ZOKOGOTT A NÉP

mivé lehettek volna és mivé lehetnének a csángók?

Tompos Ferenc tanító úr Lészpeden felismeri az egykori iskolaépületet. Valamikori tanítványát, Zöld Jánost keressük, akinek a szüleinél lakott. Azok bizonyára nem élnek. A falu azóta, elônyére, sokat változott. A jó termôföldek, Bákó közelsége munkalehetôséget kínált, a portákon szembeötlôen látszik a jómód. Csángó népviseletbe öltözött idôs asszony jön szembe a járdán. Megállunk útbaigazítás végett. Eleve magyarul szólunk hozzá. Készségesen vállalkozik, örvendezve mondja, hogy Zöld Jánoska ott lakik nem messze, ahol a ház bütüje kiér az utcára. Velünk tart szapora léptekkel, közben ismerkedünk. Tudja, hogy Zöld Jánoska négy "klászát" (osztályt) tanult magyarul. "Zudor volt s még egy tanyíttó akkor. Zudor Attila. S még volt egy tanyíttó. Megfelejtettem a nevét."

– Hogy is szólítsuk nénémet?

– Én Diák Péternek az asszonya vagyok.

– Nénémnek mi volt a leánykori neve, mielôtt férjhez ment Diák Péterhez?

– Jánónak hívtak. Jánó Marikának. Most Diák vagyok az emberem után. A gyermekeket kérdi? Hat volt. Három leány s három legény. Három meghót. Hogy mi történt velük? Úgy adta a Jóisten. Elvette a három fiút.. a lányomnak, amelyik tanult négy klászát, kilenc gyermeke van. Egynek négy, a másiknak csak egy. Ennyi lett.

– Jánoska mivel foglalkozik?

– Csinálja a masinákat (autókat). Amelyik elromlik, azt megcsinálja.

Megérkezünk Zöld János szôlôlugasos, nagy lakóházas, mûhelyes udvarába. Hátul, a baromfiudvarban hemzseg a mindenféle majorság. A kutya ímmelámmal csahol, a verebek a férfikar vastagságú, öreg futószôlôk ágabogai között szemtelenkednek. Diákné kiszólítja Jánoskát. Jó arcú s jó alkatú férfiember, barátságos mosollyal fürkész bennünket. Kissé zavart, tekintete megáll egykori tanítója arcán. Emlékezetében matat: Honnan kéne nekem ezt az embert ismernem?

Tompos tanító úr segítségére siet, mondja a nevét. Nagynagy ölelkezések. Eltelt az idô– mondják egymásnak. Az a baj – jegyzi meg Jánoska –, hogy a miénkbôl telik. Kiválóan beszél magyarul. Ha tudnám, mint késôbb, hogy a Székely Mikó Kollégiumban tanult, akkor nem csodálkoznék. És elindult a beszélgetés, a közös emlékek visszaidézése. – Minden csuklóm kezdett csikorogni. Meg kéne kenni, de nincs mivel. Ez a helyzet. Porckopás…Kik is voltak akkor a tanítók: Terézke…Kerekes Irma. Kovács Hermina, aztán idekerült Farkas Dávid, Fábián Vilmika. Kolozsi Margit, aki az elsô óvodában tanított. A tanügyi reform után megszûnt az VVII. osztály. Akkor mentek Sepsire, Csíkba, Udvarhelyre tanulni a lészpediek. Én is elmentem Sepsiszentgyörgyre. Lészpedrôl többen voltunk Székelyföldön.

Voltam a tavaly tavasszal Sepsiszentgyörgyön. Felkerestem Salamon Sándort. Ô volt nekünk az osztályfônökünk. Jobb volna bemenni a szobába. – Maradjunk, amíg az idô enged, mert nem esik, nem havaz, de illenék bemenni a szobába.

Zöld János a feleségéhez: Szintén tanította Tompos tanító bácsi? – Igen. Két osztályt románul, kettôt magyarul végeztem. Nem mentem tovább, mert megszûnt a magyar iskola. Zöld János: Én is úgy voltam, hogy négy osztályt végeztem románul, akkor megalakult a magyar iskola, az ötödiket elvégeztem magyarul, s akkor a hatodikat és hetediket Sepsiszentgyörgyön. Oda a Magyar Népi Szövetség vitt el. Szentgyörgyön még voltak ketten: egy Klézsérôl, egy Forrófalváról. De nem bírtak ki többet, csak három hónapot. Péter János és Fehér Józsi se fejezték be az iskolát. Elmentek. Az internátus világot nem szerették. Nem akárki bírta ki. Fegyelem volt, s ha valaki nincs megszokva az ilyen benti élettel, a rendes programmal, ahol mindenkinek fejet kell hajtani, akkor otthagyja. Én felvételiztem volt a líceumba, de anyám az Isten nyugtassa, nem engedett. Akkor jött bé az Istenellenes nevelés. Azt mondta: nem akarom, hogy istentelen légy! Ültem itthon egy esztendôt, aztán elmentem a Buhusi gyárba dolgozni. Festô vagyok. nem vagyok autószerelô, a fiam hegeszt, én festem az autókat. Hány gyermek van? Az asszony: hét. István, Ilona, Gyuri, Anna, Kati, Lôrinc, Benedek. Pista elektronista, a másik tévéjavító, de el kell hagyja, mert nem érdemes. Ilona a szövôgyárban van. Gyuri mûszaki iskolát végzett Brassóban, a Steagul Rosuban: Dizelista (Dieselmotoros Szerk.) autószerelô. De az is felhagyta a mesterséget, mert nem érdemli meg. Nincs pénz, nincs kereset. Az autók rosszak, alkatrészek nincsenek. Van az Annám, az Szegeden van, az egyetemen. Most ment el, húsvét után. Elvégezte a magyar tanári szakot, s akkor most végzi a románt. Mert, ugye, ameddig nálink magyar nem lesz, addig a románt kell tanítani. Kati férjhez ment. Az is volt egy évig a Nemzetközi Elôkészítôben Budapesten. Mikor megkezdte a tanulást Szegeden, ô nem bírta. Lôrinc, az lakatosmesterséget tanult. Mikor nyugdíjra maradtam, akkor elkezdtünk együtt dolgozni. Benedek most kell érettségizzen. Piatra Neamton tanul. Autószerelô. Mind beszélnek magyarul, nem éppen olyan jól, mint én (nevet).

Néztem Tompos urat. akkor nem volt ôsz haja, nem volt szemüvege. Kicsit magasabb volt.

Tompos: Igen, rokkanunk. (Nevetés.) Akkor te is kisebb voltál, de jó tanuló.

– Hát amennyiben lehetett, igyekeztem. Ez az élet. Telik mindenkinek. Csak egészség lenne. Az a baj, hogy nincsen. Feleségemet most mûtötték. Kivették az epéjét. Most egy esztendeje volt egyéb problémája is. Nem lehet dolgoznia. Annyit csinál, ha mindent odateszek, akkor az ételt elkészíti. Egyéb nem is kell nekünk, mert a többit a ház körül mi elvégezzük.

Hogy hány katolikus van? Hát a faluban mind katolikusok. A falu közepén. A falunak a felsô részén, ott vannak ortodoxok is. S az alsó részen is. Nemigen vegyülnek össze a csángókkal. A gyermekek többnyire románul beszélnek, mert amikor kimennek a kapun, akkor románul kell beszélni. Aztán van még egy dolog: ha elmegy a gyermek iskolába, s nem tud románul, akkor nehezen kezd tanulni. Ez a baj. Nem tudják megérteni egymást a tanítókkal.

– Magyar tanítás egyáltalán nincs?

– Nincs.

– Magyar könyv vane a házuknál?

– Annyit hoztunk Magyarországról, hogy nincsen, kinek odaadni. Nincs ki olvassa. Mi akik jobbacskán tudunk olvasni, tizenöten ha vagyunk. Úgy ahogy kibóklásszák a betûket vagy a szavakat, de ez ahhoz, hogy tudjanak jól olvasni, kevés. Vannak olyanok is, akik nem tanultak iskolában írni, olvasni, és mégis tudnak. Megtanulnak a szüleiktôl, a barátoktól.

– János kobakjához kopolte oda egyszermásszor a tanító bácsi?

– Nemigen kellett. Otthonról voltunk jól leckézve. Édesapám mindig kihallgatott, hogy tanulunk, mit csinálunk. Hatan voltunk testvérek. Négy fiú s két leány. Feleségemék többen voltak. Tizen. Zöldné: Kettô meghalt. Én vagyok a legkisebb. Most hatvan esztendôs. Mindenki látja az ô munkáját, az ô dolgát. Nekünk eddig hét unokánk van.

– A család, ha az élôk mind összegyûlnének, mekkora lenne?

– Ajaj! Azt hiszem, vagyunk vagy hatvanan.

Egy lészpedi família mindennapi életének hosszas idézése szándékos. Zöld János életpályája, kulturált nyelvezete, vonzó egyéniségének hivalkodás nélküli kitárulkozása már az elsô mondatok után megnyerô, kacagása, humora, öniróniája, egész egyénisége példa arra, mivé lehettek volna és mivé lehetnének, ha nem is egész tömegükben, de jelentôs százalékban, ha számukra megadatik legalább annyi, mint, meglehet, éppen Zöld Péter, a híres székelyföldi pap leszármazottjának, aki a madéfalvi veszedelem után hû pásztorként kísérte a híveit Moldvába; ha lehetséges tehát, hogy anyanyelvükön tanulhassanak, s néhányszor Erdélyországban és Magyarföldön is megfordulhassanak, gyermekeik közül magyarul is végezhessenek egyetemet, fôiskolát.

Tompos Ferenc Lajos lészpedi tanító írja, hogy a temetôt Lészpeden "cíntorom"nak (cínterem) mondták. Volt egy Ianãu Anton nevû férfi (Antal Jenô), aki a második világháborúban még Gyôr városába is eljutott, ott lemásolt egy temetôfeliratot, azt lefordította "csángó nyelvre" s a lészpedi temetô bejáratánál két oszlopra felfüggesztette a következô szöveget:

"Hogy vagytok tû, leszünk mük es,
Hogy vagytok tû, voltunk mük es,
Por es hamu."

Alatta román fordításban is megvan a felirat:

"Cum sânteti voi, am fost si noi,
Cum sântem noi, veti fi si voi
praf si cenusã."

A felirat nagy port vert fel, de amíg ôk ott voltak, nem mertek hozzányúlni. Bakk Pál szentkatolnai tanár vissszaemlékezése szerint, aki ugyancsak Lészpedre került mint taná "elsô fecskeként" , a pap nem akart bemenni a temetôbe eltemetni egy halottat, amíg a feliratot le nem veszik, de – vagy kitalálás vagy igazuk van azoknak, akik azt mondták, hogy – kinn voltak Bákóból, a feliratot többször lefényképezték, s azt hagyták hátra, nehogy valaki hozzá merjen nyúlni.

Tompos tanár úr 1948-ban a lészpedi kollégákkal egy csoportot vezetett a csíksomlyói búcsúra, táblát is vittek magukkal MOLDVAI MAGYAROK felirattal s azt is elintézte, hogy 50 %os kedvezménnyel utazhassanak a vonaton.

– 1947ben, mielôtt kihelyezést kaptunk volna Lészpedre – emlékezik –, a páter a harangkötelet felkötötte, mert az ottaniak felkérték, hogy tartson magyar misét is. 1948. december 31én estefelé (mivelhogy én jeleztem, hogy mit kér a nép), a Magyar Népi Szövetség titkára és néhány küldött kijött Bákóból, akikkel a megbeszélés szerint elmentünk a paphoz. Az a kántor társaságában egy kommunista brosúrát tanulmányozott. Mi megmondtuk, hogy mi a nép kívánsága: kérik a magyar nyelvû misét is. Ha nem tart magyar misét, kihívja maga ellen a nép haragját. Erre a pap azt felelte, hogy engedélyt kell kérnie Jászvásárról, a püspökségtôl. Mi határozottan követeltük, hogy 1949 január 1jétôl tartson magyar misét is, mert ha nem, akkor kitör a lázongás a faluban. Az eredmény az lett, hogy 1949. január 1jén mind a hárman elmentünk a misére s az elsô padban fenntartott helyre leültünk. miután a páter a misét románul elmondta, megszólalt magyarul:

"Hallom, hogy verekedni akartok. Ettôl emerrefelé, amikor a nagymise románul lesz, akkor a kismise magyarul, s a következô vasárnapon megcserélve, a nagymise magyarul s a kismise románul. Mivel az elôzetes megbeszélést a falu tudomására hoztuk, a templom zsúfolásig megtelt, sôt a templomon kívül is nagy tömeg gyûlt össze, s mikor meghallották, hogy a pap magyarul is prédikál, mindenki zokogott.

Moldvai Magyarság
Sepsiszentgyörgy, 1998 szeptember-október