KI IS KORMÁNYOZ TULAJDONKÉPPEN ROMÁNIÁBAN?

az anarchia, a hozzá nem értés és a korrupció

Ha nem akarjuk valamilyen lapos közhellyel elintézni a kérdést, hogy "miért mennek a dolgok olyan rosszul Romániában", mindjárt rájövünk arra, hogy a válasz keresése egy másik, sokkal alattomosabb kérdés felé terel.: "ki is kormányoz tulajdonképpen Romániában?" Mivel a dolgok olyan rosszul mennek az országban, kielégítô választ csak akkor kaphatunk, ha mindjárt a felelôsség és a mulasztás kérdését is felvetjük. A felhalmozódott rossz elkerülhetetlenül arra irányítja a figyelmet, akit mindezért felelôsség terhel. Az igazi kérdés ez:

"ki is kormányoz voltaképpen Romániában?"

Két lehetôségünk van: vagy elfogadjuk valamilyen összeesküvés elméletét, és akkor tehetetlenségünk valakinek a rossz szándékából következik, vagy pedig azt az álláspontot fogadjuk el, hogy a rossz az egyezményes hozzá nem értés, korrupció és butaság következménye, és akkor Románia sorsát klikkek irányítják. Az elsô változatot támogatja Constantinescu elnök nevezetes nyilatkozata, aki néhány hónappal ezelôtt azt a kijelentést tette, hogy 1996 novemberében csak a választásokat nyerte meg a konvenció, a hatalmat még csak ezután kell megszereznie. Hasonlóan kell értelmeznünk a France Presse ez év március 9-i jelentését is, miszerint "a volt titkosrendôrség az állam életének minden területén érezhetôen jelen van". Ezek szerint tehát így kell okoskodnunk ha nem a tényleges hatalom kormányozza az országot, a reális hatalom pedig ilyen sötét erôk kezében van, akkor hogyan magyarázható, hogy tevékenységével, hiteles okirataival és döntéseivel a törvényes hatalom közösséget vállal a titkos hatalommal? Más szóval így foglalható össze a kérdés: ha X miniszternek nincsen reális hatásköre, mint mondják, akkor hogyan szentesítheti rendszeresen a "sötét hatalmak" által intézményesített passzívumot és logikát? A válasz nem olyan egyszerû, mint elsô pillantásra látszik.

összeesküvés vagy/és konszenzus

Erre a kérdésre nem szeretnék valamilyen homályosan fogalmazott forgatókönyvvel felelni. Egy zavaros forgatókönyv, úgy vélem, két okból nem lenne célravezetô. Elôször is, mert bármilyen széleskörû, más szóval az egész országot behálózó összeesküvés eleve kudarcra van ítélve. Érveim a következôk: tudom, hogy nagyon sokan gyártanak forgatókönyveket, és megpróbálják ezeket gyakorlatba átültetni, a szálakat kézben tartani; többnyire ezzel foglalkozik mindenki, aki hatalomra törekszik, vagy a hatalom birtokában van. Az igaz, hogy vannak, akik folyton forralnak valamit, de az efféle cselszövés rendszerint olyan célra vezet, amelyre nem törekedtek, többnyire a szándékukkal éppen ellenkezô célokra. Az emberek nagy tömegét megnyerni és jelentôs számú intézményt mozgásba hozni titkos intézkedésekkel, ez eo ipso olyan bonyolult feladat, hogy a cselszövôket legtöbbször tévútra vezeti. Éppen ezért (és mert az összeesküvôk elôrelátása szükségképpen az eszközök ismeretére korlátozódik, ez pedig meglehetôsen szûkös ismeret), nem hiszem, hogy az efféle összeesküvésrôl keringô elméletek hitelt érdemelnének. Következésképpen meggyôzôdésem, hogy sokan konspirálnak ugyan, de mihelyt úgynevezett világnézeti összeesküvésrôl van szó, olyan kevés a valószínûsége a cél elérésének, hogy nem is érdemes foglalkozni vele.

Másodszor a kormányzásra való alkalmatlanságot nagyon jól meg lehet magyarázni anélkül is, hogy titkos összeesküvést tételeznénk fel mögötte. Az összhang a hozzá nem értésben, az egyetemes ostobaság és a cinkosság a korrupcióval a legtöbbször éppen elégséges magyarázat bármely kormányzat csôdjére. De annak, hogy a Ciorbeakormány kátyúba jutott, még van egy speciális oka, amely a romániai kormányzatok alighanem legfôbb, legeredetibb sajátossága. A mostani (nagyrészt a Demokrata Párt titkos terveibôl következô) politikai válság jellemzô vonásain túl, a Ciorbeakormány akarathiányának legeredetibb magyarázatát én abban látom, hogy szinte mindenki, aki azt hiszi magáról, hogy szava van az országban, hevesen kormányozni akar anélkül, hogy részt vállalna a kormányzásból.

Nézzük meg röviden, a kormányon kívül ki akar még kormányozni Romániában?

a szereplés vágya

Kezdjük az ország elnökével. Vannak ilyen ambíciói, hiszen részt vesz a politikai játszmában, végrehajtói döntéseket hoz a Legfelsôbb Védelmi tanácson keresztül, az alkotmány fölé helyez más intézményeket (mint a hadsereg és az egyház), beleszól a minisztériumok személyi ügyeibe, küzd a korrupció ellen, irányítani akarja az igazságszolgáltatást, kikényszeríti miniszterek leváltását.

Az elnöki hivatal nem az egyetlen, amely keresztezi a kormány munkáját. A kormány döntéseit döntôen befolyásolják azok a pártok is, amelyek nem vesznek részt a kormányban. A Demokrata párt kivonult a kormányból, mégis kormányoz a megállapodással létrehozott Politikai Egyeztetô Tanács közvetítésével (Consiliul de Coordenare Politicã Coalitiei, ízléstelen becenevén Cocopoco). A Demokrata Párt attól teszi függôvé a kormány támogatását a parlamentben, hogy elismerike vétójogát a kormány minden törvényhozói és végrehajtói javaslatát illetôen. Az ellenôrzési jognak ez a formája lehetôvé teszi, hogy olyan pártok is beleszóljanak Románia kormányzásába, amelyek névlegesen nem vesznek részt a kormányban, erejük a zsaroláson alapszik. Romániában annál erôsebb valaki, minél jobban tud zsarolni.

De ez még nem minden. Politikai és zsaroló befolyásukkal a szakszervezetek is igényt tartanak arra, hogy szavuk legyen a kormány határozataiban. A kormány elfogadta ezt az abszurd követelményt, amely most már "rendes" játékszabály. A szakszervezeti vezetôk a kormány minden döntésérôl véleményt mondanak, köztisztviselôk kinevezését vagy lemondását kérhetik, alkalmazottak tömegeinek az utcára vezénylésével zsarolnak, beleszólásuk van a privatizációs politikába, tanácskozni kell velük az alkalmazottakat érintô minden kormánylépésrôl. S mivel nincs olyan lépése a kormánynak, amely ne érintené az alkalmazottakat, kénytelen eleget tenni a szakszervezeti vezetôk akaratának és a szakszervezetek jóváhagyását kérni minden kezdeményezéséhez.

De nemcsak az elnöki intézmény, a kormányban részt nem vevô pártok és a szakszervezetek tartanak igényt a kormányzásra. Amióta nálunk is meghonosodott az éjszakai "terefere", (a "talkshow" ) országos intézménye, azóta a kormány tagjainak két állása is van, egy délelôtt a kormányban, egy második késô este a televízióban. A sajtó már nem is éri be a tájékoztatással és hírmagyarázattal, jelentôs hatalomra tett szert a politikai életben. A magánkézben lévô adók tulajdonosai mindenütt elhelyezték a maguk embereit, és ezek a hangadó "sajtóbárók", akik nem tesznek különbséget az éles bírálat és az agresszív letámadás között, akármelyik miniszternek befoghatják a száját, bebizonyíthatják a nézôknek, akik úgy hallgatják a szavukat, mint valami kinyilatkoztatást, hogy egy miniszternek az a legfôbb dolga a demokráciában, hogy ijedt szolgaként habogjon a tévékamerák elôtt. A miniszterek és magasrangú köztisztviselôk bizonyos függôséget fejlesztettek ki magukban az ilyen adásokkal szemben, mivel a nyilvános szereplések biztosította hatalmas presztizs észrevétlenül semlegesíti a közvéleményben az eredményes munka ismérveit, és a kép lesz a fontos, amit csodálni lehet. Minél jobban elterjed a nyilvános szereplésben kialakított kép kultusza, annál nagyobb lesz a sajtó hatalma a kormány fölött, a sajtócézárok igazi hatalmi tényezôkként érvényesíthetik akaratukat, mondhatni annál nagyobb eséllyel helyettesíthetik a kormányt.

következtetések

Az elnök, a pártok, a szakszervezetek, a sajtó: ezek mind kormányoznak. Mivel akcióikban nincs semmi összhang,, azért e korcs hatalmi gócok tevékenysége a kormány munkájára nézve romboló hatású. A hatalom elaprózásának legszembeszökôbb következménye, a szócséplés elburjánzása és a felelôsség megszüntetése. A hatalmi fórumok megsokszorozódása, következésképpen a kormányzati szervek cselekvéseiben a megfogyatkozott összhang, mindez a közéletben a szájalás és véleménymondás abszolút uralmakként jelentkezik. Szemünk elôtt megy végbe a nagyhangú és szószátyár, természetesen egytôl egyig "intézményes" és "legális" fórumok kóros elburjánzása, ami végzetesen kihat a végrehajtói hatalom szerepének

elhalványulására. Úgy gondolom, hogy ez a burjánzás egyszersmind kóros következménye annak, hogy nálunk a hatalom korlátozását senki nem tartja idôszerû kérdésnek. Hogy még egyszer visszatérjek a választások megnyerésérôl szóló elmés mondásra, hogy ti. ez nem jelentette egyúttal a hatalom valós megragadását is, vegyük észre, hogy itt a "valós" inkább "teljes" értelemben szerepel. Mintha mindenki, aki csak hatalomra törekszik nálunk, korlátlan hatalomra tartana igényt, valamiféle egyetemes önérvényesítésre. Mivel a kormányon kívüli kormányzás igénye lényegében abból következik, hogy a hatalom korlátozására senki sem gondol, azért úgy vélem, hogy a kormányzás eredménytelenségérôl sem lehet beszélni anélkül, hogy ne hoznánk szóba a hatalmi fórumok kölcsönös korlátozásának szükségességét. Minden egyes hatalmi fórum az összes többi kiszorítására törekszik, hogy minél közelebb kerüljön a teljes hatalomhoz, aminek megvan az a paradox következménye, hogy valójában egyiknek sincs nálunk olyan hatalma, amilyenre szüksége lenne ahhoz, hogy mint intézmény hatékonyan mûködjék. Ha az igazságszolgáltatásnak ma még egyetlen ügyét sem sikerült megoldania, ha még egyetlen terroristát sem ítéltek el, ha Gheorghe Ursu gyilkosai szabadon járnakkelnek, abból csak az következik, hogy az igazságszolgáltatás tehetetlennek bizonyult sajátos hatalmi területének meghódításában. Ha valamely fórum korlátlan hatalomra törekszik, ez mindig együtt jár nálunk azzal, hogy más intézmények nem jutnak az ôket megilletô törvényes hatalom birtokába.

Arra a kérdésre, hogy "ki is kormányoz tulajdonképpen Romániában?", csak azt felelhetem, : senki és túl sokan. Senki, mivel a hatalmi kezdeményezések túlságosan szétszóródnak, a felelôsség tisztázatlan, a kezdeményezések központjai meghatározhatatlanok. Túl sokan, mivel nálunk maga a hatalom is anarchikus természetû, a szó etimológiai értelmében; más szóval a kormány hatalmának nincs sem szilárd alapja, sem elismert vezetô magja. Az anarchia általában külsô erôként hat, kívülrôl jön, és a belsô rend ellen irányul. Nálunk belül van törvényes, általánosan elfogadott forma, amelyben a szétszórt végrehajtói hatalom megnyilvánul. Mivel a hatalmat belülrôl semmi sem korlátozza, igyekszik kifelé terjeszkedni, kaotikus követelések révén.

Háromszék
Sepsiszentgyörgy, 1998. május 7.

Jegyzet: Papavieci, HoriaRoman 1957-ben született Bukarestben. A liberális román értelmiség meghatározó személyisége, a bukaresti egyetem fizika szakán végzett, filozófiából doktorált, 1993-tól a bukaresti egyetemen tudománytörténetet oktat, a "22" címû, liberális, Európa felé tájékozódó folyóirat munkatársa, több tanulmánykötete jelent meg.