AKTUÁLIS

Titkos megfigyelési akció Székelyudvarhelyen

Tettenért titkosügynök

Mindig is tudtuk, hogy nemzetvédelmi szempontból a Román Hírszerzô Szolgálat étlapján ínycsiklandozóbbak vagyunk, mint román anyanyelvû polgártársaink. Azt is megszoktuk, hogy rendezvényeink nagy részén videofelvételeket készít az RHSZ, azaz a SRI, azonban nem rendelkeztünk bizonyítékokkal mindezidáig.A július 8-án lezajlott esemény ezért több: tetten értek egy titkosszolgálati akciót Székelyudvarhely központjában.Gyanús kameraledJúlius 8- án, csütörtökön zajlott a Polgármesteri Hivatalban a harmadik alkalommal megrendezett Polgári Est, melynek ez alkalommal Csoóri Sándor, a Magyarok Világszövetségének elnöke volt a vendége. A körülbelül 11 óráig visszamaradt vendég és a házigazdák távozni készültek az épületbôl, amikor egy zárt rakterû DACIA gépkocsi "szellôzônyílásán" mozgó piros fényre lettek figyelmesek. Azután lett gyanús az autó, miután az érdeklôdésre néma csend fogadta a hivatal alkalmazottait. A rendôrség értesítése után hírt kapott a helyi sajtó, éjfél körül pedig a helyszínre érkezett Csibi Gyula fôügyész is, akit Szász Jenô polgármester hívott.A fôügyész megjelenésével szinte egy idôben megjelent a helyi SRI parancsnoka, Florea ôrnagy is, valamint a szolgálat egyik tisztje (Ovidiu), aki elismerte, hogy az autó az intézmény állományában van, beült és el akart hajtani. Nem sikerült... A hivatal munkatársai, a sajtó képviselôi, valamint az idôközben odasereglett városlakók az autó rakterének felnyitását követelték, és hivatalos álláspontot, magyarázatot arra, hogy mi volt a feladata és célja a titkosszolgálat akciójának.

A ködösítések "magastechnikája"

Az elsô percekben a HR-18-ZTM rendszámú autó árván parkolt a tilosban. Azonban Florea ôrnagy többrendbeli, magabiztos semmitmondását követôen egyértelmûvé vált, hogy nincs szándékában a SRI képviselôinek komolyan venni a helyzetet, és nem hajlandóak semmit beismerni. Ekkor került sor a spontán blokádra, melyet a rendôri jelenlét, valamint a hangos szóváltások sora miatt összegyûlt 30-40 szemlélô hajtott végre. A titkosszolgálat képviselôi megpróbálták a rendôrséget bevonni a "mocskos" munkába, arra kérve ôket (szóban), hogy erôszakkal tegyék lehetôvé a tettenért autó távozását. A rendôrség azonban nem volt hajlandó teljesíteni ezt a kérést, sôt a jelenlévôk noszogatására 30.000 lejes pénzbírságot rótt ki a SRI tisztjére, tilos parkolás miatt.

Csapda

Florea parancsnok csapdába került. Miután elismerte, hogy az autó a SRI tulajdona, azt is tudomásul kellett vennie, hogy a Polgármesteri Hivatal kérését követôen Csibi Gyula fôügyész átkutatási parancsot adhat, hiszen akár bombát is rejthettek a tilosban, közvetlenül a hivatal elôtt parkoló autóba. A feladata nem volt könnyû, hiszen felettesei egyértelmûen utasították, hogy az autó rakterét kinyittatni nem lehet, azonban az ügyészség kiadhatja az átkutatási parancsot. A SRI parancsnoka nem hivatalosan kellett megerôsítse a jelenlévôk elôtt, hogy hivatalos, jóváhagyott titkosszolgálati akcióról van szó. Ha nem ezt teszi, akkor nem tagadhatja meg az autó rakterének felnyitását, hiszen csak akkor védheti ki a helyi ügyészség parancsát, ha titkosszolgálati akcióként az ügy túllépi a helyi vizsgálati hatásköröket.Nem beszélve arról, hogy valahogyan semlegesíteni kellett a spontánul összegyûlt lakosokat is, hiszen a fenyegetésnek, a szolgálati küldetésre való állandó hivatkozásnak nem volt foganata, a DACIA blokádját nem akarták feloldani.

Patthelyzet

Hajnali 3 óra körül alakult ki, mert az RHSZ helyi képviselôi nem akarták felnyitni az autó rakterét, az összegyûlt udvarhelyi polgárok pedig nem akarták feloldani a blokádot. Ekkor még úgy nézett ki, hogy reggel 6 óráig tart majd a blokád, mindaddig, amíg a fôügyész átkutatási parancsa hatályba léphet.

A névtelen Ezredes

Hajnali 4 óra körül került sor arra a telefonbeszélgetésre, melyet Orbán Árpád, a hivatal alkalmazottja és Florea ôrnagy felettese, egy ezredes folytatott. A kormányvonalon zajló beszélgetés során elhangzott, hogy hivatalos titkosszolgálati akcióról van szó, azonban errôl semmilyen hivatalos írásos dokumentumot nem tudnak, és nem is kötelesek szolgáltatni senkinek. Az Ezredes egyértelmûvé tette azt is, hogy a titkosszolgálati akció akadályozása (a küldetést végrehajtó jármû) bárminemû blokádja a szolgálatteljesítés akadályozását jelenti, és korántsem enyhe büntetésekkel járhat. Ezt az üzenetet osztotta meg Orbán Árpád az autó felnyitását követelôkkel, és ezt Florea ôrnagy is megerôsítette szóban, legkevesebb hét szem- és fültanú elôtt. Florea azt is megígérte, hogy nem indítanak eljárást a blokádban résztvevôk ellen, és a helyszínen megsemmisíti a feljelentést.Az elhangzottakat követôen, hajnali 5 órakor, a még kitartó 20 fôs csoport feloldotta a HR- 18-ZTM rendszámú autó blokádját, és útjára engedte. Az autót az egyik résztvevô motor kerékpárral követte, azonban az köddé vált valamelyik udvarral rendelkezô cégnél a Fenyéd felé vezetô útszakaszon. Az RHSZ-nek sikerült tehát a raktér felnyitása nélkül kimentenie az autót.

Emberek Ôk is

Az akció amatôrségét még maga Florea ôrnagy is elismerte, bár inkább csak gesztusokkal. A DACIA sofôri tisztét ellátó Ovidiu pedig rendkívül sértve érezte magát amiatt, hogy most ô került villanófénybe, és kénytelen (eltûrni a fotósokat, annál is inkább, mert közterületen parkolt, ha tilosban is. Florea ôrnagyból pedig aligha lesz ezredes, hiába várta a három nap múlva sorrakerülô elôléptetést. Szomorúan ejtette el ezeket a szavakat egy nyugodtabb pillanatban.A hivatalos verzióJúlius 12-én kaptuk meg a Román Hírszerzô Szolgálat hivatalos álláspontját az udvarhelyi eseményekrôl.Ahogyan sejteni lehetett, mindent tagadnak, sôt a tilosban való parkolást is. A hivatalos Közleményben csupán azt ismerik el, hogy az autó a SRI tulajdona. De nem írnak egyetlen szót sem a kameráról, amellyel filmeztek. Hogy mit keresett az autó éppen Csoóri látogatásakor a Polgármesteri Hivatal elôtt és, hogy miért volt annyira fontos mindenáron zárva tartani az autó rakterét, ha tényleg semmi úgynevezett katonai titoknak minôsülô berendezést nem tartalmazott.Az is érdekes, ahogyan a központ cserben hagyja saját beosztottját, hiszen Florea ôrnagy olyan nyilatkozatok megtételére kényszerült, melyet most hivatalosan tagad a SRI.

Bohózat

A román nyelvû médiában, az egyedüli BBC kivételével, szinte mindenütt bohózatnak tûnik a július 8-án lezajlott események tálalása. Politikai és RMDSZ ellenes felhangokkal közelítik meg az esetet, nem beszélve a felületesség magasiskolájáról tanúskodó írásokról.Pedig rendkívül egyszerûen kezelhetô lenne például a SRI részérôl, ha a professzionalizmus hiányára hivatkozva elismerné, hogy tévedett a titkos megfigyelés végrehajtásában. Mert nem hiszi senki, hogy ez az eset volt az elsô, és azt sem, hogy az utolsó. Hiszen mindannyian tudjuk, a magyarfóbiától a Román Hírszerzô Szolgálat szabadul a legnehezebben, ezért minden magyar potenciális veszélyt jelent a román nemzetbiztonságra.

Epilógus

Számomra két szempontból tanulságosak a július 8-i események. Elsôsorban azért, mert erôs polgári tudat bizonyítéka az, hogy akár polgári engedetlenséggel is, de megkövetelik jogaikat az udvarhelyiek. Másodszor pedig azért, mert az állam, vagy inkább nemzetállam, vasintézményeinek, a SRI-nek is, számolniuk kell azzal, hogy léteznek helyzetek, amikor az emberi- és az alkotmányos jogok betartását tôlük is megkövetelik. Legyen az bármilyen nemzetállam, az állampolgárok jogait tiszteletben kell tartania még akkor is, ha azok csak magyarok.

SZÔKE László

Hurrá, nyaralunk!

A hômérô higanyszála 30 fokot mutat árnyékban, a sajtó hangos a meleg okozta halálesetektôl.

Mit csinál ilyenkor a kánikulától félájult polgártárs? Ha teheti, kivesz tíz nap szabadságot, és "vizet, vizet, vagy meghalok!" csatakiáltással elindul nyaralni a tengerpartra. Persze, csak a Fekete-tenger partjára, mert neki többre nem futja. (Így is egyévi keresetébôl kuporgatta össze a nyaralásra szánt összeget.) Vonattal utazik, mert így olcsóbb. "Nyakig ér a holiday"- dudorássza útközben, és hipp-hopp, alig 12 óra alatt már meg is pillantja a táncoló tengert. A polgártárs természetesen Saturnon landol. Kicsi pénzért kicsi luxus.A vonatról leszállva kétméterenként kiadó szobát kínálnak. " "Az árból alkudni is lehet"- csippent a szemével a barna bôrû tulaj, és extrákat is ajánl. A polgártárs rövid tusakodás után úgy dönt: megengedi magának, hogy szállodába menjen. Persze, csak egycsillagos szállóról lehet szó, mert maximum ennyire futja a költségvetésbôl. A "recsepciós" kisasszony a polgártárs méltatlankodó ábrázatát látva közli, hogy "csak most, csak önnek" ennyi a szoba, mert néhány nap múlva 30-35%-kal többért hajthatja álomra a fejét a fáradt turista. A polgártárs ettôl megnyugszik. Kiszáradt torkán leküld egy korsó jéghideg sört. És ezzel kezdetét veszi a nyaralás. Az idô gyönyörû, a tenger isteni. A 26 fokos víz kárpótolja azért a bosszúságért, amit a sok apró tengeri herkentyû okoz, amelyek rátapadnak az emberre, bebújnak a fürdôruha alá is, és kíméletlenül összecsípkedik a hûsölni vágyót. Minden kapható, mi szem, szájnak ingere. Még több is. Csak a polgártárs zsebe laposodik a tervezettnél gyorsabb ütemben. Egyetlen szerencse, hogy a napfény és a tenger ingyen van. Aztán a tíz boldog nap percek alatt tovatûnik. A polgártárs felül a vonatra, és hazarobog. Néhány nap múlva már csak a gyorsan halványuló csokoládészín emlékezteti arra, hogy volt egyszer egy nyaralás. Visszaáll a megszokott kerékvágásba, és újabb 355 napig készül. Arra a bizonyos tízre.

Július 12-i árak Saturnon

kenyér: 40 dkg-os vekni 2.000 lej; tej: zacskós 5.000 lej, dobozos 8.000 lej/ liter; ásványvíz: 5.500-6.500 lej/ másfél literes borszéki; sör: 5.000 lej- 15.000 lej között; paprika: 12.000 lej; paradicsom: 7.000 lej; dinnye: 6.000 lej; barack: 10.000 lej; mititei: 3.000 lej; pizza: 17.000- 33.000 lej; tejes kukorica: 2.500-3.500 lej; egyéb élelmiszerek (felvágottak, tejtermékek, konzervek stb.) árai nagyjából megegyeznek az itthoniakkal, egyesek olcsóbbak; napernyô: 85.000 lej; egyszemélyes felfújható gumimatrac: 185.000 lej; napozógyékény: 30-35.000 lej; kiadó szoba (Mangalian): 70.000 lej; egycsillagos szállodai szoba: 110.000 lej/ személy; kétcsillagos szállodai szoba: 120.000 lej/ személy; vízibicikli: 15.000 lej fél órára; mozijegy, vidámparki belépôk: 15.000 lej; másodosztályú vonatjegy menet-jövet: 265.000 lej/személy (Székelyudvarhely-Mangalia).Júlnius 16- tól a szállodai szobák árai 30-35%-kal emelkednek. Ezzel egyidôben várhatóan az egyéb szolgáltatások ára is megnövekszik.

DEMETER Melinda

Nô az egyetemisták száma

Rendkívüli iramban szaporodik az egyetemi és fôiskolai hallgatók száma Romániában. Idén ôsszel százezres nagyságrenddel lesz több hely a felsôoktatási intézetekben, mint tavaly. Andrei Marga tanügyminiszter nyilatkozata szerint az 1996-1997-es tanévhez képest, amikor a 18-24 éves korosztály tagjainak mindössze 13 százaléka volt egyetemi polgár, jövôre ezt 33 százalékra szeretnék növelni, hogy e tekintetben is utolérhessék Nyugat-Európát. Ennek következtében az 1999-2000-es tanévben az állami felsôoktatásban a mostani 60 ezer helyett 90 ezer hely lesz - igaz, a 30 ezres többlet tandíjköteles. Ha ehhez hozzáadjuk a magánegyetemek 25 ezer diákját, az egyetemi népesség felmegy 400 ezerre - mondotta a miniszter. Arról nincs adat, hogy az egyetemisták hány százaléka magyar nemzetiségû.

Székházat nyert a Királyhágómelléki Egyházkerület

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület peres úton, jog szerint visszanyerte Nagyváradon Teleki utcai székházát. Az ingatlanban jelenleg többféle intézmény mûködik, köztük orvosi rendelôk, az RMDSZ megyei hivatala és mások. Az érdekelt felek július 7-én megbeszélést tartottak a Polgármesteri Hivatalban az épület eredeti rendeltetése s a felsorolt intézmények elhelyezése tárgyában. Egyetértésre jutottak abban, hogy a szükséges megoldásokat valamennyi fél javára és érdekének szem elôtt tartásával kell megtalálni. A Mihai Sturza polgármester egyetértésével és támogatásával történt megegyezés szerint az egyházkerület épületében mûködô intézmények számára a szükséges helyiség megtalálásáig és kiutalásáig - lehetôleg a törvényes 60 napos határidôn belül - a jelenlegi helyiségekben zavartalanul mûködhetnek.

Vele álmodtam, vele álmodtam az éjjel

Nem Karolinával. A sajtóval. Izgalmas cikkeket, jegyzeteket olvastam az újságokban. Például a romániai rablókapitalizmusról és annak kirívóbb korrupciós botrányairól a bécsi Kurrir számolt be. Az egyik honi lapban jó volt olvasni arról a megállapodásról, mely szerint a szélsô bal és a szélsô jobb nem kerülhet be ezután a parlamentbe; habzó szájú, uszító képviselôi nem nyilatkozhatnak közszolgálati médiumokban - a közgondolkodás további fertôzését elkerülendô.Az orosz repülôgépek rendreutasítása jó jel arra, hogy gyengült a nacionálkommunista diktátor, a háborús bûnös Milosevic iránti rokonszenv. Errôl jut eszembe: Udvarhelyen élô, volt cselgáncsozó nyilatkozta egyik lapnak: ha elnyeri Washington Milosevic fejére kitûzött ötmillió dollárját, megveszi a városnak a Basel Hilftôl a csereháti épületet... Még azt is olvastam álmomban, hogy rövidesen jogszabály fog születni politikusok, illetve fontos beosztású közalkalmazottak átvilágítására. A POFOSz kezdeményezésére társadalmi egyensúlyt próbálnak teremteni a közeljövôben azáltal, hogy kárrendezési törvényt szavaznak meg az 1945. március 6-a után teljes vagyonvesztést szenvedtek számára, mert a vörös terror elöljáróiból lett kapitalisták túltengése fölöttébb árt az ország normális mûködésének. Olyanokat is megpróbálnak majd közéleti szerephez juttatni, akiknek elôdei a ‘45 elôtti magánszférában játszottak kulcsszerepet, szereztek tapasztalatot, vagy legalábbis annak szellemében nevelkedtek. Azért, hogy segíthessék a napjainkban tiszta lappal induló tehetséges fiatalokat pályájukon a demokratizálódási folyamatok megvalósításában. Magyarázatát olvastam végre annak, hogy a kollektivizálásnak, a szocialista iparosításnak, a haszontalan munkahely- teremtésnek, a blokképítésnek és falurombolásnak isszuk a levét javában.Az egyik napilap azt vizsgálja, miért nem értik még ma sem a román parlamentben, hogy a mezôgazdaság talpraállításával, üzleti ággá fejlesztesével sokat javulna az élet. Kutatók azt is felmérték - írja a lap -, hogy az 50 hektár szántó és a 30 hektár erdô visszaadását a Moszkva-barát politikusok ellenzik a legjobban. Jó hír viszont az, hogy bizonyos jelek szerint az államelnöknek sikerül rövidesen kiderítenie, kik felelôsök az országfejlesztésre küldött nyugati összegek hûtlen kezeléséért az elôzô ciklusban.Jó úton halad a kisebbségi nyelvtörvény alkalmazása is. Nem csupán a közoktatásban és felsôoktatásban érvényesül az anyanyelv használata, hanem a közéletben is. Például: tekintettel arra, hogy Erdély lakosságának egynegyede magyar, Brassótól Nagyváradig, illetve Aradig a nemzetközi belföldi gyorsvonatok érkezését, indulását és útirányát magyarul is bemondják majd az állomásokon.Történelmi egyházaink vagyonának visszaszolgáltatása rövidesen megoldódik, és törvény fogja szavatolni, hogy ártalmas szekták bejegyzése ne történhessen meg. Általános és középiskolai igazgatók és szaktanárok elhatározták - írja az Új Világ c. lap — , hogy ôsztôl bevezetik az iskolákban az illemtan oktatását. Ugyanabban a lapban ígérte a városi rendôrkapitány, hogy hamarosan megélénkül a járôrözés alkonyattól hajnalhasadásig a lakosság biztonságérzetének, közhangulatának javítására.Ébredés után nem az éhes disznó álma jutott eszembe, hanem a tudós Sigmund Freud álomelméletének itt következô töredéke: az álom beilleszthetô az ébrenlét mûködésébe.

KOMORÓCZY György

Egészségügyi biztosítás

Új rendszer, új gondok

Az új biztosítási rendszer bevezetése számos gondot szült. A megyei Biztosítóház pénztárcája igencsak lapos, a családi orvosoknak is szûk keretbôl kell gazdálkodniuk. Így gyakran megtörténik, hogy nem jut kedvezményesen gyógyszerhez az, aki hónap végén betegszik meg...

Sajnos azonban más kellemetlenségek is érhetik a betegeskedôt. Kiderülhet, hogy munkaadója nem fizeti a betegbiztosítást. Ebben az esetben pedig a betegnek nagy összegeket kell lepengetnie a vizsgálatokért, kórházi ellátásért.Ambrus Zoltán, a megyei Biztosítóház elnöke elmondta, hogy az udvarhelyszéki cégek több mint kétmilliárd lejjel tartoznak a biztosítónak. Márpedig ha a cég nem fizet, alkalmazottai nem biztosítottak. Bár a betegbiztosításért minden vállalatnak fizetnie kellene, számos esetben ezt elhanyagolják. Ezáltal károsul a biztosító, hiszen, ha nincs pénz, nem tudja kellôképpen ellátni a kórházakat, orvosi rendelôket. Az igazi áldozat azonban a beteg, aki utosó pillanatban tudja meg, hogy munkaadója nem tett eleget kötelességének. Természetesen az alkalmazott beperelheti munkáltatóját, csakhogy ez hosszas folyamat....-Felelôtlenség azon cégvezetôk részérôl, akik így becsapják alkalmazottaikat. A biztosítóház tulajdonképpen eljárást indíthat a tartozó cégek ellen, néhány esetben erre sor is került. Állandóan tárgyalásokat folytatunk a tartozókkal, szeretnénk, hogy belátóbbak legyenek, és tartsák be a törvényt.

E.J.

Sikeres érettségi Udvarhelyszéken

Hargita megye az országban a negyedik legjobban szereplô volt az idei érettségin. Feltûnôen jobban fel voltak készülve a diákok, de az is lehet, hogy a tanárok voltak engedékenyebbek pontosan azért, mert az érettségi jegyeket egyre több egyetemen veszik figyelembe .Városunkban a Benedek Elek Tanítóképzô végzett a legjobb eredménnyel, 100%-kal, ezzel a megye legjobbja. A Tamási Áron Gimnázium 98, az Egészségügyi Iskolaközpont és a Palló Imre Mûvészeti Szakközépiskola 95, a Bányai János és Marin Preda iskolák 85, a Kós Károly és a korondi líceum 97, az Eötvös József Szakközépiskola és a zetelaki líceum 97 százalékos sikerrel végzett. De nézzük a környezô városok és nagyobb települések végzôseinek eredményeit. Székelykeresztúron az Orbán Balázs Liceum diákjai 98% százalékos sikert értek el. 99 diák jelentkezett a vizsgákra, 1 diák nem érte el az átmenô hatos osztályzatot. Szentegyházán 122 feliratkozott diákból 120 jelent meg az érettségin, 11-en már a szóbeli vizsgákon elestek, az írásbelin 1 diáknak nem volt szerencséje, 1 pedig nem érte el a megfelelô osztályzatot. Itt 88%-os volt a siker. Jelenleg folyik a fellebbezések kivizsgálása. Jöhetnek a felvételik...

D.T.

HÍREK RÖVIDEN

Bolyai Nyári Akadémia a Mûvészetiben

Hétfôn kezdôdik az a továbbképzô, amelyet zenetanároknak tartanak a Palló Imre Mûvészeti Szakközépiskolában. A kurzusok délelôtt 9 órától kezdôdnek hegedû, zongora, magánének, ének-zene és általános zenetanár- szakokon. A hangszeres elôadásokon a különbözô technikai megoldásokról lesz szó, míg az énekszakosok a Kodály- módszerrel ismerkedhetnek meg. A délutáni program 15.30-kor kezdôdik, kóruspróbát tartanak a résztvevôknek, és zenetörténeti elôadásokon is részt lehet venni. Az egyhetes kurzust vasárnap koncert zárja, amelyet, a hagyományokhoz híven, az idén is a Szent Miklós plébániatemplomban tartanak. A rendezvényekre minden érdeklôdôt szeretettel várnak.

H.S.

Lesz pót-kisérettségi az idén

A Közoktatási Minisztérium egy sürgôsségi kormányrendelet elôkészítésén dolgozik, hogy idén pót-kisérettségit tarthassanak. A tervezett pótvizsgára augusztus 16-18. között lehet beiratkozni, természetesen csak abban az esetben, ha megszületik a kormányrendelet. A vizsgát augusztus 23 és 26-ika között tartják, 23-án román nyelv és irodalomból, 24-én anyanyelvbôl, 25-én matematikából, 26-án pedig a románok történelmébôl és Románia földrajzából. Az eredmények kifüggesztésének tervezett idôpontja augusztus 27-e. A líceumokban, szakközép- és szakiskolákban üresen maradt helyekre 30-31-én osztják be a tanulókat. A pót-kisérettségire jelentkezôknek vizsgadíjat kell fizetniük.

Önkormányzati ülés

Rendes havi ülését tartja a városi önkormányzat július 15-én, csütörtökön délelôtt 10 órától. A 13 napirendi pont között szerepel a helyi és a megyei önkormányzat közötti szerzôdéstervezet megvitatása, amelynek értelmében a városi tanács vállalja a területérôl származó, gyermekotthonokban nevelkedô kiskorúak eltartását. A csütörtöki ülés napirendjén szerepel továbbá a Cekend bejárati garzonlakások eladásának jóváhagyása, autóbuszmegálló létrehozása a Bethlen utcában, határozattervezet megvitatása bizonyos Kuvar negyedi területek bérbeadásáról egy napközi otthon létrehozásának céljából .

Útjavítási munkálatok

Zajlanak az útjavítási munkálatok a város különbözô pontjain, a munkálatokat a brassói székhelyû Conas cég székelyudvarhelyi kirendeltsége végzi. Szász Jenô polgármester elmondta, idén a Polgármesteri Hivatal 6 milliárd lejt szeretne elkülöníteni a Basescu-alapból az utak javítására, karbantartására és modernizálására. A tervek szerint 2 milliárd lejt fordítanak útjavításra, további 2 milliárd lej beruházást jelent a Horea utca újjáépítése, a megmaradt összegbôl a téli karbantartási munkálatokat fogják fedezni. Nyári nyelvtáborok

A Heltai Alapítvány nyári táborokat szervez gyerekek és fiatalok számára. Angol és német nyelvtáborba várják az érdeklôdôket Bálványosváraljára, Magyarvalkóra, Kolozsvárra és Torockóra. Érdeklôdni naponta 9 és 17 óra között az alapítvány székhelyén, Kolozsváron, a Mikó utca 9 szám alatt lehet.

Agyagszobor-kiállítás

Orbán Judit agyagszobrász kiállítására kerül sor a Haáz Rezsô Múzeumban. A megnyitót július 16-án 6 órától tartják. " A szobrokat a szomorúságom agyagából emelem ki. Gyermekkoromban megértem a fájdalmat, nagy bánat telepedett ránk, családunkra. Édesapámat Szibériába vitték, ott halt meg. Anyám, nagyapámék bánata örökre belém költözött. Azért nem is tudok vidám figurákat készíteni" — vall munkáiról a szobrászmûvész.

Új oktatási rendszer

Kötelezô lesz a kilencedik osztály is, így az általános oktatás idôszaka nyolc évrôl kilencre nô, a líceumié pedig négyrôl háromra csökken. A tervek szerint az elsô diákok, akikre már érvényes az új oktatási rendszer, az ôsszel ötödik osztályba iratkozók lesznek. Annak gondolata is felmerült már, hogy az ôsszel ötödikbe és hatodikba iratkozókra egyaránt érvényes legyen az új oktatási rendszer.

Burgonyavész

A csapadékos idôjárás miatt idén ismét felütötte fejét a burgonyavész. Szôcs József, a megyeközpont növényvédelmi felügyelôségének igazgatója elmondta, hogy a július elején megjelent vész megyénk burgonyatermô földjeinek nagy részét megfertôzte. Körülbelül 4000 hektár vált enyhén fertôzötté, további 2000 hektár erôsen fertôzött, itt nagy károkkal kell számolniuk a termelôknek. Az igazgató elmondta, fontos a permetezéssel való megelôzés, mert a fertôzés után már nehéz megállítani a burgonyavész terjedését.

TÖRVÉNYSAROK

Földek, ingatlanok

Sok olvasó tesz fel olyan jellegû kérdést, hogy bizonyos területeken milyen szabályozások várhatóak a közeljövôben. Fôként a földtörvény és az államosított ingatlanok érdeklik ôket. Hangzottak el olyan kérdések is, hogy miként lehet kormányrendelettel törvényt módosítani .A törvényalkotás Romániában kizárólag a parlament jogköre, ebbôl egyértelmûen következik, hogy hazánkban törvényalkotói jogkörrel a parlament rendelkezik. Viszont tudnunk kell azt, hogy a törvényben elôírtak szerint bizonyos esetekben mások, erre jogosultak is hozhatnak törvényt (pl. Románia elnöke).Arra vonatkozóan, hogy a jövôben milyen törvényeket fogadnak el csak a törvényalkotói kezdeményezésekbôl lehet következtetni, pontosan kiindulva az imént említettekbôl.Erre vonatkozóan egyértelmûen ki lehet jelenteni, hogy módosulni fog a földtörvény, valamint az államosított ingatlanokra vonatkozó törvény, ui. ezekben a kérdésekben jelen pillanatban a kormánykoalícióban egyeztetések folynak. Ezekre a törvényekre vonatkozóan sincs jelen pillanatig egységes álláspont, nem lehet még tudni, hogy mekkora területet adjanak vissza, és nem tisztázott a visszaadandó erdôk nagysága sem.Az államosított ingatlanok esetén is vannak vitás kérdések, ui. 1949-tôl 1989-ig számos jogcím illetve jogcím nélkül vettek el ingatlanokat, és ezek visszajuttatása jogos tulajdonosaiknak nagyon nehézkesen és fôként nagyon lassan történik.Az érvényben lévô jogszabály szerint egyelôre kizárólag a lakásrendeltetésû ingatlanok esetén lehet szó visszajuttatásról, illetve kártérítésrôl. Viszont számos olyan ingatlan van, amelynek nem lakás a rendeltetése, ezeket pillanatnyilag nem lehet visszaszolgáltatni, és kárrendezésre sincs lehetôség . Remélhetôleg hamarosan olyan jogszabály születik, amely minderrôl rendelkezik.Ehhez a témakörhöz kapcsolódik a tény, hogy pl. 1949-ben elvesztnek ingatlanokat olyan törvénnyel, amelyet a jelen pillanatban érvényes törvényes rendelkezés nem minôsít jogcímnek, és az évtizedek folyamán az ingatlan óriásit veszített értékébôl. Nos, mi történik ebben az esetben? A jogos tulajdonos milyen mértékû kárpótlásban részesülhet, ha egyáltalán erre van lehetôség? Erre vonatkozóan a jelenlegi törvény értelmében a kérelmezônek hosszú és göröngyös utat kell megtennie.Elôször is meg kell állapíttatnia egy polgári bírósággal az elvétel tényét, annak jogtalanságát, és vissza kell követelnie az államtól ingatlanját. Két megoldás létezik abban az esetben, ha kérelmét elfogadják: vagy visszaadják természetben, vagy kártalanítják. Más kérdés az, hogy milyen mértékû a kárpótlás.Az elôször megfogalmazott kérdések között az is szerepelt, hogy miként lehetséges kormányhatározattal törvénymódosítás.Bizonyos idôszakokra a parlament felhatalmazza a kormányt, hogy törvényt alkosson. Más esetekben, amikor a kormány kormányerejû rendeletet fogad el, azzal a törvény módosul, minden esetben a kormányrendeletet jóvá kell hagynia a parlamentnek, nos, ilyen módon lehetséges a fenti módosítás.

Nagy Zoltán, ügyvéd

VIDÉK

Ivó mostoha megélhetése

Múlt heti lapszámunkból Márton Sándor elbeszélése alapján, tudomást szerezhettünk arról, hogy Ivó mostoha körülményei között élô emberek csak hajnaltól késô estig tartó megfeszített munkájuknak köszönhetik megélhetésüket. Az állandó megpróbáltatások, a természeti csapásoktól (vihar, jégesô) való rettegés megedzette az Ivó-völgyében lakó embereket. Igaz, hogy külsôleg keménynek látszanak, de lélekben jó és segítôkész embereknek ismertem meg az ott lakókat.Szívesen maguk közé fogadták a hétvégi házukhoz kijáró városiakat. Szívesen kiszolgálják ôket tejjel, tojással, s egyben a kisházak felülvigyázását is vállalják. A már régebb kijáró városiak és helybeliek között ôszinte, szomszédias barátságok alakultak ki.Keresztény hitükhöz való ragaszkodásukat fejezi ki az is, hogy nehéz életkörülményeik ellenére, egyházukról nem feledkeztek meg. 1984-ben felépült templomuk mellé közadakozásból tornyot is építettek, mert "a templom torony nélkül nem igazi templom"- mondta egy idôs ivói bácsi. Igaz, hogy a templom búcsúünnepére (Sarlós Boldogaszszony, július 2.) pénzhiány miatt nem tudták befejezni, de - amint Mátyás Gábor, plébános elmondta - remélik, hogy ôszire felszentelhetik az új tornyot.

Kolping-tábor

A hargitai kitérô felé haladó kirándulót az autóbusz-megálló közelében egy Kolping Tábor feliratú emeletes ház fogadja. A ház mögött, a patak jobb oldalán, ahol néhány évvel ezelôtt még bozótos és szeméttelep volt, ma gyönyörûen kialakított kisebb-nagyobb házakkal körülvett parkszerû térség van.Mátyás Gábor zeteváraljai plébános kezdeményezésére, valamint Ft. Harai Pál medgyesi esperes és testvére, Harai János segesvári fôesperes áldozatos munkája révén itt találtak otthonra az erdélyi Kolping-családok. Itt tartják összejöveteleiket, lelkigyakorlataikat. De nemcsak ôk, hanem más, keresztény szellemû csoportok is igénybe veszik a tábort. Július elsô hetében a Magyar Biblia Társulat tartott négynapos találkozót, amelyet a Pax Romana-sok rendezvénye követett.A tábor kiépítéséhez a külföldi támogatás mellett a helybeliek és az egyházmegyei Kolping-családok is derekasan hozzájárultak kétkezi munkájukkal. Ugyanakkor néhány helybeli lakos munkalehetôséget is talált az új létesítmény keretében.Az elképzelésbôl valósággá vált Kolping-tábor ünnepélyes felavatására augusztus 12-én kerül sor. Az Ivó-völgye nemzetközi találkozónak lesz a színhelye. Eljönnek mindazok az európai szervezetek és magánszemélyek, akik anyagi támogatásukkal hozzájárultak a lelkes papok elképzelésének megvalósításához.Az ivói templom búcsúünnepén örömmel jelentette be a plébános ezt a nagy eseményt, amelyre minden ivói büszke lehet.

Zetelaka jó talajnak bizonyult a Kolping eszmékhez

"Az a közösség, amely vallását feladja, ezzel mintegy elkerülhetetlenül saját halálos ítéletét írja alá. Ezért kedves keresztény testvérem, bárki légy is a földön, állj meg szélesre taposott életutadon, s gondolj küldetésedre! Nézz elôre, és nézz vissza is! Szemléld magadat, honnan jöttél, mi vagy te most, mivé akarsz lenni! (Adolph Kolping)

Adolph Kolping 1813 -ban született a németországi Kerpenben. Szülei iparosemberek lévén, ô is az ipart választotta, cipészmesterséget tanult. Inasévei alatt lehetôsége nyílt az iparos legények nehéz és háttérbe szorított életkörülményeinek megismerésére. A németországi elit réteg sem szellemi, sem társadalmi életükkel nem törôdött. Így fogalmazódott meg Kolping lelkében az a gondolat, hogy elhagyva korábbi mesterségét, papi pályára lép, és az iparos legények nevelésének szenteli életét. Szándékát tett követte, elvégezte a teológiát, és pappá szentelése után, 1846-ban megalapította az elsô Legényegyletet, ahol a kétkezi munkából megélni akaró fiatalok otthonra találtak. Szellemi és lelki nevelésükrôl komolyan gondoskodott, megerôsítette bennük a közösségi erô összefogó eszméjét. Kolping mozgalma nagyon hamar elterjedt Európában, így jutott el a magyarok által lakott területekre is. Erdélyben a század elején honosodtak meg Kolping eszméi. Eredményes munkájuknak az 1948-ban kialakult politikai helyzet vetett véget.A ‘89-es változások után újra alakult a Kolping- családok megszervezése. Az ország területén ma már nagyon sok vidéken találkozunk ezekkel a segítôkész és közösségi szellemet ápoló családokkal.Mai lapszámunkban a zetelaki Kolping-család tevékenységét szeretnénk bemutatni.Incze Benjamin plébános buzgólkodására 1991-ben megindult a szervezkedés. Egy évre rá, 1992 októberében, dr. Jakubinyi György érsek jelenlétében, zászlószenteléssel egybekötve hivatalosan is megalakult a falu "Kolping-családok" egyesülete. Jelenleg 37 családból áll a szervezet, ezek a keresztény eszmék gyakorlati megélésében mutatnak példát a faluközösségnek. Testvéri kapcsolatban állnak a budapesti Városmajori Kolping- családdal, a Pécsi Bazilika és az érsek-vadasdi Kolping-családokkal. A plébános elmondása szerint ezek a kapcsolatok nem merülnek ki a közös látogatásokban vagy kirándulásokban, hanem a családok személyes kapcsolattartása a lényeg... Arra is van példa, hogy egy érsek-vadasdi családban esküvô volt, s a szakácsnô szerepét egy zetelaki család aszszonya vállalta. A családok gyerekei is nagyon jó kapcsolatban állnak egymással. Felváltva mennek egymáshoz, s munkát vállalva - gyümölcsszedés - pénzkereseti lehetôség is nyílik számukra.

*Itthon, a faluban is szívesen segítenek a plébániai munkában, valamint a szegényebb, rászoruló családokon, fôleg a magukra maradt beteg és idôs embereken.Legutóbb, 1997-ben, a külföldi támogatás mellett, a falu közös erôbôl a plébánia udvarára Kolping házat épített. Aki nem tudott pénzadománnyal hozzájárulni az építkezéshez, az kaláka formájában segített a ma már multifunkcionális célt szolgáló épület létrehozásában.Az impozáns épület ma helyet ad a fiataloknak, itt összegyûlhetnek, és a családok is meghitt körülmények között találkozhatnak és beszélhetik meg ügyes-bajos dolgaikat. A szervezet könyvtárral is rendelkezik, ahonnan bárki kölcsönözhet olvasnivalót. Papi lelkigyakorlatoknak is otthont biztosít a templom szomszédságában álló, a zetelakiak áldozatkészségérôl tanúskodó Kolping-ház.Legutóbb a csíksomlyói búcsúra is a magyarországi testvér családokkal együtt indult a zeteleki keresztalja a Szûzanya kegytemplomához.A faluban élô közösséget alkot a 97 tagból álló SERA-klub. Junipero Sera délamerikai miszszionárius volt, aki meglapította a ma is élô egyháztartományokat. Az amerikai Fehér Házban a politikusok között az egyedüli egyházi személy, akinek életnagyságú szobra ki van állítva.Az ô nevérôl elnevezett klub 1932-ben alakult. Zetelakán 1994-ben honosodott meg a plébános kezdeményezésére. Célkitûzésük a papi hivatásért és a papokért való áldozatos imádság és segítô munka. Különösen az idôs papok segítségét, anyagi támogatását vállalták.Íme egy közösség a sok közül, amelyben komolyan veszik keresztényi küldetésüket, és valóban magukévá tették a múlt századi iparosból lett német pap eszméit, hogy csak a kereszténység képes a békés, egyetértô társadalmi élet létrehozásához.

DERZSY András

GAZDASÁG

Mégis kamatot számolnak

A székelyudvarhelyi Pénzügyi Igazgatóságnál június 15-tel kezdôdôen kb. egy hétig nagy volt a tolongás az épületadók kifizetésénél. Jelenleg a város lakosságának kb. 10%-a nem törlesztette ezt a fajta adónemet.Hiába ringatják azonban magukat abban, hogy eltérôen a határidôt követô pár naptól nem kell kamatot fizetniük.Március 15- tôl ugyanis május 7-ig napi 0,25%-ot, május 7-tôl pedig 0,3% napi kamatot számolnak. Ez 600 ezer lejnél jelenleg kb. 130 ezer lej plusz kiadást jelent.Dombi Dezsô, a Pénzügyi Igazgatóság vezetôje úgy látta jónak, hogy bôvebben kifejtse az érvényben lévô törvények lényegét. — A 27/1994-es Törvény Romániában új alapokra helyezte az összes helyi adókat és illetékeket. Ennek évenkénti módosítása vagy sürgôsségi rendelet vagy kormányhatározat révén valósult meg, melyek az évi mennyiséget vagy a tanácsok hatáskörébe helyezték, vagy egyenesen megállapították az új illetékeket és adókat. Az adózási rendszer leglényegesebb elôírása az adófizetô állampolgárra nézve, hogy bármilyen módosítás következik be az adóállagba, köteles azt 30 napon belül bejelenteni az illetékes szervnek, a székelyudvarhelyi állampolgár esetében a helyi Pénzügyi Igazgatósághoz, mely — nem gyôzôm hangsúlyozni —, független a Polgármesteri Hivataltól, különálló intézmény.Tavaly december 30-án jelent meg az erre az évre szóló módosítás, mellyel elkezdôdött a helyhatósági alárendeltségi adózás. A 62-es kormányhatározat — errôl van szó — tehát egy mélyebb változtatást jelent. Ezért az adózás elhúzódását vonta maga után. Március 13-án megjelent a 62-es Törvényt módosító 15-ös Kormányhatározat, mely az utolsó az ez évi adózást módosító sorozatból. A határozat a helyi tanácsok hatáskörébe osztotta az épületadó kulcsának a meghatározását, valamint a reklámtevékenységgel foglalkozó cégek illetékeit. A tanács a megjelenéstôl számított 15 napon belül kellett volna határozatot hozzon a két adónemre. Mégpedig, hogy a fizikai személyeknél csökkenti avagy növeli az épületadót, a reklámtevékenységgel foglalkozó cégek adóit pedig 1-3% között kellett meghatároznia. Székelyudvarhelyen április 15-én ezekkel kapcsolatosan megszületett a határozat, ám még két hét kellett ahhoz, hogy a prefektus jóváhagyja.

— Mikor kezdték el tehát az épületadók kiszámítását?— Gyakorlatilag május elsejével. Amikor 4-5 utcában elvégeztük a számítást, a díjakat közzétettük a médiában, utoljára a Digital 3 Televízió Képújságjában. Június 15-re, a félévi adók kifizetésének határidejére mindössze a város épületeinek 12%-ára nem sikerült kiszámítani az adókat. Ezzel szemben a lakosok 43-45%-a nem tett eddig a dátumig eleget adótörlesztési kötelezettségének. Annyira megszerveztük azonban a munkát — számítógépen volt minden adat — , hogy ha valaki a még ki nem számított adót szerette volna kifizetni, kétperces ügyintézéssel le tudta bonyolítani a dolgot, a sorban álláson kívül. Ha a havi átlag bevételünk ugyanis az elsô öt hónapra ennél az adónemnél 600 millió lej volt, akkor június 15 elôtt közvetlen és utána pár napig napi 500 milliót vettünk be. Ugyanazzal a személyzettel, hiszen ôk ismerték az ügyvitelt, ami felelôsséggel jár.

— Mikor egy bukaresti idôs ember sorban állás közben szívinfarktust kapott és meghalt, Traian Remes pénzügyminiszter kijelentette, hogy el fogja törülni a kamatot...

— Szorult helyzetében valóban ezt jelentette ki a miniszter, és ezelôtt egy héttel azt is mondta, hogy a Kormány elé fogja terjeszteni a javaslatot. Múlt csütörtökön este azonban a Pro TV-ben kerek perec megcáfolta, mondván, hogy ez nem fog megtörténni, tekintettel az ország pénzügyi helyzetére. El kell mondanom viszont a kamatokkal kapcsolatosan egy fontos dolgot. A rendelkezések úgy szóltak, hogy aki június 15-ig kifizeti az épületadót az egész évre, az 5% kedvezményben részesül. Mi ebbôl arra következtettünk, hogy aki a határidôig kifizeti a félévi adót, annak nem kell kamatot fizetnie. Június 16-án a számítógépek azonban kidobtak egy eléggé nagy kamatot. Tudni kell azt, hogy létezik egy országos adóprogram, a számítógépek eszerint dolgoznak. Mikor fellebbeztünk, az volt a felelet, hogy olvassuk el figyelmesebben a törvényt. Szóval Romániában az illetékeket és adókat negyedévente kellene törleszteni. Az elsô részlet határideje március 15. Ettôl fogva már kamatot számolnak. Aki tehát június 15-ig kifizette az évi adót, valóban élvezte az 5%-os kedvezményt, aki a fél évit, az nem fizetett kamatot, attól kezdve viszont számoljuk az elôbb említett százalékokat.— Változások várhatóak a Pénzügyi Igazgatóság szervezésében. Melyek ezek?— Mindenféle helyi adóbehajtás, az új rendelkezések szerint, a Polgármesteri Hivatalra tartozna. A hivatal ezt a tevékenységet át is akarta venni a fél éves zárások után. A feltételei erre, véleményem szerint, megvannak. Még sem került sor a végleges egyeztetésekre. December 31-ig viszont mindenképpen meg fog történni. Így viszont azokat az adókat, amelyeket tanácsülésen szavaztak meg (városszépítési-, tûzvédelmi adó) —, s amelyek miatt annak idején tiltakoztam —, nem tudjuk behajtani, hiszen nincs személyzeti keretünk. Csorbul tehát a költségvetési alap, amivel a tanács számolt a költségvetés megtervezésekor.

BÁLINT Rozália

Kúriát háromszázezerért

Homoródszentpál felé tartok, szorgalmasan integetek a város végén. Egyszer csak megáll egy autó... Három horgászbot van benne - na, gondolom, ez biztosan Szentpál felé tart, horgászni készül. Ám a sofôr felvilágosít, hogy horgászembernek szerencsét kívánni, vagy a pecást Szentpálra küldeni egyaránt udvariatlanság.

Halat a hatalomnak

A szentpáli halastavak az állami gazdaság tulajdonában vannak. "Látszik is, hogy az államé" — mondják sokan —, hiszen napról napra kevesebben látogatnak oda. Napi harmincezerbe kerül a pecázás Szentpálon - hal pedig fôleg "a procisoknak" jut - ôszszel, amikor lehalásszák a tavat. A falubeliek morgolódnak is eleget, " most is a fejeseké a nagyhal"— mondják.— A reflex a múlt rendszer hagyatéka — meséli a gazdaság igazgatója, Gál Ernô —, mikor elkezdôdik az ôszi halászat, folyton csörögnek a telefonok, olyankor Csíktól Szentgyörgyig mindenki barát. Különbözô hivatalok, hatóságok emberei látogatnak meg, és nem mennek el egy-egy kis halkóstoló nélkül.

Mendemonda, szóbeszéd

A halastavak sorsa foglalkoztatja a közvéleményt, a falubelieket is. Kerekes Péter, a község polgármestere azt tartja, hogy a tavak egyetlen "reménysége", hogy községi tulajdonba kerüljenek. A falubeliek pedig történeteket mesélgetnek arról, hogy a halastavakra az ortodox egyház vetett szemet.Ezzel kapcsolatban Bunta Levente széki RMDSZ-alelnök, az Állami Vagyonügynökség szentpáli képviselôje elmondta, hogy a terjengô szóbeszédnek mindössze annyi az alapja, hogy a szentpáli gazdaság kétszázmilliós hitelt vett fel a Felekezeti Banktól. A felvett összegre garancia van, így szó sincs végrehajtásról.Bunta Levente azt is kifejtette, hogy helyénvalónak találja Kerekes Péter polgármester elképzelését, de nem valószínû, hogy az önkormányzat jobban el tudná látni a gazdaság menedzselésével kapcsolatos feladatokat, mint a jelenlegi vezetôség. Ugyanakkor hozzátette, hogy az együttmûködés megvalósítható, amennyiben bárkinek konkrét elképzelése van a gazdaság mûködtetésérôl, az jelentkezhet majd a versenyvizsgán, amelyet a nyár folyamán kiírnak a gazdaság vezetésére.Gál Ernô, a gazdaság igazgatója elmondta, hogy mindaddig, amíg állami támogatás nincs, nem vártható fellendülés. Egyelôre csupán az valószínû, hogy közeljövôben privatizálják a gazdaságot. De még nem tudni, miként...Addig is tovább terjednek mendemondák egy volt szekustisztrôl, aki hosszú távra szeretné bérelni a halastavakat, egy bizonyos Dorobatiu úrról, aki szôröstôl-bôröstôl magáénak akarja a gazdaságot. Gyôztes nincs egyelôre, de vesztesek a falubeliek. Hiszen az ô földjeikrôl döntenek mások.

Omladozó múlt

Az állami gazdaság központja a Brassó felé vezetô út mentén van. Ésfalvának nevezték ezt a helyet hajdanán. Mint megtudtam, az elnevezés egy rövidítés csupán: Szentpál ÉS Szentpéter között van ez a hely. Ott, ahol valaha a Korniss kastély állt, ahol rövid idôre megtelepedett a Bethlen család, ahol a szárhegyi Lázárgrófok elôdei is megfordultak. Most azonban lehangoló kép fogadja az arra járót: az udvaron üres istállók, szerteszét pedig rozsdaette gépek. Legmegrendítôbb talán mégis a bejárattal szemben omladozó Gyarmathy- kúria. Gyarmathy Gizella 1949-ig lakta az épületet, aztán következett az államosítás — a Gyarmathy család számára keserû idôszak, kényszerlakhely. Az épületet pedig hol raktárnak, hol barakknak használták ezután. A tulajdonosok pedig mindezidáig nem kaptak kárpótlást az épületért, amelyet a családi legenda szerint a Korniss-kastély romjaira húztak fel.— Nem is kárpótolhat minket senki mindazért, ami velünk történt — tartja Gyarmathy Gizella- de szomorú vagyok, hogy tönkremegy a ház, ahol éltem, ahol gyermekeimet neveltem. És az is bántó, hogy azok, akik az elmúlt ötven évben jogtalanul birtokolták, most semmibe vesznek...***Egy száz évvel ezelôtti kalendárium is említi az Ésfalvát. Dr. Gyarmathy Dezsô ügyvéd, aljegyzô akkoriban hazaköltözött, és "felvirágoztatta az ezerholdas gazdaságot."Száz év eltelt, már nem virágzik a hajdani Ésfalva. A közeljövôben pedig tanúja sem lesz a több százéves virágzásnak - az omladozó kúriát lebontják. Leírják a leltárról, nem létezik többé. Nem nagy kár érte - mondhatják, akik csak leltári tárgyként ismerik. Hiszen alig háromszázezer lejre értékelte az illetékes bizottság.

EHRENKRANCZ Judit

SPORT

Asztaliteniszezôink új bôrben

Ezután dôl el, hogy a ruha teszi-e az embert

Hétfôn reggel a Sétatéri Stadionnál levô asztalitenisz-terem levegôjében nem csak a megszokott, edzôtermekre jellemzô szag érzôdött, ugyanis a Sportiskola A-osztályos pingpongcsapata Nagy Ferenc edzôvel együtt türelmetlenül várta Fejér Andrist.

Azt a Fejér Andrist, akit nem kell bemutatni az udvarhelyi sportszeretô közönségnek, hisz egykori — és Németországban még aktív — udvarhelyi asztaliteniszezôrôl van szó, aki egykor városunknak egyik legtöbb érmet és dicsôséget szerzô sportolója volt. Nos, György Szilárdék nem várták hiába, ugyanis Andris nagy táskákkal érkezett."Megpróbáltam betartani ígéretemet, miszerint az egész csapatnak szerzek teljes felszerelést, és ez sikerült is, ami nem kis dolog, hisz Németországban is csak a Bundesliga elsô osztályában adnak ilyen felszerelést. Azonkívül sikerült György Szilárdnak is egy egyéni szerzôdést szereznem egy nyugatnémet asztalitenisz céggel, amely két évre szól. Ez azt jelenti, hogy a két év alatt minden felszerelést megkap, amit csak igényel, plusz még a külföldi versenyeken és az Európa Bajnokságon, ha érmeket szerez, akkor kap prémiumot is. (...) Hetente-kéthetente beszélek telefonon Nagy Ferenc edzô úrral, mindig érdeklôdöm az eredményekrôl, és örültem is nagyon, hogy sikerült bent maradni az A-osztályban azonkívül, hogy Szilárd kitûnô eredményeket ért el az utóbbi idôben. Nagyon sajnálom, hogy nem sikerült kijutnia az idei EB-re, mivel épp akkor volt egy operációja, de nagyon remélem, hogy jövôben újra ott lesz a válogatottal".Tehát Fejér Andris jóvoltából az udvarhelyi Sportiskola asztaliteniszezô csapata ezután Andro márkájú szerelésben játszik, amivel nem nagyon büszkélkedhetnek a többi A-osztályos csapatok. A melegítôk, pólók, rövidnadrágok, törülközôkön kívül még kiváló, Adidas márkájú cipôket is kaptak, amiben aztán büszkén pózoltak is a fényképezôgép elôtt. De György Szilárd a tôle megszokott szerénységgel nyilatkozott, és emlékeztetett arra, hogy nem a ruha teszi az embert: "Természetesen, nagyon örülök ennek a kiváló felszerelésnek, és rögtön szeretném is megköszönni Nagy Ferenc edzônknek és Fejér Andrisnak, hogy ilyen támogatásban részesítették csapatunkat és engem. (...) Nem a ruha teszi az embert, de ilyen felszerelésben csak jobban érzem magam, és remélem, hogy jövôben újból sikerül kijutnom az EB-re, ahonnan jó eredményekkel térhetek haza". Nagy Ferenc edzôt is szerettem volna megszólaltatni, hisz a legjobban ô tudott volna rámutatni az új, valamint a régi, kopott felszerelés közti különbségre, de ahogy tôle is megszokhattuk, visszautasította kérésemet. Inkább György Istvánt szerette volna "reflektorfénybe" állítani, hogy ô addig a háttérben nyugodtan lecserélhesse viharvert melegítôjét az újra.György Szilárd, György István, Mózes Gyula, valamint az utánpótlásnak számító Orbán Attila és László Levente életében nagy nap volt június 12-e, és annak ellenére, hogy már rászolgáltak erre az Andro szerelésre, most rajtuk a sor, hogy bebizonyítsák: a ruha is teszi az embert.

Coulthard-gyôzelem 14 hónap után

Schumacher öt évvel ezelôtt a lehetô legközelebbrôl látta Senna halálos balesetét, és most szinte bele is kóstolt, a különbséget csupán a két sor gumi, valamint a kb. 40 méternyi homoksáv – na és persze a diagnózis – jelentette.

Vasárnap rendezték az idei nyolcadik Forma 1-es futamot, ami az elôzmények szerint azért kellett volna emlékezetes maradjon, mert az egykori világbajnok Damon Hill bejelentette: ez lesz az utolsó futama. Ennek hallatán Eddie Jordan csapatfônök aláíratott a brit pilótával egy nyilatkozatot, amelyben az állt, hogy Hill a saját felelôsségére fog versenyezni. Ugyanis többen is attól tartottak, hogy a szép búcsú reményében az öngyilkosságig fogja nyomni a gázt. De ez nem következett be, viszont ütköztek mások. Pl. négy katona, akik a nagyokat próbálták utánozni vasárnap hajnalban, amikor egy kanyarban a nagy sebesség következtében felborult az autó, és egyik utasa a helyszínen belehalt sérüléseibe. A hivatalos verseny sem kezdôdött jobban, az élboly esztelen motorbôgetéssel startolt, a második helyrôl induló Schumacher mellett elôbb Coulthard húzott el, majd Irvine is, annak ellenére, hogy ferraris szerzôdése erre nem jogosítja fel. A startnál leragadt Villeneuve a kilencedik helyen, ezért leintették a versenyt, de Schumacher csak arra figyelt, hogy csapattársa elôtt vegye a kanyart, azonban a Ferrari nem engedelmeskedett neki, ezért a fékezéstôl füstölgô gumikkal nyílegyenesen a szemközti, háromsoros védô gumival ellátott betonfalba ütközött 200 km/óra feletti sebességgel. A német pilóta rögtön megpróbált kiszállni a pályamunkások segítségével, de a szétroncsolódott autó nem engedte, a mentôsök is csak hosszú percek elteltével tudták kiemelni. Az orvosok a jobb lábában sípcsont- és szálkapocs-csont törést állapítottak meg, és a többiek be sem fejezték a versenyt, ô már egy ortopéd mûtôasztalán feküdt. 43 perc elteltével újból újraindították a versenyt. Ekkor a gondolatban máshol járható Ralf Schumacher okozott meglepetést, elkerülvén mindkét Jordan autót. Az élen Hakkinennek nem volt ellenfele, de késôbb akadt, mégpedig saját szerelôi, ugyanis több mint 9 másodperces kerékcseréjével nem nagyon büszkélkedhetnek a McLaren emberei, hát még az elvégzett munkával, ugyanis egy ôr után újból a box utcába gurult a világbajnok, egy 27 másodperces tökölôdésre, a 11. helyre tért vissza, de két kör megtétele után elhagyta a bal hátsó kerekét. Egy McLaren kaliberû istállónál bármikor kell legyen egy pótkerék, így a 18. helyre újból visszatérhetett, de a 36. körben a csapatfônök mégis a garázsba rendelte úgy gondolván, hogy veszélyes így kocsikázni. Akkor már Coulthard és Irvine is túl volt az elsô kerékcserén, és két tizedmásodperc döntött a McLaren pilóta javára, Irvine hiába gyötörte hátulról a skót pilótát, az ellenállt neki, sôt a második boksz utca kalandból is ô került ki gyôztesként. Így közel két másodperces elônnyel ért célba. A két Jordan járgány a 4-5. helyen futott be, azok után, hogy Frentzen és Hill is egy-egy kör idejéig vezette a mezônyt. Utóbbi, úgy tûnik, hogy meggondolta magát, és mégsem vonul vissza - egyelôre.Két hét múlva Ausztriában gyûl össze az autós gyorsasági világbajnokság nagy cirkusza, amit a németországi nagy díj követ.A Hungaroringen augusztus 15-én lesz a találka, és a szervezôk máris a csôdtôl félnek, ugyanis Schumacher minimum hat hét múlva térhet vissza, vagyis Mogyoródon még nem versenyzik. Pedig a nézôk kb. 90%-a érte jött volna Németországból és Olaszországból.

Az 50. Silverstone-i Brit Nagydíj rajtsorrendje és végeredménye:

1. Hakkinen 1. David Coulthard 1:32:312. M. Schumacher 2. Eddie Irvine -2 mp3. Coulthard 3. Ralf Schumacher -28 mp4. Irvine 4. H.H. Frentzen -28 mp5. Frentzen 5. Daemon Hill -39 mp6. Hill 6. Pedro Diniz -54 mp

Az összetett VB pontversenyek állása:

Pilóták: Konstrüktôrök:1. Mika Hakkinen 40p 1. Ferrari 64p2. Michael Schumacher 32p 2. McLaren 62p2. Eddie Irvine 32p 3. Jordan 31p4. Heinz Harold Frentzen 26p5. David Coulthard 22p6. Ralf Schumacher 19p

az oldalt összeállította,

LUKÁCS Zsolt

KULTÚRA

"Kapuk, házak ugráltak a szemem elôtt"

Június végén, július elején mintha egyszerre megduplázódott volna Lókod lakossága: a meghívó levelek idén ide várták a mûvészeket, immár a 22. alkalommal. A harmadik éve Szejke-Homoród Alkotótábor nevet viselô rendezvény résztvevôi nagy részének az iskola épülete nyújtott mûhelyt és szállást.— Jó ideje parlagon van az iskola, hat évig még nem lesz benne tanítás — állapította meg keserûséggel a hangjában Nagy Attila szervezô, akinek a "ragyaesôk" idején a növényvédelemrôl is gondoskodnia kellett. Kenyéradó munkája most ugyan másod- vagy ki tudja hányadrangú helyre szorult, elsôsorban vendégeinek igényeit szeretné teljesíteni, amennyiben tôle és a körülményektôl telik.Egyetlen gyerek van a 26 lakosú faluban, aki nyolcadikos volt az idén, és Szentmártonba járt be iskolába. Kisgyerek egy sincs. Így hát egy protokollszerzôdést írtunk alá a községi iskolaigazgatóval és a polgármesterrel, a falu lakóinak is lépten-nyomon mondom, hogy rendbeszedtük az épületet, de csak addig használjuk, amíg nem indul újra a tanítás...Az iskola épülete még nem biztosítja a kellô komfortot, de Zugics Györkös Erzsébet szerint ki sem kell mozdulni az udvarából, annyi a téma.Alig egy hete a mûvészek még az akklimatizálódásnál tartottak, ismerkedtek a környezettel, egymással, de már bôven akadt mesélni való: pályafutásról, soron következô kiállításokról. Vagy éppen visszacsatoltak az egynéhány évvel ezelôtt Szentmártonban történtekre...Akkor kellett ügyesnek lennem, amikor a Haus Wentorf ebédlôbôl, a Lókodi Ifjúsági Alapítvány étkezdéjébôl az alkotók kivonultak, mert bizony "húztak el" a meg kell szólalni magnó elôl. Ezért elsônek a marosvásárhelyi Datu Viktor festômûvészt környékeztem meg, aki negyedik alkalommal van itt.— Lókod nekem nem tetszik annyira, mint Szentmárton, mert itt nem mozog annyi ember. A téma a megszokott: a régi házak, a táj. Azért, mert ezek nem a tieid, meg akarod örökíteni, hogy valami részed csak legyen belôlük. Az ember mindig lop valamit... Az idén a felhôk kompaktabbak, nem önállóak, nem olyan jók témának. A mûvészek után két koromfekete öleb is nyomult az ebédlôbôl kifelé. A székelyudvarhelyi rangidôs (71 éves) Nagy György már rajzolta is ôket.— Kérdezted-e a gazditól, hogy melyik milyen fajta — érdeklôdöm tôle. Vicces ember, a munkájáról aligha érdemes kérdezni, úgyis kicsavarja a kérdéseket, mondandóját. Szerintem ezzel leplezi szerénységét. — Ez például Fehér Agyar. A másik pedig Hófehérke Szebb Náladnál. — Te, akinek a lovak a nagy kedvencei, látom, a kutyákat sem hagyod ebek harmincadjára...Bevallása szerint ô is lopott. Ezt-azt a tájból, polgárok arcáról, alakjából. A kutyákkal kompozíció készült.Öccsétôl, Nagy Pétertôl azt kérdeztem, hogy hányszor festette meg azt a szentmártoni portát, ami nagyon tetszett a közönségnek a tavalyi egyéni kiállításán.— Sokszor megfestettem, de egyet sem adtam el belôle. Ha többször festek meg valamit, azért teszem, mert elôször nem kaptam meg azt, amit szerettem volna. Azt a képet nagyon kérték, de nem adtam el. Egy változatát adtam csupán Attilának, szponzorálás fejében. Általában Maszelka János, Kalló Laci meg az én munkáimmal honorálja Attila a támogatást. Mi ugyanis olyan dolgokat készítünk, amelyek népszerûek, megérti azokat az egyszerû ember. Kalló, például ha nem megy el Barcsra, akkor már baj van, mert nincs, akinek a képeit adni a szponzornak.A szintén udvarhelyi Moldován Gyula a tavaly "civil" elfoglaltságai miatt csak 3-4 napot töltött a táborban. Idén ugyanaz a helyzet, ugyanakkor készül a barcsi táborba, amely július 15-tôl kezdôdik. Biztosít arról, hogy csendélet-téma — ami a kedvence — millióegy van, mind újdonság. Szerinte Lókod kissé érintetlenebb, mint Szentmárton, de már modernizáltabb Gyepesnél. A leginkább Keményfalva maradt meg a maga valóságában. Készíti az anyagot a kaposvári kiállításra is, ami a barcsi tábor után lesz, július 29-én nyílik. A két tábor ideje alatt készül tehát a kaposvári anyag. A kiállítás Kallóval lesz közösen, a Szín-Folt Galériában. Kalló László egyike a legszerényebbeknek. Ôt elszalasztottam, de kollégái annyit mondtak róla, hogy belôle sem tudtam volna többet kihúzni.Maszelka János, a telep mûvészeti irányítója. — Ez a falu szinte halálra volt ítélve, s akkor német tôkével elkezdtek építkezni — mondja, mintha ez még fontosabb volna számára, mint az egész tábor, a 22 év. Vannak itt bizony új dolgok, amivel még nem találkozott minden mûvész, különféle motívumok. Lókod formagazdagabb, mint Szentmárton. Itt vannak például ezek a hegyes cserepek, amelyeknek roppant érdekes ritmusuk van. Az egész tábornak nemcsak az a célja, hogy a testvérvárosok mûvészei találkozzanak, hanem egyúttal ismerjék meg Erdélynek eme nagyon szép, régi építkezési formáit.A szomorú viszont a következô: ahogy az emberek egy kicsit tollasodnak, teljesen új épületeket építenek, amelyek már városi aspektust vesznek fel. Pedig a régit is ki lehet — a tradíció húrján — összkomfortosnak építeni. Minden vidéknek megvan a karaktere, mint az embereknek, a maga jellegzetes vonása színben, formában, építkezési stílusban. Érdekes találkozás elôzte meg a 67 éves gyöngyösi Faludy Ilona meghívását a mûvésztáborba. — Elôször egy turistacsoporttal jártam Erdélyben, három évvel ezelôtt. A társakat nem érdekelte a mûvészet annyira, mint a vásárlás, én pedig mindenképpen festeni akartam. Évtizedeken keresztül gyûjtöttem az energiát, hogy ha majd Erdélybe megyek... A Gyilkos-tónál, míg a többiek egy cigarettát elszívtak, én gôzerôvel, szinte kézzel- lábbal festettem. Nagy Attila vett észre, aki éppen ott volt. Azt mondta, hogy így nem fest senki Romániában. Magyarországon sem, mondtam nagyképûen, mert két kézzel festettem, nyolc-tíz perc alatt egy 50x40-es képet, annyi idôm nem volt, hogy az ecsetet bemártsam a festékbe, kézzel festettem. Nyakig olajos voltam. Attila nagyon aranyos volt, hogy meghívott, és remekül érzem magam. Akkor olyan felületesen néztünk meg mindent. Most azért vagyok itt, mert el akarok mélyülni a táj szépségében és az emberek lelkében. Voltam a szeretetházban, és ahogy ezek az emberek fogadtak... Megígértem, hogy megmutatok nekik néhány képet. Édesapám, a nagyváradi származású Faludy Károly szintén festett, voltak kiállításai. Az irodalom terén is alkotott, verseket írt. Körösparti emlék címû versével Nagyváradon vitt el egy elsô díjat valamikor, régen. — Zugics Györkös Erzsébet vagyok, Budapest-Vácról érkeztem — mutatkozott be egy másik hölgy, de elôtte gondosan nájlonnal letakarta a nyers agyaglapot, hogy ne száradjon. Vácott van a mûtermem/mûhelyem, Pesten élek. Most vagyok itt elôször, szobrász vagyok és grafikus. Gyönyörûnek találom az egész helyet, ha fölmegyek ide, a tengerszint felett 850 m magasságban található hegyre, olyan ez a falu a templomtornyával, mint egy gyönyörû ékszerben egy kis rubinkô. Én magam Erdélyben már jártam többször is, legutoljára 22 évvel ezelôtt Szentegyházasfaluban, a férjem onnan származik. Ez a két hét nagyon gyorsan el fog repülni. Annyi élmény, szépség éri itt az embert. Aki dolgozni akar, az dolgozhat, hiszen annyi a téma. Ki sem kell mozdulnia az udvarból. Mivel Vác a választott pátriám, ajándékba el fogom készíteni Vác város címerét, kicsiben. Az ócfalvi Orbán Judittól hoztunk agyagot. Otthonról is hoztam, mindkettôt kipróbálom. Különben a viaszos-öntéses bronztechnikát mûvelem, de üdítôként agyaggal is dolgozom. Meg ha nagy modellt csinálok, akkor is elôször agyagban dolgozom.A budapesti Székely Péter két olajképen dolgozott. Ahogy családnevéhez illik, mintha ezt mondta volna: "Há’ itt ne..." — Találgatom magam, hogy milyen színekkel derítsem ezeket a képeket, mert mindenki nekem esett, hogy miért feketével alapoztam. Én pedig úgy gondoltam, hogy ha a fekete olajra rásüt a nap, az olyan különösen csillogó lesz...Csollák Mihály a festészetet mûveli. Elôször van itt, az Udvarhely- Soroksár testvérkapcsolatnak köszönhetôen. — Bakallár József festômûvész irányításával tanultam bele a képzômûvészetbe, ugyanúgy, mint Pánti Imre, aki a tavaly volt itt. Lókod, az emberek, a táj, már nagyon sok élménnyel szolgáltak. 25 év után elôször mozdultam ismét el a családtól, lelkiismeret-furdalás nélkül, hogy magammal találkozzam. Elsô nap félálomban már kapuk és házak ugráltak a szemem elôtt, ami még velem nem történt meg. De hát annyira sok az élmény egyszerre! Közülük az egyik, hogy eljöttem hazulról egy másik Magyarországra. Van ott román, kérdeztem félelmektôl gyötörve... Ott egy sincs, csak a rendôr, nyugtatgattak. — Békéscsabáról jöttem, Békés megyét egyedül képviselem - jelentette ki némi büszkeséggel Soltz Endre festômûvész. Köles István, a városi mûvelôdési közgyûlés elnöke küldött. Illetve felkért, a közgyûlés meg jóváhagyta. Örömmel vagyok itt, csak hát túl jó a levegô, túl rendesek a kollégák, és erre nehéz átállni... A marosvásárhelyi Bálint Zsigmond fényképezéssel foglalkozik. Egyrészt anyagot készít az idei tábor albumába. Másrészt így vall munkájáról:— A falunak rendkívül érdekes a világa. A falu az, ahonnan állandóan és kifogyhatatlanul lehet ötleteket, gondolatokat meríteni. A falu embere rendkívül értelmes, néha a maga józan paraszt eszével olyan igazságokat tud mondani, amelyen a filozófusok is elgondolkodnak. Én régóta járom a falvakat. Nemcsak épületeket, tájat, hanem portrét is fényképezek. Aránylag könnyen meg lehet nyerni az embereket ahhoz, hogy objektív elé álljanak. Szentmártonban úgy éreztem, hogy nagyon könnyen lehet kommunikálni az emberekkel, kitárulkoznak, és néhány szó váltása után igen szívesen beszélnek az életükrôl, munkájukról, a gazdaságról, néha még életfilozófiát is visznek a gondolataikba. Természetesen, elôször közel kell jutni az emberekhez. Ezt csak akkor lehet, ha alázattal közelít feléjük az ember. Ez szükséges ahhoz, hogy a képek arcok legyenek, az arcok ôszinték, a maga valóságában adják vissza a személyt. Akkor a mûvész a fényképezésbe belevitt valamit a saját énjébôl, ezt továbbítja a nézôk felé.A fényképezôgép nem öncélúan kattog csak, hanem messzibb tájakon megismerteti azokat az embereket, akik itt élnek, dolgoznak. Bizony úgy tûnik, hogy a Homoród-mente kiesik a kulturális nagyforgalomból, még akkor is, ha nagy kulturális egyéniségeket termelt ki önmagából. Olyan vidék, amely nagyobb nyilvánosságot érdemel. Ha ezekbôl a képekbôl fotómûvészeti szalonokba jut el, vagy azokat katalógusok közlik, akkor érzem, hogy elértem azt, amit én szeretnék csinálni.A néprajzos témát meg lehet közelíteni a dokumentarista szemével, de a fotómûvész szemével is. A kettôt kell egyesíteni, s akkor a képek ôszintébbek és igazabbak. A farkaslaki Buzogány Katalin talán a legifjabb résztvevô. Elôször van itt. — Attila tulajdonképpen nagybátyám, ennek ellenére csak nemrég ismertük meg egymást. Csodálatos ember - hajtogatja. - Egy kicsit rokonlelkek is vagyunk. Még az útkeresésnél tartok. Pihentetô is ez a tábor, hiszen kicsi gyerekeim vannak. Annyira szép a hely, hogy szinte nem lehet feldolgozni. Legszívesebben villát vennék itt...Nem az ô vágya egyedül...

BÁLINT Rozália

Lévai Lajos daliás városa

1. rész

Dr. Lévai Lajos tanár, író (Kolozsvár, 1894. június 24. – Székelyudvarhely, 1974. június 7.) Középiskoláit a kolozsvári református kollégiumban végezte 1914-ben. Ugyanott szerzi meg történelem-földrajz szakos diplomáját 1923-ban, majd Szegeden 1926-ban doktorál bölcsészetbôl. Fogarason, Kolozsváron, majd Petrozsényben helyettes tanár.

1926-1949 között a székelyudvarhelyi református kollégium (majd tanítóképzô) rendes tanára, 1946-1948 között igazgatója is volt. 1932-1933 között a székelyudvarhelyi katolikus gimnázium óraadó tanára is földrajzból.Négy évig volt a Székely Dalegyletnek a másodelnöke, két évig a Munkástestedzô Egylet elnöke, az IKE ((ifjúsági keresztyén egyesület) díszelnöke, a székelyudvarhelyi Református Férfiszövetség titkára. Az ifjúsági munkában és irodalomban tevékeny részt vesz. Ismeretterjesztô, etnográfiai, demográfiai munkákat, regényeket, novellákat írt. Megjelent munkái: Szakadék szélén" (ifjúsági regény), Petrozsény települése" (földrajzi munka, Udvarhely, 1926). Társadalmi, tudományos és szépirodalmi cikkei az Ellenzék, Brassói Lapok, Keleti Újság, Harangszó és Ifjú Erdély c. lapokban jelennek meg. Boldogok, akiknek szívük tiszta címû folytatólagos ifj. szociális regényét az Ifjú Erdélyben közölte. "Holdrakéta" jeligéjû szimbolikus társadalmi színdarabját a kolozsvári Magyar Színház drámapályázatán, 54 pályázat közül a három elsô közt minôsítették.Mi, az 1942-ben megjelent Székelyföldi Kis Tükör címû mûvébôl adjuk újra közre a Székelyudvarhelyre vonatkozó részeket. Az idézet kötet lélekhez szólóan ismerteti Székelyföld szépségeit, anyagi és emberi értékeit. A szöveggel kapcsolatosan megjegyezzük, hogy egyes adatait kritikailag kell értelmeznünk; a könyvtárra vonatkozó részben pedig, a bemutatott könyvek közül jó pár már nem található a könyvtár állományában.Érdemes idéznünk az elôszóból: "a legnagyobb magyar, gróf Széchenyi István születésének 150 éves évfordulójának napján írom ezeket az ünneplô sorokat...Így e szerény munka biztatása nem lehet más, mint gróf Széchenyi István örök tanítása: ...mely nehéz követ egy ember talán csak meg se mozdíthat, sokan, ha azt jó helyen fogják, az égbe hajíthatják..."… A magyarnak, hogy valami legyen Európában, egyedül magyarnak kell lennie; ez dicsô és nemes örökség!" ... A legnagyobb magyar áldott emlékezete találkozik a könyv fekete sorai között a legnagyobb székely, báró Orbán Balázs lelkével is, aki bátran hirdette a székely bércek között: "…Nem a nyers erô az, ami megvédi s naggyá teszi a nemzetet, hanem az ész mindenható hatalma, az értelmiségnek feltörô szelleme az, ami a nemzet jövôjét biztosítja, ami megdönthetetlen alapja a jövô felvirágozásának és nagyságának!"...

A székely anyaszék és a székely anyavárosSzáz vihartól törve, tépve.Küzd a létért Csaba népe. Ôs dicsôség, régi bánat Szárnyat ad még a dalának. Zeng a dal, égre szállva, Zeng a dal...Ébred lelke, régi álma: Míg ez a dal el nem hallgat, Csaba népe meg nem halhat."(Szabó J.-Tárcza B.: Székely dalosok jeligéje.)Egy pár erôsebb vonallal húzzuk meg Székelyudvarhely emberföldrajzát és történelmi múltját. Határában, a Hargita tetején hajdanában a pokol kéménye füstölt, amikor még ember nem élt a Székelyföldön. Hosszú századok után erdôinek széle sok menekült népnek adott biztos menedéket. Majd a rómaiak idejében megerôsített táborhely volt Székelyudvarhely helyén. Az elôkerült téglákon a Cohors Prima Ubiorum jele látható. Állandó tûzhelyt Attila hunjai építettek itten.Székelyudvarhely áldott és gazdag földrajzi helyzete: a dombvidék termelési öve és a sûrû, nagy erdôk határvonalán, embervédelmi szempontból pedig legbiztosabb és legtermészetesebb földrajzi adottságok határozták meg Székelyudvarhely történeti jelentôségét és településének fontosságát. Keletrôl, délrôl és északról a Hargita biztos lánca védte meg váratlan és hirtelen támadástól, nyugatról pedig a Kisküküllô két könnyen védhetô szorulata: a kisgalambfalvi szoros és a décsfalvi meredek, aztán Csicser és Budavár oltalmazta meg Székelyudvarhelyt minden veszedelemtôl.A pogány kémények fojtó füstje késôbb elapadt; a várak, házak, templomok imádsága, tömjénfüstje és zsoltárai kiengesztelték az Eget: Székelyudvarhely egészen felépült. Valóban ennek a városnak olyan súlyos és dicsô múltja van, hogy csak emelkedett szívvel és alázatos lélekkel lehet megemlíteni. Megremegett a föld és lehullott az égrôl egy csillag, mikor megszületett ez a város, amint a latin krónikás mondta: stella cadit, tellus tremit.A székely anyaváros nevét többen magyarázzák: Pápai P. Ferenc a régi, római castrum nevébôl, Utidava-ból magyarázza az Udvarhely szót, mert Székelyudvarhely összetett nevét az oklevélen csak a XVII. században találjuk.Benkô József szerint Attila hun király udvarhelye volt az anyaváros. Diplomákon is jelentkezik ennek az elnevezésnek latin-görög fordítása: Ariopolis. Más elmélet szerint Székelyudvarhely nem más, mint a székely nemzet Adorján törzse Telegd ágának székhelye, s így sokszor Telegd néven is szerepelt: Telegd- esperesség, telegdi (udvarhelyi) székelyek. A néphagyomány is megôrizte ezt a felfogást. Ugyanis Nagybacon község határa Háromszék és Udvarhely megye területe között oszlik meg. A Barát-patak jobb partját, amely Udvarhely megyében fekszik, még a mai napig is Telegdi-Baconnak nevezik, megkülönböztetve SepsibacontóI.Udvarhely elsô, okmányszerû megemlítése 1301. szeptember 25-rôl kelt, amikor Vencel magyar király Szentegyházas községnek elôírja szolgálatát és szállítmányát Uduard királyi vár számára.A pápai dézsma-jegyzékben is elég korán szerepel Wduorhel vagy Odvarhel (1332-1337) 7 banális tizedadójával. Sorrendben már az esperességben a harmadik helyen szerepel Udvarhely a pápai tizedjegyzékben; elôtte Bögöz szerepel 13 banálissal, második helyen Szentmárton következik 8 banális dézsmával.A székely nép hite szerint Attila népének keze alkotása az a sok-sok emlék, mely Székelyudvarhelyt körülveszi, Budvár, Kadicsfalva, Zetelaka, Réka sírja, Rika erdeje, Rika patakja, Csabatornya, Csicser, Attila hegye és Cselekútja, Udvarhelyszéken mind, de mind azt bizonyítják, hogy a székely nemzetség nem lehet más, mint Attila népe. Mert ezek az ôsrégi nevek nem véletlenül maradtak meg a nép ajkán.Székelyudvarhely, földrajzi helyzeténél fogva, nemcsak az ókorban, hanem a középkorban is fontos szerepet játszott. Már az Árpádok korában székvárosa a bardóczi, keresztúri és az udvarhelyi székeknek, késôbb az egész székelység anyavárosává lesz történelmi múltjánál és nemzeti hagyományánál fogva. Nevezetes székely gyûléseket tartottak Udvarhelyen Nagy Lajos idejében 1357- ben. Majd 1505. november 23-án, Ulászló idejében a Bögözi János fôkapitány elnöklete alatti nemzetgyûlésen szerkesztették meg a Székelyek Constitutióját, alkotmányát, mely jelentôségére nézve a Verbôczy Tripartitumával hasonlítható össze, de idôrendben azt is megelôzi.Általános hadiszemlére, úgynevezett lustrára többször gyûltek össze az összes székek székely vitézei e helyen. Így 1473-ban, Mátyás király idejében, késôbb 1614-, 1627-, 1635-ben. Ez a székely város tehát mint anyaszék fontos alkotmányhozó nemzetgyûlésnek, csatákat döntô hadiszemléknek és táboroknak szemtanúja a középkorban és az újkor elején.Székelyudvarhely a történelmi fejlôdés útján a következô falvakat olvasztotta magába terjeszkedésének irányában. A községek mind a vár körül terültek el: Gyárosfalva (Gijarosfalva) a Budvár alatti fegyvergyártók és más mesteremberek települése. 1577-ben kebelezi be Somlyai Báthory Kristóf erdélyi vajda a várostól délkeletre fekvô Szentimre (Zent Imreh, Zent Emreh) községét is. Aztán sorban Dánfalva, Czibrefalva (Chijbre falwa), majd 1895-ben a vártól északra, a Só-úton fekvô Szombatfalva következett. 1942-ben Székelyudvarhely lakóinak száma 12265 lélek volt.Gyárosfalva bejárata elôtt van a történelmi nevezetességû, még Árpád korabeli, tiszta bizánci alaprajzon épült Jézus kápolna, melynek emléke a tatárdúlás idejére vezet vissza.A monda szerint egy alkalommal erôs tatársereg vette körül a maroknyi Budvárát. Mikor már nem volt a védôknek reményük sem a falakban, sem a hadiszerekben, a kétségbeesés szélén az egyik legsápadtabb, leggyengébb, de legistenfélôbb székely íjász a várfokáról egy nyilat röpített a tatársereg közepébe azzal a fohászszal, hogy Jézus, segítsd meg!Repült a nyílvesszô egyenesen, mint akinek esze, értelme lenne, egyenesen a vezérkán sátorába, oda is a tatárfônök testébe, mégpedig a szíve közepébe. Mikor a tatársereg a levegôben látta repülni ezt a gondolkodó, végzetszerû nyílvesszôt, mely pontosan a vezérüknél tett nem éppen tisztelgô látogatást, annyira megijedt, hogy gyorsan elkotródott a vár alól. A megmenekült Budvár keresztyén népe pedig a kán sátra helyén emlékkápolnát emelt, s elnevezte Jézus kápolnának.1557-ben Izabella királyné, hozzávaló hûségéért a városnak adómentességi kiváltságot, élet és halál feletti hatalmat: a pallosjogot, bírójának a királybírói címet, az anyaszéknek teljes önkormányzati jogot és címert adományozott.Székelyudvarhely címere egy páncélos kéz alakját mutatja, mint a székek hadai fôrabonbánjának vezérleti hatalmát, rátûzve a medvefô mint a bátorság, a szív mint a jóság szimbóluma, tetejében a korona mint a királyi vár tekintélye. Kék mezôben az egész székely nemzet ôsi jelképe: az öt csillag. Udvarhely megye címerén is közös, turáni motívumok vannak: a nap és a hold. Hollós Mátyás király erôsítette meg ezt újra, majd Zsigmond király és császár fûzött hozzá magyarázatot. Szerinte a székelyek úgy vigyáztak a török háborúban hazájukra és becsületükre, mint nappal az égen a Nap és éjjel a Hold és csillagok vigyáznak az emberekre. Örökké ragyogjon hát a székely címerekben a Nap és a Hold!János Zsigmond az anyaszéket ellenséges magatartása miatt kiváltságaitól megfosztja; a még Szent László korában épült zárda körül erôs várat vonat, a kitelepített szerzetesek helyébe a maga hadinépét hozván. János Zsigmond figyelmeztetésül a várat Székely támadt" névre keresztelte, s a feleletet a fejedelem a háromszéki Várhelyen építette meg, Székely bánja" elnevezéssel. Székelyudvarhely várában pihent meg 1599-ben — amint Bethlen Farkas krónikás megírja — Báthori Endre, a bíboros fejedelem meggyilkolása elôtt egy pár nappal. A vár romjai a mai napig is jól láthatók.Az iskolaváros

Székelyudvarhely jelenben iskolaváros, fejlett kézmûiparral. Manapság is hat középiskolája van: ref. tanítónôképzô, róm. kath. fôgimnázium, ref. fiúgimnázium-kollégium, ref. leánygimnázium és polgári, agyag- és faipari szakiskola, meg a róm. kath. leány polgári, ezenkívül van három kisdedóvodája és hat elemi iskolája. A város 12265 lakójával szemben az iskolák száma kedvezô arányt és jelleget kölcsönöz a székely anyavárosnak. Sok derék és kiváló embert adott ez az iskolaváros a magyar társadalomnak.Róth András Lajos(folytatás a következô lapszámban)

RÓTH András Lajos

ÚTLEÍRÁS

Kolozsvártól Brassóig

Székelyföldi barangolás a századelôn – 3. rész

(folytatás az elôzô lapszámból)Jól kivettük részünket a fürdésbôl, csak akkor hagytunk fel vele, amikor gyomrunk korgása arra figyelmeztetett, hogy még ebéd elôtt vagyunk. Felöltözködtünk, és gyorsan megebédeltünk.Új hidat építettek a régi mellett. Mikor a déli szünetelés után újra nekikezdtek a munkások a cölöpök beveréséhez, felkerekedtünk mi is. Újult erôvel hagytuk oda menedékünket, vígan voltunk. Alsó-Fehér vármegye területére tettük lábunkat, hogy nemsokára rá Kis- Küküllô megyébe jussunk. Az elsônek csak csücskén haladtunk keresztül, Kutyafalva határán túl a másik vette kezdetét.Ebben Radnót az elsô község, melyet érintettünk. Élénk forgalmát két tényezô mozdítja elô: közelében a vasút, s rajta keresztül visz a Nagy-Várad-Brassói fôútvonal. Mi az utóbbin mentünk tovább. Mégpedig ismét kénytelen-kelletlen.. Szakadt rólunk a verejték. Szó nélkül tûrtünk eleinte , nem is gondoltunk más orvosszerre, csak a kutak vizére. Fürdeni nem akartunk, nehogy sok idôt vesztegessünk.Végtére is így esett a dolog, hogy egyszerre nem maradt más belôlünk a szárazon, csak a ruházat, mi magunk a széles folyó közepén úszkáltunk nagy lelki gyönyörûséggel. Öltözködés közben aztán szántuk- bántuk hirtelen tettünket, csakhogy már késô volt. Legjobb akaratunk mellett sem tehettük jóvá, amit elrontottunk.Alighogy Maros-Csapó hátunk mögött volt, Maros-Ugra határában utolért az alkony. Szégyelltük magunkat egymás elôtt, Maros- Vásárhelyig akartunk eljutni