ma, február 23-án este 19 órától a Tomcsa Sándor Színház bemutatja Lohinszky Lóránd érdemes mûvész rendezésében Sir Noel Coward Vidám kísértet címû darabját.
Lohinszky Lóránd elmondta, a színház 80%-ban helyi erôforrá-sokra támaszkodott ahhoz, hogy a produkció létrejöjjön. Támogatást kaptak az IKOS Conf-tól, a Matricától, az Akarat Szövetkezettôl, valamint a Melinda Impextôl.A mûvész Merô Bélát, a székelyudvarhelyi társulat vezetôjét Marosvásárhelyen ismerte meg, ahol egy harmadéves csoportnak rendezett darabot magyarországi nyári turnéjukra. Merô az ôsszel megkereste, hogy volna-e kedve itt, Székelyudvarhelyen darabot rendezni. Két javaslattal állt elô, míg végül is ebben a darabban állapodtak meg. Hat hét alatt szerette volna, ha a darab elkészül, viszont nem tudta, hogy az udvarhelyi színház nem dolgozik folyamatosan. A rendezô elmondta, hogy a darabban összesen heten játszanak, az öt fiatal helyi színész mellett két kolozsvári vendégmûvész, Rekita Rozália és Vitályos Ildikó is szerepelnek. 250 elôadást terveznek, de szervezési gondok vannak.
Péter Attila
Egyháztörténeti sorozatunkban új fejezethez jutottunk, a reformációhoz. Mielôtt Erdélyben és Udvarhelyszéken való elterjedésérôl beszélnénk, szükségesnek tartom, hogy bevezetôként ismerjük meg a reformáció eredetét, annak okait, körülményeit, és néhány mondat erejéig magáról a nagy reformátorról, Luther Mártonról is ejtsünk néhány szót.
A reformáció kifejezés átalakítást, helyreállítást, megújulást jelent.A nyugati egyház nagy vallási mozgalma tulajdonképpen nem megosztást akart, hanem a 16. század megromlott, túlságosan elvilágiasodott egyházát, pontosabban annak vezetôit megreformálni.A középkor végének és az új kor kezdetének határvonalán az egyház, mivel gyarló emberekbôl áll, olyan hullámvölgybe került, hogy elengedhetetlen volt egy belsô reform, megújulás kezdeményezése.A középkor utolsó éveiben az ún. reneszánsz pápák életmódja inkább hasonlított a világi fejedelmekéhez, mint Krisztus földi helytartóhoz. Nagyon eltávolodtak attól a lelkiségtôl, ami az apostolok s közvetlen utódaik életét jellemezte.A fényûzésük odavezetett, hogy egyre több adót róttak ki a hívekre, és minden ügyintézésért nagy béreket követeltek. Mai nyelvhasználattal élve: eluralkodott a korrupció.A pénzszerzési lehetôségeket kiterjesztették lelki síkra is. A búcsúkat pénzszerzésre használták föl, ami tulajdonképpen teljesen független az anyagi dolgoktól.A búcsúk jelentése az egyház tanítása szerint "a már megbocsátott bûnökért járó, ideig tartó büntetések elengedése, amelyet a katolikus hívô, aki megfelelôn felkészült, és teljesítette a kiszabott feltételeket, elnyerhet az Egyház segítségével." Ennek az ideig tartó büntetésnek az elengedését nevezi a katolikus egyház búcsúnak.Az Egyház különleges alkalmakkor szokott általános búcsú nyerési lehetôségeket meghirdetni. Ilyenek a jubileumi évek, mint jelen pillanatban a 2000. év, amit a Szentatya Szentévnek nyilvánított.A 14. század végén, hogy minél több pénz kerülhessen a pápai állam kasszájába, a búcsúkat meg lehetett váltani pénzzel. Vagyis, ha valaki lefizetett egy meghatározott összeget, arról kapott egy igazoló írást, amit búcsúcédulának neveztek, s így semmi más kötelezettsége (ima, jócselekedet, böjt) nem volt az illetônek.Ezek a visszaélések jogosan ébresztettek sokakban felháborodást, mert teljesen ellenkeztek az evangéliumi szellemmel.A pápák méltatlan viselkedése maga után vonta a püspökök és papok hasonló elvilágiasodását. Különösen Németországban nagyon sok püspöki székben olyan személyek ültek, akik még papok sem voltak. Így természetes, hogy a hívek lelki gondozása helyett a saját vagyonuk gyarapítása volt a legfôbb céljuk. A lelki vezetés ügyét másokra bízták, akik mint helyettes fôpásztorok mûködtek.A szerzetesi kolostorokban is sok olyan fôúri család fia került be, akinek nem volt hivatása a vallás, és kétes jellemével bomlasztó hatással volt a kolostori fegyelemre.Az alsó papság kellô felkészületlensége miatt a hívek körében terjedni kezdett a babonára épülô álvallásosság.Számos történész szerint a reformációt lényegében a politikai helyzet, a császári központi hatalom meggyengülése és a német fejedelmek önállóságra való törekvése tette lehetôvé.Ilyen társadalmi helyzetben lépett föl Luther Márton.
Luther Márton 1483. november 10-én született Eislebenben. Iskoláit Mansfeldben kezdte, majd Magdenburgban és Eisenachban folytatta. Filozófiát és jogot az erfurti egyetemen tanult. Egy barátjával történt baleset annyira megviselte, hogy 1505-ben belépett az erfurti Ágoston-rendi kolostorba.Szerzetesi életét nagyon komolyan vette, minden alkalmat megragadott, hogy a teológiai tudományokat minél jobban elsajátíthassa.1507-ben pappá szentelték, majd három év múlva a rendi ügyek intézéséért Rómába küldték. 1512-ben tért vissza hazájába. Wittenbergben elnyerte a teológia doktora címet, s az egyetemen szentírástudományt tanított. Nagyon érdekelték Pál apostol levelei. A Biblia mellett Szent Ágoston írásait s a középkor nagy misztikusainak mûveit tanulmányozta.
A buzgó lelkületû szerzetes keményen harcolt a búcsúcédulák megszüntetéséért. Ezért öszszeütközésbe került Albrecht mainzi érsekkel, aki feljelentést tett ellene, és kérte a pápát, hogy indítsák el a kiközösítés eljárását. Luther rendi elöljárói semmi kivetnivalót nem találtak tanaiban, s ezért hagyták, hogy nyugodtan végezhesse tanítói munkáját.A pápa a Domokos-rendi Sylvester Prierias szerzetest bízta meg, hogy vizsgálja meg a Luther által hirdetett tételeket, hogy nem tartalmaznak-e az egyház tanításaival ellenkezô dolgokat. A kivizsgálásra Rómába idézték, de Bölcs Frigyes szász választófejedelem kérésére a kivizsgálást áttették Augsburgba. A tárgyalásra Cajetan bíboros jelent meg. A vitás kérdés fô pontját a búcsúk képezték, majd rátértek a pápák hit és erkölcs dolgában való tévedhetetlenségére is, amit Luther nem ismert el.A hosszú tárgyalások után a bíboros felszólította, hogy vonja vissza tételeit, de Luther erre nem volt hajlandó, s ezzel egyidôben a katolikus egyházzal is szakított.Egy ideig mindkét fél elcsendesedett, de 1519. június 27-én a Lipcsében megkezdett vitasorozat, amely július 16-ig tartott, eldöntötte a reformáció sorsát. Luther nem volt hajlandó semmit visszavonni. Kimondta a reformáció ún. formai alapelvét:"... csak az lehet a hit tárgya, ami a Szentírásból kimutatható."
A pápa meggyôzôdött arról, hogy semmiképpen nem tudják Luthert tanai visszavonására bírni, s ezért az 1520. június 15-én keltezett pápai körlevéllel kiközösítette az egyházból.Ezek után Luther sorra jelentette meg vitairatait, amikben nagyon keményen bírálta a pápát, és többször hangsúlyozta, hogy az egyházi hierarchiára nincs szükség. Minden keresztény ember papságra van hivatva.
A reformáció kezdete tulajdonképpen 1517. október 31-re datálódik, amikor Luther Márton a wittenbergi templom kapujára kitûzte 95 pontból álló tételét, amelyekben a valódi bûnbánatról és bûnbocsánatról nyilatkozott.Tanai nagyon hamar elterjedtek egész Németország területén, de rövid idô múlva átlépték a birodalom határait is. A más országokból Németországban tanuló fiatalok voltak a lutheranizmus fô terjesztôi.
Derzsy András
Megjelent a 2000/2-es számú törvény, amely a közrend, fegyelem és társadalmi együttélési normák ellen vétôkkel kapcsolatban tartalmaz elôírásokat.
Ez a rendelet kiegészíti, illetve módosítja az 1991/61-es alaptörvényt, valamint az 1996/132-es számú törvényt, megemelte a büntetéseket, és szigorított bizonyos elôírásokat. Az új rendelet a január 18-án kiadott, 16-os számú Hivatalos Közlönyben olvasható.A Polgármesteri Hivatal sajtótájékoztatóján Illyés György kereskedelmi felügyelô ismertette a módosításokat, amelyek a jogi és fizikai személyekre egyaránt vonatkoznak. Az új rendelet értelmében az alkohol kiszolgálásával, forgalmazásával kapcsolatosan történtek korlátozások. A kereskedelmi egységekben tilos alkoholt felszolgálni azokon a napokon, amikor az egység hivatalosan zárva kell legyen, illetve azokban az órákban, amikor nincsen jóváhagyott nyitási programja. Abban az esetben, amikor a nyitási programot nem az engedélynek megfelelôen tartják be (ez a törvény kategorikusan kizárja ennek a lehetôségét), a büntetések 400.000 lejtôl 2 millióig terjednek. A törvény azt is elôírja, hogy szigorúan tilos alkoholt árusítani tömeg- megnyilvánulások alkalmával, legyen szó sport- vagy kulturális rendezvényrôl. A kiróható büntetés ebben az esetben is 400.000 és 2 millió lej között változik. Módosították az alaptörvény 21-es szakaszát, ennek értelmében a kereskedelmi egységek tulajdonosának vagy egységvezetôjének kötelezô a közrend, a fegyelem biztosítása, amennyiben nem tesz ennek eleget, 400.000- tôl 2 millió lejig terjedô büntetést köteles fizetni. A rendelet ugyanakkor azt is elôírja, hogy tíz és harminc nap közötti idôszakra felfüggeszthetô az egység mûködési engedélye.Illyés György kereskedelmi felügyelô elmondta, az utóbbi idôben a hivatal illetékeseit többen panasszal keresték fel azon vendéglátóipari egységek ellen, melyek a megengedettnél hangosabb zajszinttel mûködtették zenegépeiket, sok estben pedig az utcán hangoskodó polgárok zavarták a lakosság nyugalmát. Az alaptörvényt kiegészítették a 22/1-es ponttal, ami a közrend-zavarók ellen lép fel. A lakónegyedekben szigorúan tilos este 10 és reggel 8 óra között magas zajszinttel zavarni a lakosság nyugalmát. A rendelet elôírja, hogy sem a fizikai, sem a jogi személyek nem használhatnak, illetve nem mûködtethetnek olyan zenegépet, ami meghaladja a megengedett zajszintet. A csendháborítókat a rendôrség, valamint a Polgármesteri Hivatal ellenôrzéssel megbízott szakosztálya bünteti, illetve figyelmezteti. Ebben az esetben a büntetés 400.000 és 2 millió lej között változik. A rendelet értelmében azon személyek ellen, akik zavarják a tömeg-megnyilvánulásokat, rendezvényeket, kötelezô módon eljárást indítanak.A törvény kitér a sûrített levegôvel mûködô fegyverek, valamint a gázpisztolyok forgalmazására. A rendelet elôírja, hogy 18 éven aluli személyeket tilos ilyen eszközökkel kiszolgálni, a forgalmazó kötelezô módon nyilvántartást kell vezessen, amelynek tartalmaznia kell a vásárló személyes adatait.
Szász Emese
A Magyar Kormány által támogatott felsôoktatási intézményekre vonatkozó elképzeléseket véglegesítették az elmúlt héten Nagyváradon. A találkozón részt vett Asztalos Ferenc parlamenti képviselô-tudtuk meg az udvarhelyszéki RMDSZ pénteki sajtótájékoztatóján.A képviselô elmondta, az újonnan induló magyar magánegyetemnek kiegészítô szerepe lesz a már meglévô felsôoktatási intézmények mellett, fôleg olyan szakok beindítását tervezik, amelyek nem mûködnek magyar nyelven a meglévô hazai egyetemeken, hiánykaroknak számítanak. Az intézmény három követelésnek kell megfeleljen: illeszkednie kell a hazai felsôoktatási rendszerhez, ugyanakkor illeszkednie kell mind a magyarországi, mind az európai felsôoktatási intézményekhez — nyilatkozta Asztalos Ferenc.
A tavaly összesen 353 millió lejt költöttek a városunk területén lévô játszóterek felújítására, rendbetételére. Székelyudvarhely harminc játszóterén végeztek különbözô munkálatokat, festették át a berendezést, hat játszótérre (a Sziget negyedben, a Szabók utcában, a Kós Károly, a Fazakasok, a Téglavetôk utcákban, illetve a Sétatéren) öszszesen 18 darab új fajátékot szereltek fel. Ez a felszerelés 80 millió 246 ezer lejbe került, ezt az összeget a helyi költségvetésbôl fedezték. A fennmaradt összeget, pontosan 272.555.000 lejt pályázatok útján nyerte erre a célra a város a Megyei Átképzési és Foglalkoztatási Központtól, valamint a Munkaügyi Minisztériumtól. Ebbôl az összegbôl fedezték a felújítási költségeket, illetve a munkálatokhoz szükséges szerszámokat és eszközöket, biztosították húsz munkás, egy csoportvezetô és egy könyvelô bérét. A munkanélküliség felszámolása érdekében zöldövezetek, valamint játszóterek rendbetételére olyan személyeket alkalmaztak, akiket tömegesen bocsátottak el állásukból.
szász
Az Udvarhelyszéki Magánvállalkozók Szövetsége a székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatallal közösen 2000. február 25 és 26 között elsô alkalommal szervezi meg a Székelyföldi Nemzetközi Turisztikai kiállítást, illetve vásárt. A hivatalos megnyitóra február 25-én délelôtt 11 órakor kerül sor a Polgármesteri Hivatal dísztermében. A kiállítás 25- én 11 és 18 óra között, míg 26-án 10 és 16 óra között tart nyitva. A mai napig összesen 38 kiállító jelezte részvételi szándékát, ketten Magyarországról, 36-on pedig Romániából (leginkább a Székelyföldrôl), Zetelakáról, Zeteváraljáról, Parajdról, Korondról, Csíkszeredából, Marosvásárhelyrôl, Gyergyószentmiklósról, Nyárádremetérôl, Etédrôl, valamint Székelyudvarhelyrôl. A kiállítók bemutatják prospektusaikat, ugyanakkor népmûvészeti termékeket fognak bemutatni és árusítani, szôtteseket, kerámiákat, valamint csontból készített tárgyakat. Az érdeklôdök különbözô utazási lehetôségekkel ismerkedhetnek meg a bemutató által, a kiállítók többsége már hosszú ideje foglalkozik turizmussal, kirándulások szervezésével, vagy panziót mûködtet. A bemutatkozások minôségének függvényében a kiállítók egy része március 22-26 között a budapesti Hung-Expo-n megrendezett turisztikai vásáron is bemutatkozhat.
Szász Emese
Több udvarhelyi, illetve vidéki olvasó intézett rovatunkhoz kérdést, amelyben arról érdeklôdnek, hogy milyen feltételeknek kell eleget tenni adásvételi szerzôdéskor, illetôleg mire jó az "egymásközti papír?"A kérdésnek több vonatkozása is van, ezeket szeretnénk megvilágítani az alábbiakban.Elsôsorban és fôként azt kell megjegyezni, hogy mindennemû adás-vételnél a megállapodást jó írásban rögzíteni. Ez a késôbbiekben számos vitát elkerülhetôvé tesz. Más kérdés, hogy bizonyos esetekben kötelezô a szerzôdés elkészítése.Amit már többször kihangsúlyoztunk: adásvétel esetén papírt kell írni, az egyezséget írásba kell foglalni. Ezeket a papírokat elôszerzôdésnek nevezzük, és ,kötelezettséget jelent mind az eladó, mind a vevô számára, amelynek értelmében egy késôbbi idôpontban szerzôdést fognak kötni. Ilyen helyzet az ingatlanok esetében fordul elô, kötelezô az autentikus szerzôdés megkötése.Joggal merülhet fel a kérdés, mire jó, és kell-e egyáltalán elôszerzôdést kötni?Az elôszerzôdés megkötése jó. Meg kell kötni, ugyanis vannak olyan helyzetek, amikor egy ingatlan esetében nem köthetô autentikus szerzôdés, és ilyenkor az akadály elhárulása után ez szabadon megtehetô. Másrészt az elôszerzôdésben minden részeiben szabályozható és leírható.Vidékünkön divat, hogy az ingatlan adásvételét nem rögzítik írásban. Ebbôl számos bonyodalom származhat, ezért ezt feltétlenül írásban kell rögzíteni. Ennek tartalmaznia kell az eladó, illetve vevô nevét, címet, az adásvétel tárgyát, helyét, idôpontját, vételárát, az átadás idejét, valamint bármilyen más jellegû adatot, amit a szerzôdô felek fontosnak tartanak.Ttekintettel arra, hogy pénzátadásról is szó van, ugyanis a vételárat pénzben állapítják meg, ennek átadását kizárólag csak papírral lehet igazolni. Ezért van szüksége annak, aki a pénzt átadta, tehát teljesítette a kötelezettségét, a papírra. Ugyanis vita esetén másként nem bizonyítható a pénzátadás ténye. A bizonyítást az átadónak kell megtennie.Az adásvétel esetén is jó a papír, viszont számos olyan esetrôl tudok, amikor kölcsön-szerzôdést kötöttek, szóban megállapodtak, viszont nem kötöttek írásban egyezséget. Ilyen esetben a kölcsönvevô úgymond "elônyben van", ugyanis a kölcsönadónak kell bizonyítania a kölcsönadás tényét, a pénz átadását.
Nagy Zoltán
ügyvéd
Mûalkotások a reklám tükrében II.
Van-e közös vonása a reklám nyelvének és a mûalkotásoknak, pontosabban az európai olajfestészetnek? A reklámokban sok közvetlen utalás van a múlt mûvészeti alkotásaira. Néha egy-egy reklámkép nyílt utánzata valamelyik ismert festménynek. A reklám által "idézett" mûalkotás kettôs célt szolgál. A mûvészet a jómód jele, a kellemes, gondtalan élet tartozéka, része annak a környezetnek, amely körülveszi a gazdag embereket. A mûalkotás ugyanakkor kultúrfölényt, egyfajta magasabbrendûséget sugall, mely fölötte áll az anyagi érdekeknek; egy mûalkotás a kulturális örökség része. Így az "idézett" mûalkotás egyidejûleg két ellentmondásos dolgot hirdet: vagyont és szellemi javakat, azaz luxust és kulturális értéket. A reklámkép az olajfestmény nyelvére is támaszkodik, ugyanazon a hangon beszél, ugyanazokról a dolgokról. Meglepô például a fotómodellek és a mitológiai alakok gesztusainak hasonlósága, a romantikus természetábrázolás, mely az Édent juttatja eszünkbe, a tenger mint az új élet ígérete, vagy a lovag, illetve a lovagló férfi, akibôl újabban autós lett.A reklámnak saját hasznára kell fordítania a nézô-vásárló hagyományos neveltetését, mûveltségét, mindez felhasználható a csillogást elôállító álomgyárban. Ezért reklámoznak szivart királlyal, alsónemût egy szfinxszel, új autót egy vidéki kastéllyal, mert ezek a félreérthetetlen képkapcsolatok egyértelmûen sugallják a felkínált termék rangját, értékét vagy különlegességét.Az olcsó színes fénykép feltalálása megkönnyítette az olajfestmény nyelvének reklámközhelyekre való fordítását. Ez úgy képes reprodukálni a tárgy milyenségét, mint annak idején kizárólag az olajfesték. A színes fotó ma azt jelenti a nézô-vásárlónak, amit az olajfestészet jelentett annak idején a nézô- tulajdonosnak. Mindkét képalkotási technika hasonló, roppant hatásos eszközökkel játszik rá arra, hogy a nézô szinte úgy érzi övé az igazi dolog, amit a kép mutat. Mindkét esetben szinte tapintható, ami a képen van, s ez emlékezteti a nézôt, hogy akár birtokolhatná vagy birtokolhatja is az igazi dolgot. Az olajfestészet elsôdleges szerepe a magántulajdon dicsôítése volt. Mint mûvészeti forma az "az vagy, amid van" elvébôl származik.A reklám funkciója viszont egészen más, mert a nézô-vásárló nem olyan viszonyban van a világgal, mint a nézô tulajdonos volt. Az olajkép azt mutatta be, amit a tulajdonos már addig is élvezett, vagy birtokolt. Az olajfestmény idôtálló dokumentum, fennmaradásával a jelen képét a mû a jövôbe is képes közvetíteni. A tünékeny reklámkép számára a jelen nem kielégítô, csak a jövô idôt használja. Eszerint az ember majd késôbb lesz irigylésre méltó, ha már birtokolja az illetô tárgyat. Szomorú és bosszantó jelenség a médiában, hogy ma aligha nézhetünk végig egy mûsort, melynek folytonosságát ne szakítanák meg, szabdalnák fel a reklámok, kizökkentve az érdeklôdô nézôt a mûsor hangulatából. Pozitív példaként talán a magyar Duna Televíziót lehetne felhozni, ahol a reklámidô mindig két mûsor között fut le, így feldarabolás nélkül egyhuzamban élvezhetô a program. "A reklám romboló erô, szellemi és erkölcsi környezetszenynyezés. Elcsépel, manipulál, ôszintétlen és leegyszerûsít" - összegezte éleslátóan a reklám természetét egy amerikai médiaszakember.
Dávid Hajnal
150 évvel ezelôtt született az elismerten legnagyobb magyar tragika, Jászai Mari.A hajdani cselédlány és markotányosnô lett a korabeli színpad Shakespeare- hôsnôk legélethûbb megszólaltatója. Egyéniségéhez a jelmezes szerepek, történelmi alakok illettek leginkább. Korlátokat nem ismerô egyénisége állandóan harcban állt kora álszent és álerkölcsös társadalmával, a figyelmetlen vagy fegyelmezetlen közönséggel, mindennel és mindenkivel, aki vagy ami nem a színészet legmagasabb céljait szolgálta. "Valóságban és színpadon egyként vonzotta a nagyság, a romantikus túlzás, a hôsi pátosz" — írja róla Kárpáti Aurél.Alkudni, kiegyezni nem tudott. Mozdulatai villámlottak, ha beszélt, mennydörgött, (még akkor is, ha állítólag nyájasan csevegett!), és színpadon kívül is hatodfeles jambusban beszélt. A legjobb szándékkal sem volt "úrinô"-nek nevezhetô — már az akkori értelemben. Ô a végletek embere volt, "mindent nagyon tett" — Bálint Lajos szavaival.Kevés embert engedett közel magához, a nagy többség félt tôle. Sose lehetett tudni kire, mikor "dörög" rá vélt vagy valós sérelmével.Myria volt azoknak, akik szerették, Mari bácsi azoknak, akik férfiasságától idegenkedtek. Vagy nagyon gyûlölt valakit, vagy nagyon kegyébe fogadott, de ismeretlen volt számára az arany középút. Röviden: nem volt jó modorú.Az akkori rosszmájúak szerint nem tudta levetkôzni "cselédségét", ami nem igaz. Bár autodidakta volt, nem volt "csak önmûvelt" színész. Német, francia, angol és görög nyelveken beszélô, alaposan mûvelt nô volt. Azok közül való, akik hátrányuk tudatában jobban, alaposabban tanulnak mindent, hogy végleg túlemelkedjenek gyermek- és ifjúkoruk lemaradásaikon. Nemegyszer elfogultan kritizált, de Szigligeti szerint Jászai kritizálhatott, mert önmagához volt a legszigorúbb. De ettôl függetlenül bizony sokakat megsértett, bár önmaga nagyon is érzékeny volt mindarra, ami akár egy megjegyzéssel is illette mûvészi teljesítményét. Idôsebb korára kemény férfiasság jellemezte egész lényét, a nagy tragédiák komor keménysége hétköznapi életébe is belerögzôdött. Embernek éppoly különleges és egyedülálló, mint színpadon. Sorsa szerint magányos ember. Szeretni igazán és korlátlanul csak azokat a tragikus hôsnôket szerette, akiket a színpadon ô hívott életre. Az akkori nemzeti Színház és a Thália csoport közt akkor dúlt a "szavalók" és "modernek" közti vihar. Csakhogy, amíg körülötte hulltak a társak, akikrôl kiderült, hogy vacak komédiázás, üres jelmezbál, tartalmatlan pátosz a játékuk, Jászai maradt. Az tudott maradni, aki eddig volt. Nem tagadta meg a "deklamációt", s mégsem bontotta meg a "modern" együttest. Pillanatra sem éreztetett stílustörést, amikor az "újak" közé állott."Hogy csinálta? — az ô titka" — idézem újra K. Aurélt.Ha játéka idegenül is hatott Sudermann Magdájában, Daudet Saphójában vagy Romeo dajkájában, ô is érezte, tudta: itt csak vendég. De a maga területén nem vendég, hanem uralkodó volt. Az Elektrák, Médeák, Antigonék, Phedrák, Cleopátrák világában. Abban a korban, bizonyos értelemben, ô maga volt a Nemzeti Színház.A magyar színjátszásnak az a klasszikus-romantikus stílusa, amelynek lenyûgözô pátoszát és félelmetes fennségét az ô játéka adta. Ô volt a "nagy stílus".Sírhelyének üregét a lebontott Nemzeti Színház tégláival béleltette ki. Hóbort?Csak szerelem a színház iránt. Életre-halálra.
Sebestyén Irén
1940 ôszén a magyar hatóságok már újra felszerelték az udvarhelyi kórházat, s megjött az új orvosi kar, élén dr. Doroghy Lajos kórházigazgató sebész fôorvossal. Sajnos, újabb osztályokat nem hoztak létre. A szülô nôket megint csak a sebészet nôi kórtermeiben helyezték el.A nehezebbeknek tûnô esetekhez az ügyeletes szülésznô ismét csak a mindenkori kórházi ügyeletes orvost hívta, légyen az sebész vagy éppen belgyógyász. Szülôszobánként az ún. kismûtô szolgált. Egy éjjel pont dr. Séra belgyógyász alorvos volt szolgálatban, s én is ott voltam benn, hogy tapasztaljam meg, milyen is egy éjjeli szolgálat? Éjfél után riasztott a szülésznô, hogy egy szülés nem halad rendesen, menjünk segíteni. Át is szaladtunk a belosztályról a sebészetre. Ott Séra doktor megvizsgálván a szülô nôt megállapította, hogy a szülési folyamat elôsegítésére gátmetszést szükséges végezni. Ez "lege artis" meg is történt, s rövidesen egy ép, érett kis székely magzat került a világra.Persze aztán jött a gátvarrás a metszési szélek pontos egyesítésével. Ennek utána, mivel mind az anya, mind a magzat jól voltak, újra pihenôre tértünk. A gyermekágy napjai szövôdménymentesen zajlottak le. Anyatej volt bôven, az újszülött szépen fejlôdni kezdett, s a megfelelô idôben mindkettôt hazavitte a boldog apa.Pár hét után aztán újra megjelent, mondta, hogy minden jól megy, de félrehívta dr. Sérát, s mellének szegezte a kérdést: — Doktor úr, nem tetszett-e igen bévarrni az asszonyt?
— Az lehetetlen, atyafi — így Séra doktor —, minden varráskor a sebszéleket pontosan egyeztetni kell, sem küljebb, sem beljebb nem lehet azokat varrni.
— Hát lehet, hogy a doktor úrnak igaza van, tetszik tudni, már azelôtt is feltûnt nekem, hogy az asszonynak, engedelemmel legyen mondva, kissé szûk volt a természötje.Azzal a további javulás reményével haza is küldte a reklamáló atyafit, akit aztán többet nem láttunk viszont!
Dr. Jaklovszky Alfonz
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy legkisebb kerálfi. Olyan egyszem egyedül volt, mint egy olyan ember ujja, akinek a körfûrész levágta négy társát. (Nem az emberét, csak az ujjakét...)Tudta, hogy ô a legkisebb kerálfi, mert ahogy öntudatra ébredt — nem sokkal azután, hogy leszállt a fáról, s elfogadta Prométheusztól a tüzet, s így kikupálódott —, mondom, miután öntudatra ébredt, kinézett a lapok közül a könyv borítójára. No, mégis csak valamivel késôbb történhetett a dolog, mint hittem, mert lám, Cirill, Metód és Guttenberg után kellett történnie. Ez azt bizonyítja, hogy a mi keráli fiúnk bizony sokáig volt önkívületi állapotban, ami viszont annak az önkéntelen kérdésnek ad helyet, hogy tényleg leszállt-e ama bizonyos fáról, avagy leesett, netán valaki lelökte, így akarván megoldani a római jog egyik sarkalatos problémáját, nevezetesen az örökségi kérdést. Szóval a kerálfi kinézett a könyv lapjai közül a borítóra, s ott ugyan nagy dolgot nem látott, mert rossz volt a látószöge, de a cím végét mégis ki tudta böngészni: "...mesekönyv". Ebbôl aztán megállapította, hogy ô egy mesekönyv szereplôje, s mint ilyen nem lehet más, csak a legkisebb kerálfi.De bizony jól melléfogott, mert csak a hiú szabólegény volt. No, de nem tudta, hogy ô csak a hiú szabólegény, s nem jutott eszébe, hogy visszaolvasson bár két sort, hadd lássa, mibe csöppent. Épp ezért rá se rántott, hogy mirôl szól a mese, a saját feje után ment. Jól meg is járta, mert nehéz fafeje volt, ami erôsen húzta egyfelé. Mit tehetett volna: követte. Ment, míg nekiütközött az elsô fának. A feje kongó hangot hallatott, amitôl fölébredt a fában szunnyadó Ezeréves Nagy Izé. S aszonta:— Micsinász itt, Te bunkó?Megszeppent erre az önmagát kerálfinak gondoló hiú szabólegény, s azt mondta:— Lassabban a testtel, Te fa! (A bunkó azt se tudta, hogy nem a fa, hanem az Ezeréves Nagy Izé szólt hozzá). Azt mondom, ne ugrálj, mert úgy megcsavarintalak, hogy azt hiszed tavasz van, s kizöldülsz!Több se kellett a fának! Már réges-rég érezte a közelgô ôsz öregségét, gondolta, kihasználja az alkalmat, s újraéli saját tavaszát. Ezért hát azt mondta:— Már bizony ne járj csukott szemmel, mert ráadásul a fejedbe húzom a bilit, amit a Szerencsédhogy Öreganyám hagyott rám!Erre nem volt mit mondani. A fa pedig, azaz a fában élô Ezeréves Nagy Izé vakarhatta a fejét, mert lôttek a tavaszi megújulásnak. A morcos idegen ugyanis hátat fordított, s úgy elment egyfelé a feje után, hogy meg sem állt az elsô keráli palotánál. Csak a másodiknál. Ott aztán verte a fejét a falba, mennyit koptatta potyára a lábát, de nem volt mit tenni. Bement, s új mentét szabott a kerálné öreg házvezetônôjének. Hej, lett is hét országra szóló lakodalom! Henc Idától Bonc Idáig ért az öreg kerál, ugyanis közéjük szorítottak neki helyet. A menyasszony, aki nem volt más, mint A Kerálleány, úgy leereszkedett a Dunán egy dióhéjban, hogy a vôlegény - a házvezetônô mellényét szabó kétes identitású egyén nagybátyjának fogadott fia - azóta is keresi.A magát kerálfinak képzelô hiú szabólegény pedig mit tehetett volna? Magára rántott hét rend acélgatyát, balettcipôjére Montana hegymászó bakancsot húzott, s elindult, hogy az Üvegbôl Levô Jéghegyen túl megkeresse a hangyakerál menyét. Egy homályos jóslat szerint ugyanis egyedül annak a macskája tudta, hol van az a mûhelynek álcázott bolondokháza, amelybôl a fafejû hiú szabólegény (aki kerálfinak képzelte magát) megszökött, és ilyen bonyodalmakat okozott.
Kadácsi Béla
(Gyûjtötte, sajtó alá rendezte, bevezetôvel és jegyzetekkel ellátta Mitruly Miklós)
A népi elbeszélôk néha jobban elvarázsolhatnak, mint tanult, hivatásos társaik. Humoruk, logikájuk, mint a beretva. Írásaikat olvasva az ember egy természetes, ravasz, de pozitív töltetû világba jut, és a könyv végén arra gondol: kár, hogy ki kell kerülni belôle...
Mitruly Miklós szülôfaluja, a szilágysági Kraszna népi elbeszéléseit szedte kötetbe egy hosszas gyûjtômunka eredményeként, melyet már 1954-ben elkezdett, és 1997-ben fejezett be. Mitruly elmondása szerint legtöbbet a szüleitôl gyûjtött, így reaktiválódtak az évtizedekkel korábban, gyerekként meghallgatott történetek. A többi anyag asszonyfonókban, a krasznai kórházban, és még néhány adatközlô lakásán gyûlt össze. Miért fontos errôl referálni? Mert aggódva figyeljük, melyek azok a fórumok, ahol a szellemi néprajz alkotásai elôadásra, bemutatásra kerülhetnek. A médiák térhódításával egyre kevesebb ilyen hely van. Mitruly Miklós is elmondja, hogy a tulajdonképpeni értelemben vett mesemondás a hatvanas évekre — és ez nemcsak Krasznára érvényes — szinte teljesen megszûnt.Szükségesnek tartom körvonalazni, kinek is szólhattak/szólhatnak ezek a történetek, mert ezáltal körvonalazhatóak a legkönynyebben a stílusbeli jellegzetességek. Hogy nem elsôsorban gyerekmesékrôl van szó, az nyilvánvaló. Inkább szabadszájúságot, pikantériát és csípôs humort kedvelô felnôtteknek való történetek ezek. Borsosak, pikánsak, szókimondóak, néha durvák, és kissé illetlenek: mondhatni olyanok, mint általában mi, emberek. Ezért nyerik meg nyomban a tetszésünket.A mûfaji csoportosíthatóságról: az állatmese, a tréfás tündérmonda, a mitikus mese és a történeti monda lehetne többé-kevésbé gyerekeknek való. A fennmaradó hazugságmese, formulamese, legendamese, rászedett ördög-mese, novellamese, "igaz" történet, anekdotikus elbeszélés, tréfa, vicc inkább a felnôttek szájízének való.Az elbeszélések plusz érdekességi tényezôje az, hogy fonetikusan, kiejtés szerint vannak lejegyezve, így hozzák magukkal a krasznai tájnyelv zamatát. Tehát már a nyelvezet is hozzájárul a tipikus mesei világ megteremtéséhez. Mitruly Miklós bevallása szerint elhallgatások, szépítgetések nélkül tette közre a történeteket, melyeknek ilyen értelemben szociológiai értéke is van.A kötet fontosságát az is növeli, hogy a közreadott mesék, tréfák jelentôs hányada eddig ismeretlen szövegtípus, tehát olyan, amelyik nem szerepel a Magyar Népmesekatalógus tipologizálásában.Elmondható, hogy Mitruly Miklós nekünk, felnôtteknek kedveskedett, hisz ez egy felnôtteknek való meséskönyv. Mert nekünk is szükségünk van a mesékre, a pragmatikus logikára épülô népi humorra. Ez a kötet tehát nemcsak néprajzi dokumentum, hanem szórakoztató, otthonosságérzetet teremtô olvasmány is.A kötet az Erdélyi Gondolat kiadónál jelent meg 1999-ben.
1972-ben születtem, szeptember 21-én. Iskoláimat Székelykeresztúron végeztem, és ma is e város lakója vagyok. Az önkifejezés néhány módszerét választottam ki, hogy életben tarthasson minden, mi szépnek, jónak irattatott a lelkek-szellemek ódon köveire. Így érzek, ezt teszem...
túl kevés vagyok
ahhoz, hogy ti
megértsetek
.................
túl sok ahhoz,
hogy el is
felejtsetek
..........................
senki azokhoz
képest, akik rám
emlékeznek
mily kevésnyi röpke életünk,
s ezalatt egymáshoz szólni
ha kevésnyit is, de nem merünk...
B.P.Á-nak, barátsággal
azon a szent estén
még fényárban úsztunk
föltámadt csillagokat mint
versstrófákat olvastunk
a hajnali csetlô-botló szélle
együtt álmodva
mély titokban azokkal,
kik elvesztek egykor
a homéroszi magaslaton
ha felnövök,
megpaskolom a tengerek
csintalan hullámait
és teremteni segítek a földnek
ha felnövök,
és igazán nagy leszek,
szerelmet vallok a szivárványnak,
hadd lássa mindenki,
hogy én nem egyedül vagyok!
Ha felnövök:
a sírást örömmé nevelem,
halhatatlanná a nevetést,
és egy mosolygós ôszi délután
fogócskát játszom a selyempuha éjjel
Ha felnövök, erre
emlékeztetned kell!
Emlékláncszüleimnek,
húgoméknak, nagyszüleimnek,
gyerekkorunk legszebb emlékeire
1.
talán boldog az, aki sír,
ki a hosszú és kék csöndben
a lélek tükrére mindent felír.
2.
tisztán emlékszem,
este volt: a
holdat néztük, a virágot
Ûs fejünk fölött
megváltásban ropogtak
a csillagok.
A most újraközlésre adandó sorozatunkban az Erdélyi Múzeum 1898-as számában a Szádeczky Lajos által megjelentetett Szeles János-Szájdel János-féle Udvarhely történetét bocsátjuk útjára, szándékunk szerint egybevetve az eredeti, a Haáz Rezsô Múzeum Tudományos Könyvtárában fellelhetô eredeti példánnyal.
Szándékunkat az is erôsíti, hogy napjainkban újból reneszánszát éljük a helyismereti feldolgozásoknak és történelmi versenyeknek. Mivel Udvarhelyrôl eddig összefoglaló jellegû monográfia még nem jelent meg, az ilyen vonalon dolgozók figyelmébe ajánljuk az ebben feltalálható adatokat, amelyek természetesen nem nélkülözhetik a mindent helyretevô forráskritikát sem. A könyvtárban ôrzött kézirat egyedi jellegénél fogva, biztonsági okokból adódóan is nehezen hozzáférhetô, valamint az említett Erdélyi Múzeum korabeli számai is alig lelhetôk fel, és a meglévôk is nagyon elhasznált állapotban találhatók, érdemesnek tartjuk az érdeklôdôk rendelkezésére újból közlésre átadni. Annál is inkább, minthogy kimondott helytörténeti vonatkozásain túl is hordoz értékes adatokat. A sorozatot az elsô forrásközlô — Szádeczky Lajos — bevezetô tanulmányával indítjuk, aki arról is beszámol, milyen buktatók várták és várják a történetkutatót munkája során. Az udvarhelyi ev. ref. collegium könyvtárában egy kéziratban lévô, eddigelé kiadatlan munkát ôriznek, amelyet eredetileg Szeles János írt a múlt évszázad végén. A legrégibb idôktôl kezdi a város históriáját, s levezeti 1777-ig, innen másvalaki (talán Szeles Márton) kezdi folytatni, de alig ír hozzá két oldalt, s megszûnik az ô kézírása (mellyel különben Szeles János munkája is írva, illetôleg másolva van) s 1782-tôl kezdve Szájdel János folytatja a pótlólagos rövid bejegyzéseket, s levezeti 1864-ig.Három író munkája tehát Székely-Udvarhely alább közlendô története, melyet az ismeretlenség homályából kiemelni s közrebocsátani valahára ideje lesz, biztosítandó az enyészettôl, tanúságul s élvezetül a régi történetek kedvelôinek, s forrásul a historicusoknak. Meg vagyok róla gyôzôdve, hogy ez egyszerûen, de világosan, jóízûen írt történeteket gyönyörûséggel fogják olvasni a helyi viszonyok iránt kevésbé érdeklôdôk is, mert a hazai történelem érdekes kiegészítôit, epizódjait fogják benne feltalálni s mívelôdéstörténeti mozaik képek egész serege fog feltárulni elôttük; a helyi viszonyok ismerôi még azon kívül érdeklôdni fognak a város múltjának aprólékosabb adatai iránt is.Az egész munka három fôrészre osztható.Az I. rész a város általános története a legrégibb idôktôl 1764-ig, a székely határôrség szervezéséig. (135, 8-adr. lap.)A II. rész az 1558—1780-ig "bíróságot viselt embereknek s némely személyes és közönséges jeles történt dolgoknak lajstroma" (45 oldalon). A III. rész a "fôbírák" névsora és apróbb feljegyzésék 1781-tôl 1864-ig (11 oldal).Második folytatója Szájdel János 1848-nál nevezi meg magát ilyeténképp: "1848 ... a forradalom kiütvén a várost megszállotta a cs. katonaság b. Heydte akkor dragonyos kapitány vezérlete alatt.Az I. rész 9 cikkelyre van osztva. Ezek közt az 1. a város topográfiáját, külsô fejlôdését beszéli el; a 2. a város nevérôl értekezik; a 3. a város privilegiumait sorolja elô; a 4. a város "nyomorúságairól" szól, a Básta korától a Rákóczi-forradalomig. Ez a legérdekesebb fejezetek egyike, melynek már kútfô becse van s fôkép a kuruc-világ jellemzésében igen érdekes és tanulságos.Az 5. cikkely "a várról", a 6. a "religióról", a 7. a "czéhokról" a 8. "a vásárvámról, korcsomáról s várhoz való szolgálatról" szól, eredeti oklevelekre hivatkozva s azokat hellyel közzel beléiktatva.A 9-ik cikkely "a véghelyeken lévô katonaság felállításának alkalmatosságával a városban folyt dolgok" ca. a székely határôrség szervezésének udvarhelyi részét s érdekes epizódjait beszéli el, szem és fültanúktól nyert értesülések alapján.A munka két utóbbi részében a fôbírák névsora, azok jellemzése s alattok történt városi dolgok vannak feljegyezve.Ez a tartalomjegyzék már magában reá mutat, hogy itt nem egy szûklátókörû helyi monografiával van dolgunk, de általános érdekû történeti munkával, melyet az ismeretlenség homályából kiemelni s közrebocsátani minden tekintetben érdemes és kedves kötelesség.Maga az író is gondolt erre, s a múlt évszázad utolsó évtizede elején felküldötte munkáját a Kolozsvárt alakult "magyar nyelvmívelô társaság"-hoz, a honnan 1794-ben "újabb leírás és szaporítás végett" visszaküldötték. Az író tovább nem akarván folytatni, más valaki leírja a Szeles János emez "elsô munkáját" s "mind a régibb s mind az újabb történeteket megszaporítván, az 1777-ik esztendô után lett dolgokat" is bele akarja iktatni. Ámde a folytatásra nézve úgyszólván csak a jó szándéknál maradt, mert mindössze az 1778-iki sáskajárásról s az 1779-iki árvízrôl ír egy-egy rövid feljegyzést (egy lapon) s 1780 és 1781-nek már csak a dátuma az ô írása: 1782-rôl már az 1821-ben fôbírává választott Szájdel János folytatja a feljegyzéseket, sôt már az 1778, 1780, 1781 évek mellé is ô szúrja be késôbb a fôbírák nevét.Három íróval s két kézírással van tehát e codexben dolgunk. Az eredeti munka szerzôje Szeles János, az ô munkáját másolja le, bôvíti és kezdi folytatni egy ismeretlen író (kinek a kéziratában maradt ránk e munka legnagyobb része) s ezt a jelen korig folytatja és levezeti Szájdel János, kinek az utolsó rész sajátkezû írása.Az eredeti munka, ismételjük, 1777-en végzôdik. Ezután olvashatók a következô, a munka genesisét megvilágító sorok."Eddig a Szeles János uram munkája, de tovább nem akarván ô kegyelme folytatni, én a tovább való esztendôket is fogom folytatni, a mennyiben tôlem kitelhetik. Mivel tehát az elsô munkája ezen historiának az elôbb tett 1777-dik esztendôvel végzôdött volt és akképpen ment is volt fel a magos Magyar Társaság eleiben, hanem a dolgot becsülni tudó sok jó akaróinak s urainak jovaslására, kiváltképpen pedig az említett társaságnak kedvéért, a ki a munkát újabb leírás és szaporítás végett méltóztatott volt még 1794-ik esztendôben júniusnak 29-ik napján visszaküldeni ... és így mind a régibb, s mind az újabb történeteket megszaporítván, az újakra nézve 1777-ik esztendô után lett dolgoknak is bele kellett iktattatni, a melyeket magam bele is iktatom" stb.Hogy ki volt ez a másoló, illetôleg bôvítô és folytató, a szövegbôl nem süthetô ki; talán Szeles Márton az 1778-iki, vagy tán Szeles Pál az 1805-6- iki, avagy Szeles Jakab az 1809-11-iki bíró. Hogy nem pusztán másolt, de bôvített is, következtethetô a fennebb idézett szavain kívül abból is, hogy a VII. cikkely végén ez olvasható: "A kômívesek pedig most 1798-ik esztendôben akarnak magoknak külön társaságot állítani". Ezt az 1777-en végzô s folytatni nem akaró Szeles János nem írhatta, csakis folytatója.Ami Szeles János személyét illeti: kevés adat áll róla rendelkezésünkre. Régi törzsökös udvarhelyi nemzetségbôl származik, melynek tagjai 1681- tôl (Szeles Balázstól) fogva sûrûn elôjönnek a fôbírák névsorában (1707, 1717, 1725-ben Szeles Imreh, 1711, 1716, 1735-ben Szeles Lôrincz, 1720, 1729, 1737-ben Szeles János, 1742, 50, 51, 52, 78-ban Szeles Márton, 1744, 46, 54, 55, 74, 75-ben Szeles András, 1805-6-ban Szeles Pál, 1809-11. Szeles Jakab, 1850-52 Szeles Károly). A János atyja azonban (mint egy feljegyzésben az író mondja) "1762-ben házasodott meg" és "1763-ban mártiusban jött Udvarhelyre lakni."Az író maga ,,1763-ban 15, júliusban született". Meddig élt? nem tudjuk. 30 éves kora táján írta munkáját "több más hiteles írásokból öszveszedetve", eredeti oklevelekbôl, szemtanúktól (kik közt atyjára is hivatkozik) nyerve az adatokat.Második folytatója Szájdel János 1848-nál nevezi meg magát ilyeténkép: "1848 ... a forradalom kiütvén a várost megszállotta a cs. katonaság b. Heydte akkor dragonyos kapitány vezérlete alatt s b. Heydte engemet Szájdel Jánost, mint volt fôbírót erôltetett, hogy a fôbíróságot vállalnám fel" stb.Az ô egyik feljegyzése közelrôl érdekel minket:"1862 jun. 28. estve felé hozzám jöttek professor Korondi Mózes a Magyar Múzeum ôrével (t. i. az Erdélyi Múzeumegylet könyvtárnoka) Szabó Károly úrral, kik is kérdezôsködtek, a Budváráról mit tudnék ?" stb.Ennyi az, mit a munka ismertetése végett tájékoztatásul elôre kívántam bocsátani, mielôtt átadnám a szót magának az írónak, akinek munkája hosszas ajánlásra nem szorul.A munka becsét már elôttem mások is felismerték és méltányolták, midôn egy kiszakított töredék részt a kuruc-világról a K. Papp Miklós szerkesztette Történeti Lapokban kiadtak egy szóval sem említvén azonban, hogy az Szeles János Udvarhely történetébôl van kiszakítva.Én Thökölyrôl írott munkámban (megjelent a Századokban) forrásul idéztem ebbôl, akkor még magam sem tudván, hogy Szeles mûvébôl való e töredék: annál kedvesebben lepett meg, midôn a múlt nyár folyamán Szeles kéziratának egyetlen példányához Sz-Udvarhelyt a ref. coll. könyvtárában hozzájutván, abban már ismerôs és kipróbált történeti forrásmunkára akadtam.Abban a reményben határoztam el e munka kiadását, hogy azzal a történetkedvelôknek s a történetíróknak egyaránt hasznos és kellemes szolgálatot teszek, s közrebocsátásával a lehetô elpusztulástól is megóvjuk e közérdekû, eddig kiadatlan történeti mûvet.
Róth András Lajos
Hallottuk elégszer és eleget, eleget is tettünk a felszólításnak, csak hát nem volt foganatja ez idáig pedagógus-berkekben, de talán majd ezután...Ezúttal különben nem is a viselkedésrôl, hanem annak jelzôjérôl, a kulturáltról és az ezzel kapcsolatos kulturális és kultúr-elôtagú szavakról szeretnék kulturáltan néhány szót ejteni. Bármilyen meghökkentôen hat is így elsô látásra, ezeknek a használatával kapcsolatban is ugyanarról a divatjelenségrôl van szó, mint a hercig, cuki vagy a diákság zsargonjában régebb divatozó állati szavak esetében. Persze nem hercig, cuki és / vagy állati kulturális rendezvényekrôl vagy netán ilyen jellegû kulturált magatartásról van szó, hanem arról, hogy a mûvelt nyelvhasználat, a sajtó és a tudomány nyelve is terjeszt olykor túlzásba vitt divatjelenségeket, s ez történt ezzel a "kulturált szócsaláddal" is. Manapság már az öltözködés is kulturált, mintha ízlésesen, csinosan, divatosan, mutatósan, választékosan már nem is lehetne öltözködni - csak kulturáltan! Aztán a kiszolgálás sem mindig eléggé kulturált erre nálunkfele, ami persze nemcsak arra vonatkozik, hogy az embernek a nyakába vagy a nadrágjára/ szoknyájára öntik a forró kávét, hanem arra, hogy a kiszolgálás nem eléggé elôzékeny, udvarias, kedves, figyelmes, készséges, s a magatartás és beszéd terén is sok a "kívánnivaló", azaz az is lehetne igényes, pontos, találó, árnyalt, választékos — nem csak kulturált.A kultúr- elôtagú szavak divatja is terjed, hisz olyan kulturáltan hangzanak a kultúrpolitika, kultúrállam kifejezések, s hangzatosságuk mellett olyan megnyugtatóan bonyolultak és hatalmasak - egyszóval kulturáltak. Mert mennyivel köznapibb, egyszerûbb és magyarabb a mûvelôdési politika, a szellemi vagy mûvelôdési igény, a fejlett mûveltségû államról nem is beszélve, amelynek kulturált képviselôivel kulturáltan elbeszélgethet a pedagógusfajta ilyenkor, sztrájk idején. S esetleg "kulturáltan" meg is egyeznek - ha nem is mindenben, legalább abban, hogy a kultúr-elôtagot fel lehet cserélni magyar megfelelôivel vagy a csonkítatlan kulturális elôtaggal, s így már lehet kulturális kapcsolatról, kulturális cserérôl is beszélgetni, ha nem is "kulturált", de igényes és mûvelt emberek módjára.
Kovács Ágnes
A B-csoportb