FÉLIG KINYÍLT CSÁNGÓ AJTÓ

maradjon tárva-nyitva a világ közvéleménye elôtt…

Beke György
(Budapest)

Roppant elegáns meghívó. Ajánlott levélként érkezett. Angol nyelven invitál egy tudományos dolgozat megvitatására. Csupán a vendéglátó nevezi meg magyarul magát: "InterEurópa Bank R.T." Jóval kisebb betûkkel a bank székházának címét is magyarul adja meg: Szabadság tér 15. Az utcanevek Budapesten még nincsenek angolra fordítva. Tudtul adja a meghívó, hogy a két román szerzô, Valentin Stan és Renate Weber közös mûve kerül terítékre: The Moldavian Csango. A bemutatón részt vesz Göncz Árpád, "President of the Republic of Hungary". A vendéglátó Pier Franco Rubatto és Msgr. Dr. Nicola Girasoli.

Nem elôször jelenik meg az angol nyelvben egy magyar jövevényszó: a magyarosan írt csángó. Láttam ugyan Moldavian ChangoHungarians angol szavakkal jelölni a moldvai csángómagyarokat múlt év ôszén, mikor Csicsó Antal a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének alelnöke elôadást tartott Brüsszelben az európai és a világközvélemény elôtt a moldvai magyarok történetérôl, mai helyzetérôl. Német, francia, finn tudósok ugyan még a múlt században kutatták és bemutatták – magyar kollégáikkal együtt – a csángók nyelvjárását és így szükségszerûen azt is, erôsen sommázva, hogy kik is ezek a csángók. De ezek a közlemények, ismeretek a nyelvtudomány viszonylag szûk keretei között maradtak, és a csángók helyzete, kívánságai nem váltak olyan "európai gonddá", mint a baszkok, bretonok és más nyugati kisebbségi népcsoportok, kisebbségi nemzetek szabadságtörekvései.

De miként jutott el egy a romániai Bákóban élô magyarcsángó fiatal az európai "fôvárosba", és miként kapott szót a kontinens képviselôi elôtt? A román állam aligha tett volna egy ilyen "öngyilkos" gesztust, mikor egy századév óta mindent elkövet azért, hogy a moldvai csángót végképp letörölje Románia néprajzi térképérôl.

A titok nyitja egy olasz diplomatapap, pápai káplán, monsignore Nicola Girasoli. Ô, aki a meghívót aláírta. Girasoli atya egy kisebbségkutató alapítványt hozott létre és mûködtet Brüsszelben – International Foundation for Promoting Studies and Knowledge of Minority Rights –, ennek a segítségével jutott Csicsó Antal az Európai Unió nyilvánossága elé és szólhatott a csángóság szellemi, nemzeti nyomoráról.

Julianus barát útja volt ez is az évezred végén, csak nem Keletre, a magyarok ôshazáját keresve, hanem Nyugatra, ahol egy keleti népcsoport megmaradásáért fellebbezett a világ közvéleményéhez. Girasoli atya elôbb felismerte, mint Bukarest vagy akár maguk a csángók, hogy a rendezetlen csángókérdés, a lappangó "csángó ügy" megzavarhatja egész Európa békéjét. A nemzeti konfliktusok megoldását éppen a világ egységesülése tûzte napirendre, de nem a titokban végbevitt, erôszakos asszimiláció alakjában, hanem az emberi jogok és a kollektív nemzeti jogok biztosításával.

A századokon át elnyomott, némaságra kárhoztatott moldvai csángóság megjelent a közélet színterén, és pusztán hatalmi szóval, uszítással, a többségi nacionalizmus felingerlésével többé nem lehet engedelmességre dermeszteni.

Csicsó Antal brüsszeli útja volt az elsô valóban fontos lépés a csángók ügyének "európaizálása" felé.

Girasoli atya intézete megtette a második lépést: két román szerzôvel angol nyelvû dolgozatot iratott a csángókról. Ezt a dolgozatot Európa színe elôtt vitatták meg Budapesten az InterEurópa R.T. elegáns székházában. Jelen volt Göncz Árpád köztársasági elnök, KarlJosef Rauber budapesti apostoli nuncius, igen sok nagykövet, püspökök, papok, közéleti személyiségek, tudományos kutatók Magyarországból és Romániából, egyetemi tanárok, írók, újságírók. Népes és válogatott társaság. Maga a vita angolul folyt, de a magyar felszólalásokat is elfogadták, fordították. És ami ilyen könyvbemutatóknál szokatlan: eljött vagy tucatnyi moldvai csángó is, részben Erdélybe költözöttek, hogy hitelesítsék egy etnikai csoport létezését a nemzetben és az emberiség nagy családjában.

Noha ezzel ellentétes érvek is megjelentek a vitában. A felkért román szerzôk ugyanis – Valentin Stan, bukaresti történészprofesszor és Renate Weber asszony, a romániai Helsinki bizottság tagja, tehát emberi jogi harcos – azt a nehezen elfogadható módszert alkalmazták, hogy idôrendben felsorolták a román és magyar szerzôk munkáit a csángókról és így nagy hangsúlyt kapott Dumitru Mãrtinas, gyászos emlékû, dilettáns román történész is azzal a képtelen ötletével, hogy a csángók román származásúak, akiket Erdélyben elmagyarosítottak, majd a XVII-XVIII. században Moldvába menekültek. Ez az eljárás egy szintre helyezi a tudományos román mûveket (Cantemir fejedelem vagy Radu Rosetti megállapításait) a csángók magyarságáról és a sarlatánokat, de ezáltal az utóbbiak nem emelkednek a tudósok közé, hanem a tudomány züllik le Mãrtinas színvonalára.

Két oka lehetett a puszta felsorolásnak. vagy a szerzôk nem érezték eléggé jártasnak magukat a csángók történetében, egyáltalán a nyelvészet világában, vagy nem akartak szembeszegülni a felizzított román közvéleménnyel. Utóbbi szempont – ha ez vezérelte ôket – még érthetô is, ismerve a bákói román napilap magyargyûlölô hangvételét. Megjegyezni kívánom, hogy a magyar nyelvû csángó irodalom erôs "megrostálása" is nagymértékben gyöngíti a dolgozat tudományos megbízhatóságát.

Tudniuk kellett errôl az irodalomról, hiszen Mikecs László Csángók címû alapvetô mûvét a bibliográfiában feltüntetik, márpedig a csángók eddigi legnagyobb tudósa lustrát ad a csángókérdés egész irodalmáról. Két veszélye lehet Stan és Weber eljárásának.

Megtévesztheti az angolul olvasó nyugati közvéleményt, de ugyanakkor az ismertetett munkák értékelésének elmaradása eleve megkérdôjelezi a dolgozat szerzôinek avatottságát. Ha a csángók eddigi legnagyobb tudósának neveztem – aligha alaptalanul – Mikecs Lászlót, akkor nyomban hozzá kell tennem, hogy jelentkezett az erdélyi magyar tudományosságnban egy Mikecshez mérhetô, sok szempontból nála is teljesebb életmûvet ígérô tudósunk, kolozsvári egyetemi tanár. Történelmi, nyelvészeti, statisztikai adatokkal érlelve rajzolta meg a csángók múltját és jelenét, nemcsak a gazdag csángó irodalomra támaszkodott, hanem saját élmányeire is. Bejárta a magyarul beszélô csángók falvait Moldvában, elsô kézbôl szerzett ismereteket a valóságból.

A végig nyugodt tárgyilagossággal folyó vitának Göncz Árpád köztársasági elnök felszólalása adott érzelmi töltetet. Jelenléte eleve jelezte, hogy a magyar államvezetés számára sem közömbös a moldvai csángók sorsa. Leszögezte, hogy számára egyáltalán nem vitás: a csángók – magyarok. "Ha magyar beszédüket hallom, kiszökik a könny a szemembôl." Nemcsak emberi jog a magyar nyelvû mise, egyházi szolgálat, melyet oly hiába követeltek eddig a moldvai csángók, hanem a római egyház jól felfogott érdeke is. Ha a hívek és Isten közé odatolakszik egy idegen nyelv, megszakad a meghitt kapcsolat a Teremtô és teremtményei között, és távlatban maga a hit sorvadhat el.

Nem kívánom összegezni a tanulmány jelentôségét. A csángók ügye sokkal szélesebb kör gondja lett, mint eddig. Akár isteni rendelést is láthatok abban, hogy egy olasz pap, Girasoli atya próbálja kiigazítani hajdani olasz misszionáriusok súlyos hibáit, amit azután századunkban a román nacionalisták félelmetes tökélyre vittek.

Egyvalamit azonban hozzáfûznék. Elfogadható eljárás volt, hogy az alapítvány két román kutatóval íratott összegezô taniulmányt a csángókról. Még akkor is, ha ez nem "témájuk." De következô lépésként alighanem olyan mûvet kellene megjelentetni magyar szerzôk tollából, amely a magyar tudományos álláspontot rögzíti és igazolja. Majd a két dolgozatot együtt kellene – illene kiadni angolul, magyarul és románul, nyilván különkülön kötetekben. Ha a nagylelkûnek mutatkozó InterEurópa Bank Rt. támogatást nyújt ehhez is, mint a román szerzôk dolgozatának megjelentetéséhez, akkor ezt a magyar könyvet Bukarestben kellene ismertetni, megvitatni a román államelnök jelenlétében. Így kívánná meg a tudomány és a gyakorlati élet. Ha a csángókon csakugyan segíteni akarunk. Sorsuk ugyanis Bukarestben dôl el.

Moldvai Magyarság
Sepsiszentgyörgy, 1998. szeptemberoktóber