A Tomcsa Sándor Színház meseelôadása után gyerekrajz-pályázatot hirdetett meg. A beküldött rajzokból — amelyek Udvarhelyen kívül más városokból és Magyarországról is érkeztek - kiállítást rendeztek.Megfogta a gyermekek lelkét ez az elôadás, látták a mese és a realitás találkozását. Négy gyerek munkáját díjazta a zsûri: elsô helyezett Barabás Borbála (5 éves, Budapest), a második Horváth Denifér (5 éves, Szombathely), a harmadik Kovács Norbert Hunor (I. osztályos, Székelyudvarhely) és a negyedik Hadnagy Boróka (9 éves, Farkaslaka). A díjkiosztás után a színház igazgatója beszámolt a társulat indulásáról, a jelenlegi állapotáról és a jövôbeli tervekrôl.
Az év elsô fele kevésbé volt látványos, mert csak Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül címû darabját játszották. Ezt a darabot más színházaktól kölcsönvett színészek adták elô. Sajnos, az elôadás nem volt kijátszva, legalább harminc meghívásnak nem tettek eleget, mert nem tudták egyeztetni a programokat az év folyamán. Ugyanakkor az évnek ebben a felében el kellett dönteni, hogy lesz-e színház vagy nem, kialakulnak-e a kedvezô feltételek. Április végén a költségvetés jóváhagyott egy összeget. Ekkor hozzáfogtak a társulat szervezéséhnez és egy szûk, 13 fôs csapattal kezdték az évadot. Összeállt az évad programja, amit már mindenki ismer.Ebben az évben, januártól 63 elôadása volt a színháznak — leszámítva Móricz Zsigmond darabját — és négy bemutatóra került sor. Székelyudvarhelyen közel 16 ezer ember látta az elôadásokat, de nagyon jó volt a szakmai fogadtatása a daraboknak a megyei és országos sajtóban, valamint Magyarországon is. A város lakossága azonban még nem szokta meg, hogy állandó színház legyen és rendszeresen színházba járjon.A közönség szervezése a színház egyik legnehezebb problémája. Ennek ellenére három elôadás a négybôl nagyon sikeres volt, I.L. Caragiale Megtorlás címû darabjukat meghívták a sepsiszentgyörgyi Adelei fesztiválra és 2000 márciusában vagy áprilisában Budapestre is mennek. Ezenkívül meghívást kaptak egy szûkebb stábbal az Amerikai Egyesült Államokba, Svédországba és Ausztráliába is. A társulat megpróbál társadalmilag szélesebb körben mûködni, létrehoztak egy Színházpártoló Egyletet melynek a következô találkozója december 28-án lesz. Ide mindenkit szeretettel elvárnak, hogy megfogalmazza véleményét, elmondja észrevételeit.
Pénzügyi kérdésekAz intézménynek az önkormányzat 1 milliárd 300 ezer lej támogatást nyújtott. A szentgyörgyi színház például 2 milliárd 800 millió lej támogatást kap és ehhez képest 600 millió lej a kötelezô bevétel, amit nem tud teljesíteni. Az udvarhelyi színház bevétele 75 millió 200 ezer lej, bérletbevétele 48 millió 295 ezer lej. A magyarországi turné után forintból átszámolva 18 millió 354 ezer lej jött be, azonkívül a nyári turné alkalmával 750 ezer forint értékû felszerelést hoztak, olyan színpadi kellékeket amelyeket Romániában nem lehet megkapni.A Magyar Nemzeti Kulturális Minisztériumtól 700 ezer forint támogatást kaptak, amibôl 500 ezer forintot kimondottan technikai eszközökre fordítanak, az Ilyés Alapítványtól kapott 400 ezer forintot az irodák felszerelésére költik. Ez összesen 272 millió lej. Például Carlo Goldoni: Két úr szolgája címû darab díszlete kb. 200 millió lej volt.A polgármester közvetlen baráti kapcsolata által egy magyarországi vállalkozó, Rábaközi István úr 800 ezer forinttal támogatta az udvarhelyi színházat. Ezt az összeget — amely még nem érkezett meg — a világítástechnika fejlesztésére költik.
A Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház három pályázatot írt. Ezek közül egyet elküldött a Soros Alapítványhoz, a másik kettôt a Román Kulturális Minisztérium két osztályához, a Magyar Kisebbségi Osztályhoz és a Színházi Osztályhoz. Ezenkívül a Látó folyóirattal és a Marosvásárhelyi Színmûvészeti Egyetemmel közösen egy drámapályázatot hirdettek meg amelynek február végén zárul le a határideje. Május közepén egy miniévad létrehozását szeretnék, melynek lényege, hogy az évad legsikeresebb darabjait a színház néhány nap alatt elôadja. Tervezik a Tomcsa Sándor Színház füzetének elindítását is, amely hogyha a pénzügy feltételek megteremtôdnek, minden évben megjelenne. A lapszám egyik fele mindig drámai szám lenne, a másik pedig színházesztétikával foglalkozna. Merô Béla, a társulat vezetôje még hozzáfûzte, a színészi állományt még 16 fôig növelni kell és egy biztonságos anyagi feltételrendszert kell teremteni. Ennyi idô alatt egyetlen romániai nagy színház sem lépett fel olyan sokszor, mint az udvarhelyi.
Péter Attila
Egy éve már, hogy városunkban két új intézménynek, a Tom-csa Sándor Színháznak és az Udvarhely Néptáncmûhelynek letették alapkövét. Egy esztendô egy intézmény életében nem nagy idô, ennek ellenére a Néptáncmûhely már két bemutatóval is büszkélkedhet.
December 10-én a Tragédia került bemutatásra. László Csabával, az együttes mûvészeti vezetôjével és koreográfusával a bemutató elôtt beszélgettem:
— Mit sikerült megvalósítani az elmúlt év alatt?
— Az Udvarhely Néptáncmûhely egy éve mutatkozott be a Táncos idôk címû elôadásával. Azóta sok helyen megfordultunk, voltunk Segesváron, Sepsiszentgyörgyön, Marosvásárhelyen, Medgyesen, Temesváron és Kolozsváron. De a vidéket sem kerültük el, jártunk Arad megyében is. Nem mindenhol a Táncos idôket vittük színpadra, hanem egy másik mûsorral is szerepeltünk, amelyet a Pipacsok Néptáncegyüttestôl örököltünk.
— Ha van , ha nincs visszajelzés, mi úgyis tesszük, amit tennünk kell. A világ egy bizonyos irányba halad, mi egy kicsit viszszatekintünk, a múltat szeretnénk megragadni és a mába ültetni, úgy, hogy a mai ember számára is mondjon ez valamit. A régi táncokat egyre kevesebben kedvelik, nem divat már sem lakodalmakban, sem bálokban. Ennek ellenére mi szeretnénk fenntartani és továbbra is alternatívaként kínálni az embereknek.
— Újabb bemutatóra készültök. Ezúttal a Tragédia.
— Igen, nemrégiben volt a Megtorlás (a Tomcsa Sándor Színház által színpadra vitt Caragiale dráma — a szerk. megj.), most meg itt a Tragédia. Elég tragikus a sorsunk, nem?! De komolyra fordítva a szót, Madách mûve már nagyon régen megihletett és régi vágyam, hogy színpadra vigyem. Csak mint ihletet, mert Madách mûvét, Az ember tragédiáját nem lehet csak úgy eltáncolni. A mûbôl Ádám, Éva és Lucifer alakjához ragaszkodunk és általuk próbálunk olyan eszméket megfogalmazni, amelyek a tánc nyelvén is közölhetôek. Mert nem minden fogalmazható meg táncban, fôleg nem néptáncban.
— A táncszínház mûfaja új vidékünkön. Egyesek neheztelnek, mondván, annyi szép eredeti tánc van vidékünkön, miért kell a mûfajokat keverni?! Mi a véleményed errôl?
— A táncszínházban én is ezt az alapvetô ellentétet érzem, hiszen a balett eszközeit próbálja vegyíteni a néptánccal, és ezt sohasem tartottam egészséges dolognak. Amikor az ember táncszínházzal próbálkozik, hajlamos keverni a kettôt. Én úgy próbálom meg a táncszínházat színpadra vinni, hogy az a néptánccal összeférhetô legyen. Tény, hogy a közönség egy része hagyományos táncokat akar látni a színpadon. Mi ezt is képviseljük, de meg kell jegyeznem, hogy itt is szeretünk egy kis témát belevinni az elôadásba, elsôsorban azért, mert azt a táncolási módot a hagyományôrzôkre szeretnénk hagyni. Azokra a csoportokra, akiket mi is próbálunk utánozni. Azt szeretnénk, hogy ôk mutassák be táncaikat, úgy, ahogy ôk tudják, mert amit mi eltanultunk, az már csak másolat. Továbbmenve: a mai, tévén nevelkedett embernek, aki hozzászokott az állandó változáshoz, szüksége van mindig egy cselekményre, egy történésre, elôadásainktól is elvárja, hogy történjen valami, mondjunk neki valamit, amire fel tud figyelni és ami katarzist tud nyújtani.
— Bizonyára gondoltatok már a közeljövôre is...
— Terveim között szerepel 3-4 elôadás, de állandó anyagi gondokkal küszködünk.
— Mit tudsz ígérni esetleges támogatóidnak?
— Ha megérik az Udvarhely Néptáncmûhely századik elôadását, kisorsolunk egy Volkswagent.
Kérdezett: Szabó Attila
A sepsiszentgyörgyi Dancs Annamária ezelôtt másfél évvel lépett fel elôször Székelyudvarhelyen, a városi Sportcsarnokban. Azóta több meghívást kapott különbözô rendezvényekre.
December 16- án, csütörtökön elsô szólólemezének bemutatóját tartották a Rákóczi úti Dalila zeneboltban. A 12 modern hangzású dalt tartalmazó album másfél hónapnyi kemény munka eredménye, sok ember érdeme, hogy a piacra került - mondta Annamari. A címadó dal, A felhôkön is túl túlfûtött érzelmekkel teli dal - tette hozza az ifjú énekesnô - én a felhôkön is túl tudnék repülni a boldogságtól... A fiatal, érettségi elôtt álló lány jövôbeli terveirôl így nyilatkozott: Lemezbemutatókat szervezünk Erdély városaiban, Magyarországról is kaptam meghívást, jövô év februárjában pedig koncertturnéra indulok Svédországba.Dancs Árpád, Annamari édesapja és egyben menedzsere elmondta, nem elég tehetségesnek lenni, a támogatók, a forgalmazók, az írott és sugárzott médiák segítsége nélkül elképzelhetetlen a siker. A daloknak hamarosan elkészül a román nyelvû változatuk is. Bár terveik között szerepel a határon túli fellépés, elsôsorban a hazai közönséget szeretnék megcélozni célozni. Jobb itthon elôkelô helyen, mint ott ( külföldön) a hátszélen — foglalta össze Dancs Árpád.
Szász Emese
A VET üdvözli a magyar kormány döntését, amelynek alapján, a temesvári népfelkelés tizedik évfordulóján a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje kitüntetésében részesítik Tôkés Lászlót, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökét, aki egyben a VET Védnöki Testületének tagja.Pár nappal ezelôtt, a temesvári jubileumi emlékünnepség keretében felszólalók ekképp méltatták Tôkés Lászlót:Neumann Ernô — temesvári fôrabbi: "Bízom benne, hogy egyszer ez az ország rádöbben majd arra, hogy mit jelentett életében 1989 Temesvárra, és akkor aranybetûkkel írja be a történelemkönyvekbe Tôkés László nevét!"Ovidiu N. Teodorescu — temesvári görög-katolikus vikárius: "A temesvári református templom az a szent hely, és Tôkés László az az ember, amelyet, és akit az Úr kiválasztott, hogy akaratát teljesítse." Prof. dr. Herberth Schambeck — Ausztria Szövetségi Tanácsának húsz éven keresztül elnöke: "Tôkés László helye ott van Európa huszadik századának nagy politikusai között, a kommunizmust megbuktató Lech Walesa, Vlaclav Havel és — miért ne mondanánk ki most — II. János Pál Pápa mellett!"A VET köszönetet mond Tôkés Lászlónak tíz évvel ezelôtti bátor kiállásáért, és három évtizede páratlan munkabírással, rendíthetetlen hittel végzett nemzetépítô munkájáért. Úgy ítéljük, hogy Tôkés László méltó a legnagyobb magyar állami kitüntetésre, és alkalmas a magyar nemzet bármilyen súlyú vezetô tisztségének betöltésére.
Patrubány Miklós
a VET elnöke
Néhány nap és új évezredbe lépünk. Vannak, akik azt állítják, hogy csak 2001-tôl írjuk a 21. századot, de, a Vatikán szerint is 2000. január 1-je a hivatalos. Budapesten a mostani évvége nem sokban különbözik az elôzôektôl. A fôváros vezetôsége a kormánnyal szembeni állandó csatározásaival van elfoglalva, meg azzal, hogy mi drágul január elsejétôl és milyen mértékben, csak a koncertszervezôk készülôdnek nagyobb lendülettel a szilveszteri hepajra, és a tévés hírszerkesztôk dobnak be még mindig egy-egy hírt, szilveszterkor, Európa-szerte leálló vonatokról (nem sztrájk miatt), kimaradó repülôjáratokról, intézmények számítógépes programjainak utolsó simításairól. De ez is már lecsengôben van. A bankszámla- kimutatásokon ott a megnyugtató felirat, hogy "a mi bankunk megfelel a 2000. évi követelményeknek", különben is, az ezredforduló leghatalmasabb bankrablásának hollywoodi története végigjárta már a mozikat, Sean Conneryvel és a szépséges Caterina Zeta-Jones-szal a fôszerepben. A Nyugati pályaudvarral szemben egy visszaszámláló mutatja, hogy hány "seconds to hysteria", azaz hány másodperc van még az ezredfordulóig, de a Skála elôtt álló nagyhasú lufitélapó már régi ismerôs. A nagy áruházak elôtt, mint ilyenkor mindig mûfenyôk állnak rajtuk égôk, fényorgonák. A hangszórókból Bing Crosby meg a többiek örökzöld karácsonyi dalai szólnak, a kirakatokban nagy árzuhanást ígérnek a boltba betévedôk számára, az ôsrégi eladótrükkök a szegényebbeket hidegen hagyja, a vastag pénztárcájúaknak meg amúgyis mindegy, hogy egy nôi csizma harmincötezer helyett harmincezer. És tömeg, hatalmas tömeg mindenütt: az emberfolyam csak hömpölyög fel s alá, bámészkodik, nézelôdik, cipôt, kabátot, ékszert, órát, ruhát próbál, és fizet. Mert fizetni, azt mindenütt kell. Az aluljárókban hajléktalanok árulják, mint az év során mindig, a hidegtôl, no meg az olcsó kannás bortól felgyorsult mozdulatokkal, a Fedél nélkült, a hivatalos lapjukat, kéregetô vakok, süketek, féllábúak, félkarúak, mezítlábas purdék egész sora kerül elô, fiatal lányok-fiúk ácsorognak a sétálóutcáknál, buszmegállóknál, metrókijáratoknál, hogy talán sosemvolt és sosem lesz alapítványoknak adjunk már egy kis pénzt, mert tudják, most van itt az alkalom, ilyenkor könynyebben nyílik a könyörület bukszája, egész évben érzéketlen emberek is zsebükbe nyúlnak, hogy néhány forintnyi adakozással egy újabb évre ismét megvásárolják lelkiismeretük nyugalmát.Aki olcsóbb ajándékot akar vásárolni, az a kirakodóvásárok valamelyikében próbálhat szerencsét. Kesztyûk, sapkák, akciós kazetták, kínai csecsebecsék, Jelcint ábrázoló matrujskák, faragott holmik, fenyôfadíszek a pultokon, ezerféle apróság, egy-két helyen kalotaszegi szôttest, korondi vázákat is látni. A tömeg itt is hatalmas, a pult túloldalán napi kétezerért fagyoskodó eladók mégis csökkenô forgalomra panaszkodnak, míg a pulton innen, tettrekész zsebesek lépkednek mindig az árral szemben, újabb és újabb áldozatra várva. A piacokon már ott zöldellnek a frissen vágott fenyôfák: lucfenyô, ezüstfenyô, normand fenyô tízezerért. Ahogy végighaladok a fák között, elbódít a fenyôillat, hirtelen honvágyam támad, és egy öreg nénikét figyelek, aki az egyik eladóval alkudozik, hogy engedjék meg neki, egy ötvenesért hadd gyûjtsön össze néhány ágat. A metróállomásokon, óriásplakáton cég hirdeti, hogy várják, hogy kibújjon az évezred elsô magyar gyereke, gazdaggá teszik, ígérik. "Kicsit korábban teccettek vóna szólni", nézi a plakátot, és pödri bajuszát mellettem egy férfi. A Váci utcán ünnepélyesen kivilágított ház, kirakat, patyolattiszta itt minden: ez itt már Európa, bólogatsz lelkesen, de csak néhány megállót kell utaznod a metróval, az Árpád- hídig, vagy Kôbánya-Kispestig, hogy a Balkánra visszaérj, koszba, piszokba, az émelyítô gyros-, pizza-, hotdog-, hagyma-, kecsapszagok, forralt bort életunt ábrázattal szopogató borostás férfiak és görnyedt hátú asszonyok közé. A Duna-part azonban mit sem törôdik távozó meg érkezô évezreddel. Mintha az örökkévalóság egy kis szelete volna ez. Ha a Margit-hídon haladsz át, és tudod, hogy komor bérházak közé, zsúfolt metrókocsiba a föld alá vezet az utad, veszel egy nagy lélegzetet, szeretnéd örökre magadba zárni a látványt. Hátad mögött a Belváros tüdeje, a Margit- sziget. Fent a budai dombokon, a Halászbástya és a Mátyás-templom, odébb a budai vár, balról a Parlament épülete emelkedik ki a kiglancolt házak közül a maga neogótikus csúcsaival, szemben pedig a Lánchíd, melynek szépségét csak este láthatod igazán, a kivilágított város, víztükrön visszaverôdô fények orgiájában, mely mint egy kiöltöztetett menyasszony, vár, hogy kimondd végre: gyönyörû vagy, Budapest!, szerelmet vallj neki, hogy aztán másnap hajnalban, kétmillió megunt szeretôjével együtt téged is visszataszítson a közöny és idegenség sikátorai közé. Bô egy héttel a nagy ezredforduló elôtt aztán valamiféle kellemes feszültség lesz úrrá az emberen: karácsony estéje közeleg, a szent ünnep. A távoli gyerekkor üzenete ez az izgalom, tudom. Emlékek, mint ajándékcsomag. Köddé vált szülôi arcok, harsány jókedv: más világ. Ezen az estén elárvul Budapest, elnéptelenednek az utcák, üresen robognak a villamosok, bezárnak kocsmák, üzletek, az egyedül élôk magánya hirtelen mélyebb lesz, mint a legsötétebb tenger. Szilveszter elôtt ismét megpezsdül az élet, megkezdôdik a kartonmaszkok, papírtrombiták, petárdák, pezsgôk nagy év végi vására. Énekesek, együttesek még egyszer, utoljára, a fôváros nagy tereire, sportcsarnokaiba csalogatják a táncolni vágyó fiatalokat, a "hysteria" visszaszámlálója a nullához közelít, mi pedig, az idôsebbek, újabb rovátkát húzunk gondolatban, íme, ismét eltelt egy év. És már egy új évezredbôl nézünk vissza azokra a nagy idôkre, amikor megszületett, kivirágzott, majd meghalt bennünk az ifjúság.
Páll Szilárd
Mugur Isarescut, a Román Nemzeti Bank eddigi kormányzóját bízta meg kormányalakítással múlt csütörtökön Emil Constantinescu román államfô. Constantinescu döntését azzal indokolta, hogy "most az országnak egy olyan kormányfôre van szüksége, aki a gazdasági- pénzügyi kérdések szakértôje, belföldön és külföldön egyaránt jól ismert és tisztelt".Az államfô emlékeztetett arra, hogy Románia kivételes sikert ért el Helsinkiben, amikor az Európai Unió felkérte a csatlakozási tárgyalások megkezdésére. Romániának jövôre egyidôben kell nagyon szigorú gazdasági politikát folytatnia, és javítania a szociális helyzeten. Meg kell kezdeni a nagyon keménynek és nehéznek ígérkezô csatlakozási tárgyalásokat. Mindezt választási évben kell megvalósítani. Ezért jobb, ha az integrációs tárgyalások folyamatát, a közügyek intézését és a választásokra való készülést nem keverik össze. Egy olyan kormányfô, aki egyetlen politikai pártnak sem tagja, így funkcióját biztos nem próbálja szavazatok gyûjtésére használni, mind odahaza, mind nemzetközi téren sokkal hitelesebb - hangsúlyozta Constantinescu, aki köszönetet mondott az 1996-os választáson gyôztes pártoknak, hogy az ország érdekeit szem elôtt tartva lemondtak a miniszterelnöki posztról. Hangsúlyozta, hogy a kormány erôs politikai kormány lesz, mert a kormányzásért továbbra is a koalíciós pártok a felelôsek. Az államfô azt javasolta: a közigazgatás javítása érdekében - az EU államok mintájára - önálló közigazgatási minisztériumot állítsanak fel. Az európai csatlakozás érdekében pedig számolják fel a párhuzamos struktúrákat, s az Európai Integrációs Kormányhivatal kerüljön a külügyminisztériumhoz. Elmondta, hogy fontos szerep jut majd az összes gazdasági minisztérium tevékenységét összehangoló Gazdasági Tanácsnak Constantinescu véleménye szerint a válság azért tört ki, mert a korábbi miniszterelnök, Radu Vasile nem volt hajlandó lemondani, bár elveszítette pártja és a koalíció bizalmát. A válság most lezárult. A törvényhozás tagjai hétfôn megkapták az új kormány névsorát, programját, így azonnal megkezdôdhet a kijelölt miniszterek meghallgatása, a kormányprogram parlamenti vitája.
(mti)
A városi rendôrség közlekedésrendészeti osztálya közölte szerkesztôségünkkel, hogy azonosították a vasárnap délutáni közlekedési balesetben elhunyt személyt. A 65 éves székelyudvarhelyi K. Sándort egy szabályosan közlekedô Dacia gépkocsi gázolta el vasárnap délután a Szejkefürdô felé vezetô úton.
A székelyudvarhelyi Pénzügyi Igazgatóság felhívással fordul azon kereskedelmi társaságok gazdasági vezetôihez, akik az 1193-as pénzügyminisztériumi rendelet értelmében eszközölték alkalmazottaik utáni pénzügyi adatlap szükségleteiket, hogy ezek kitöltésére felkészítôt tart minden szerdán 8 és 10 óra között a Polgármesteri Hivatal gyûléstermében.
Megemlékezô ünnepséget tart az Udvarhelyi Fiatal Fórum ma, december 22-én az 1989-es események tízéves évfordulója alkalmából. A városháza dísztermében délután 6 órakor kezdôdô fórum címe: Temesvár 89- Románia 99- Elveszett illúziók? A rendezvény meghívottja Tôkés László, királyhágómelléki református püspök.
A karácsony elôtti megnövekedett forgalomra való tekintettel ideiglenes határátkelôhely nyílik a magyar-román határszakaszon. Krisán Attila határôrezredes közleménye szerint a magyar-román határszakaszon, a Kiszombor és Csanád közötti határállomáson december 20-a és 23-a között reggel 7 órától délután 3 óráig, december 24-én pedig reggel 7 órától 12 óráig a két ország állampolgárai személygépkocsival is átkelhetnek.
Volt olyan, hogy füllentettem, lódítottam, de olyan, hogy
hazugságon fogjon valaki, olyan víz nem folyt még soha
felfele Kebeled patakán, az biztos. Ezt szegény Pista
nagybátyám is tudja bizonyítani. Ô élô
tanú, az Isten nyugtassa meg, mert az biztos, hogy huszonegyezik valahol
Durumó nagyvezérrel valamelyik alvilági kocsmában, s
ha valaki megkérdezné, el tudá mesélni, hogy milyen
fából faragtak engem. Az csak természetes, hogy,
jóindulatú lévén, ô is nyesett ilyen
szempontból egyet-kettôt rajtam. A következô esti
imát is tôle tanultam egy szusszra, hogy anyámnak a
fejkendôje égnek állt, amikor este az Imádkozz fiam-
ra elkezdtem jó hangosan, hogy: Énlefekszem
énágyamba
kezemlábam
csórépadra
ôrizzetek
apróbolhák
necsípjenek
apoloskák.
S még tudnék ilyeneket, ha nem lennék elfoglalva mindig valami egyébbel, mint most is.Lehet, hogy szegény Édesanyám akkor eldöntötte: Isten elôtt ezt tisztázandó és lemosandó lelkemrôl e csúfságot, papot csináltat belôlem mindenképp, mert egyébként is volt már elég pap a családban, fôként az egyik ágon, s csak én hiányoztam a tisztes, reverendás társaságból. Aztán még kántor sem lett belôlem, s ezt sokszor visszahallottam anyámtól, mert mindig felemlegette nekem, amikor egy szusszanásnyi ideje került a napi két-három- öt szidás között, amelyeket mindig nekem szánt, és szerinte mindig meg is érdemeltem. Errôl nekem egészen más volt a véleményem, de ez itt nem bír gyakorlati fontossággal.Mindennek az az oka, hogy apám - velem kapcsolatban - életében elôszörre egyszer úgy berúgott, mint - nemrég hallottam - egy albán szamár. Az akkor történt, amikor Jóanyám a világra hozott rettenetes nagy fájdalmak között, mert mondták, hogy a kijövetelemért hasán kellett táncolnia egy kezdô orvosnak, aki addig csak begyulladt mandulákkal dolgozott, s aszpirinnál egyebet nem tudott felírni receptre. Aztán még rajta volt két istentelenül kövér szipirtyó bábaasszony, és amikor még mindig nem tudtak kinyomni szegény jajveszékelô Anyámból, felhívták maguk mellé a vándorzsidót is, aki éppen akkor kanyarodott be a Tószegi belsô kereszfánál a negyvenkilós zsákjával.Azt már nagyon tudom, hogy szinte minden újszülött, amikor a világra jön, rettenetesen elkezd ordítani, hogy szakad szét a szülészet, vagy a szekér, ahol megszületett, de én, amikor megláttam azt a félnótás zsidót anyám hasán vitustáncolni, úgy elkezdtem röhögni, hogy egy negyedóra múlva már mindenki pálinkázott örömében apámmal a bodegában. Biztos, hogy még szegény anyám is velük tartott volna megkönnyebbülésében, ha az egyik szipirtyó bábaasszony, ki lehet találni, hogy a tolvajabbik, el nem viszi anyám minden ruháját, cipôjét, és még talán az életre való kedvét is.Az túrós csúsza, hogy ebben egy szemernyi hazugság sincs, és nem is lesz ezután sem, pedig - ha el nem felejtem - ide még visszatérek, mert azt tartom, hogy minden végnek a legfontosabb része a kezdete, s az én kezdetem, így látszólagosan, éppen a születésem volt, bár még most is tartana, mert tótágas igazság, hogy azóta sem kacagtam olyan önfeledten, mint akkor azon a hogy is tudnám elmondani zsidó bácsi képén, amint éppen csûrdönglôzött anyám hasán, engem kitáncolandó kilenc havi kényelmes albérletembôl. Mindegy. Azt nem csak én, senki sem bírta volna ki komolyan, hogy éppen csak meglátja a napvilágot, s már vigyorgással kell kezdenie az éltet, holott az akkori magamkorú háromperces csecsemôk általában úgy ordítanak s jajveszékelnek, hogy viszik el a helyet a helyükrôl.Azt mondja egyszer késôbb nagyanyám, hogy te Tibi fiam, kisunokám, mert ugye a Tibi névre hallgatok a keresztségbôl és a megszóllításokból kifolyólag, nos, azt mondja, hogy vigyek be neki egy kicsi tûzgyújtót, mert ideje lenne vacsorázzon, és ahhoz tûz is kell. Én vettem egy az egyben, amit mondott, s amikor egy óra múlva ismét kiszólt, hogy viszem-e azt a kicsi tûzgyújtót, én már ott álltam a tornácon, s vittem. Keresi, kérdi s faggat az öregasszony, hogy hol a tûzgyújtó, mert nem látja sehol. Mondom neki, hogy itt van ne, a kezemben. Azt mondja, ô most sem látja. Mondom, abbiza ott van. Appedig nincs, mondja, s szépen ott abban a szent percben úgy összevesztünk egy kicsi szar tûzgyújtó miatt, hogy nem adta ide a három lejt, amit sárgadinnyére ígért nekem. Na, mondom, ha nannyó így, akkor én is így. Szépen hátat fordítottam, köszöntem illedelmesen, mint egy olyan nannyó unokája, akinek a nagyanyja nem tartja be a szavát, fôként a sárgadinnye árát illetôen, s úgy ott hagytam, mint szentpál az oláhokat. Egyébként neki tényleg Oláh volt a családneve, de akkor engem ez még nem nagyon érdekelt. Igaz, késôbb sem, de hogy otthagytam tûzgyújtó nélkül, az sülpityóka. Pedig kicsit késôbb vittem volna, csak nem várta meg. Az volt a szerencsém, hogy közben fogtam tizenegy nagyfejû kopsihalat, azokat szépen elvittem Zsabi nénihez, mert bolondult meg a kopsihalért. Mindig kérdezte, ha látott, hogy mityor vityety netyi tyitynety tyoptyiihalaty? Hát akkor vittem. Egyébként az én szememben Zsabi néni, akinek soha nem tudtam meg a rendes nevét, teljesen bolond volt. Hát milyen lett volna, ha neki mindig csak és kimondottan tizenegy kopsihal kellett. Se tíz, se kilenc, se három. Azt hiszem, neki kétszázhatvanhárom sem kellett volna, csak tyityenety. Hogy miért, azt nem tudom, de az bálnapuca, hogy így beszélt a banya, s nem másként. Lehetett is röhögni rajta, s aztán még az volt jó, hogy olyan süket volt, mint a töpörtyû. Bármit mondhattam neki, mindig csak azt válaszolta, hogy neki már mindegy, mert ô már nagyon rég volt leány. Ennyit mondott s többet még kombinált fogóval sem lehetett volna kivenni belôle, amennyi ész a nyúltagyába szorult. S akkor, amikor tisztelettudóan, de önérzetemben megsértett állapotban hátat fordítottam nagyanyámnak, Zsabi nénitôl szépen kaptam tizenegy lejt, három tojást, és egy barackot a fejemre. A tojásokat eladtam Luca bácsinak, mert ô soha nem tartott tyúkot, s tojása is csak akkor került, ha én vittem a rendszeres hármat Zsabi nénitôl. Luca bácsitól kaptam a három tojásért két lejt. Így lett tizenhárom lejem. Azzal a tizenhárom lejjel megvehettem volna a regáti román összes sárgadinnyéjét ponyvástól együtt, mert olyan olcsón adta, mint a sárgadinnyét, csak ezt az olcsóságot nagyanyám nem tudta. Egyrészt, mert ô már annyira nem járt el otthonról, mintha soha nem is járt volna el otthonról, másrészt pedig neki azt mondtam, hogy három lejért csak egy akkorát adnak, mint az öklöm. S ebben nem volt semmi hazugság, mert adott pillanatban, ha eljött volna otthonról, hogy megtudja, mennyibe kerül egy öklömnyi sárgadinnye, én egy lejért rá tudtam volna venni a regáti románt, hogy nagyanyámnak egy öklömnyit három lejért adjon el, mert a zsebpénz, amirôl az asszony nem tud mindig jó a háznál, még egy regáti román esetében is. S akkor az az egy lej befektetésem hosszú távon, gondolok itt az adott nyárra, és a következôkre is, szóval az egy lejnyi befektetésem szépen visszajött volna busásan, mert nagyanyám mindig három lejt adott volna egy öklömnyi sárgadinynyére nekem, holott én azt meg tudtam venni egyharmad lejért, vagy teljesen ingyen is, fôként abban az esetben ha a regáti román éppen el akart menni pisilni, s nem volt senki, aki éppen vigyázzon a sárgadinnyéjére. Volt olyan, amikor egyet vagy kettôt a rakásból jól elgurítottam a nagy fûbe, jó távolra magamnak késôbbre, arra az esetre, ha netán megkívánnám a sárgadinnyét, de ezt nem mindig alkalmaztam, fôként akkor álltam meg a gurigálásban, amikor rájöttem, hogy a fûben szanaszét több a sárgadinnye, mint a regáti románnak a ponyva alatt. Ilyenkor, ha ismét elment pisilni, a kisebbekbôl egyet-kettôt mindig visszaloptam a ponyva alá, hogy legyen a regáti románnak is valamennyi, és úgy gondolom, ez kegyes cselekedet volt részemrôl, aminek a hiteles elismerését el is várom azon a bizonyos végelszámoláson, amikor megköszöni az arkangyal az ember lelkének, hogy mennyi jót cselekedett, és egy kicsit kényelmesebb helyet biztosít számára az egyébként nem nagyon zsúfolt mennyországban, úgy minél közelebb a Jóistenhez, mert, ugye, soha nem lehet tudni. Hát ennyire szerettem én a sárgadinnyét, s csak azon csodálkozom, hogy miért csodálkozott a regáti román rajtam, amikor az én elgurigázott mennyiségemmel a gyomromban nagynéha azt mondtam neki, amikor az övébôl akart adni egy-egy szeletet, hogy mulcumeszku, nu trebuje. Arra gondolhatott, hogy nem szeretem a sárgadinnyét, vagy arra, hogy nem mindig szeretem a sárgadinynyét...Tévedett, s annyi. Egyszerûen hasadt szét a pocakom, és akkor nem tudtam volna lenyelni egy falást sem.A másik nagyanyám viszonylag könnyen megúszta velem, mert meghalt, már mielôtt sokat kellett volna egyidôben élnünk. Így neki nem sok emléke lehet rólam, hacsak az nem, hogy elneveztem Postás Nannyónak, fôként azért, mert valóban postán dolgozott, és minden bizonnyal illett rá ez a név, mint a csizma a vesszôseprûre, azt mondják még mai napig is. Arra azért még ô is emlékezhet, hogy már ministrálni jártam az esperes úrhoz, aki akkoriban még csak egyszerû falusi plébános volt, és csak késôbb sikerült neki az esperesi vizsgát letennie, ha létezett ilyen. Nos, Postás Nannyó még emlékezhet rám, hogy éppen ott feküdt a ravatalon, amikor a leszármazottai készültek ôt eltemetni, és én voltam a szolgálatos temetéses ministráló a plébános úr mellett, és ahelyett, hogy valahol marhaságokkal ütöttem volna agyon az idôt, ott kellett hallgatnom az akkor még csak alig kezdô plébános úr kibírhatatlanul repedtfazék hangját, hogy Körülvettek engem... Ezt még valahogy kibírtam, de lôttvarasbéka, hogy a toron megittam én is egy pohár házilag, kimondottan erre az eseményre készített köményes pálinkát, ha nem kíváncsiságból, hogy milyen, akkor azért, mert a frissen eltemetett személy addigi emlékezetem szerint soha semmit nem adott nekem, és azután sem, pedig lehet, hogy a Jóisten mellett valamit javult a lelki élete és az unokájára gondolása, viszont, amint rájöttem, ez nem javított semmit az én helyzetemen, mert ha abból az ô lehetséges adományából kellett volna sárgadinnyét vásárolnom, felkopott volna a regáti román álla s az egész családjáé is, mert belebuktak volna a velem való üzletelésbe, ami a kifizetéseimet illeti.Ennyit az én egyetlen két nagyanyámról, mert több egy se volt belôlük, ugye apám felôlrôl egy, ez a skótabb, anyám felôl pedig a másik, aki nem adta meg a nekem ígért három lejt. Ügyes két nagyanya, mondhatom. Azt megjegyezheti mindenki, hogy tôlem hallotta: anyagilag nem jut nagyon messzire az az unoka, akit csak ennyire támogatott az egyetlen két nagyanyja, s aztán még rájuk visszatérek.EL sem mondhatom, hogy miként történhetett meg, mert észre sem vettem, egyszerûen olyan felnôtté váltam, mint mindenki más, aki abbahagyta a gyerekkorát, és azt sem tudta, mihez kezdjen önmagával. Ez velem akkor történt meg, amikor úgy tízéves és legalább egy-két hónapos lehettem (ki tartja számon ennyi baj után az éveket). Meg kell jegyeznem, hogy ez gyerekfejjel, akinek még mindig csak a vadmalacságokon jár az esze, eléggé nagy megpróbáltatás, mert néhány dolgot, amit már semmiképp nem lehet kikerülni, nagyon komolyan kell venni, pontosan annyira, mint amikor poharazó baráti körbôl hazamegy a családapa, és azt magyarázza, hogy amit tett, azt a családért tette.
Velem ez úgy történt, hogy, a Családközvetítô tudná megmondani honnan, de egyszerre csak, apám halála után úgy nyolc év és két-három hónapra a kapu behozott nekem egy mostohaapát, akivel a mai napig sem tudok kijönni, pedig az enyészet már ôt is jónéhány tízéve eszi, miután már életében megette mindenét a bor s az egyebek.Hát, amikor ô bejött, én legszívesebben szerettem volna kimenni ugyanazon a kapun, de nem lehetett, mert, hogy új családfôi ügybuzgalmát bebizonyítsa, megjavította a kapuzárat, s ettôl kezdve nekem már minden a lehetô legnehezebbé vált. Aztán, hogy ezen elsô, zárjavítási lépését megtette, úgy döntött, hogy az ilyen munkákból annyi elég is, a továbbiakban a pohár és az üveg szájhoz emelésén kívül semmit nem emelt- mozdított a házon vagy körülötte, hacsak nem számít ilyennek a lábemelés, amint elment a kocsmába, mert visszafelé már holtbiztos, hogy két másik támogató emelgette az ô lábait is. Errôl ennyit, mert továbbra is én ástam fel ôsszel Anyám veteményeskertjét, én üttem el a két-hátom rozsdás szeget tavasszal a megrogygyant kerítés ide-odájába. Mit mondjak, így segített rajtam az a habarabahurgya, kedves, szerencsére egyetlen és rövid ideig tartó mostohaapám. Ôt Jóskának hívtják, és el nem tudtam képzelni, hogy anyám mit evett rajta, de - amint visszaemlékszem - etette szegény, s ha nem is itatta, soha nem tudta annyira elrejteni a megtakarított pénzt, hogy Jóska bácsi fel ne detektálta volna.EZ a detektálás onnan származik, hogy volt két autó a faluban. Az egyik a Pityi Misi bácsi IMEZÉJE, a másik pedig a Rabán Kálmán bácsi csónakos motorbiciklije. Az én jó Andor testvérbátyám csak utánuk, mintegy harmadiknak vette meg az EMZÉ 250-es motorját, úgyhogy ô már csak valami plagizátornak számított a motorizált közösségben. De, így sem voltak akkor sokan, mindössze hárman. A többi nem volt fontos, mert csak hencegtek azzal, amijük volt vagy nem volt. Visszatérve Jóska bácsi detektálására, az úgy történt, hogy a Pityi Misi bácsi IMEZÉJÉ-nek egyik kereke, akkori népszójárás szerint defektet kapott. Az nyugalmazott ôrmester, hogy Pityi Misi bácsi nem jött rá, miért nem akar haladni az IMEZÉJE, ezt mindenki elképzelheti, mert akkor nem kellett még jogosítványt szerezni a vezetéshez, és - ha valaki autóval balra akart kanyarodni, akkor az ablakon kinyújtotta a bal kezét, ha pedig jobbra akart kanyarodni, és az anyósülésen történetesen senki nem ült, akkor - mert úgyse ért volna ki a keze - nem tett semmit, csak kanyarodott, a baleseteket leszámítva. Nos, hogy nem akart haladni az a büdös IMEZÉ, Ráki ángyó, aki mindig mindenhol ott volt, aholt történt, vagy nem történt valami, odaszólt az egetrengetôen káromkodó Pityi Misi bácsihoz, hogy te Mináj, hogy menjen, ha detektes a csábeli kerék?! Hát még csak ez hiányzott Pityi Misi bácsinak, hogy meglássa azt a minden utcasarkon kanál vén boszorkányt. Meg is mondta neki, hogy menjen az anyja izéjibe, s minden, s neki ne mind detektálja ott a bajt, mert úgy felizéli a Gyula bá kerítésére, hogy spaklival se vakarják le onnan, azt a kutya..., s a többit már nem mondom el, mert amilyen szépen tudott káromkodni az a Pityi Misi bácsi, az nem mindennapi. Még az atyhai emberek is megkeresték, amikor ôrölni jöttek Simó Péterékhez. Nem hagyták volna ki semmiért, hogy egy-egy új káromkodást haza ne vigyenek a liszttel s a korpával Pityi Misi bácsitól. Olyan volt az, mint a népdal s a lakodalmi rigmusok. Azt is mondták akkoriban, hogy az IMEZÉT is a káromkodásokból vette Pityi Misi bácsi, mert a vége felé már ingyen el nem káromkodta volna magát a világ minden pénzéért sem.S az is igaz, amilyen ideges egy fajta volt Pityi Misi bácsi, Ráki ángyó tényleg felkerült volna szüretibált hirdetô plakátnak a kerítésre két káromkodás között, ha nem jár éppen arra Pocita Bertalan, s nem mondja, hogy te Misi, hagyd békén azt a vénaszszonyt, s ne lökdösd, ne ráncigáld s ne hajigáld a levegôben, mint a tót az anyósát, mert most jövök tôlük, s a halál ott van az udvarukon, s keresi. Már végigkutatta az egész házat a vénaszszonyért s vinné is, ha otthon volna. Tedd le a földre szépen, te, mert addig forgatod a fejed fölött, hogy a nyakadba pisilik ijedtében, s osztán nézheted a nyakad pisisen, mert tudod, hogy annak milyen szagja van.Erre aztán Pityi Misi bácsinak is elment a kedve a vénasszonyoktatástól, szépen bévágta a sáncba a boszorkányt, hogy gurult béfelé, s döngött az oldalbordája, de azt sebesvonattal sem lehetett volna elpusztítani, olyan szívós volt az ilyen megpróbáltatásokra. Megrázta magát, kimászott a ganélébôl, aztán azt kellett volna hallani, az ô száját, amikor rákezdett az átkozódásra! A Pityi Misi bácsi káromkodásai amellett angyali hangú altatódalként hatottak az emberi fülre, az nem vitás. Még Bandi Dezsô bácsi is lejött egyszer a magnójával Vásárhelyrôl, amikor hírét vette a vén banyának, hogy az utókor számára is hozzáférhetôvé tegye azt a természeti ritkaságot, amit a boszorkány produkált. S úgy is történt, hogy addig átkozódott a banya, hogy lassan kiszáradt, mint a kályha fölé akasztott hólyag disznóvágás után, s hogy mit tegyenek úgy vele, a vezetôk akkor úgy döntöttek, hogy szép példány, s ki is állították a falumúzeumban, hogy mai napig is ott lóg egy kampósszegen, s most vigyorog, mert valami jólesik neki. Azt írja alatta NAGYBETÛKKEL, hogy DETEKTÁLÓNÉ RÁKI ÁNGYÓ, született ekkor s ekkor, de még nem halt meg, itt szikkad szép lassan a világ gyönyörûségére, s egy ideje már nem átkozódik s pont.
A kormányalakítással megbízott Mugur Isarescu eddigi román jegybanki elnök szerint jelentôsen javítani kell az ország gazdaságán, ha Románia csatlakozni akar az Európai Unióhoz.
Az 50 éves, párton kívüli Isarescu bejelentette, hogy a kormányfô munkáját több államminiszternek kell majd támogatnia és a Gazdasági Tanácsnak kell majd koordinálnia a gazdasági minisztériumok munkáját. A Dow Jones értékelése szerint Isarescu kinevezésével megnô az esélye annak, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) megadja az augusztusban kötött 547 millió dolláros készenléti hitel második részletét. Az IMF és más vezetô nemzetközi pénzügyi intézetek elégedettek voltak Isarescu munkájával a jegybank élén - közölte a Dow Jones. A jelenlegi helyzetben Isarescu, mint kormányfô tárgyalhat az IMF-fel a jövô évi költségvetésrôl. A megbeszélések sikere megnyitná az IMF pénztárcáját. Isarescu kormányfô- jelölése elôtt figyelmeztetett, hogy a pénzügypolitika támogatása elképzelhetetlen gazdasági reformok nélkül. Míg jegybanki elnökként is a szerkezeti reformok gyorsítását és a veszteséges állami cégek bezárását sürgette. Isarescu a hét elején azt mondta, hogy a román infláció jövôre 25-35 százalékra csökken az idei 55 százalékról. A GDP pedig 1,5 százalékkal nô 2000-ben.
(mti)
December 16-án Bukarestben, a Parlament palotájában megünnepelték a Nemzeti Kisebbségek Napját. Az ünnepi rendezvényen beszédet mondott: Eckstein-Kovács Péter nemzeti kisebbségvédelmi miniszter, Varujan Pambuccian, a nemzeti kisebbségek képviselôházi csoportjának elnöke, Markó Béla szenátor, az RMDSZ szövetségi elnöke és Gelcu Maksutovici, a Nemzeti Kisebbségek Tanácsa mûvelôdési bizottságának elnöke.
Eckstein-Kovács Péter miniszter elmondta, hogy az utóbbi három évben jelentôs mértékben növekedett a nemzeti kisebbségi szervezeteknek nyújtott állami támogatás, beindultak a romák helyzetének javítására szolgáló programok, olyan törvények születtek, amelyek a nemzeti kisebbségeket érintô elôírásokat is tartalmaznak, ugyanakkor további erôfeszítéseket kell tenni a nemzeti kisebbségek létét biztosító törvényes keret megteremtésére. Ehhez szükség van a Nemzeti Kisebbségvédelmi Hivatal által kidolgozott törvénytervezetek: a nemzeti kisebbségi törvény, a hátrányos megkülönböztetés minden formájának megszüntetésérôl szóló törvény, továbbá a Kisebbségi és Regionális Nyelvek Európai Chartájának ratifikálásáról szóló törvény mielôbbi napirendre tûzésére, megvitatására és elfogadására a Parlamentben. Bár Romániában a nemzeti kisebbségek kérdése koránt sincs megoldva, lépések történtek ebben az irányban - hangsúlyozta Markó Béla szövetségi elnök. Míg nemrég szóba sem jöhetett a Nemzeti Kisebbségek Napja, most már, miként a múlt hétfô óta tartó bukaresti rendezvények tanúsítják, Nemzetiségi Napokról beszélhetünk. Sôt - Markó Béla szerint - eljön az az idô, amikor nem lesz szükség ilyen ünnepségekre, mert az integráció folytán minden nemzet kisebbséggé válik, és létrejön a nemzeti kisebbségek Európája.A politikai szimpóziumot zenés- táncos mûsor követte, amelyen albán, bolgár, zsidó, szerb, roma, ukrán, német és görög hivatásos, illetve amatôr mûvészek léptek fel. A mûsor önkéntes alapon szervezôdött. Az elôadás után a kisebbségvédelmi miniszter állófogadáson látta vendégül a résztvevôket.
figyelô
A MOL Rt. is ott van a román nemzeti kôolajipari társaság (SNP Petrom) privatizációja iránt érdeklôdô nagy cégek között. Az olasz ENI, a görög Hellenica és több pénzügyi beruházó mellett a magyar MOL Rt. is érdeklôdést mutatott a Petrom magánosítása iránt.
A román sajtóhírt a MOL Rt. illetékesei az MTI bukaresti irodájának kérdésére egyelôre nem kívánták kommentálni Az MTI információi szerint októberben a MOL 37 szakembere járt Romániában, hogy gazdasági, pénzügyi és jogi információkat gyûjtsön a Petrom helyzetérôl.A szakemberek felkértek egy romániai jogi irodát is a Petrom jogi helyzetének kivizsgálására. A MOL 1994 óta van jelen Romániában, amikor képviseletet nyitott Aradon, majd MOL Carrier Srl néven céget jegyeztetett be. Ez alakult át 1996-ban MOL Romania Srl-é. A MOL 1997-ben megvásárolta az Amoco Romaniát, s ebbôl lett a MOL Romania Petroleum Product Srl. Tavaly az aradi MOL Romania és a bukaresti MOL Romania Srl fuzionált. A MOL Rt romániai leányvállalata már 29 kutat nyitott meg, az utolsót ez év novemberében Marosvásárhelyen.Decemberben esedékes a 30. MOL-kút felavatása Petrozsényben. Ezenkívül 9 franchise rendszerben mûködô MOL- kút is van Romániában Értékesítési hálózatának mérete alapján a MOL ma a harmadik helyen áll a román piacon.A MOL romániai beruházásai az év végéig mintegy 70 millió dollárt tesznek majd ki. A MOL Romania jelenleg mintegy hatszáz fôt foglalkoztat
(mti)
Ezen újság hasábjain már írtunk a nemi erôszakról, a mostani ismertetôt, egy minap elhangzott tévéhír teszi szükségessé.A büntetôtörvénykönyv súlyo-san bünteti a nemi erôszak elkövetôit, éspedig az egyszerû formáját 3-tól 10 évig terjedô börtönnel, míg a súlyosabb esetekben akár a maximális büntetés is kiróható, azaz 25 év börtön.A jelen pillanatban érvényben levô jogszabály szerint a nemi erôszak kényszert jelent, egy férfi részérôl egy nôvel szemben, olyan szexuális kapcsolat létesítésekor, amikor azt a nô ellenzi, illetve nem tudja akaratát kifejezni.Ebbôl a meghatározásból egyértelmûen kitûnik, hogy jelen pillanatban kizárólag csak férfiak lehetnek ezen bûncselekmény elkövetôi, míg az áldozat kizárólag csak nô lehet.Súlyosbító tényként említi a törvény, hogyha a cselekményt kettô vagy több személy követi el, abban az esetben, hogyha az áldozatot az elkövetô gondozza, neveli, illetôleg kezeli, vagy olyan esetben, hogyha súlyos testi sértést okoztak az áldozatnak. Nos, ilyen esetekben a cselekmény szigorúbb elbírálásban részesül, a büntetési tétel megemelkedik, és az illetékes szerv súlyosabb büntetést fog kiszabni az elkövetôkkel szemben.Az olyan esetekben, amikor a cselekmény következtében az áldozat elhunyt, illetve öngyilkosságot követett el, a büntetési tétel a kiszabható legmagasabb, tehát 25 év börtön.Visszatérve a tévéhírre, ami e cikk megírását sugalmazta, eszerint a jövôben vizsgálat tárgya lesz az olyan eset is, amikor az ilyen jellegû cselekményeket nôk követik el.Amint a jelenleg érvényben levô jogszabályból kitûnik, ezen cselekményt kizárólag FÉRFIAK követhetik el.Statisztikai adatokkal támasztják alá, a tévé szerkesztôi, miszerint az ilyen jellegû bûncselekmények elkövetôi között nôk is vannak, ezért a jogszabályt módosítani kell.Nem csak kizárólag nôk-férfiak sérelmére elkövetett bûncselekményrôl van szó, hanem a homoszexuálisok, illetôleg a leszbikusok által elkövetett cselekmények szabályozásáról is.Valóban, ilyen jellegû eseteket a jelenlegi törvénykezés jelen pillanatban nem szabályoz, várjuk az újabb szabályozókat, amelyek valószínûleg kitérnek majd ezen esetekre is.Mindez, amit leírtunk, nem külföldi jogrendszerben bekövetkezô változásról szól, hanem hazai jogrendszerünkben vizsgálják meg a fent leírtakat. Kíváncsian várjuk.
Nagy Zoltán
ügyvéd
Az 1999-es év utolsó hónapjában járunk. Járunk és tapossuk az araszos fehér havat, magunkban számadást végezve. Megint eltelt egy év és átlépünk 2000-be. Sokan innen számítják az évezred kezdetét. Egyeseknek jó volt ez az év, másoknak, és sajnos ez gyakoribb, rosszabb, de ez kiderül az elhangzott véleményekbôl.
Ambrus József tanácsos a jól induló 1999- es év végét kevésbé sikeresnek véli. Szerinte a tanácsosi munkában egyeseket csak az egyéni érdekek vezényeltek, a tanácsosok egy másik csoportja viszont megpróbált kivitelezni több mindent a város javára. 2000-re szeretné, ha nagyobb hatásköre lenne a tanácsnak, ne központi szintrôl határozzák meg azt, hogy mit kell végrehajtani, mit hogyan kell eldönteni.
Bálint Mihály a Benedek Elek Tanítóképzô igazgatója szerint az 1999-es év anyagi szempontból nagyon rossz volt. Szakmai szempontból az idéni év is, mint a többi, nagyon sok megpróbáltatás elé állította a tanárokat, viszont kellô hozzáállással minden nehézséget át lehet hidalni. A legnagyobb gondot ebben az évben a Fôiskola beindítása jelentette - mondta az igazgató, de ezzel is úgymond sínen vannak, mert a kolozsvári Egyetem is érdeklôdést mutat a Fôiskola iránt. 2000-ben szeretnének minél kevesebb akadállyal haladni, és szakmai elismerést biztosítani annak a tanárnak, aki a legjobban megérdemli.
Bodurian János a dr. Palló Imre Zene- és Képzômûvészeti Líceum igazgatója nagyon optimista. Úgy érzi, hogy 10 éve, amióta az intézmény igazgatója, az iskola csak fejlôdött, és ez alól nem kivétel a ‘99-es év sem. Ha 2000 és a következô évezred is ilyen sikerekben gazdag éveket hoz, ahol a zene is helyet kap, akkor az igazgató szerint érdemes volt élni.
Bunta Levente tanácsos, a szenátori iroda vezetôje az 1999-es esztendôt eseményekkel zsúfolt évnek látja. 2000-tôl szeretné, ha a közélet terén a hangulatok lenyugodnának, de ez nem valósulhat meg, hiszen választási kampány lesz. Jó volna, ha pozitív kampányra kerülne sor, a jelöltek azt mondanák el, hogy mit szeretnének megvalósítani, vagy másként csinálni, és nem egymás lejáratásán ügyködnének. A tanács a helyzetbôl fakadó elvárásoknak nem tudott eleget tenni, a tanácsosok is nyújthattak volna többet, jobbat. A tanács már nem fog felnôni a feladataihoz a hátralevô 6 hónap alatt.
Iszlai József tanácsos nincs megelégedve az 1999- es évvel, mert a választóinak tett ígéreteibôl, úgy érzi, hogy nem tudott megvalósítani szinte semmit. Szerinte mindenben a polgármester köré csoportosult, és ezáltal felülkerekedett tanácsosok döntenek ô pedig nincs köztük.
Kálmán István az Eötvös József Mezôgazdasági Szakközépiskola aligazgatója nem látja ígéretesnek intézményük jövôjét. Az iskola anyagi helyzete, egyfolytában romlik, mert évrôl-évre kevesebb pénzt kapnak a költségvetésbôl. Ilyen gazdasági helyzet mellett nem sok jót vár a jövô évtôl sem. Oktatási szempontból tanügyi változások kedveztek a diákoknak, elônyös, hogy a szakmát magyarul tanulhatják.
Nagy Pál az Udvarhelyi Fiatal Fórum elnöke, mint tanácsos úgy gondolja, hogy a város sokat haladt elôre. Ha nem lennének különbözô személyi érdekekamelyek akadályozzák ezt a haladást, sokkal jobban állnánk. 2000-tôl ezen negatívumok eltûnését várja a város közéletébôl, és becsületes, tiszta helyhatósági választásokra számít. Lehet, hogy ez illúzió, de azt szeretné, ha minél becsületesebb küzdés eredményeként születne meg a városvezetés.
Szakács István a Bányai János Ipari Szakközépiskola igazgatója elmondta, az 1999-es év a tanügyben a változás évének indult. Sajnos, ezek a változások zsákutcába jutottak, mivel nem volt elégséges az anyagi háttér. Az iskolát illetôen a beiskolázási tervet sikerült megvalósítani, és külön öröm volt számukra, hogy olyan szakokat tudtak beindítani amelyek elvégzése után diákjaik könynyen jutnak munkához. Ellenben nagyon nehéz pénzügyi év volt, a polgármesteri hivatal nem tudott elég pénzt biztosítani az iskolának, sôt az igazgató úgy látja, negatív diszkriminációban volt részük. 2000-ben az iskola a talpon maradást az ország gazdasági életének fellendülésétôl várja.
Molnos Zoltánnak a Príma Press igazgatójának ez kellemes év volt. 2000-tôl mindenképp elôrelépést vár, a választásoktól csak jót remél. A nagy politikai harc után reméli, hogy a jó fog gyôzni.
Zepeczáner Jenô a Haáz Rezsô múzeum igazgatója és városi tanácsos szerint az 1999-es év, hogy jó volt vagy nem, azt a munkahelyén tudja lemérni. A múzeum ebben az évben is elôrelépett azon az úton, amelyet kijelöltek számára. Sikerült megnyitni a helytörténeti alapkiállítást, elôkészítették a néprajzi alapkiállítás újrarendezését, és összességében is sikeres évet zártak. Jövôre az igazgató azt szeretné, ha legalább olyan sikeres lenne mint az 1999-es év. Ne érvényesüljön az a régi mondás, hogy: "rosszabb év, mint a tavalyi, de jobb, mint az idéni."
Dombi Dezsô tanácsos szerint a ‘99-es esztendô közepes év volt. A tanácsosi munkával nincs megelégedve, átlag alatti volt és ebben nem lehet kivételezni senkivel se. 2000-tôl már nagyon kevés maradt ennek a csapatnak, és reméli, hogy 3 év után most már mindenki beérik.
Péter Attila
Egy helyi lakos — Tornai József, 74 éves bácsi — kopogott be a Borbély-Lak ajtóján, a komámmal volt valami dolga, s amikor befejezte a beszélgetést szóba álltam Józsi bácsival. Érdeklôdtem hosszú életérôl, s hogy mit vár a jövôtôl?
— Hát én nem sok jót — mondta az öreg —, életem folyamán állandóan csak vártuk a könnyebb életet, de csak azzal maradtunk. Akármilyen nehéz is volt az élet, mindig megvoltunk valahogy. Tizenkét gyermeket felneveltünk az asszonnyal, s hála Istennek mind a tizenkettô él. Én Zetelakán születtem, s 40 éve lakunk itt Ivóban. Sok jót nem értünk, mert állandóan csak a munka s a munka. Most igaz, hogy az utóbbi idôben kicsit változott a helyzet, mert mindent lehet kapni, de a pénz nagyon kevés. Az a kicsi nyugdíj amit adnak, alig elég valamire. Én már nem bízom semmibe, ígérhetnek akármit, úgyse lesz számunkra jobb világ. A jó Isten csak egészséget adjon, s akkor eltelik ezután is. Nem is gondoltam volna, hogy megérem a kétezret. Igaz, még így sem biztos, mert addig meg is halhatok, de nem számít. Éltem már eleget.Az asszonyok elkészültek az ebéddel, de mielôtt leültünk volna enni a komámmal, elvittükj az ebédet a nem messze lakó Sánduj Anna néninek. Elôzô nap megígérte a komaasszony, hogy finom meleg ételt küld neki.A 88 éves Anna néni Erzsi leányával él Ivóban. Az alsókonyhában egyedül találtuk. A kályha mellett melegedett. Örömmel fogadott, s annak ellenére, hogy elôször találkoztam vele, hamar megeredt a nyelve, s kérdéseimre szívesen mesélt a múltról.
— Zetelakán születtem, négyen voltunk testvérek, apánk az elsô világháborúban meghalt, én négy éves koromban maradtam árván. Most már csak én élek közülük.
— Milyennek látja az eltelt idôszakot?
— Hát már nagyon rég volt minden. Annyit tudok, hogy sokat dolgoztunk, de nélkülöztünk is. Volt háború, éhség, minden, olyan vegyes. Emlékszem, hogy amikor a németek vonultak viszsza, egy hozzánk szállásolt be, ott lakott egy pár napig, s elmesélte, hogy Iasi-ból kilencen indultak el, de útközben nyolc társát lelôtték a magyarok. Elég jómadarak voltak a gyilkosok - mondta Anna néni -, miért kellett lelôjék azokat az ártatlan katonákat? Nem gondoltak arra, hogy a mieink is valahol szenvednek. A katona nem hibás a háborúért. Ôket kényszerbôl vitték el.
— Milyenek voltak a régi karácsonyok?
— Ilyen is, olyan is. A legszebb az volt, amikor a betlehemesek végigjártak minden családot, s eljátszották Jézus születését. Majd a háziak megkínálták a betlehemeseket, s közben viccelôdtek. Az egyik öreg pásztor viccére most is emlékszem. Egy vén legény egyszer találkozott a halállal, aki meg volt részegedve, s a sáncban feküdt. A legény kisegítette, s akkor a halál megkérdezte, hogy tudod-e ki vagyok én? Nem biza, mondta a legény. Én vagyok a halál, s majd érted is eljövök. De azelôtt legalább figyelmeztessen. Hát eddig nem figyelmeztettelek? - kérdezte a halál. Hol vannak a fogaid, a régi erôd? Miért szürke a hajad? Ez mind figyelmeztetés, hogy készülj, mert nemsokára jövök utánad.Hát, ilyen az élet! Én már nem is várok egyebet, csak a halált. Né, itt a kétezer - mutatott a falon levô új naptárra -, soha nem gondoltam arra, hogy ezt meg fogom érni!Közben hazajött a lánya a templomból.
— Adjon Isten részt a szentmisébôl! — köszöntött bennünket. Majd elmondta, hogy a plébános úr kihirdette, hogy az udvarhelyi éjféli misét a Duna TV fogja közvetíteni, s ahol van parabola menjünk oda, hogy mi is láthassuk.— Sokan voltatok-e, Erzsi? - kérdezte az édesanyja.
— Vagy huszan, valami leánykák a kórusban úgy rosszalkodtak, hogy a pap mise alatt fel kellett szóljon, s megszidja ôket. Azt mondta, hogy vasárnap ki is fogja prédikálni.
— Az csak ijesztgette ôket - szólt közbe a komám, nem olyan rossz ember a plébános, hogy megtegye.
— Pedig megérdemelnék — mondta Anna néni, mert a mai fiatalok nem tudják, hogy a templomban, hogyan kell viselkedni. Mi annak idején, még Zetelakán, mindig az elsô padokban kellett üljünk, s ott nem lehetett rosszalkodni.
— Akkor más világ volt, anyám! Mostanra minden megváltozott. S ki tudja hogy még mit hoz a jövô — zárta le a beszélgetést a lánya.A komámmal elbúcsúztunk az ivói asszonyoktól, s igyekeztünk vissza, hogy mi is ebédelhessünk, s még sötétedés elôtt el tudjunk indulni, mert nem szerettem volna újra a sáncba kerülni.Hazafelé jövet elgondolkoztam, hogy ezeknek az állandó munkában és nyomorúságban élô embereknek nem is sokat változtat az életük menetén a századvégi karácsony meg a kétezredik év. Most is pont úgy dolgoznak, mint máskor, nem remélnek semmi jót. Az öregek a halált várják, a fiatalabbak csak egészséget kérnek a jó Istentôl, hogy bírják a kemény munkát és a mostoha életkörülményeket.
Derzsy András
Tíz évvel a forradalom után a MAG annak járt utána, mi történt azokkal az emberekkel, akiket a nemzetközi összefogás ellenére súlyos börtönévekre ítélt a román igazságszolgáltatás, mert bizonyítottnak látták, hogy december huszonkettedikén részt vettek a diktatúra képviselôi ellen végrehajtott lincselésekben. Szomorú a leltár: az elítéltekbôl többen öngyilkosok lettek, mások a börtönben töltött évek hatására rokkantak meg lelkiekben-anyagiakban. Ötüknek pedig csak ezután kezdôdnek a börtönévek - pár napja ítélték el ôket az úgynevezett Agache-ügy miatt.
Az elnyomók ellen fellépôk közül csak magyarokat ítéltek el Romániában annak ellenére, hogy Ion Iliescu aláírásával a Nemzeti Megmentési Front január negyediki törvényerejû rendelete kegyelemben részesítette a diktatúraellenes cselekményekben 1989. december 22.-én éjfélig részt vett személyeket. A rendelet 19 romániai magyarra nem vonatkozik - nem úgy például a kudzsiri események résztvevôire, ahol azon a bizonyos napon a forradalmárok tucatnyi rendôrt és szekust lincseltek meg bestiálisan, csonkolva a holttesteket. Ez az ügy elakadt az ügyészségi kivizsgálás során, vádemelésre már nem került sor. Romániában négy ügyben hirdettek ítéletet a forradalom alatt bekövetkezett lincselések miatt: székelykeresztúri, zetelaki, oroszhegyi és kézdivásárhelyi magyarok kaptak szokatlanul szigorú büntetést. Bármennyire is próbálják úgy beállítani, a négy eset nem román-, hanem diktatúraellenes volt - mondja Katona Ádám, aki az RMDSZ Erdélyi Magyar Kezdeményezés platformjának vezetôjeként összefogta az ártatlanul elítéltek kiszabadításáért folytatott harcot. A dossziékat lapozgatva újra rádöbbenünk, milyen gyenge lábakon álló vádak alapján küldték börtönbe a szerencsétlen magyarokat. Oroszhegyen például egy Cheuchisan nevû rendôr lett a népharag áldozata. A milicista a helyi rendôrörs parancsnokaként (a felesége pedig a vendéglôt vezette) kiskirályként uralkodott a falun. A Székelyudvarhelyen dolgozó oroszhegyi munkások már részt vettek a városbeli forradalmi eseményekben, ahol egy rendôrségi - magyar nemzetiségû - verôembert és a Coman nevezetû szekust ütötték agyon, néhányat pedig megpofoztak-megrugdostak, érdemeik szerint. Az ingázók hazatértük után úgy gondolták, otthon is felelôsségre kell vonni a gyûlölt rendszer képviselôit, ezért jól megverték a parancsnokot. A verés után az áldozat hazament, és estefele orvost hívott - az késôbb a bíróság elôtt is bizonyította, hogy nem voltak súlyosak a sérüléseit -, amikor újra gyûlekezni kezdtek a háza elôtt a falubeliek. A rendôr kinézett az ablakon, pánikba esett és a hátsó kijáraton elmenekült - a felbôszült tömeg utolérte és meglincselte. A családját nem bántották. Ambrus Pálról késôbb azt tudták bizonyítani, hogy a délután folyamán gumicsizmás lábával belerúgott a rendôrbe (megjegyezzük: még az orvosi vizsgálat elôtt), Nagy Istvánról pedig azt vallotta valaki, hogy meglökte - szintén délután. Mindketten tizennyolc évet kaptak. Vass Kiss Elôd és Nagy Imre az esti üldözésben vett részt - rájuk húsz-húsz évet szabott ki a bíróság. Zetelakán az a rendôr, akinek lett volna félnivalója, idôben elmenekült. Fiatalabb és a nép szemében kevésbé bûnös társa maradt - iszonyatosan megrémülve bezárkózott fônöke hátrahagyott lakásába. Amikor a tömeg közeledett, az emberek két lövést hallottak - a nyomok egyértelmûen öngyilkosságra utalnak (arról nem is beszélve, hogy diktatúrában senkinek sem lehetett lôfegyvere). Ami elítélendô: a tetemet lehurcolták a lépcsôn és közszemlére tették a faluban. Az események miatt két per zajlott: mivel a tömegben voltak, Illyés István, Karsai László és Boldizsár Ferenc húsz-húsz évet kapott és börtönbe került, egy másik ítélet során pedig a közvagyon rongálásáért öt évre ítéltek el hat személyt - ôk Magyarországra menekültek az ítélet elôl. Székelykeresztúron egyszerû bosszú történt, de az amnesztia-rendelet erre is vonatkozik: Bálint Mihályt elvágta a torkát annak a rendôrnek, aki korábban rendszeresen, bestiális módon verte, mert tiltott határátlépést kísérelt meg. Csak megpofozni akarta, de a magyar nemzetiségû rendôr egy bottal rácsapott a kezére - ekkor került elô a bicska. A decemberi forradalom egyetlen háromszéki áldozata Aurel Agache ôrnagy volt, akit a tömeg meglincselt. Nem alaptalanul: ártatlan emberek estek áldozatául, családokat tett tönkre, az arany ékszerek iránti ellenállhatatlan vonzalma többször tragédiával végzôdött. Mindkét szolgálati helyén, Baróton és Kézdivásárhelyen is rettegett a lakosság a házkutatásaitól, melyek során mindig talált elkoboznivaló aranyat vagy olyasmit, amivel fenyegetni, zsarolni tudta a tehetetlen áldozatokat. A baróti Bedô Bélát öngyilkosságba kergette sorozatos veréseivel, Simon József évekig járta a törvényszéket igazát keresve, Simon Irént az erdôben kínoztatta meg "egy veder arany" után tudakozódva, a kézdivásárhelyi Barabás Rozáliának a családi ékszereire tette rá a kezét, Boldizsár Bélát többször is félholtra verte, László Ödönnek az ujjáról húzta le a karikagyûrût, Marti Klárát meg akarta erôszakolni, végül elûzte a munkahelyérôl... A Bákó megyei születésû tiszt elôbb Baróton tett szert kétes értékû hírnévre, majd - miután szolgálati megróvásból áthelyezték - Kédivásárhelyen rabolt, zsarolt, ütlegelt, meghurcolt és nôket erôszakolt meg, nemegyszer férjük tudtával. A városban akkor szolgálatot teljesítô huszonöt milicista közül egyedül a 43 éves Agache esett a népharag áldozatául. A sepsiszentgyörgyi bíróságon halált okozó testi sértés vádjával tavaly indítottak eljárást az 1991 végén letartóztatott Filip- Orbán Daniella Kamilla francia-angol szakos tanárnô, Pajzs Ottó fodrász, Héjja Dezsô Gyula cukrászlaboratórium-vezetô, Reiner Antal és ifj. Konrád János ellen, az elhunyt rendôr hozzátartozói pedig egymilliárd lej kártérítést is követeltek. A vádlottakat késôbb szabadon engedték, de öt év elteltével újra kezdôdtek a kihallgatások. A tárgyalás januárban Sepsiszentgyörgyön indult, de a szélsôséges pártok nyomására Bukarestbe helyezték a pert. A videofelvételekre és kétes tanúkra alapozott ítéletben az elsôfokú bíróság négy-négy évi börtönbüntetést szabott ki az elsô három vádlottra, Reinert három évi felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte, Konrád Jánost pedig felmentették. A négy elítélt összesen 260 millió lej (négy millió forint) kártérítést kell kifizessen az áldozat családjának és állniuk kell a 6 millió lejes perköltséget is. Idôközben Ion Iliescu "mártírhôssé" és post mortem ezredessé nyilvánította a rendôrt. November 18- án másodfokon is ítéletet hirdettek (ezúttal a bukaresti Táblabíróságon), jóváhagyva az ügyészség fellebbezését. Eszerint a Magyarországon élô Konrád Jánost is elítélték három évre, a többiekre vonatkozó ítéletet pedig megerôsítették. Most a vádlottak a Legfelsôbb Bírósághoz fordulnak, és ha ott sem érnek el számukra kedvezô eredményt, akkor ügyükkel a strasbourgi Európai Emberjogi Bírósághoz fordulnak - nyilatkozta Frunda György RMDSZ-szenátor, a vádlottak védôügyvéde. Mi történt azóta ezekkel az emberekkel? A zetelaki és oroszhegyi elítélteknek - a történelmi egyházak, az érintett falvak lakossága, az RMDSZ és komoly nemzetközi összefogása hatására, mely során a magyar külügyön kívül többek között a New York-i székhelyû Magyar Emberjogi Alapítvány és a Magyarok Világszövetsége is hallatta szavát - Ion Iliescu 1994 márciusában megkegyelmezett. Katona Ádám negyvenkét napot éhségsztrájkolt azért, hogy a zetelakiak második perében elítélt hat személynek is (akik az ítélet végrehajtása elôl Magyarországra menekültek, és évekig nem jártak haza) megkegyelmezzenek, jókora késéssel ôket is kiengedték. Karsai László szabadulása napján öngyilkos lett, Vass Kiss Elôd pár hónappal késôbb Budapesten akasztotta fel magát. Ambrus Pál megnôsült, gyereke született, Székelyudvarhelyen dolgozik. Nagy Istvánt betegnyugdíjazták, Nagy Imre élete nem sikerült, rendôrségi ügyei vannak. A zetelaki Illyés István családot alapított, gyerekei születtek, sofôrként dolgozik falujában. Boldizsár Ferenc (akinek letartóztatásakor ott kellett hagynia viselôs feleségét, s idôközben megszületett gyerekét csak akkor láthatta a szamosújvári börtönben, amikor a kisfiú már tudott beszélni) traktoristaként dolgozik, született még egy gyereke. Bálint Mihály megnôsült, Magyarországra települt. A kézdivásárhelyi vádlottak közül a tanárnô és ifj. Konrád János Magyarországon él, nem mernek hazamenni, Héjja Dezsô súlyos mûtéten esett át, a per alatt is kórházban tartózkodott. Reiner Anton betegnyugdíjából utazgat Bukarestbe a perekre, Pajzs Ottó is hiába bizonyítja, összetévesztik valakivel, mert ô nem is volt a forradalom idején meglincselt zsarnok milicista tiszt közelében.
Lukács Csaba
Örvendetes, hogy a Székelyföld anyavárosa kivételesen gazdag. Mondják, hogy december az ajándékozás hónapja, s az ajándékok átadására több alkalom is adódik e hónapban.Gyerek és felnôtt egyaránt kíváncsian várja, hogy az ô szerettei meglepik-e valamivel, hiszen a meglepetésszerû ajándék sok örömet hordoz, s az ajándék minôsége az ajándékozó lehetôségeitôl függ.
Székelyudvarhelyen évente zenei ajándékot kapunk. Városunk apraja-nagyja tudja, hogy évszázadokra visszamenôleg a Szent Miklós-hegyi plébánia templom búcsú-ünnepe ekkor van. Ez ünnepe a római katolikus egyháznak, de néhány éve ünnepe városunk minden lakosának, mert az itt élô zeneértô közösség hangversennyel tiszteleg e napon városa elôtt, hála a Palló Imre Mûvészeti Szakközépiskolának, a római katolikus Musica Sacra vegyes karnak, valamint a többi zenéhez értô és zenét szeretô embernek, akik önzetlenül és magas színvonalon muzsikálnak az ez alkalomra létrehozott zenekarban és énekkarban. A hangversenyt amatôr elôadómûvészek szolgáltatták, de nem amatôr módon, hanem Európa bármelyik zenei központjába beillô színvonalon. Az estén bemutatásra került, a búcsús szentmise celebrációja alatt Mozart Koronázási, C dúr miséje (Kronungs Messe K. 317). Hála Istennek sok vendéglelkész, sok meghívott és nagyszámú városunkbeli és városon kívüli hallgatóság vett részt az ünnepen, fôcelebráns Tamás József püspök volt. A mise karigazgatói: Mészáros Ildikó és Venczel Éva karnagy-tanárok a Palló Imre Mûvészeti Szakközépiskolában, Illyés István fôkántor, a Musica Sacra karnagya, a szólisták kolozsváriak Corina Maier szoprán, egyetemi tanársegéd a Gh. Dima Zeneakadémián, Marinela Marc alt, a román opera énekese, Tôkés Ferenc tenor, a magyar opera magánénekese, György Levente basszus, a magyar opera énekese voltak, a vokálszimfonikus együttes karmestere Bodurián Aram volt.Arról szólunk, hogy milyen hangulatot hordoz ez a mise, amelyet a szerzô egyik legtöbbet megszólaltatott egyházzenei mûveként tartunk számon.Mozart legszebb reményeiben csalatkozva, 1779. január közepén tért vissza Salzburgba, e hónap 17-én lép a hercegérsek szolgálatába. Helyzetét nyomasztónak érezte, hiszen Aloysia Weber, Mozart régi kedvese, miután magánénekesként mûvészetében immár biztosítva látta jövôjét, hiszen nemrég Münchenbe telepedett le, mit sem akart tudni régi szerelmükrôl, s egykori lovagját, önzetlen pártfogóját, aki most a remek Popolo di Tessaglia áriával (K. 316) kedveskedett neki, hidegen elutasította. Munkakedvének elvesztésérôl panaszkodott, erre azonban meglehetôsen rácáfolt itteni szolgálati éveinek gazdag termése. Salzburgban mint koncertmester, valamint udvari- és dómorgonista mûködött. Azt is tudjuk, hogy ekkor kimondottan csak megrendelésre írt zenét. Templomi kötelezettségei arra késztetik, hogy az egyházi zene terén fejtsen ki buzgó tevékenységet. Ezért olyan mûveket alkot amelyekben az elsôbbség az orgonáé. Kisebb egyházi kompozíciókat, litániákat, vecsernyéket, orgonadarabokat szerez. Ezenkívül megírja a Maria-Pleinben tartott egyházi ünnepség tiszteletére a már jelzett Koronázási misét, amikoris évente megkoronázták az 1477-es háborúból csodálatos módon sértetlenül megmaradt Szentszûzrôl készített képet. Ezidôtájt hangulata inkább bánatos lehetett, de a fájdalmat szótlanul fogadta, zenéje nem vált panaszkodóvá, csak alkalmanként csendül fel egy-egy melankolikusabb dallam mûveiben. Mozart legszebb salzburgi miséjét, a Missa-t brevis stílusú, szoprán-, alt-, tenor-, basszusszólóra, énekkarra, zenekarra és orgonára komponálta. Kevésbé sûrített korábbi társainál, struktúrája sokkal feszesebb, bátrabban él visszatérô anyagok alkalmazásával. A Kyrie középrésze szélesen kibontott dallamra épül, ez a motívum a mise befejezô szakaszában, az Agnusban visszatér. A Credo szimfonikus lendületét az "Et incarnatus" szavaknál Adagio töri meg, mely távoli hangnemekbe visz, és finom hegedû-arabeszkeket tartalmaz. Lényegében a zenei forma itt a rondóhoz áll közel a gyakori visszatérés révén. A Sanctus fenséges magasztaló énekét a gyors és vidám Osanna váltja fel. Hagyományellenes, hogy a Benedictusban, ha csak idézetszerûen is az Osanna megszólalása után a Benedictus visszatér, majd ismét felhangzik az Osanna, mint Kóda. Egyébként a Benedictus tartalmazza a legszebb dallamokat, mint Mozart egyházi mûveiben általában. A mise dallamiságát vizsgálva könnyen felfedezhetjük az Agnus Dei téma hasonlatosságát a Figaró házasságából vett Dove Sono áriával. Egységében tekintve ezt a mûvet, a zenekari hangzásra, a dallamiságra és a hangnemiségre utalva, a Cosi fan tutte opera buffa zeneiségével mutat rokonságot. Ez a megállapítás nem szabad meglepjen, hiszen a mozarti muzsika esztétikai, stilisztikai, agógikai szempontból annyira egységes és sokrétû, hogy elsô látásra azonos zenei szövet, más környezetbe ültetve képes kifejezni más-más érzést vagy hangulatot. Sokszor ellentétes érzést is hordozhat. Gondolnunk kell a körülményekre is, ahogyan ez a mû létrejött. (Egyébként hasonló jelenséggel nagyon sok zeneszerzônél találkozunk. Csak egyet említsünk: Pergolesi Stabat Matere a zenei építkezés, a zenei szövet szempontjából szinte teljes mértékben megegyezik az Úrhatnám szolgáló vígopera zenei építkezésével.) Ez, és az ehhez hasonló jelenségek a zenei nyelvezet általánosságát, absztrakt jellegét bizonyítják. Mint világlátott ember, egyre nyomasztóbbnak érezte a salzburgi kötöttségeket, nemsokára elbocsátást kér az érsektôl, búcsúzik apjától, otthagyja Salzburgot. Ebbôl az idôbôl a következô sorok maradtak ránk: "Az egyetlen, ami szívemet nyomja és ami miatt Salzburg visszataszít az, hogy az ottani emberekkel nem lehet semmiféle rendes kapcsolatot tartani. A zenét nem tudják kellôképpen értékelni, az érsek nem becsüli az okos embereket, akik utaztak a világban. Pedig biztos, hogy utazás nélkül az ember nagyon szegény teremtmény, legalábbis a mûvészet és a tudomány terén. Biztosítom, hogy semmi szín alatt sem vállalnám el az orgonista állás betöltését, ha az érsek nem kezeskedne, hogy legalább kétévenként nagyobb utazást tehetek. A középszerû tehetségû mindig középszerû marad." (Mozart levele édesapjához, in Szegô Júlia A két Mozart hétköznapjai, 475. old.)A jelzett mozarti stíluselemeket a székelyudvarhelyiek szinte kifogástalanul megvalósították. Hála a három karigazgató gya- korlatiasságának, a kórus tömör hangzással, kimunkált tónussal oldotta meg a nem kis mozarti feladatot.A szólisták, az elvárásoknak megfelelôen szerepeltek. Fiatal koruk ellenére, fel tudtak nôni a nehéz feladat jó szinten való megoldásához, hiszen mind a négyen profi elôadómûvészek Érzôdött a helyszûke, nem volt lehetséges a jól vezénylô karmestert kellôen figyelni, ezért nem mindig tudott összedolgozni agógikailag a szólisták csapata a zenekarral, az énekkarral, illetve a karmesterrel.Az est kitûnôsége a nagy muzikalitással vezénylô, fiatal karmester Bodurián Aram volt, aki igényesen fogta össze a nem kis együttest. A zenekari hangzásról szólva, de nem látva az ifjú zenekari tagokat, akik még diákok, elmondhatjuk, hogy éretten, stílusosan játszottak — egyszóval muzsikáltak, úgy, mintha felnôttek lettek volna.Sajnáljuk, hogy a plébániatemplom orgonája nincs olyan állapotban, hogy azon megszólalhasson egy ilyen horderejû mû.Arról is sajnálattal szólhatunk, hogy csak egyszer csendülhetett fel élôben Székelyudvarhelyen ez a nagyszerû, és az udvarhelyiek által jól megszólaltatott muzsika. Hiányérzetünket valamelyest pótolni tudják a helyi audió- és vizuális médiák képviselôi, akik felvételt készítettek a nagyszerû ünneprôl, egyházi és zenei eseményrôl. Akkor is büszkék lehetnénk udvarhelyi mivoltunkra, ha nem szólalt volna meg ilyen szinten az együttes, mert elôadásuknak élménytöltete volt. Ezek az emberek székelyudvarhelyiek és a székelyudvarhelyieknek muzsikáltak.Köszönjük a sok- sok Mikulásnak az ajándékot, a jövô évi viszontlátásra!
Orosz-Pál József
Az évszázad karácsonya nem akármilyen karácsony, nem olyan mint a múlt évi, s biztos, hogy jövôben sem ilyen lesz. Ez ezredfordulós karácsony. Mindenki számára ünnep az Isten földreszállása. De nem mindannyian egyformán éljük meg.
Karácsonykor egyaránt ünnepel hívô és hitetlen ember. Ünnepel a bûneit megbánó és bûnében megrögzött.Még a vallást tiltó idôszakban is karácsony tájékán jobban kivilágították a városokat, falvakat. Vajon miért?Karácsony a világosság ünnepe, tudatosan vagy tudatlanul mindenki érezte, hogy karácsonykor valami rendkívüli dolog történt. Földre szállt a Világosság. A sötétben botorkálóknak fényt sugárzott. Földre szállt az Isten, mert neki szüksége volt és van az emberekre.A megromlott világot meg kell változtatni, meg kell javítani a már elviselhetetlenné váló társadalmi helyzetet. Isten mindenható, de ebben az esetben, ehhez a munkához szüksége van rám, rád, mindnyájunkra. A mi egyéni munkánkkal segítenünk kell a mindenható Istennek.Hiába van lakásunkba bevezetve az elektromos áram, ha nem nyomjuk meg a villanykapcsoló gombját, nem lesz világosság.Isten világossága kiáradt a betlehemi istállóból, s már kétezer éve, hogy mégis sötétségben botorkálunk, mert lusták vagyunk megnyomni a kapcsoló gombját. Lusták vagyunk ráfigyelni a ránk várakozó Istenre. Lusták vagyunk tetteinkkel tanúságot tenni a földre szállt világosságról.Székelyudvarhely karácsony éjszakája olyan lesz, amilyen még soha nem volt. A Duna TV jóvoltából a világ minket figyel. A föld mási oldalán is látni fogják, hogy miként ünnepel az udvarhelyi székely. Látni fogják Svédországban és Kanadában is, hogy karácsony éjszakáján hogyan vesszük körül a betlehemi jászolt. Látni fogják a magatartásunkon, hogy valóban hisszük-e azt, ami e szent éjszaka történt.Hisszük-e azt, hogy az igaz világosság földre jött? S amit majd nem mutat a televízió, azt észreveszi a szomszédom, észreveszi a segítségre szoruló, mert ha karácsony éjszakáján fel tudom fedezni Krisztus világosságát, akkor az ô fényével észreveszem, hogy hol is van a helyem ebben a városban. Észreveszem, hogy mi az én egyéni feladatom ebben a városban.Észreveszem azt az embertársamat is, aki mellett mostanáig naponta elmentem, de nem láttam a nyomorát, nem láttam a szomorú, megtört arcát, pedig csak egy mosolyra, egy jó szóra vágyódott örökké.Legyen rendkívüli ez a karácsony, ne csak amiatt, hogy a Duna Televízió sugározza a világba, hanem amiatt is, hogy észreveszem a valóságot, ami mellett már évek óta elsétáltam: földre szállt az Isten, személyesen hozzám. Világosságot hozott az Isten, személyesen nekem. És személyesen rám van szüksége az Istennek, hogy életemmel tanúságot tegyek róla, tanúságot tegyek az igaz világosságról. Én legyek az, aki megnyomom a villanykapcsoló gombját, hogy egyszer már legyen vége a sötétben botorkáló, egyhelyben való topogásnak.
Derzsy András
A kétezredik év küszöbén Székelyudvarhely három történelmi egyházának egy-egy lelkészét kérdeztem meg, hogy mit tart - fôleg a ‘89-es változások után - a legeredményesebbnek egyházközösségében, híveik lelki síkon történt változásában.Mindhárom megkérdezett pap a lelki életben elért eredményeket tartotta a legfontosabbnak.
Kovács Sándor római katolikus fôesperes többek között nagy elôrelépésnek tartja, hogy a változások után a hitoktatás újra visszakerülhetett az iskola falai közé. A kommunista rendszerben csak a templomok és a plébániák hittantermei álltak rendelkezésükre, ahol a fiatalságot vallási-erkölcsi oktatásban, és hitük megvallására, valamint annak megélésére tan&iacu