1949. március 3.
"SZENT BERTALAN ÉJSZAKÁJA ROMÁNIÁBAN"

280 ezer embert hurcoltak el egyetlen éjszakán

Marin Ionescu

A gépkocsivezetô, akivel Turnu Severinbe utaztam, véletlenül elszólta, hogy 1949. március 3-án éjjel, a nagy elhurcolások éjszakáján részt vett a kilakoltatottak elszállításában. Ponyvás tehergépkocsijaira három család tagjait zsúfolták. Turnu Severinbe kellett szállítania ôket, ám útközben, Balotán meghalt egy idôs férfi. A családtagok arra kérték a rájuk felügyelô aktivistát, engedje meg, hogy visszaforduljanak annyi idôre, amíg elhantolják hozzátartozójukat. De a család fájdalma, könyörgése nem hatotta meg a kopót. A halottat Turnu Severinbe kellett szállítani, ahol közös sírba temették a tragikus éjszaka többi halálos áldozatával.

Ezek után elhatároztam, hogy megpróbálok felkutatni más olyan gépkocsivezetôket is, akik akkor szolgálatot teljesítettek.

Ezt a méretei folytán népírtásnak nevezhetô hadmûveletet a tárgykörben nagy tapasztalattal rendelkezô szakemberek készítették elô. Románia Szent Bertalan éjszakájának tervét 1949. február 3-án, Szent Anna napján fôzték ki, amikor Ana Pauker meghívta a névnapjára Visinszkijt A szigorúan bizalmas találkozón rajtuk kívûl csak Vasile Luca és Gheorghiu Dej vett részt. Visinszkij gratulált a három román vezetônek, amiért szigorú intézkedéseikkel sikerült megtisztítaniuk a városokat a kispolgári csökevényektôl, ám a szemükre vetette, hogy falun királypárti csoportok bukkannak fel, s a hegyekben növekszik az ellenállók száma, akiket a környékbeliek támogatnak. Felszámolásuk érdekében Visinszkij azt javasolta, hogy a nagyobb hatás kedvéért egyetlen éjszakán deportáljanak valamennyi kisgazdát, kulákot, volt liberálist és parasztpártit, nyugalmazott meg lefokozott katonatisztet. Megadta a Szovjetunióban sikerrel alkalmazott módszer receptjét. Megállapodtak március 3. éjszakájában.

Miután összesítették a megyékbôl befutott adatokat és látták, hogy a kitelepítendôk száma több százezerre rúg, a vezérkari fônökséghez fordultak, hogy segítsen a belügyminisztériumnak a Rutin Hadmûveletnek elnevezett terv kidolgozásában. Utasítottak valamennyi vállalatot és minisztériumot, hogy három napra kötelesek rendelkezésre bocsátani jármûveiket az említett hadmûvelet végrehajtása érdekében. Az autóbuszok, tehergépkocsik, személyautók, de még a mentôk részére is tartalék benzint utaltak ki. A fôbb vasúti csomópontok is megkapták a parancsot, hogy a belügyminisztérium számára tartsanak készenlétben fôként tehervagonokból álló szerelvényeket.

Március 2-án a végrehajtó osztály tagjai átvették a megyei rendôrparancsnokságtól azokat a zárt borítékokat, amelyek a kitelepítendô családok névsorát tartalmazták, és megnevezték a számukra kijelölt jármûveket. Az osztagparancsnokok – aktivisták meg szekusok – a személygépkocsikon azonnal a hatáskörükbe tartozó falvakba hajtottak, hogy felvegyék a kapcsolatot a polgármesterrel, elkôkészítsék a terepet a terv zökkenômentes végrehajtásához. A teherautók és az autóbuszok, valamint szekus kíséretük olyankor indultak el a megyeszékhelyrôl, hogy a sötétség beállta után érjenek célhoz, nehogy idô elôtt felfedjék titkos szándékaikat. Pontban éjfélkor láttak munkához: megrohanták a boldogtalan kiszemeltek házát, rájuk törték az ajtót, – ha az nem engedett, az ablakot. Elôször a családtagok személyi igazolványát és értéktárgyait szedték el, ez uóbbiakról elismervényt adtak. (Erdélyben például egy marosvásárhelyi cipôsbolt nyugtablokkjait használták, nyugtaként, Olténiában egy craiovai élelmiszerbolt jegytömbjeit.) Egy órát engedélyeztek öltözködésre és egy kis batyu összepakolására, aztán a jármûvekre terelték és a megyeszékhelyre szállították a sorsüldözötteket.

Elvett házukban pártaktivisták és a falu elôljárósága által ajánlott helybeli párttagok maradtak, akik felleltározták javaikat. E többnyire ittas leltározók munkájáról regényeket lehetne írni, a leltárvezetôk pedig a mai milliomosok között keresendôk.

A kitelepítési akció sikeresnek mondható: mintegy szézezer családot ragadtak ki otthonukból, kicsitôl nagyig senkit sem kíméltek, sôt még véletlenül épp náluk tartózkodó vendégeiket sem. A végnélküli gyászmenet elindult a megyeszékhely felé, ahol a minden irányból beáramló autókaravánok gyakorlatilag megbénították a közlekedést. A zûrzavar és a nyomorúság fokozásához hozzájáult az idôjárás kedvezôtlen alakulása is: több mint egy hétig havazott. Az ideiglenes igazolványaikra váró kitelepítettek ezalatt istállókban, raktárakban, sátrakban vagy épp földbe vájt kunyhókban húzódtak meg.

Az embertelen körülmények között százával hulltak el a gyermekek és öregek, a terhes nôk olyan iszonyok közepette szültek, mint a kôkorszakban. A pribékek még azt is megtiltották, hogy a lakosság vizet adjon nekik. De kálváriájuk még alighogy elkezdôdött. Ezután szállították ôket kényszerlakhelyükre, ahol csak aljamunkát kaphattak. A megpróbáltatást és megaláztatást sokan nem tudták átvészelni, önként véget vetettek életüknek. Csupán a craiovaiak közül tizenketten kötötték fel magukat.

Hogy a teljes igazságot megsejtsük 1949. március 3. éjszakájáról, és hogy ilyen borzalom ne ismétlôdhessék meg többé, mindazoknak el kell mondaniuk, amit tudnak, akik szenvedô alanyként vagy tevôleges résztvevôként átélték az akkori iszonyokat.

Erdélyi Napló
Nagyvárad, 1993. március 11.

Jegyzet: A cikk román eredetije megjelent a "România liberã" címû bukaresti lapban, címe: "Operatiuni de rutinã: români luati din pat si aruncati în cãmp.

Erdély magyar lakossága nagyon sokat szenvedett a kényszerkitelepítések embertelen brutalitásától. A kijelölt kényszerlakóhelyeken sokan megbetegedtek, elpusztultak. Nagyon sok magyart deportáltak.