MIMI

Várdy Huszár Ágnes: Mimi, Ford.: Szaffkó Péter, Debrecen, 1987, Csokonai Kiadó. HU IUSBN 963 260 102 5

Irmuska vagy Mimi a báró Galánffay család legfiatalabb sarja, 17 éves diáklány Budán a BaárMadasban, az ország egyik legelôkelôbb leányintézetében tanul. 1939 nyárelô, megkezdôdött a vakáció, hazajött Mimi. A Galánffay család székhelye Balkány, egy nagyközség a Nyírség és a Hajdúság mesgyéjén, Nagykálló és Debrecen kôzôtt. Hajdan nagy- és középbirtokosok tája volt ez a vidék, egymást érték a történelmi nevû családok birtokai (Kállay, Báthory, Petneházy, Újfalusi, Rozgonyi, Szakolyi stb).

Két világ élt itt egymás közelében, de századok elavult hagyományaként, hermetikusan elkülönült szigeteken. A nemes urak és az arisztokrácia disztingvált ízlésû környezete az egyik póluson, a másikon a mezôgazdasági cselédek, a korabeli magyar társadalom legalacsonyabb szintjének rétegzôdésében. A népi írók felmérései 3 millióra becsülték a mezôgazdasági munkások összlétszámát, s ezen belül az urasági cselédek és családtagjaik, az 1930-as népszámláláskor kereken 600 ezres lélekszámot jelentettek, az ország népének több mint 7 százalékát.

Ezeket az adatokat Mimi ismerte, mert olvasta Kovács Imre könyvét (A néma forradalom), mely 1937-ben jelent meg és nagy vihart kavart. Ebbôl a könyvbôl ismerte meg a "puszták népének" lakásviszonyait is. Eddig csak távolról és kívülrôl látta a tömeglakások sivár épületeit, de a könyv után megnézte és megriadt az elébe táruló képtôl: a szimpla ablakos, földes padlójú, nedves szobáktól, a szoba sarkaiban egy-egy család apraja-nagyjának zsúfoltságától, s a penészes levegôben felnövô gyerekek szívszorító látványától.

[A két háború közötti Magyarország egyik legégetôbb problémája volt a 67-es kiegyezés óta sürgôsen esedékes földreform haladéktalan megoldása okos, modern, a nemzetközi példákat kiértékelô földreform révén. A végrehajtásnak számos politikai és pénzügyi akadálya volt, de elsôsorban a lelkeket megülô és megölô trianoni szindróma – (a könyörtelen és igazságtalan eltiprás) – állandósult bénító tudatának fékezô szerepe. De minden nehézség ellenére az új nemzedék elitjének lelkében már élt a népet, az alacsonyabb társadalmi osztályokat a nemzet testébe felemelô demokratikus Magyarország látomása és kiolthatatlan vágya –, s meg is valósították volna, ha még tíz évet engedélyez nekik a történelem. Bárólány létére Mimi – talán nem tudatosan – de cselekményeiben és lelkiségében ehhez a nemzedékhez tartozott. Ennek a generácónak az eltiprása, szétverése volt Magyarország egyik legnagyobb háborús vesztesége.]

[A kommunista doktrina démonizálta a földbirtokos osztályt s gyûlöletre épülô ideológiájával megsemmisítésre ítélte azt. Hû irodalmi ábrázolása lehetetlenné vált a "szocialista realizmus" kényszerzubbonyában. De az archaikussá vált nemesi rend nélkül (csupán néhány példaként: Zrinyi, Rákóczi, Széchenyi, vagy a vármegyék nemessége, a Petneházyak, a Rozgonyiak nélkül) nincs magyar történelem, s talán Magyarország se lenne már. Az elpusztított, és szétszórt magyar nemesi társadalom és arisztokrácia nyugaton bizonyította be életrevalóságát . Öröklött birtok, címek, elôjogok és "urambátyámék" protekciója nélkül megbecsülést és tisztességet vívtak ki a magyar névnek, akárcsak a nyugatra kivetettek más csoportjai (56-osok, határon túliak stb.)]

Várdy Huszár Ágnes, a Pittsurghben élô irodalomtörténész és író, a regény szerzôje a szürreális magyar "Titanic" fedélzetére irányítja lencséjének fókuszát. Ez a "hajó" a huszadik század legpusztítóbb fergetegének viharos tengerén hányódik, irányító, és kommunikácós felszerelésének javarésze már használhatatlan. Iszonyatos jéghegyek közelednek – keletrôl és nyugatról egyaránt. S egyik irányból sincs "felszabadulási" remény. Ám a hajó belsejében, a pazar bálteremben a frakkok makulátlanok, az estélyi ruhák és a hölgyek szépsége megállítja a kíváncsian vándorló szemeket, a zenekar elbûvölôen játszik, a karmester arca átszellemült, utánozhatatlan elaganciával irányítja a táncosok hullámzó keringôjét. A magyar "Titanic"-on vagyunk valóban? Vagy báró Galánffayék fogadóestjén, Balkányban? Gróf Békeffyék kastélyának dísztermében, Beatrix esküvôjén? Vagy egy füredi Annabál romantikus emléke kísért édesbús muzsikával és hársfalevelek szerelmes suttogásával? Vagy talán nem is a levelek suttogtak?…

Mimiben döntéssé érik az elhatározás hogy érettségi után az orvosi pályát választja hogy segíthessen cselédjeik egészségi állapotán. Errôl a család hallani sem akar. Különösen Nagyapa, aki a család igazi feje, s a birtok gondjai és pénzügyi helyzete egyre jobban aggasztották. Az ô szemében a lány életcélja az okos férjhezmenés, és ezáltal a családi vagyon megerôsítése. Nagyapa nem volt erôszakos ember, jószívét tôle örökölte unokája. Sokféleképpen igyekezett a cselédein ô is segíteni….Amerikában mérsékelt konzervatív republikánsként tartották volna számon, mint egyikét George Bush sokezer "fénypontjának."

Mimi nemcsak jólnevelt úrilány. Az érettségizô, majd egyetemre járó bárókisasszony saját belsô törvényei szerint éli életét, elôítéletek nélkül. Két jó barátnôje van, az egyik a szomszéd falu cipészmesterének a lánya. Kovács Marit nemcsak szereti, hanem családját élelmiszerrel és ruhanemûvel is támogatja. Marihoz fûzôdô barátságát már a regény kezdetén tragikus esemény szakítja meg, mely Mimi szeszélyes nôvére, Dóra könnyûvérû szerelmi kalandjának a következménye és Marit a halálba kergeti. A másik barátnô Krausz Eszter, egy jómódú debreceni, kikeresztelkedett zsidó bankár leánya. A család egyikért sem lelkesedik, de nem is tiltják. Ismerôsök, rokonok néha megszólják, lenézik ezért, de a bárólány sokkal emelkedettebb lélek, semhogy errôl tudomást venne.

Mimi jószívû és jóságos lény, derûs, életkedvvel teli, karizmatikus egyéniség, ha belép egy ajtón, a szoba megtelik vele. Kedves lényét egy nagyon finom szálból szôtt aura lebegi körül. A szerzô a regény elé írt köszönô szavaiban elmondja, hogy édesanyjáról formálta alakját, aki valóban egy szabolcsi földbirtokos lánya volt.

A regény fôvonala Mimi és Péter szerelmének vonzó története, mely a korszak tragikus buktatóin és a félreértések/kibékülések bonyodalmain át vezet az Úr asztala elé a debreceni Nagytemplomban, és a lakodalomhoz az Arany Bika különtermében. Vámos Péter a vôlegény, a Galánffay birtok intézôjének a fia, aki a doni pokoljárásból tért meg, s rövidesen újból bevonul katonai szolgálatra, védeni a hazát a keletrôl özönlô áradat ellen. Ez a házasság is szimbólumot hordoz. Mimi a balkányi kastély lépcsôirôl indul el lefelé, Péter az intézôi házból felfelé, és a mérnöki diplomával felfegyverkezve, kiegyenesített gerinccel boldogan veszi karjaiba ifjú feleségét, miután szerelmükkel kényelmes átjárót vágtak a társadalmi válaszfalon.

A kora gyermekségében Magyarországról Amerikába vetôdött írónô gyökereit keresi, és a magyar fôldbirtokos osztály életét ábrázolja a két világháború közötti idôszak legkritikusabb éveiben (1939 – 1945)

[Ebben az idôkeretben az 1938 és 1941 áprilisa közötti röpke 3 és fél évet a szürreális Magyarország korának neveztem el (szemtanúként és együtt ünneplôként), mert ekkor kiszálltunk a földgömbrôl, nem hallottuk a lánctalpak csikorgását s a porosz csizmák dübörgését Európában. Miért? Mert a két bécsi döntés felszakította a trianoni határok lélekbénító bilincseit. Fékezhetetlen örömujjongás idôszaka volt ez a magyarok számára! Az új határok azt a vonalat követték, amit egy népszavazás is fölényes többséggel nekünk juttatott volna. A kassai dómban diadalmasan zúgtak a harangok, ébresztgetve a kriptában nyugovó Rákóczi fejedelmet, Kárpátalján az ezeréves határig nyomultak honvédeink (jobb híján biciklivel) s összeölelkeztek a lengyel határôrökkel. Kolozsváron, a Fôtéren százezres tömeg ünnepelte Horthy Miklós kormányzót és a honvédeket, miközben Mátyás király – érclován – azon töprengett: honnan került elô az a rengeteg piros-fehér-zöld zászló?]

[ És jött az ébredés hajnala az eufórikus, szürreális álomból! 1941. április 14-én eldörrent egy pisztolylövés. Öngyilkos lett gróf Teleki Pál miniszterelnök, aki 1939-ben nem engedélyezte, hogy német hadtestek hátba támadhassák Lengyelországot magyar területen át, s utána "örök" barátsági szerzôdést kötött Jugoszláviával, hogy gátat próbáljon vetni a német terjeszkedésnek, délkelet fele. A Jugoszláviát megtámadó németek arrogáns követelései miatt a tisztalelkû államférfi nem látott más kiutat, mint életének áldozatát. Magyarország belépett a háborúba. A magyar "Titanic" inkább Csontváry bárkája volt, derekát megroppantotta a jéghegy, ütött a végzet órája. A zene elnémult, a karmester és a zenészek 200 ezer honvéddel együtt valahol a Donnál feküdtek lövészárkokban – védve hazájukat, feleségeiket és leányaikat az eljövendô megbecstelenítôktôl. A rádióból Karády barna althangján búgott a melankolikus szerelmi dal: Ez lett a vesztünk...]

[Teleki tragikus halála után Magyarországot a Végzet arkangyalai ragadják karon és hurcolják a végkifejlet felé. Kállay, az új magyar miniszterelnök, a régi nemesi tánc, a "kállai kettôs" lépéseinek taktikájával késlelteti a hitleri antiszemita ôrjöngés teljesítését, mely már végigdühöngte Európát az orosz tájaktól a francia partokig. Eközben Magyarországon tízezrével találtak menedéket Keletrôl menekülô zsidók. 1944. március 19-én a németek megszállták Magyarországot. Eichmann Budapestrôl irányította a szerencsétlen magyar zsidóság összeszedését és deportálását. Horthyra szolgalelkû kormányt kényszerítettek, mely a bevagonírozáshoz segítséget nyújtott a németeknek, nem szûnô lelkiismeret-furdalást ébresztve a nemzet többségében.]

Ezekben a szörnyû hónapokban Mimi – lelkiségétôl és emberségétôl hajtva – az üldözöttek mellé áll és minden erejével megpróbál rajtuk segíteni. Most bontakozik ki embersége teljes nagyságában. Családja 14 szobás rózsadombi luxusvilláját rejtekhellyel ellátott menedékotthonná alakítja át. Kibombázottak, erdélyi menekültek, bujkáló zsidók és egy zsidó kisgyerekcsoport találnak nála menedéket. Azonban minden hôsi erôfeszítése hiábavaló. Védenceit elhurcolják.

[A magyar zsidóság tragédiája a magyar történelem egyik legfájdalmasabb pontja. Megrendülés nélkül nem lehet rágondolni. De a történelmi valósághoz az is hozzátartozik, hogy Európában ma – erôsen megcsonkulva, de mégis – a magyar zsidóság a legerôsebb zsidó közösség, s ehhez hozzájárult Teleki kellôen nem méltányolt ellenállása, Kállai és Horthy késhegyen táncoló, késleltetô politikája, s olyan katonai vezetôk, mint Koszorús Ferenc vezérkari ezredes és Lakatos Géza vezérezredes embersége és bátorsága (ez utóbbi Eichmannt kiutasította az országból – példa nélküli tett a korszak Európájában). És voltak – nem elegen, de nem is kevesen – olyanok, mint Mimi, akik névtelenül csendesen, a háttérben próbálták tenni, amit kellett – és amit tenni lehetett.]

Mimi az utolsó napokban menekült el az oroszok elôl. Bécsben végre összetalálkozik Péterrel, együtt mennek tovább Bajorországba. Passauban a nagy menekültközpontban jön majd a világra szerelmük elsô áldása, s onnan nézik fájó szívvel a Duna vizét, mely szeretett szülôföldjük felé folyik és viszi habjain a Mimi által beléhullajtott szomorúfûzleveleket…

Ezt a könyvet el kell olvasni, mert fordulatosan, sôt izgalmasan megírt, lebilincselô regény. A belôle áradó emberség vonzó, a regény hôsei életre kelnek és olvasás közben lelkünkben mozognak – és kérdôre vonnak... Mondanivalója tûnôdésre késztet. De hagyott bennem hiányérzetet .

Nem tudjuk, mi tôrtént a front túlsó oldalán, a balkányi kastélyban, ahol – görög sorstragédiák módjára – csak egy élô személy maradt hátra a családból. S nem tudósít a hôsihalottak százezreirôl, a hatszáz ezer hadifogolyról és a velük együtt, utcán és lakásokban összeszedett és Oroszországba hurcolt civilek szörnyû sorsáról, kiknek csak töredéke tért haza az orosz gulágból, meggyötört testtel és még bénultabb lélekkel. Nem halljuk a meggyalázott, emberségükben megtiport magyar nôk (nemesi, kispolgári és proletár lányok, asszonyok, anyák és nagymamák) tízezreinek jajsikolyát, nem látjuk az elpusztult otthonok tízezreit, a rombadöntött – mûemlék értékû– kastélyokat, a bennük fûtésre használt rokokó stílbútorok füstjét, vagy az udvarokon szétszórt, félig elégett, többszáz- éves családi levelek fekete pernyéit ,– Magyarország feketébe borult egén, 1945 tavaszán – amikor boldogabb népek a békét ünnepelték…

Én láttam. S úgy érzem, megérdemeltek volna egy fejezetet. az írónô által vállalt nagy feladat ábrázolásának egyensúlya érdekében. Különösen azért, mert a regény eredetije angolul íródott, és angol olvasói úgyszólván semmit nem tudnak a magyar nép világháborús sorsáról,és szenvedésének tragikus részleteirôl és dimenzióiról. Szó van egy tervezett trilógiáról. Talán a második részben sor kerülhet rá? Nagy hiányt pótolna.