...akkor bizony baj van. Mert legtöbbünk kikéri magának, azaz bátorkodik a rend t. ôrének tudomására hozni, hogy abban a bizonyos homokozóban nem biztos, hogy együtt játszottunk. Normális csillagközi bolygókon erre a zsaru visszát fúj, áttér az önözésre vagy urazásra, és mindent megpróbál, hogy legalább jól elbírságolja a zsebedet. De nálunk nem, nem így van. Ez sem!Anyavárosunkban, ha még azt is hozzáteszed, hogy biztos úr, lesz szíves bemutatkozni, mert ugye a szabály, az szabály, füstölgô kuktához hasonlatossá válik az (amúgy bôr nélküli) ôrmester pofája. S miközben így elcsevegtek, vastagnyakú ôrmesterünk (nevezzük most szegényt egyszerûen nevén: Meres Gheorghe, szérzséntmazsor) vadul ír, vagy mi... Lejegyzi a Székely családnevû és Udvarhely keresztnevû, a Gyôzelem 12 szám alatti lakos adatait. És még csak a háromórás tangó elsô lépéseit tettétek meg.Csikorogva érkezik az ÁRÓ, jön a két kiskatona is (szegényeknek az autóban még cigarettát is adunk), és robogunk a rendôrségre, ahol hirtelen tengernyi rendôr üti fel a száját. Ismerôs szérzséntmazsorunk hosszas huzavona után idézôt akar adni: este nyolcra. Aztán két óra múlva mégis reggel kilencre kapunk meghívót. Ilyenformán hajnali hatkor álomra szenderülhetünk. Mi is, Ô is.A reggeli friss és üde találkozó azonban ugyanúgy sikerül: böjjel fogad a szérzséntmazsor, és olyan természetesen hazudik, hogy maga a Héli üstökös is megfordulna tengelye körül, nemhogy az épeszûbbek. Aztán jönnek a kollégák, kiderül, hogy ki vagyok, a Fônök is rábólint (a 600.000 lejre), és még szabadkoznak is: miért háborgok, hiszen szegény szérzséntmazsorunknak nincs is iskolája, meg hogy: Ô is ember. Ugye értik. Ô is ember! Én meg nándervölgyi...
SZÔKE László
Azonnal értesültünk arról, hogy múlt heti számunk a Digitál 3 TV Híradójának témája volt egy általunk közölt interjú miatt, mely a Kossuth Rádió Határok nélkül c. mûsorában hangzott el 1999. augusztus 19-én. A Digitál Rt. jogi úton is orvosolni kívánja azt, hogy az UdvarhelySzék valótlanságokat állított — hangzott el a Digitál Híradóban. Az állítólagos félretájékoztatással kapcsolatban szerkesztôségünk az érintettek tudomására hozza, hogy a Magyari Tivadar szociológussal készült interjú a Kossuth Rádióban már elhangzott beszélgetés szerkesztett változata, mely tartalmilag ugyanaz, mint a rádióban elhangzott beszélgetés. A kétkedôk pedig látogassanak el a www.radio.hu/hatnelkul internetes címre, és bátran kattintsanak az augusztus 19-i adás linkre. Néhány másodperc múlva, önnön szemük láttára napvilágot látnak azok a mondatok, melyeket nem átallottunk leközölni.
(uszék)
A Hargita megyei rendôrség parancsnoka levélben reagált Az Etéden sikkasztott 520 millió eredményezte a megyei rendôrparancsnok leváltását? címû, szeptember 9-én megjelent írásunkra.Neghusa Ioan ezredes hangsúlyozza, hogy Butnaru Stefan Mircea volt parancsnok leváltása nem függ össze az etédi sikkasztás kapcsán indított idei 197-es számú ügyirat kivizsgálásával.Neghusa ezredes hangsúlyozza, hogy a volt parancsnokot a Belügyminisztérium belsô átszervezése során váltották le, és távozása nincsen semmilyen kapcsolatban az etédi 520 millió lejes sikkasztással – olvasható a 11 soros tiltakozó levélben.
Szombaton Marosvásárhelyen a Kultúrpalota nagytermében gyûlt össze az RMDSZ miniparlamentje, a Szövetségi Képviselôk Tanácsa. A belsô választásokkal kapcsolatosan az SZKT úgy döntött, hogy az ügyvezetô elnökség terjesszen elô folyó év október 31-ig konkrét technikai lebonyolítási módot, ugyanakkor dolgozzon ki országosan egységes lebonyolítási szabályzatot mind az elektoros (közvetett), mind a közvetlen választási módozatra. A területi szervezetek saját hatáskörükben döntenek a közvetett vagy közvetlen választási módozatról. Elhatározták, hogy a belsô választásokat a 2000. év elsô felében kell lebonyolítani, a helyhatósági választások elôtt.
figyelô
Az ettôl a héttôl mûködô Országos Lakásügynökség idei költségvetése 85 milliárd lej. 2000-ben 300 millió dolláros külföldi hitel áll rendelkezésére, ebbôl az összegbôl mintegy 12.500 lakás építését szeretné finanszírozni.
Szerdától 48 ezer lejért megvásárolhatóak a postahivatalokban azok az ûrlapok, amelyekkel kedvezményes jelzálogkölcsönt lehet igényelni az Országos Lakásügynökségtôl. A borítékban három ûrlap, egy kitöltési utasítás és egy másik boríték található. Fontos, hogy az igénylôk ne ragasszák le azt a borítékot, amelybe a kitöltött nyomtatványokat helyezték, elôször ugyanis az egyik postai alkalmazottnak kell ellenôriznie, hogy nem fénymásolt (tehát érvénytelen) adatlapokról van-e szó. A postahivatalok az ellenôrzött borítékokat az Országos Lakásügynökséghez továbbítják. A kérvénynek többek között tartalmaznia kell mind az igénylô, mind a törlesztésben részt vevô családtagok adatait, beleértve a munkahellyel, foglalkozással, munkaszerzôdéssel és jövedelemmel kapcsolatos tudnivalókat is. Ezenkívül az ûrlapon a már meglévô lakhellyel kapcsolatos kérdések is szerepelnek. A kitöltött és külön válogatott kérvényeket a lakásügynökség a Román Kereskedelmi Bankhoz küldi. Ott megállapítják, hogy az igénylô kaphat-e jelzáloghitelt, s ha igen, milyen összegût. A jóváhagyott kérvények tulajdonosai fizetôképességi igazolványt (certificat de solvabilitate) kapnak, s az ügynökség ezekrôl utóbb egy pontrendszer szerinti sorrendet állapít meg. Az ügynökség feltételrendszert dolgozott ki a prioritás megállapítására. Többek között figyelembe veszik a kérvényezô életkorát, családi állapotát és lakáshelyzetét, valamint a befizetendô elôleg mértékét (ez nem lehet kisebb 20 százaléknál), a kölcsön visszafizetésének határidejét, az eltartott személy(ek) számát (ha van ilyen). Legtöbb 200-240 millió lejes jelzáloghitelt folyósíthat a Román Kereskedelmi Bank. A törlesztés maximális határideje 25 év. A kamatot euróban számítják, és évi 6-7 százalékban állapították meg. Ha a lej tovább hígul, akkor a havi részlet értéke is nô. Fontos tudnivaló, hogy az Országos Lakásügynökség és az ügyfél közötti szerzôdés megkötése után nem változik az ingatlan ára. A becslések szerint egy háromszobás lakás kb. 240 millió lejbe kerül majd. Ez esetben a havi részlet eléri a kétmillió lejt. A kétszobás lakások esetében havonta mintegy 1,5 milliót kell majd fizetni.
figyelô
Az ülésen jelen voltak: dr. Jakubinyi György római katolikus érsek, Reiser Pál római katolikus püspök, Kiss Béla fôjegyzô, dr. Tôkés László református püspök, Tempfli József római katolikus püspök, Martin Roos római katolikus püspök, dr. Csiha Kálmán református püspök és dr. Szabó Árpád unitárius püspök. A megbeszélésen meghívottként részt vett Markó Béla, az RMDSZ elnöke és Tôkés Elek, az egyházügyi államtitkárság igazgatója. A tanácskozás napirendjén szerepelt a kultusztörvény tervezete, az egyházi ingatlanok és ingóságok helyzete, a lelkészek állami fizetésének kérdése, valamint az egyházi és az anyanyelvû oktatás lehetôségei. Az önálló magyar nyelvû magánegyetemmel kapcsolatban az egyházfôk a következô szándéknyilatkozatot adták ki:
A romániai magyar történelmi egyházak, népük anyanyelvû oktatása iránti felelôsségük tudatában ünnepélyesen kifejezik azon szándékukat, hogy közös részvétellel, a romániai önálló magyar nyelvû felsôoktatás érdekében, magyar nyelvû magánegyetem létrehozásáért alapítványt hozzanak létre. Terveink szerint az alapítványi egyetem székhelye Kolozsváron lesz, és ennek karai, részintézményei fognak mûködni Erdély különbözô régióiban. Kérjük a Romániai Magyar Demokrata Szövetség erkölcsi, politikai, szakmai támogatását és együttmûködését az egyetem létrehozásában és mûködtetésében. Célunk megvalósításáért felkérjük Erdély, Magyarország és a világ magyarságát, valamint Románia és Magyarország kormányait, hogy anyagi, erkölcsi és szakmai támogatást biztosítson számunkra. Az alapítvány bejegyzésével megbízzuk a romániai magyar történelmi egyházak tanácskozó testületének titkárságát. Isten segítsen szándékunkban!
Bukarest,
1999. szeptember 15.
Az Erdélyi Magyar Mûszaki Tudományos Társaság - EMT - az idén október 15-17. között Szatmárnémetiben rendezi meg legszélesebb körû rendezvényét, az Országos Szakmai Napokat.
Helyszín: A prefektúra díszterme, Október 25. tér, 1 szám, tel: 061-711536.Az OSZN ‘99 fórum témája: Kiváló Mûszaki MegvalósításokA közérdeklôdésre számottartó elôadások a szombat délelôtti plenáris ülés keretében hangzanak el.
Meghívott elôadók:Berényi Dénes: Hogyan állhatja meg a helyét egy kis ország a nemzetközi tudományos versenyben?Havass Miklós: Jövônk az információs társadalom Lányi Szabolcs: A tudomány és technológia szerepe Románia gazdasági fellendülésében a III. évezred küszöbénKovács Gyôzô: Teleházak és teleház-mozgalom MagyarországonPungor Ernô: A Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Alapítvány.A szombat délelôtti plenáris elôadások után szakosztályi kerekasztal-megbeszélésre kerül sor, amelyen a résztvevôk megvitatják szakterületük aktuális kérdéseit a következô szakosztályokban: földmérés, elektrotechnika, energetika, építészet, fizika, kémia, környezetvédelem, gépészet, számítástechnika, faipar.Jelentkezni, valamint érdeklôdni az EMT kolozsvári titkárságán lehet: tel. 064-194042, 190825; e-mail: emt@emt.ro.
Helyszín: Siculus Ifjúsági Ház - Kossuth u. 20. szám, tel: 066-213371
Program1999. 09. 24., péntek:19.00 — Nyitógála: Udvarhelyi Néptáncmûhely, Pipacsok gyerek-néptánccsoport, Méta együttes —
Magyarország — Este táncház: muzsikálnak a Méta, Palló, Csalóka és Jómadár együttesek
1999. 09.25., szombat:11.00-14.00 — Bóbita játszóház- tánctanítás gyerekeknek 15.00 -20.00 — Kézmûvesmûhely19.00 — Hagyományôrzôk gálája, hajnalig táncház.
Az Illyés Közalapítvány Ifjúsági
Szaktestülete pályázatot hirdet az alábbi
kategóriákban:* ifjúsági
érdekeltségû rendezvények támogatása
* ifjúsági szervezetek mûködésének
támogatása
* ifjúsági kutatások támogatása
(célpályázat)
Pályázni a szaktestület által kibocsátott
ûrlapon lehet. Nem megfelelô ûrlapon vagy hiányosan
beküldött pályázatokat nem fogadunk
el.Beküldési határidô 1999. október
10.Bôvebb információ, ûrlap és
pályázati útmutató letölthetô az
internetrôl (http://kmdsz.soroscj.ro), vagy igényelhetô
írott valamint elektronikus formában a szaktestület
címén:
4150 Odorheiu Secuiesc
str. Kossuth Lajos nr. 20
Tel: 066-218027; Fax: 066-213371
e-mail: uff@kabelkon.ro
A zajosnak szánt hangulatkelés nem érte el célját Kolozsváron
Alföldi László, Magyarország új fôkonzulja, hétfôn Bukarestben átadta megbízólevelét a román külügyminisztériumnak Szôcs Ferenc magyar nagykövet jelenlé-tében.
— Korábban a román külügyminisztériummal diplomáciai úton egyeztetett idôpontban délelôtt tíz órakor fogadott a külügyminisztérium konzuli fôigazgatója, Petre Catrinciuc, akinek átnyújtottam a konzuli pátenst - nyilatkozta lapunknak Alföldi László. Ezzel nemzetközi jogi szempontból is megkezdhetem hivatalos tevékenységem Kolozsváron, a konzuli kerületben Romániában. Catrinciuc úr biztosított a román külügyminisztérium, a kormány támogatásáról, és örömét fejezte ki, hogy személyemben olyan diplomata tér vissza, aki jól ismeri a fogadó ország, Románia körülményeit, kommunikálni tud román nyelven is. Nyilván jó kapcsolatra törekszünk a konzuli igazgatósággal a magyar állampolgárok érdekvédelme ügyében, s azt hiszem, hogy ez gyümölcsözô együttmûködés lesz. Ezt követôen a román külügyminisztérium politikai igazgatóságán tettem bemutatkozó látogatást Irina Comarovschi asszonynál, az igazgatóság vezetôjénél, aki hasonlóképpen fogadott. Ô is, akárcsak a konzuli fôigazgató, támogatásáról biztosított, és mindketten múló epizódnak minôsítették a kolozsvári polgármesternek a diplomáciai szokásokkal, szabályokkal teljesen ellentétes és minôsíthetetlen akcióit. Bízom abban, hogy ezek bizonyos idô után lecsengenek. Számomra megnyugtató, a romániai sajtót tanulmányozva, hogy Kolozsvár vezetô politikusai eddig is elítélôen nyilatkoztak a polgármester cselekedeteirôl. Azt is jó tudni, és idôben ez történt hamarabb, hogy a román külügyminisztérium szóvivôje nyilatkozott határozottan ebben az ügyben ilyen szellemben. Végül is, ha jól belegondolunk, egyedül a polgármester és bizonyos politikai körök a hangulatkeltôk, amit semmi esetre sem szabad összetéveszteni a román vagy akár a kolozsvári politikai-társadalmi élet egészével. Biztos vagyok benne, hogy a többség örül, hogy a fôkonzulátus itt van, mûködik. Ez egy szokásos személycsere, ilyen minden külképviselet élén van, s a magam részérôl arra fogok törekedni, hogy bemutatkozó látogatásaimat minél elôbb megkezdjem.
— Mennyire tekinthetô a polgármester uszítási kísérlete múló kellemetlenségnek, ha a prefektusi tiltás ellenére tüntetést szervez?
— Bizonyos körök talán törekedni fognak, hogy folyamatosan sokáig feszültséget teremtsenek, esetleg fizikailag is nehezítsék a bejutást a hivatalba, de gondolom, hogy a helyi hatóságok segítségével a fôkonzulátus mûködési feltételeit biztosítani tudjuk. A politikai kár, ami ezzel a zajos hangulatkeltéssel keletkezik a magyar-román kapcsolatokban és fôleg Románia nemzetközi megítélésében, nem jó sem Magyarországnak, sem Romániának. Teljesen érthetô az RMDSZ vezetôinek az aggodalma, éles nyilatkozataik, hiszen azért ez a megnyilvánulás méltóságában sérti a romániai magyarságot, a magyar államot is, és ezt a külügyminisztériumoknak, a politikai döntéshozóknak kell megfelelôen kezelniük. A legfontosabb, hogy ez egy nagyon meghatározott kör és hírhedt politikai személyiség hangulatkeltése, semmi esetre sem szabad a kelleténél nagyobb szerepet tulajdonítani neki, de lebecsülni sem lehet. Ezt az arányt kell megtalálnia Romániának és nekünk is.
— Érdemben mit tud válaszolni az Önt ért kémkedési vádakra?
— Ezek fantáziadús emberek kitalálmányai, teljesen megalapozatlan szülemények, annak is tekinti mindenki. Ismerjük a magyar-román kapcsolatok kronológiáját, azt, hogy tizenhat éve egyfolytában ezen a területen dolgozom. Például 1992- ben jómagam köszöntöttem Ion Iliescut a Magyar Köztársaság nevében elnöki beiktatásán, és Adrian Nastase és Teodor Melescanu külügyminiszter úrral is többször volt alkalmam részt venni tárgyalásaikon. Engem diplomataként ismernek itt tizenhat éve, és nem más minôségben. Éppen ezért biztosítottak örömükrôl és támogatásukról.
— Mivel kezdi kolozsvári tevékenységét kedden?
— Délelôtt tíz órakor Alexandru Farcas prefektushoz megyek, akinek külön szeretném kifejezni köszönetemet, hogy a szeptember 16-i napon, amikor Kolozsvárra érkeztem, és ennek éjszakáján történt a sajnálatos táblaügy, személyesen is közbelépett. Egyébként nagyon sûrû idôszaknak nézünk elébe. A jövô hét második felében már a konzuli kerületben, Temesváron, Aradon magyar-román igazságügyminiszteri hivatalos találkozót tartanak, és Dávid Ibolya igazságügy-miniszterasszony engem is felkért, hogy azon részt vegyek. Aztán közeledik október hatodika, a szabadságharc 150. évfordulója, ami nagyon kiemelkedô, fontos ünnep Magyarországnak is, de a romániai magyarságnak is. Azt hiszem, jelzés értékû lesz a magyar-román kapcsolatok szempontjából - és én bízom abban -, ha a két miniszterelnök fog tudni koszorúzni Aradon. Közeledik az október 23-i magyar nemzeti ünnep, és erre is már készülôdünk, hogy méltón ünnepelhessük Kolozsvárt. Ezenkívül idô kell ahhoz, hogy a hivatal irányítását minden részletében átnézzem, ahol szükség van rá, esetleg módosítsam, bár úgy vélem, hogy az eddigi konzuli munka zökkenômentes volt. Arra törekszem majd, hogy valamenynyi médiával jó, kiegyensúlyozott, partneri kapcsolatunk legyen. Ennek egyik elsô jeleként kedden délben sajtótájékoztatót tartok a fôkonzulátuson.
(Balló Áron, Szabadság)
Az augusztusi hátrálék és a szeptemberi fizetés késése miatt olyan nagy az elégedetlenség a tanügyben országszerte, hogy a pedagógusok újra sztrájkolni készülnek – közölte telefonon kedden délután Asztalos Ferenc országgyûlési képviselô.
— Feltételezem, hogy Székelyudvarhelyen és környékén sem rózsás a hangulat, pont ezért szeretnék egy olyan információt közölni, amely remélem a kedélyeket csillapítani fogja — mondotta. Ez a hír pedig nem más, mint az, hogy hétfôn, szeptember 20-án írta alá Radu Vasile miniszterelnök, valamint az érintett miniszter, Andrei Marga nevelésügyi miniszter, Decebal Traian Remes pénzügyminiszter, valamint Valeriu Stoica igazságügyi miniszter a 135-ös számú sürgôsségi kormányrendeletet, amely a parlament asztalára kerülésének pillanatában érvénybe lépett, és mûködôképesen fejti ki hatását. Az ezen miniszterek által aláírt sürgôsségi kormányrendelet kedden délelôtt lépett érvénybe, és ennek értelmében azonnali hatállyal a pénzügyminisztérium 582 milliárd 327.142 ezer lejt utalt át a nevelésügyi minitszérium kasszájába azzal a céllal, hogy az augusztusi elmaradást, valamint a szeptemberi fizetéseket le tudja fedni. Ugyanakkor ez a sürgôsségi kormányrendelet azt is leszögezi, hogy az ezután sorra kerülô költségvetési vitáknál figyelembe kell venni a tanügyminisztériumnak megelôlegezett ezen közel hatszázmilliárdos összeget, és a kiigazításnál ezzel az összeggel kevesebbet kap majd a Nevelésügyi Minisztérium. Azt is megtudtuk, hogy a mai nap folyamán bizottsági ülések zajlanak, amelyeken napirendi pontként egy találkozót iktattak be a nevelésügyi miniszterrel, Andrei Margaval, valamint Decebal Traian Remes pénzügyminiszterrel, hogy a törvényhozás szintjén megerôsítsék ezen urakat abban, hogy a költségvetés kiegészítésekor nem az ígéretek szintjén fognak maradni, hanem valóban átutatalják a nevelésügynek azt az összeget, amellyel év végéig a tanügyi gondok megoldódnak.
Gáspáry István
A tagozat indulásáról Csíki Csengele osztályfônököt kérdeztük:
— A fôiskola elvégzése után érdeklôdtem, hogy indult-e valahol ilyen osztály. Megtudtam, hogy Udvarhelyen lesz, és megkerestem Bodurián János igazgató urat, aki már rég benyújtotta kérését a minisztériumba, hogy elindulhasson ez a tagozat. Ez nem egy színész-osztály, ahogy a város tudja, hanem színmûvészeti szakosztály. A felvételin egyik szaktanár sem volt itt, de a felvételit megtartották, és nagyon büszkék vagyunk ezekre a gyerekekre.
— Milyen képzést kapnak a diákok?
— Nem képzést, hanem egy olyan világszemléletet, ami megnyitja ôket nemcsak a színház mûvészet felé, hanem mindenféle mûvészet felé. Mindez azért, mert a színház olyan mûvészeti ág, amely magába foglal minden mûvészetet. Színészeket csak fôiskolán képeznek mindenütt. Röviden arról van szó, hogy akik itt végeznek, azok sokkal nagyobb eséllyel felvételiznek, mint akik más iskolában járnak.
— Az országban létezik-e még színmûvészeti tagozat középiskolában?
— Csíkszeredában és talán Marosvásárhelyen is indult. Sajnos még nem volt idôm felvenni velük a kapcsolatot.
— Milyen tanterv alapján tanítotok?
— Sajnos egy olyan tantervet alakítottak ki a minisztériumban, hogy az ma használhatatlan. Olyan tantárgyakat tartalmaz, amit még az egyetemen sem tanítanak. Mi kellett kidolgozzunk tantervet.
— Ki a két szaktanár kollégád?
— Sarkadi Zoltán és Fintziszki Andrea.
ifj. Haáz Sándor
A szovátai helyi tanács legutóbbi ülésén olyan pontok megvitatását tûzte napirendre, mint a közmûvállalat tevékenysége, amelynek munkáját a tanácsosok beadványban kifogásolták. Köztudott, hogy Szovátán egy ideje a lakótársulások adósságaira hivatkozva a közmûvállalat megszüntette a melegvíz- szolgáltatást. Egy másik napirendi pont keretében a város közvagyonának leltárát véglegesítették. Sor került a költségvetés-kiigazítási terv elfogadására is.
Az ipari tárca javasolni fogja a kormány legközelebbi ülésén az áram drágítását 8,1 százalékkal a lakosság és 2,2 százalékkal az ipari fogyasztók részére. A javaslat értelmében a szociális tarifa 553 lejrôl 572-re, míg a standard tarifa 797 lejrôl 870 lejre emelkedik kWh- ként. Az áremelés részét képezi annak az eljárásnak, amelynek célja a keresztezett ártámogatás kiiktatása a villamos és hôenergia esetében. A miniszter szerint az árdrágítás "csupán" 3,5 százalékos lesz, holott a lej dollárhoz viszonyított árfolyama 10,5 százalékkal emelkedett.
A szenátus kedden jóváhagyta azt a sürgôsségi rendeletet, amelynek értelmében kedvezményben részesülnek a sertés- és majorsághús-exportôrök. E változat abban különbözik az alsóházétól, hogy e juttatásokat az idei költségvetésbôl kell fedezni. A rendelet elôirányzatai szerint a sertés- és majorsághús-exportôrök részére a juttatás tonnánként 4,3 millió lej a 20 tonna sertés, és tonnánként 5,5 millió lej 20 tonna majorsághús esetében. A rendelet csakis azokra a gazdasági szereplôkre vonatkozik, amelyek a román kereskedelmi bankok révén behajtották az export valuta- egyenértéket.
A Nyugat potenciális konfliktusforrásnak tekinti a Balkánon Gheorghe Funárt - derült ki az Egyesült Államok Védelmi Fôosztályának Interneten közzétett jelentésébôl. A weboldalra látogatók részletesen értesülhetnek a kolozsvári polgármester ténykedéseirôl: magyar sajtókiadványok betiltásáról, idegen nyelvû - elsôsorban magyar - utcai feliratok betiltásáról. A világ minden részén ismertté váltak azok az 1992. december 1-jei események, amikor csak a közfelháborodás tudta megakadályozni a Mátyás-szobron található latin felirat románra való kicserélését. A jelentés rámutat arra, hogy Kelet-Európában gyakoriak az ilyen feszültségek, mivel a régióban több országban élnek kisebbségi népcsoportok.
SzlovákiaEltemették a felgyújtott magyar agrármérnököt
A szlovákiai Szôgyénben múlt kedden temették el Sárai Zoltán magyar agrármérnököt, akit a múlt héten ismeretlen tettes valamilyen gyúlékony anyaggal leöntött, majd felgyújtott. A rendôrség azóta intenzíven nyomoz, de úgy tudni, egyelôre nincs gyanúsított, sôt a kegyetlen gyilkosság indítékairól sincsenek még mérvadó feltételezések.
A Gagy mentén, egy alig 200 lelket számláló kis faluban, Magyarandrásfalván felépült a kis település unitárius és református híveinek közös hajléka, a falu elsô temploma. 1999. szeptember 12-én ünnepi istentisztelet keretében avatták fel és adták át rendeltetésének, hogy Isten Igéje hirdettessék falai közt.
Imát mondott Kibédi Pál gagyi unitárius lelkész, egyházi beszédet tartott dr. Szabó Árpád unitárius püspök, igét hirdetett Szígyártó Miklós református lelkész. Jakab Dénes Magyarandrásfalva unitárius lelkésze köszöntötte a jelenlevô gyülekezet tagjait, a meghívott vendégeket, Antal István képviselôt, Kolumbán Gábor megyei tanácsost, köztük külön az Amerikai Egyesült Államokból erre az alkalomra érkezett Harvard Massachusettst. A testvérgyülekezet képviselôi: a Donald házaspárt, az ottani testvéregyház programvezetôit, és George C. Krusent. A lelkész ünnepi beszédében elmondta, hogy "egy 500 évnél régebbi falucska a templomos falvak sorába lépett, s ez a tény az általános emberi összefogás szép eredményeként írható be egyházaink, magyar nemzeti közösségünk és országunk történetébe." Majd ízelítôt adott az építés folyamatáról: "Magyarandrásfalva elsô temploma 1995 és 1999 között épült. A hívek mindeddig a szentábrahámi unitárius vagy a gagyi, ill. szentábrahámi református templomokban gyakorolták vallásukat. Az idôsebbek, az elfoglaltabbak nagy ünnepeken magánházaknál, utóbb az iskolában vettek úrvacsorát. A templomépítés ötletét egy értelmesen gondolkodó, egyházias életvitelû, egyszerû székely ember adta 15 évvel ezelôtt, de akkor még gondolni sem lehetett a megvalósításra. A megszületett álmot azonban éltettük és dédelgettük. Sajnos, ô nem érhette meg ezt a napot. 1989 nyitotta meg a lehetôséget a templomépítésre. Két lelkész összehajolt egy íróasztal fölött, s egy olyan egyezséget fogalmazott meg, melyet az unitárius és a református tanács is aláírt. A közös templomépítés legfontosabb pontja annak záró tétele, mely kimondja, hogy bármilyen arányban járult is hozzá a két felekezet, bármilyen részben is könyvelheti el leltárában a templomot, ez nem befolyásolhatja egyiket sem, hogy egymást akadályozzák az istentisztelet tartásában. Hogy lehet a mai világban templomot építeni? — tették fel sokan a kérdést. Hogy tud egy ilyen kicsi falu ilyen nagy feladattal megbirkózni? A kérdésben benne volt a kételkedés és az önbizalom hiánya is. Én mindig azt feleltem: közösen. A kétkedés jegét az a család törte meg, aki felajánlotta ezt a telket a templomépítés céljára. Lassan egyre többen álltak mellénk a faluból. A Zsil- völgyében élô, de Szentábrahámhoz kötôdô tervezô-mérnök jelképes összegért elkészítette a tervet, egy Szentábrahámról elszármazott építészmérnök hitelesítette azt. A tiszteletes asszony az Unitárius Nôk Világkonferenciájáról táskájában hozta az ott összegyûjtött kis valutaösszeget, amellyel megvásároltuk a volt tsz egyik gazdasági épületét, jött a testvéregyház mozgalom lelke, az egykori siménfalvi lelkész leánya, és hozta magával a két testvéregyházközséget, külön Szentábrahámnak és külön Magyarandrásfalvának. Egy kis túlzással azt is mondhatnám, hogy Harvard MA és Montclair NJ unitárius gyülekezetei adták a pénzt a templomra, mert megszántak minket. Adták, mert valakik összekoldulták, úgy, ahogy Illyés Gyula írja a gyulafehérvári templom építésérôl szóló versében. Segítettek az elszármazottak Svédországtól, Londonon és Debrecenen keresztül Bukarestig. Egyházi fôhatóságaink is juttattak anyagi támogatást, amennyi jutott az ottani pénztárból. Az Illyés közalapítvány Magyarországról többet adott. Szívhez szóló volt az a mellénk állás, melyet az Egyházi és Szociális Szaktestület ügyintézôitôl kaptunk, s köszönet azért a segítôkészségért, melyet a pályázatok ügyében kaptam a szívvel- lélekkel és nagy szakértelemmel dolgozó asszonytestvérünktôl. Egyházunk gazdasági vezetôinek köszönhetjük, hogy a vallásügyi államtitkárság segítségét is élvezhettük az építés folyamán. 1995-ben készült el az alap. Július 22-én ünnepélyes ökumenikus szertartás keretében, Jim és Mary Donald közremûködésével, mindkét egyház megbízott tisztségviselôinek szolgálatával elhelyeztük a szegletkövet. 1996-ban megmozdult a vidék, a falu. A megvásárolt épület lebontásában és a bontott anyag helyszínre való szállításában mindenki jelen volt. Naponként szerveztük a közmunkákat, és a Firtos aljától a Nyikó mentén végig, a Nagyküküllô mentén fel Székelyudvarhelyig unitáriusok, reformátusok, katolikusok és ortodoxok is vállvetve adták össze pénzüket, épületanyagaikat, hogy itt templom épülhessen. Szekeresek és tenyeresek, szakmunkások és tisztviselôk, vállalatvezetôk, tervezô mérnökök, baráti és rokoni alapon, hitbeli meggyôzôdésbôl és nemzeti érzelemtôl áthatva álltak az ügy mellé. Ajtókat ajándékoztak a bútorüzemek vezetôi. Húszmillió lej értéket meghaladó épületanyagot adományozott egy vidékünkön jól ismert, rokoni szálakkal Magyarandrásfalvához kötôdô magánvállalkozó. Villanyszerelési munkálatokat végeztek ajándékba. A gagyi házasemberek és a Pipacsok táncegyüttes elôadást tartottak a templomépítés elôsegítésére. A környékbeli egyházközségek pénzt adtak ajándékba és kölcsön. A Nôszövetség tagjai Andrásfalván és Szentábrahámon élelmet gyûjtöttek a munkásoknak. Szentábrahámi, csekefalvi, andrásfalvi és távolabbi mesteremberek közül sokan több napi szakmunkát is adtak ajándékba. Így 1996 pünkösdjére födél alá került a templom, és megtartatották a második istentisztelet ezen a helyen. 1996. szeptember 1-jén a torony felépítése után, ünnepély keretében, a millecentenárium tiszteletére egyházi vezetôk, nemzetközösségi kiválóságaink jelenlétében helyi és vidéki híveink között úrvacsorát osztottunk, s templomunkat felajánlottuk a magyar honfoglalás 1100 éves emlékének tiszteletére. Ezért van a tornyon az évszám: 896-1996. Ekkor került sor emléktárgyak kiosztására azok között, akik ügyünk szolgálatában nagyobb érdemeket szereztek. Ekkor kaptunk egyik református gyülekezettôl egy villanyorgonát, és ekkor ajándékozta a terítôgarnitúrát egy nyugdíjas tiszteletes asszony, ekkor kaptunk egy írásos terítôt egyik andrásfalvi hívünktôl. A torony gombját és a villámhárítót is ekkor kaptuk. 1997-ben a torony födélzetét készítettük el. A torony gombjába régi szokás szerint emlékiratot helyeztünk el, melynek másolata irattárunkban van. 1998-ban a külsô és belsô vakolást, a lépcsôzetet és a kazettás mennyezetet készítettük el. 1999-ben a karzatot, a padlózatot, a belsô meszelést, a szószéket, a padokat, a kerítést jegyezhetjük megvalósításaink sorába, melyhez hozzáadódik az asszonyok önkéntes akciója révén készült szônyeg-garnitúra és a harangok felszerelése. A négyévi kitartó munkában elfáradtunk, híveink közül néhányan visszazuhantak a közömbösség szintjére. (...) Azt sem hallgathatom el ez ünnepi órában, hogy lényeges adósságunk van, melynek fedezetére csak részben van kilátásunk. Szólnom kell arról az ösztönzô erôrôl, mely azt súgta nekem: egy lelkész életének legszebb, legnagyobb, legmaradandóbb emléke egy templom felépítése lehet. S ezt nem egyedül, hanem református lelkésztársammal közösen valósítottuk meg. (...) Kedves magyarandrásfalviak! Ma ünnepélyesen átadjuk nektek ezt a templomot. Fogadjátok be Isten házát házaitok közé. Ez a templom fel akar emelni titeket, meg akar ôrizni egy kétezer éves Isten adta értéket, rangot akar adni egy 500 évnél ôsibb településnek. Mi ezt a templomot Magyarandrásfalva ékszerének szántuk. Vigyázzatok rá! Jakab Dénes unitárius lelkész beszámolóját követte a testvéregyházközség képviselôinek köszöntése angol nyelven dr.Rezi Elek egyházmegyei fôjegyzô tolmácsolásában, majd Mary és Jim Donald a Harvard MA gyülekezetbôl mondta el köszöntô beszédét angolul, amelyet ifj. Jakab Dénes tolmácsolt. Úrvacsorai ágendát Szombatfalvi József unitárius esperes mondott, ôt követte Kántor Csaba, Református Lelkészszövetségi elnök. Majd mozgó úrvacsoraosztás következett. Az ünnepséget a magyarandrásfalvi egyháztag köszöntô beszéde, Gidófalvi Kristóf magyarországi vendég beszéde és Vajda Domokos helybeli református lelkipásztor beszéde zárta.Simó Zoltán, Szentábrahám község polgármestere így nyilatkozott a templomépítésrôl: Nem érzem magam teljesen hivatottnak arra, hogy nyilatkozzam, mert sajnos a Polgármesteri Hivatal az építkezéshez nem tudott anyagilag hozzájárulni. A jelenlegi költségvetési rendszer nem teszi lehetôvé, hogy ilyen célra pénzt különíthessünk el. Segítettünk, amiben tudtunk, fôleg a végsô munkáknál, az utca meg a környék rendbetételénél. A templom lakossági összefogás eredménye, és az is nagy öröm meg elégtétel számomra, hogy községünk gyarapodott egy új hajlékkal.László József nyugalmazott mérnök, az építôbizottság elnöke: Ma egy álom valósult meg, még édesapám pedzegette, hogy jó lenne egy imaházat építeni, hiszen a templom elérhetetlennek tûnt abban az idôben, amikor még a falunak sem volt biztonsága. Volt egy fatorony, s azt lehetett volna bôvíteni. Ahogy változott a helyzet, testvérkapcsolatok segítségével végre valóra vállhatott az álom, sok nehézség és kitartás árán, összefogással, rövid idô alatt temploma lett ennek a kis közösségnek, hisz ez elengedhetetlen tartozéka a keresztyén életnek. Ezért mindenkinek köszönet jár, és senkinek. Egyedül az Istennek.
Velencében született 980 táján. Tanulmányait a bolognai egyetemen végezte. 32 éves korában a velencei San Giorgio bencések kolostorába megy. A Szentföldre készül, hogy ott éljen szerzetességben, de az isteni gondviselés másként döntött. 1015-ben Magyarországra jön, hogy a zsenge magyar kereszténységet kiváló szónoki tehetségével és mély hitével megerôsítse. Szent István azonnal felismeri a kiváló szellemi képességeit, és rábízza Imre fiának nevelését.
Az olasz származású bencés szerzetes minden tehetségét arra használja fel, hogy Imre hercegbôl atyjához méltó uralkodót neveljen. Szent Imre halála után a kétségbeesés határán álló Szent Istvánnak lesz erôs támasza.A király halálakor arra buzdítja a szent életû uralkodót, hogy országát és népét ajánlja a Szûzanya oltalmába. Így lesz Magyarország Mária országa. A magyarság az Istenszülôben igazi édesanyára talált. Ha elfogadjuk, ha nem, Szûz Mária oltalmazta meg nemzetünket, hogy itt a Kárpát-medencében idegen nemzetektôl körülvéve ezer éven át megmaradhattunk, s megôrizhettük keresztényi mivoltunkat.Gellért püspök Szent István halála után minden erejét latba vetve veszi fel a harcot az uralkodni akaró magyar pogányokkal. Ennek is lett az áldozata, 1046. szeptember 24- én a nevérôl elnevezett Gellért hegyrôl egy szekérre kötözve letaszítják, és a Dunába zuhanva életét veszti.A több mint kilencszáz évvel ezelôtt meghalt hithirdetô önfeláldozó élete vajon mit jelent a mai magyarság számára?Az, hogy ma keresztényeknek vallhatjuk magunkat, és európai kultúrával rendelkezünk, többeknek véres áldozatába került, de ahhoz, hogy méltóak lehessünk erre a névre és megmaradhassunk elsô Szent Királyunk örökségében, ahhoz a mi személyes hozzáállásunkra is szükség van. Ma is kellenek vértanúk, ha nem is a szó legszorosabb értelmében, és áldozat vállalására is elengedhetetlenül szükség van.A Kárpát-medencei magyarságnak egyetlen édesanyja van, a Szûzanya. Ebbôl természetszerûleg következik hogy mindnyájan testvérek vagyunk, tehát ennek tudatában kell, vagy kellene élnünk. Kereszténységünk ezeréves évfordulóját ünnepeljük, legalább most már egyszer s mindenkorra megérthetnénk, hogy vessünk véget a mostanában nagyon gyakorivá vált ellenségeskedésnek, ami egyáltalán nem illô "testvérek" között. A szemlélet- és véleménykülönbségek nem szabad arra késztessenek, hogy ellenségek is legyünk, az egymás lejáratásával nem oldhatjuk meg közös gondjainkat. A médiáknak nem az a szerepe, hogy a más véleményen lévô testvéreinket olvasóink elôtt befeketítsük, hanem az elôzetes közös megbeszélések, vitás kérdések közös nevezésére való hozatalával, az építô jellegû elért eredményekrôl tájékoztassuk olvasóinkat, hallgatóinkat.Jó eredményeket csak áldozatok, lemondások árán lehet elérni. Ezeket vállaló emberekre talán ma nagyobb szükség van mint valaha.Szent Gellért vértanúságot szenvedett értünk, tôlünk nem ezt várja közös édesanyánk, a Boldogasszony, de azt igen, hogy jó testvéri egyetértéssel mindent megtegyünk nemzetünkért, mert csak ez az egyetlen lehetôség, hogy továbbra is itt maradhassunk, és unokáink is magyarul tanulhassanak, beszélhessenek ezen az ôseink által elfoglalt földön, amelynek jogos és felelôsségteljes örökösei vagyunk.
Derzsy András
Elôször a Channel 4 péntek esti híradója röpítette világgá a hírt, amely szerint a ROMTEHNICA román cég a Chertsey városában megtartott nemzetközi hadiipari kiállításon taposóaknákat kísérelt meg eladni reklámanyagai segítségével.
A brit védelmi minisztérium számára roppant kínos az ügy, ugyanis az ország legnagyobb harcászati eszközöket bemutató vásárát ez a szaktárca szervezi, egy brit magáncéggel karöltve. Mint köztudott, az évek óta tartó tiltakozási kampány nyomán 1997-ben megszületett az a 120 ország által aláírt egyezmény, amely betiltja az ilyen típusú aknák gyártását, adásvételét és alkalmazását. 1999 januárjában Románia is ratifikálta a fôleg polgári lakosságra rendkívül veszélyes szerkezetre vonatkozó tilalmat. A brit szaktárca sürgôs vizsgálatot rendelt el az ügyben, hiszen a nemzetközi vásár kiállítói kötelesek az ország törvényeit tiszteletben tartani. A házigazdák kínosan ügyelnek a rendezvény "korrekt voltára" (már amennyiben egy hadiipari kiállítás esetében szó lehet ilyesmirôl). Aggályaik Indonézia jelenlétével kapcsolatban merültek fel a kelet-timori vérengzések miatt, s végül Romániával gyûlt meg a bajuk. Igaz, kiderült, hogy az inkriminált román cég egyetlen darabot sem adott el az aknákból, de további magyarázatokat várnak annak képviselôitôl. A román védelmi minisztérium, amelynek égisze alatt mûködik a ROMTEHNICA állami vállalat, szombaton kiadott közleményében megállapította, hogy "a cég katalógusa nem reklámoz taposóaknákat. Tulajdonképpen a katalógushoz mellékeltek néhány olyan listát, amelyet nem idôszerûsítettek." A mundér védelmében azt is közölték, hogy 1990 óta a román fegyverkereskedelem nem szállított, és továbbra sem szándékozik ilyen típusú aknákat szállítani sehova. Végül kilátásba helyezték, hogy felelôsségre vonják mindazokat, akik vétkesek a cég árukészletét tartalmazó listák idôszerûsítésének elmulasztásában.
Kolozsváron az amerikai nagykövet
Tegnap Kolozsvárra érkezett James Rosapepe amerikai nagykövet. A diplomata a Román-Amerikai Befektetô és Kereskedelmi Csoport (Capital and Trade Developement Group - CTDG) erdélyi fiókját avatta fel. A csoport tíz gazdasági szakértôjét az amerikai kormány finanszírozza annak érdekében, hogy a befektetések és kereskedelem fejlesztése terén együtt dolgozzanak az amerikai és román cégekkel. Tavaly az amerikai befektetések 40%-kal növekedtek. "A GTE céget azért hoztam Romániába, hogy az OTE görög céggel közösen részt vegyen a RomTelecom privatizációjában. Ugyanakkor szorosan együttmûködtem a General Electric (GE) céggel a Banc Post megvételére" - nyilatkozta a nagykövet.
A parasztpárt elnöke, Ion Diaconescu szükségesnek tartja, hogy a képviselôházhoz benyújtott törvénytervezet amellett, hogy az ortodox egyházat nemzeti egyháznak tekinti, tartalmazza ennek a megnevezésnek a magyarázatát is. Ebben pontosítanak, miszerint ez a minôsítés nem jelenti a görögkeleti egyháznak a többi fölé emelését, többletjogok megítélését, hanem tulajdonképpen arról van szó, hogy az ortodox egyház teljesen független - vélekedett a parasztpárti elnök. A vallásügyi törvénytervezetet elmúlt héten nyújtották be a képviselôházhoz, miután a román ortodox egyházat a tervezet szövegében ismételten nemzeti egyháznak nevezték, engedve Teoctist pátriárka és az ellenzéki pártok követelésének.
Mezôgazdasági területek és erdôk visszaszolgáltatása
A szenátus mezôgazdasági bizottsága szerdai ülésén megszavazta a mezôgazdasági területek és erdôk visszaszolgáltatásáról szóló törvénytervezetnek minden cikkelyét. Ennek értelmében 50 hektárnál kisebb mezôgazdasági területet és 10 hektárnál kisebb területû erdôt kaphatnak vissza a valamikori tulajdonosok. A törvénytervezetet hat az egyhez szavazataránynyal fogadták el, mindössze az RTDP szenátora, Victor Apostolache szavazott ellene.
A király visszaköveteli vagyonát
Visszaköveteli a király azokat az ingatlanait és ingóságait, amelyeket tôle és családjától koboztak el 1945 márciusában. Ezt maga I. Mihály jelentette be a hét végén, s a várható módon kisebb politikai vihart is kavart ezzel. Tegnap Ion Iliescu társadalmi demokrata vezér fejtette ki nemtetszését az üggyel kapcsolatban, így fogalmazva: "a személyiség számára már az is elegendô a követelôzéshez, ha a bukaresti parlament restitúciós jogszabályokról tárgyal". Doru Ioan Târâcilâ, ugyanazon ellenzéki párt szenátora egyenesen attól tart, hogy ôfelsége megpróbálja teljes vagyonát visszaszerezni.
Erôss Viktor, az Állami Vagyonalap RMDSZ-es alelnökének véleménye a privatizációs folyamatról
A mezôgazdaság privatizációját a koalíción belüli politikai harc miatt halasztjuk már másfél éve. A privatizációs törvény július 1-jétôl van érvényben, ekkor kezdtek el a vaskos aktacsomókra rúgó alkalmazási normákon, metodológián dolgozni. Ezt aztán különbözô fórumok elé terjesztették jóváhagyásért, a Pénzügyminisztériumtól az ÁVA igazgatótanácsáig, s ez a procedúra másfél hónapot fékezte a magánosítást. Ha ez így folytatódik, akkor nincs mit keresnem Bukarestben. Én azért vagyok ott az RMDSZ színeiben, hogy privatizáljak. Ha pedig nem engedik, akkor jövök haza, s foglalkozom a mesterségemmel.
A mezôgazdasági termelôk, földtulajdonosok, állattenyésztôk kedvezményes hitelben részesülnek új traktorok, mezôgazdasági gépek vásárlására, valamint fajállatok felvásárlására. Az idei 36-os kormányrendelet által szabályozott hitelfolyósítást legújabban a CEC-kirendeltségek is lebonyolítják, így az érdeklôdôk ide folyamodjanak. A hitelfolyósítás kedvezményei: 15%-os elôleg, 5 évre szóló 70 %-os kamatú hitel, amelynek 70 %- át a Mezôgazdasági Minisztérium, illetve a Mezôgazdasági Igazgatóság szubvencionálja. A termelônek tehát csupán 21%-os kamatot kell fizetnie. Elsô évben a felvett összegnek csupán a kamatját kell törleszteni. Az érdekelteknek bôvebb felvilágosítást a Mezôgazdasági Igazgatóságnál, a 164532-es telefonszámon Kedves Domokos mérnök nyújt.
Az 1999. április 1-jén megjelent 49. számú törvény szabályozza a háborús nyugdíjakat. Idézôjelbe kell tennünk a fenti címet, illetôleg az imént kijelentetteket, ui. a valóságban a hadiárvák, özvegyek, rokkantak, illetôleg sérültek jogi helyzetérôl van szó. Ebben az új törvényben most elôször szabályozták egységesen ezt a kérdéskört.A törvény értelmében a rokkantaknak, illetôleg a háborúban sérülteknek, függetlenül attól, hogy azelôtt dolgoztak-e, vagy sem, a törvényben megállapítottak szerinti nyugdíjt folyósítják.Az összeg a rokkantsági fok függvénye.A törvény kitér a háborús özvegyekre, ezeknek havi 1000000 lejes nyugdíjat folyósítanak. A törvény elôírása szerint az elsô fokú hadirokkantak a nyugdíj mellett jogosultak havi 500.000 lejes gondozási segélyre is.A rokkantak és sérültek abban az esetben, ha dogoznak, jogosultak a fizetésük mellett a háborús nyugdíjra is. Abban az esetben, ha tevékenységüket beszüntették, és nyugdíjba vonulnak, jogosultak a társadalombiztosítási nyugdíjra is a fent említett nyugdíj mellett. Ugyancsak ezek a szabályozók vonatkoznak a háborús özvegyekre is.A háborúban elesettek, illetve eltûntek gyermekei utódlási nyugdíjra jogosultak olyan feltételek közepette, mint az állami társadalombiztosítási rendszerben. Itt az 1977-ben megjelent 3-as számú törvény rendelkezései az irányadóak.A törvény tételesen szabályozza azt a körülményt, hogy a háborús özvegyek utódlási nyugdíjra jogosultak függetlenül a házasság idôtartamától.Ezen nyugdíjakkal kapcsolatban a törvény részletesen elôír még bizonyos juttatásokat, például az ingyenes orvosi szolgálatot, kezelést, gyógyszert, valamint üdülést.A törvény ismertetésével olvasóinknak szerettünk volna eligazítást nyújtani ezekben a kérdésekben, ui. Székelyudvarhelyen valószínûleg több tucatra tehetô azoknak a száma, akik érdekeltek valamilyen formában ennek a törvénynek a végrehajtásában, illetôleg az ebben a törvényben megfogalmazott jogok érvényesítésében.Lévén, hogy többnyire idôs emberekrôl van szó, ajánlatos közösen fellépni és egységesen képviselni, és jó felkérni valakit, aki ebben a kérdésben szakember, és ellátja a csoportos képviseletet.
Nagy Zoltán
ügyvéd
Érdekes, tanulságos és áthallásos könyv került a kezembe a minap, amelyet bár szerényen háborús naplóként határoz meg a szerzô, sokkal több annál, társadalomrajz, társadalom-lélektan is egyben, s bár a bácskai magyarságról szól, azok vezetôirôl, nyugodtan forgathatja a Trianon után kisebbségi sorsba szakadt magyarság éppúgy, mint a magyarországi politikai elit, hogy az újságírókról most ne is beszéljünk. Sorskönyv ez, tankönyv.
Benne van minden nyomorúságunk, romlásunk. Mint kívülállónak, aki Romániában élek - a sorsközösség tragikus jegyein túl, hisz válsághelyzetben mutatkozik meg leginkább közösségünk elfekélyedettsége -, azért is érdekes, mert hiszem és vallom, hogy a történelem helyzetbe hozta a jugoszláviai magyarságot, és a többi magyar kisebbség számára is modellértékû lesz az, ami Jugoszláviában megteremtôdik, megteremtôdhet. Hódi Sándor Jugoszlávia bombázása, Lélektani és politikai reflexiók, háborús napló a könyv címe, illetve alcímei.A jugoszláviai eseményeket, be kell vallanom, az elsô pillanattól — tehát a szlovén- jugoszláv események kezdetétôl — rendkívüli figyelemmel kísértem. Tettem ezt azért, mert a 89-es változások után, Helsinki-i záróokmány ide vagy oda - a világ teljesen átrendezôdött, mindenütt bekövetkezett valamilyen változás, csak a kisebbségbe szakadt magyarság sorsában nem. A történelem elment mellettünk, annak ellenére, hogy 89 elôtt Európában hitem szerint a legjobban az erdélyi magyarság helyzete foglalkoztatott mindenkit. Tettem ezt azért, mert hasonlóságot véltem felfedezni az "uralkodó nemzet" politikájában, politikai retorikájában, mindkét országban "világszinten oldották meg a kisebbségi kérdést", s csak a koszovói albán kérdés "megoldása hiányzott", hogy a román politika átvegye a jugoszláv modellt.Egyetlenegy különbséget véltem felfedezni a bácskai és erdélyi magyarság helyzetében, hogy az erdélyi magyarság fejlett magyarságtudattal rendelkezett, míg a jugoszláviai mgyarság nemzettudata - nem akarom sérteni az egyébként sokat szenvedett testvéreinket - a leghiányosabb volt az egész kárpát-medencei magyarság körében. És most ôket hozta modellhelyzetbe a történelem. Viszont a mi számunkra sem mindegy, hogy ott mi fog megvalósulni.Azzal kell kezdjem, Hódi Sándor könyvét egyetlen nap alatt elolvastam. Napló jellege ellenére is izgalmas, jól szerkesztett és felépített könyv. A reflexiók születését pontosan behatárolta, így a könyv "margóján" soron követhetjük az eseményeket a maguk kronologikus sorrendjében - a különbözô hírügynökségek jelentéseit közli itt a szerzô -, láthatjuk, hogy a gondolatok milyen eseményekbôl sarjadnak.A könyv olvasásának izgalmát fokozta az is, hogy véletlen folytán alkalmam volt megtapasztalni, milyen zûrzavar és bizonytalanság uralkodik a bácskai magyarság soraiban, milyen és mennyire kishitû a saját történelmi szerepével és súlyával kapcsolatban. Hogy miként vélekedtem a jugoszláviai magyarságról - már megírtam. A félelem ötven évvel a mészárlások után is - hisz a bácskai magyarságon próbálták ki elôször a szerbek a népirtást, ahogy a szerzô is jelzi ezt könyvében - ott bujkál a lelkekben, s ezek az emlékek elnyomnak minden jobbra törô szándékot és érzést, viszont ráadásként ott él rejtôzködve vagy nyíltan a kommunizmus elnemzetlenítô hatása is, mert talán megkockáztathatjuk azt a véleményünket is, hogy az "internacionalizmus, kommunizmus" eszméje Magyarországon kívül nem pusztított sehol annyit a lelkekben, mint ott. Ezek után nem véletlen, hogy izgalommal és döbbenettel olvastam Hódi Sándor könyvét. A könyv 1999. március 23-ával kezdôdik, a bombázások elôtti nap történéseivel, és 1999. június 10-én fejezôdik be, tehát az események sodrásában írták, ami azt jelenti, hogy nem metaforákat, hasonlatokat használ a szerzô - egyértelmû és félreérthetetlen minden sora. Azt is mondhatnám pontos, világos, egyenes "beszéd". Ahogy a sebész avatkozik be fontos, halált megelôzô mûtét esetén. A legkényesebb kérdéseket is tárgyalja — Csurka István kijelentéseit —, üzenet a politikusnak, hogyha olvassák, az újságírónak, a bácskai magyarnak, de egyáltalán mindenkinek. Minden magyarnak. A könyvben a személyes sorson túl — családi ünnepek, betegségek, a szeretett édesanya halála — felismerhetô a bácskai magyarság pontos helyzete, árulók és besúgók, helyezkedôk tûnnek fel a könyv lapjain, a hit és remény, a csalódottság és félelem, hûségnyilatkozatok és tiltakozások, a magyarországi politikai elit hiányos helyzetértékelése, pontosabban pártszemléletû helyzetértékelése — a régi internacionalisták új internacionalizmusa —, az egységes nemzetstratégia hiánya, a kisebbség és többség lélektana, egyszóval az egész élet válságaival, küzdelmeivel. S mert a könyv csak 500 példányban jelent meg, nem juthat el mindenkihez, többször és többet idézek, hogy ismertebbé tegyük azokat a gondolatokat, amit Hódi Sándor megfogalmaz.Kezdjük talán a kisebbségi és többségi nép lélekrajzával: "milyen konok akarat kell — a bácskai magyarokról van szó — ezeknek a földeknek a megmunkálásához ezekben a zord idôkben. Milyen meggyôzô kifejezôdése ez az értelmes élet igenlésének. A vajdasági emberek egyek a tájjal, a földdel, a házzal, a kerttel. Egyek a tárgyi világgal, ami körülveszi ôket. Ha valami pusztul, letör a szél egy faágat, megrongálódik az ereszcsatorna, lehullik a ház falairól a vakolat, az szinte fájdalmat okoz nekik, szenvednek tôle, megpróbálják mielôbb helyrehozni. Egy derékba tört kis fa látványa olyan nekik, mintha egy sérült embert látnának az utcán heverni. Megrázza, felkavarja a lelkeket. Nem véletlen, hogy fákkal és virággal veszik körül házaikat, és megbecsülik a tárgyi világot maguk körül.Nem így a szerbek. A tárgyi világgal való azonosulás mintha náluk hiányozna. Fôként azok részérôl, akiket különbözô háborúk szele hozott ide. A magyarok elszörnyedve nézték, hogy a telepesek gyárakat, vasutakat, templomokat, malmokat, házakat, síremlékeket romboltak le a veszteségérzés legkisebb jele nélkül. Ahogyan ma is rombolnak, pusztítanak Koszovóban, és maguk körül mindent veszni hagynak. Nem érinti meg ôket a tárgyban teste öltô lélek. Nem becsülik mások benne rejlô munkáját, életét. Nekik ez nem számít. Sôt, mintha éppenséggel a pusztításban lelnék örömüket...(...) Képtelen vagyok a lépcsôházat is tisztán tartani. Saját költségemre, saját kezemmel többször kifestettem. Napok alatt öszszerondították anélkül, hogy a költségekhez egy fillérrel is hozzájárultak volna. Térdig ér a piszok, mert egyiket sem zavarja, ahogyan a köpetek se, amit maguk után hagynak.Aki multikultúráról beszél, az nem tudja, mit beszél. Csak egyféle kultúra van, amelyik megbecsüli a tárgyi világot, és tiszteletben tartja mások életét és azok szokásrendjét. És van ennek a hiánya, amit barbarizmusnak hívnak, függetlenül attól, hogy azok megszemélyesítôi miféle náció tagjai." (...) "Megvan az a hallatlan elônyük, hogy nem köti ôket a szavak igazságtartalma. A nyelvi eszközök felhasználásában sokkal gátlástalanabbak..."Más. " Aztán olyan hírek keltek szárnyra, hogy a Szerbiában harcoló katonai és rendôri alakulatok a koszovói albánok után a vajdasági magyarokat fogják elûzni otthonaikból. Utánanéztem a hírforrásnak. Az egyik távoli ismerôsömtôl származott, aki — miért, miért nem — állítólag lent járt Koszovóban. Az illetô a magyarok körében arról ismeretes, hogy a Szerb Szocialista Párt tagja, a VMSz jelöltjével szemben indult a választásokon, de alul maradt. Jutalmul kinevezték igazgatónak. Korábban egy ideig "nagy magyar" volt, addig, amíg a VMDK segítségével ösztöndíjat szerzett gyermekeinek magyarországi tanulmányaikhoz. Tapasztalataim szerint ezek az örökösen helyezkedô, kétszínû, labilis személyek a legnagyobb rémhírterjesztôk".A könyv végén Hódi Sándor olyan kérdésekre keres választ, amelyek minden romániai magyar — az azonos sorshelyzet okán — joggal figyelhet: a jugoszláviai magyarság politikusainak tisztánlátására, netán hiányos nemzettudatára, esetleg helyezkedô magatartására, az autonómia kérdésére és Csurka István kijelentéseinek idô - vagy idôtlenszerûségére.Nézzük, milyen válaszokat ad ezekre a fontos, a jövôépítés szempontjából rendkívüli idôszerû kérdésekre egy háborús helyzetben levô, de a nemzete iránt elkötelezett magyar író.Kezdjük talán az autonómia kérdésével. A remények és tanulságok cím alatt a következôket írja: "A szerbek még mindig inadekvát módon viselkednek. Elviselhetetlen óbégatás árad a kocsmából, de az éjszaka csendjét is tivornyázó szerb fiatalok verik fel. Bizonyára nagy a feszültség bennük, de hangoskodásuk azt jelzi, hogy éppúgy nincsenek tekintettel másokra, ahogy eddig sem. Hangoskodásukkal próbálják uralni azt a várost, amelyben jelentéktelen kisebbséget képeznek. De hát ôk még mindig a többségi nép fiainak érzik magukat, államalkotó népnek, akik azt csinálhatnak, amit akarnak. A magyarok meg csak szívják a fogukat, és csendben fortyognak magukban. Ezt hívják itt "multikultúrának".A demokratikus átalakulás Szerbiában hosszadalmas és keserves folyamat lesz. A nulláról kell mindent kezdeni. A magyarságnak feltétlenül autonómiára lenne szüksége ahhoz, hogy alávetettségi helyzete és érzése megszûnjön. Kérdés, hogy sikerül-e a megmaradt kisebbségek (magyarok, románok, szlovákok, horvátok stb.) számára megfelelô jogi biztonságot nyújtani Szerbiában. Szavakban, papírforma szerint bizonyára. Ebben eddig sem szenvedtek hiányt. Mint tudjuk: "nagyobb jogokat élveznek, mint bárhol másutt a világon." A kérdés ezért inkább az, mikor és hogyan lehet ennek a cinikus magatartásnak véget vetni,Hogyan lehet a különbözô népek közötti alá- és fölérendeltségi viszonyokat megszüntetni? Mikor szûnnek meg a szerbek az egyenlôk között "egyenlôbbek" lenni? A területi és politikai autonómia jogi biztonságára támaszkodva a magyar nemzeti közösség tagjai idôvel talán megszabadulnak kisebbségi komplexusaiktól, amelyek miatt ma sokan nem képesek egyenes derékkal járni, azaz nem merik az élet természetes adottságaként vállalni magyarságukat. Szolgalelkû nép nem képes sem gazdasági, sem kulturális felemelkedésre. Ahhoz azonban, hogy a nemzeti közösség tagjai teljes értékûnek tekintsék magukat, olyan új értelmiségre és politikai vezetésre van szükség, amely nem a magyarság érdekeinek feladásából, "kiárusításából" él. (...) Ha Bácska és Bánát gazdagon termô földjei és a földben rejlô kincsei az itt élôk javát szolgálnák, jobban élnénk, mint bárhol Európában. Hogyan lehetne elérni, hogy az emberek felfogják a területi autonómia fontosságát? Ha itt autonómia lenne..., ez a szorgalmas nép a bôven termô földek, az olaj, na és itt a nyomda... Tulajdonképpen lenne itt lehetôség mindenre. Az emberek miatt azonban gyenge lábon áll minden szép elképzelés. Senkit sem lehet akarata ellenére boldogítani. Én már 92-ben elkészítettem egy tervezetet, amelyre lehetne alapozni. Sajnos, nincs rá igazán kereslet. Az egyszerû emberek azt várják, hogy a sült galamb a szájukba repüljön. És sajnos, nemcsak az egyszerû emberek, de a tanultak is.Délután felkeresett egyik régi évfolyamtársam az újvidéki egyetemrôl. Azon háborgott, hogy Kasza lehurrogta a Csurkát. Szerinte üzenni kellene Csurka Istvánnak, hogy nagyon sok magyarnak az a vágya, amit ô javasol. Meg kellene errôl gyôzni a magyar kormányt - mondja. A világszövetség talán elérhetné, hogy visszacsatoljanak bennünket.
(befejezô rész következô számunkban)
Az utóbbi tíz évben mintegy 100 ezer magyar menekült el Jugoszláviából a háborúk és az etnikai tisztogatás "finomabb változata" elôl, a magyarokat jelenleg is tömegesen bocsátják el munkahelyükrôl és odatelepített szerbeket vesznek fel helyükre - mondta Andrási Attila, a Délvidéki Magyarok Közösségének elnöke. A Magyarországra menekült délvidéki magyarokból szombaton megalakult közösség célja, hogy elôsegítsék honfitársaik megmaradását szülôföldjükön, és összefogják az áttelepülteket. Andrási Attila a programnyilatkozatot ismertetve elmondta: "A Délvidéken, Jugoszlávia, illetve Szerbia állami kereteiben élô magyarok nyílt és megoldatlan helyzetének hosszú távú és megnyugtató rendezését az önrendelkezés alapján, a nemzetközi helyzet, a balkáni, illetve a jugoszláviai rendezés függvényében látjuk."
(Új Szó, Vajdaság)
Kaufmann, Chaim D.: Ethnic population transfers and partitions in the twentieth century. International Security, 23. vol. 1998. 2. no. 120-156. p.
A legutóbbi idôkig a politikusok és a kutatók között szinte teljes egyetértés uralkodott abban, hogy az etnikai konfliktusok kezelésének célja az integer, a soknemzetiségû társadalmak támogatása és megôrzése.
Az elmúlt néhány év történéseinek hatására azonban mindinkább kezd teret nyerni az a megközelítés, hogy a leghevesebb etnikai konfliktusokat a harcoló felek szétválasztásával oldják meg (ld. pl. a boszniai eseményeket). Ezzel szemben azok a javaslatok, amelyek az egymással szembenálló etnikai csoportok teljes reintegrálását tûzték ki célul, egyre kevesebb támogatást élveztek. Sôt kiderült, hogy a kevert, vegyes népességû területi minták csak hozzájárulnak az erôszak eszkalációjához. Vannak azonban ellenzôi is az eljárásnak, akik azzal érvelnek, hogy az etnikai alapú lakosságcserék és szétválasztások általában nem csökkentik a szenvedést és a halálos áldozatokat, sôt még növelik is ôket. A fenti kritikákat alátámasztó népesség- elválasztás elleni érv a négy hírhedt huszadik századi felosztásra hivatkozik (Írország, India, Palesztina és Ciprus). Ezeket kivétel nélkül nagy volumenû lakosságcserék és jelentôs mértékû erôszakhullámok kísérték. Ebbôl fakad Kaufmann cikkének fô kérdésfeltevése is: ha a népesség- elválasztás elve helyes, akkor miért volt mégis olyan erôszakos az elválasztás és a lakosságcsere menete a fenti államok esetében? Az utóbbi kérdésre három lehetséges válasz adható:
a) a fenti négy eset bizonyíték arra, hogy az elmélet hibás
b) a folyamatokat kísérô erôszak egy olyan helyi tényezônek tudható be, amely nem világítja meg az elmélet kauzális logikáját
c) a folyamatokat kísérô erôszakos jelenségeket az elmélet alapján is elôre lehetett volna jelezni, ami azt jelenti, hogy az erôszak nagy valószínûséggel csökkenthetô, ha a politikai döntéshozók nagyobb hajlandóságot mutatnának arra, hogy mérlegeljék az egymással ellenséges etnikai csoportok szétválasztásának lehetôségét.A fenti kérdések megválaszolásához a négy konkrét eset eseményeit vizsgálja meg a szerzô, és arra a következtetésre jut, hogy a kritikusok kifogásai nem megalapozottak, hiszen a harcoló felek szétválasztása mind a négy esetben jelentôsen csökkentette a késôbbi folyamatokat kísérô erôszakot. A folytatódó vagy újra fellángoló, korlátozott területi kiterjedésû csoportok közötti erôszak éppen hogy nem a szétválasztásból, hanem annak tökéletlen, nem teljes körû végrehajtásából adódott. Fejezetei a következôk:
Írország, India, Palesztina és Ciprus felosztásának rövid története a következô kritikák érvényessége szempontjából:
1.) a szétválás és felosztás inkább növeli, mint csökkenti az erôszakot;
2.) tartósítja és fokozza a csoportok közötti gyûlöletet és erôszakot.
a) ÍrországBár Írország felosztását erôszak kísérte, azt nem maga a felosztás okozta, hanem az, hogy a felosztás nem választotta el egymástól az antagonisztikusan szembenálló feleket, különösen nem Észak- Írországban. Ennek következtében a demográfiai szempontból kevert Észak több évtizedes erôszakhullámba süllyedt, míg a viszonylag homogén Dél a békés fejlôdés útjára léphetett.Vajon Írország felosztása csökkentette-e vagy fokozta az erôszakot az országban, miután a brit kormány beleegyezett a Home Rule megadásába és a sziget felosztásába 1914-ben? Négy fô epizódot különböztethetünk meg:
1.) az 1916-os tavaszi felkelést, melyben 450-en vesztették életüket,
2.) az ír függetlenségi háborút 1919 és 1921 között, melyben 1500 ember lelte halálát
3.) az Ír Köztársaságon belüli polgárháborút 1922-23-ban, amikor 4000-en haltak meg
4.) a szektariánus erôszak hullámát Ulsterben, 1920 és 1922 között, mely 428 áldozatot követelt.Mindez látszólag a felosztásokat ellenzô kritikákat igazolja, ez azonban valóban látszólagos. A szembenálló felek mindkét esetben az ír nemzet és a brit hadsereg voltak, nem pedig katolikusok és protestánsok. A hármas és a négyes eset oka az volt, hogy nem választották el teljesen a két közösséget, különösen nem Ulsterben. Felmerül a kérdés, vajon elkerülhetô lett volna-e Írország felosztása? A felosztást csak két módon lehetett volna elkerülni: vagy függetlenséget adni Írországnak és rákényszeríteni Ulstert arra, hogy csatlakozzék az új államhoz, vagy megtagadni a függetlenséget Írországtól határozatlan idôre. Az elsô változat polgárháborúval fenyegetô belsô ellenállásba ütközött volna, nem beszélve az ulsteriek ellenkezésérôl, a második pedig olyan mértékû ír ellenállásba, amit a brit erôk nem tudtak volna kordában tartani. Fokozza-e a közösségek közötti gyûlöletet a felosztás, és létrehoz-e új konfliktusokat?A megosztás óta eltelt 75 év során az Ír Szabadállam mentes volt a felekezeti konfliktusoktól. Az egyesült Írország továbbra is az olcsó retorika céltáblája maradt, mely azonban, különösen, ha gyakorlati lépésekre gondolunk, egyre gyengülô hivatalos támogatást élvez. Észak- Írország ezzel szemben még mindig nem érte el a békét a katolikus és protestáns közösség között. 1969-tôl napjainkig a zavargások és terrorcselekmények 3400 áldozatot követeltek. A konfliktus megoldása mindkét közösség biztonságának szavatolását kívánja meg, az erre egyedül képes brit és ír kormányok kötelezettség- vállalásával. Az 1998-as békemegállapodás, mely rögzíti, hogy Ulster státusa csak a lakosság egyetértésével változtatható meg, biztató kezdet lehet egy rendezési folyamatban.Mi lett volna a helyes megoldás? Írország felosztása elkerülhetetlen volt, de 430 ezer katolikus Észak-Írországba való kényszerítése már nem. Sajnos, az ulsteri unionisták akkora támogatottsággal rendelkeztek az akkori Nagy-Britanniában, hogy lényegében szabad kezet kaptak Észak-Írország határainak megrajzolásánál. Így történhetett meg két katolikus többségû megye odacsatolása. A tartós béke biztosítéka az lett volna, hogy minél teljesebben szétválasztják a két közösséget, figyelmen kívül hagyva a korábbi megyehatárokat és egyéb választóvonalakat.
A szétválasztást és lakosságcserét érintô viták során a leggyakrabban emlegetett példa India. Az 1947-es felosztást kritizálók több mint 15 millió menekült és több százezer halott miatt marasztalják el ezt a megoldást. A felosztást, a lakosságcserét és a velük járó erôszakot alapvetôen a hinduk és muszlimok közötti feloldhatatlan biztonsági dilemmák okozták, különösen pedig a Pandzsáb tartománybeli muszlim-szikh szembenállás. Mindkettôt a brit gyarmati kormányzás eltûnése, megszûnése okozta, mely minden csoport biztonságát garantálta. Egyszóval nem a felosztás, hanem a függetlenség okozta a tragédiát. India és Pakisztán függetlenné válása 1947. augusztus 15-én nemcsak a szubkontinens megosztottságát jelentette, hanem egyben a gyarmati India két legnépesebb tartományának felosztását is. Az egyik az észak-nyugati Pandzsáb volt, a másik a keleti Bengál. Bár egyre sûrûbbek voltak a zavargások a közösségek között 1945-ben és 1946-ban, mindenki arra számított, hogy a függetlenség és a felosztás csökkenteni fogja az erôszakot. Bizonyos fokú népességmozgást is elôrejeleztek, de nem túl nagy mértékût, hirtelen bekövetkezôt vagy veszélyeset. A várakozások Bengál esetében helyesnek bizonyultak, ahol a függetlenség elôtt több mint 5000 embert gyilkoltak meg, de azt követôen már csak kevés és elszórt incidensre került sor. Ugyanitt 3,5 millió ember költözött át az új határ másik oldalára, viszonylag kevés emberáldozat árán. Pandzsáb adta az összes menekültet, és szinte az összes haláleset is ott történt. 1947 augusztusa és októbere között a tartományt heves, közösségek közötti polgárháború rázta meg, és keretében a történelem egyik legnagyobb méretû etnikai tisztogatása folyt le. Több százezer embert öltek meg Pandzsábban, és ennek hatására az ország más pontjain is több boszszúhadjárat lángolt fel. Pandzsábból és a szomszédos területekrôl több mint 10 millió embernek kellett elmenekülnie, hogy megmentse életét. A függetlenség idejére az országban a muszlimok aránya 22%, míg a hinduk aránya 68% volt. Ez azt jelentette, hogy tisztán többségi kormányzás alatt a muszlimok biztonsága igen nehezen garantálható.A hindu-muszlim ellentétek rendezése közben azonban elsikkadt egy neuralgikus, ám a lélekszámbeli arányok miatt látszólag jelentéktelenebb probléma, a szikh-muszlim ellentét. 1941-re már 6 millió szikh összpontosult Pandzsábban, és bár lélekszámuk nem olyan jelentôs a többiekéhez képest, a politikai és gazdasági hatalom szinte kizárólag az ô kezükben összpontosult. Bár a függetlenség körüli idôkben több évtizedes béke honolt szikhek és muszlimok között, korábban a két közösség szinte folyamatosan harcban állt egymással. A szikhek muszlimokkal kapcsolatos félelmei még a muszlimoknak a hindu dominanciától való félelmeinél is erôsebbek voltak, ami érthetô, ha javaikra, politikai befolyásukra, vallási szabadságaikra gondolunk. Muszlim szempontból a szikhek különös veszélyt jelentettek, mivel harcos hagyományaik miatt minden szikh férfi felfegyverzettnek tekinthetô. A szi- khek számos követelése közül három különösen fontos:
1.) egy olyan politikai testület létrehozása, amelyben, ha nem is lennének többségben, legalább a muszlimok és hinduk közötti mérleg nyelvének szerepét betölthetik
2.) erôs, létszámon felüli képviseletük fenntartása a hadseregen belül, függetlenül attól, hogy melyik állam polgárai lesznek
3.) fontosabb javaslataik: egy független szikh állam terve vagy Pandzsáb olyan felosztása, hogy minden szikh indiai fennhatóság alatt maradjon. Összes javaslatukat lesöpörték az asztalról.A pandzsábi háború az ország távolabbi körzeteiben, így Delhiben is fellobbantotta az etnikumközi erôszak szikráit, a tartományban és a szomszédos területeken menekült-konvojokat és áthaladó vonatszerelvényeket támadtak meg, több százezer ember vesztette életét, és több mint 10 millió menekült cserélôdött ki India és Nyugat- Pakisztán között. A veszteségek további oka az érintett kormányok kudarca volt, amennyiben nem hoztak semmiféle értelmes döntést a Pandzsáb területén lévô menekültek védelmére. Ez annak tudható be, hogy alábecsülték a háború eszkalációjának hirtelenségét és annak méreteit. Az indiai és a pakisztáni fél pedig nem akarta legitimálni vagy bátorítani a népességmozgásokat. Menekült-táborokat nem állítottak fel, az indiai kormány pedig heteken keresztül az érintett területeken keresztül küldte át a menekülteket szállító vonatokat, ahelyett, hogy kerülôútra terelte volna ôket.Mit lehetett volna tenni? India függetlenségével kapcsolatban nem a felosztás jelentette a problémát, hanem az, hogy a felosztás nem ment elég messzire. Az elsô és legfontosabb hiányosság, hogy nem gondoskodtak egy szikh haza megteremtésének lehetôségérôl, lett légyen az független állam vagy indiai tartomány. Másodszor, Kasmír ügyét is be kellett volna vonni az általános rendezésbe, tekintet nélkül a területet birtokló maharadzsa kívánságaira. A valószínû eredmény egy Pakisztán számára kedvezôbb felosztás lett volna, mindenképpen kedvezôbb annál, mint amit háborúval elért, és el lehetett volna kerülni azt, hogy egy sebezhetô és veszélyes, nagy lélekszámú közösség a vonal rossz oldalán maradjon.
Az izraeli függetlenségi háború 6 ezer zsidó, 10 ezer arab életét követelte, és több mint egy millió embert kényszerített lakóhelye elhagyására. Körülbelül 750 ezer palesztinai arab menekült el Izraelbôl, és fél millió zsidó vándorolt be Izraelbe az arab országokból. Miként Írország és India esetében, itt sem a felosztás maga, hanem a frissen elnyert függetlenség által generált biztonsági vákuum volt a veszteségek közvetlen okozója.Csökkentette vagy növelte a felosztás az erôszakot? A szerzô válasza: sem ez, sem az, ugyanis nem volt érdemi hatása. A brit csapatok távozása Palesztinából, az egymással konkuráló zsidó és arab területi követelések és a népesség kevert területi elhelyezkedése olyan intenzív biztonsági dilemmát teremtett, hogy a polgárháború kitörését biztosra lehetett venni. A legfontosabb zsidó területeken mindenhol volt jelentôs palesztin népesség, és ami még fontosabb, ezeket a zsidó területeket színarab területek választották el egymástól. Egy olyan felosztási terv, amely nem számol jelentôs volumenû áttelepítésekkel, nyilvánvalóan nem tehetett semmit a probléma megoldásáért, és az 1947 novemberében az ENSZ által megszavazott rendezési terv sajnos éppen ilyen volt. Az ezután kitörô háború pedig, mely 1949-ben fejezôdött be, ha nem is oldotta meg teljesen, mindenképpen javított a biztonsági helyzeten azzal, hogy szinte teljesen elválasztotta egymástól a két szembenálló közösséget. Izrael egy védhetô területet biztosított magának, amely magában foglalta a nagyobb zsidó településeket és a köztük lévô térségeket. Az ott maradó 156 ezer arab szervezetlen és demoralizált volt, semmiképpen sem jelentettek fenyegetést Izrael számára. Azóta Izraelnek a szigorúan vett saját területén nem kellett szembenéznie csoportok közötti erôszakkal. A továbbiakban a két népcsoport számára a biztonsági garanciát a felek szétválasztása jelentené úgy, hogy felszámolják azokat a zsidó telepeket, amelyek a legtávolabb vannak Izraeltôl, és amelyeket nem lehet fenntartani csak az ott élô palesztinok folyamatos elnyomása árán.
Ciprus 1974-es megosztásának ellenzôi azzal érvelnek, hogy bár azóta szinte alig voltak veszteségek, a felosztás és a lakosságcsere mégis inkább rontott a helyzeten. Valójában azonban a sziget 1974 óta politikailag figyelemreméltóan stabil, 24 év alatt etnikai összecsapásokban mindössze tizenketten vesztették életüket. Ez az emberöltônyi nyugalom éles ellentétben áll az 1955 és 1974 közötti idôszak eszkalációjával. Csökkentette vagy növelte a felosztás az erôszakot? 1960 elôtt a sziget angol fennhatóság alatt állt. A népesség megoszlása kb. 80% görög és 20% török. Az 50-es években a fô ciprusi függetlenségi mozgalom, az EOKA egy speciálisan görög mozgalom volt, célja pedig a Görögországgal való egyesülés (henószisz). A török közösség, tartva a görög többség uralmától, inkább a gyarmati igazgatás fenntartását támogatta, vagy ha ez nem lehetséges, a sziget felosztását. A török etnikum ráadásul szétszórtan élt a sziget szinte egész területén, csak északon volt törékeny többségben. A következmény: 1955 és 1974 között a polgárháború négy hulláma söpört végig a szigeten. 1971-ben egy új görög ciprióta mozgalom, az EOKA B terrortámadásokat szervezett és hajtott végre a törökök ellen. 1974-ben Makariosz érseket egy véres puccs során eltávolítják a hatalomból, és több korábbi tömeggyilkosság elkövetôje, az akkori athéni junta által támogatott Nikosz Szampszon ragadja magához a hatalmat. Ebben a helyzetben a török hadsereg egységei elfoglalták a sziget 37%-át, és egy törökök ellenôrizte zónát hoztak létre annak északi részén. Szampszon hatalma összeomlott, és újra Makariosz ragadta magához a hatalmat. Az invázió során ezren vesztették életüket, ami lényegesen kevesebb, mint az a valószínûsíthetô több ezer, aki Szampszon "programja" nyomán vesztette volna életét. Kb. 200 ezer görög menekült költözött délre és 60 ezer török északra.
A szétválasztások és felosztások által képviselt kihívások
A fenti elemzések három fô tanulsággal szolgálhatnak az etnikai alapú polgárháborúk kezelése szempontjából. Elôször is pontosan meg kell határozni az etnikumközi erôszaknak és a kölcsönös biztonsági fenyegetettségnek azt a küszöbértékét, amelynek meghaladása után célszerû a felosztás és szétválasztás eszközeihez folyamodni. A küszöbértéket természetesen csak egy értékközpontú megôrzô szemlélet alapján lehet megállapítani, hisz senki sem akar tagolt és sokrétû társadalmakat feloszlatni, még ha mélyen gyökerezô problémákkal küzdenek is. Mivel nem áll rendelkezésre egy kész és kidolgozott elmélet az etnikumközi ellenségeskedésekrôl békeidôben, nem mondhatjuk meg pontosan, hogy mi lehet ez a bizonyos küszöbérték, de még ez a korlátozott tudás is hasznos lehet a követendô gyakorlat kialakítása során. Másodszor: felosztáshoz csak akkor szabad folyamodni, ha az etnikai közösségek már nagyrészt szétváltak vagy szét fognak válni, lehetôleg egy idôben. Az olyan felosztások, amelyek nem választják el egymástól az ellenséges népcsoportokat, csak növelik az erôszakot, ahogy Észak-Írországban, Kasmírban, Palesztinában és nemrég Horvátország és Bosznia esetében történt. A védhetô határvonalak szintén alapvetô fontosságúak. Az ENSZ Palesztinára vonatkozó felosztási terve, mely mindkét félnek három összeköttetés nélküli földsávot adott, csak véres polgárháborúhoz vezethetett. A fenti négy esetben az etnikumok szétválasztása csökkentette az erôszakot. A jövôre nézve is biztatóak a kilátások. Kivétel csak ott tapasztalható, ahol a területen továbbra is fennmaradtak vegyes lakosságú enklávék. Végül, a huszadik századi lakosságcserék és megosztások azt sugallják, hogy alapvetô változtatásokra van szükség az etnikai háborúk menekültjeinek kezelésében. A nemzetközi közösségnek fel kellene hagynia azzal, hogy megpróbálja megakadályozni a menekülteket abban, hogy elhagyják a veszélyes, ellenséges környezetet. Ehelyett új helyen t&ou