ÉV ELEJI BESZÉLGETÉS MARKÓ BÉLÁVAL

Merre visz az RMDSZ útja?

– Hogyan telt az esztendôforduló?

– Karácsony és újév között én is többet tudtam itthon tartózkodni és pihenni. A Szilvesztert Vajdahunyadon töltöttük a feleségemmel, és Déván jó hangulatú RMDSZ-szilveszteren is részt vettünk. Közben persze Bukarestben koalíciós megbeszélésen, a kormány-átalakítással kapcsolatban folyt egyeztetés. Köztudott, hogy egyes minisztériumok ügynökségekké alakultak át, például a turisztika, a kutatás, a privatizáció. Ezek élére kellett elnököket, alelnököket jelölni.

– Mit veszített az RMDSZ az átalakítással?

– Mindenekelôtt azt tenném az elôbbiekhez , hogy a kormány mûködése szempontjából fontos ez az átalakítás, a tárcák, az államtitkári tisztségek csökkentése, a túlburjánzott kormányszerkezet egyszerûsítése. Várakozásunk szerint, közelebb visz ez hatékonyabb kormányzati munkához. Hozzátenném, hogy az RMDSZ-nek sikerült az elmúlt idôszakban egy jó államtitkári gárdát kialakítania. Így eleve úgy gondolkoztunk, hogy akiknek az átszervezéssel megszûnik a tisztsége, más fontos megbízatást kapjanak, ahol kormányzati tapasztalataikat kamatoztathatják. Mint ismeretes, megmarad az oktatási, mûvelôdési, területrendezési, mezôgazdasági államtitkári, a kormányfôtitkár-helyettesi tisztség, az Állami Vagyonalap alelnök funkciója, valamint a szabadalmi hivatal vezérigazgatói tisztsége, s ezekben személycsere sem történt. Ezzel szemben megszûnt a szállításügyi, az ipari és kereskedelmi, munkaügyi és az integrációs államtitkári tisztség. Így négy kolléga kap más feladatot. Lányi Szabolcs a tudomány és technológiai ügynökség elnöke lesz, Birtalan József a kis- és középvállalatok ügynökségének alelnöke, Bara Gyulát pedig már ki is nevezték államtanácsosnak a miniszterelnök mellé, végül még nincs új megbízatása Niculescu Antalnak.

– Zsúfolt és kritikus év elébe néz Markó Béla s maga az RMDSZ is. Gondolok a további kormányzati szerephez fûzôdô dilemmákra, a tanügyi törvény, az egyetemügy vagy a helyhatósági törvény helyzetére. De arra is, hogy májusban RMDSZ-kongresszus lesz, amelynek sok értelme nincs az ôszre beütemezett belsô választások perspektívájában, de meg kell lennie. Milyen lélekkel, gondolatokkal néz mindezek elébe?

– 1999 munkában egyáltalán nem lesz kevesebb és könnyebb, mint az elôzô év. Az RMDSZ belsô eseménynaptára mindenképpen dúsabb lesz az említett két esemény miatt. A kongresszust meg kell tartani, s ez nem egy formális aktus. Négy év telt el az elnökválasztás és a tisztújítás óta, ezek újra terítékre kerülnek a Szövetségi Képviselôk Tanácsa részleges megújításával, egyéb országos testületek kialakításával együtt. Az alapszabályzat vagy a program módosítására nem tapasztalok igényt, kifejezett szándékokat. Magam is úgy gondolom, hogy a programot nem indokolt jelentôsebben változtatni. Természetesen vannak cselekvési elsôbbségek, melyeket újra lehet gondolni.

– Nyílt titok, hogy egyes RMDSZ-körök szándéka szerint, a kongresszusnak valójában az a rejtett tétje, hogy eltávolítsa a mai kormányzati szerepre vállalkozott vezetést. Erre mennek a meg-megújuló támadások egyes sajtó-termékekben, amelyek olykor a tényeket, s majd mindig az ellenérveket is mellôzve folytatnak lejáratási kampányt, de nem különben beletartozik a képbe, hogy nem egy helyen már a kisebb körzeti szervezetekben is a kormányzati munka kritikája a fô, ha nem az egyetlen RMDSZ tevékenység. Mi lesz a kongresszus témája?

– Kiegészíteném azzal, hogy mirôl fog szólni már a kongresszus elôtti idôszak? Valószínû, hogy ki fognak élezôdni majd a polémiák, hiszen elnökjelölésre kerül a sor, s tisztújítási, elnökválasztási kampányféle is várható. Azoknak, akik szembeállnak az RMDSZ egyik-másik vezetôjével vagy vezetésével érdekük, hogy megpróbáljanak olyan törésvonalakat létrehozni a szervezetben, amelybôl az tûnjön elô, hogy az RMDSZ-nek csak egyik része, egyik csoportosulása: a mostani vezetôség az, amely az erdélyi magyarság történetében elôzménytelenül a kormányzásra vállalkozott. Ezt kell mindenekelôtt tisztáznunk. Itt az RMDSZ egésze vállalkozott kormányzásra, még akkor is, ha a döntésnek nem volt száz százalékos támogatottsága. Az eltelt két év alatt kiderült, hogy a kormányzati szerep nem is olyan egyszerû, sok munkával, nehezen kiküzdhetô eredményekkel, olykor csalódásokkal jár, szinte napi konfliktusokkal s még sorolhatnám. Tehát mindezek után talán sokan megtagadták egykori, 1996 végi meggyôzôdésüket. Vagyis, hogy a kormányzás révén jelentôs eszközök kerülhetnek a romániai magyarság kezébe, sorsának alakítására. Ez én nem tagadom meg.

Ennek ellenére az elkövetkezô idôszakban is felmerülhet, hogy meg kell szakítanunk a koalíciós együttmûködést. Én ezt nem kívánom, s állítom, hogy bár kevésbé látványosan, de sok mindenen tudtunk változtatni. Így továbbra is azt tartom, hogy 1996 novemberében fontos, egyben szükséges döntést hozott az RMDSZ. Ugyanakkor én a kormányzást, egyáltalán az ország politikai életében való jelenlétet eszköznek és nem célnak tekintem. Akik azt akarják elhitetni a közvéleménnyel, hogy itt valaki számára is cél a kormányban való részvétel, a parlamenti jelenlét, azok nem mondanak igazat. S ebben mégcsak nem is az RMDSZ érdekeit kell tekinteni, hanem egyszerûen a romániai magyarság érdekeirôl van szó. Tehát azt gondolom, hogy akár kongresszuson, akár kongresszus elôtt a közvéleménynek ezt így kell szemlélnie és mérlegelnie: jobb-e, – nem az RMDSZ, nem az egyik vagy másik vezetô számára, hanem az itt élô magyarság számára- ha az RMDSZ kormányon van, vagy jobb, ha ellenzékben van? Ezt kell mérlegre tenni, és a konklúziókat levonni.

– Ez így lenne logikus, csakhogy folyton a bent maradni vagy kilépni dilemmáját tolják az orrunk elé. Teszik ezt mostanság is, amikor nyilvánvaló, hogy a végre határozottabban a reform felé fordult kormányzásban egy RMDSZ-kilépéssel politikai válságot kelteni – egyenesen a magyarság érdekeinek ellentmondó lépés lenne. Hogy látja?

– Ha most ironikusan akarnék fogalmazni, akkor magyarok is cselekedhetnek magyarellenesen, akár ösztönösen, akár tudatosan. Tegyük ezt zárójelbe. Van itt azonban valami, amit egyesek elfelejtenek és a kongresszus közeledtével igyekeznek majd minél inkább elfelejteni. Az én politikusi tevékenységem nem az RMDSZ kormányzati részvételéhez kapcsolódik. Most már több éve vagyok a szövetség elnöke, s négy esztendôn át ellenzékben voltunk, tehát elég hosszú tapasztalatunk van arról, hogy ellenzékben mit lehetséges elérni, és mit más körülmények között. Azt gondolom hát, hogy azok között, akik az RMDSZ kormányban való részvételét támadják, tagadják…

– Lekicsinylik, elbagatellizálják…

Igen, igen, világos különbséget kell tennünk két álláspont között. Az egyik az, amelyik tagadja – legfeljebb nem mondja ki így –, hogy egy kisebbségben élô közösség elérhet eredményeket politikai eszközökkel, változtathat saját helyzetén. Emögött az álláspont mögött az van, hogy a tárgyalásos érdekképviselet veszélyes, a politika eszközeivel változást hozni nem lehet. Ez a vélemény is úgy jelenik meg, mintha tárgyilagosan mérlegelné a kormányzás eredményeit, holott nem errôl szól. A valódi szándékuk egy konflkitusos helyzet fenntartása.

Van viszont egy másik, az elôbbivel könnyen összemosható és helytelenül gyakran össze is mosott álláspont. Ez szintén kételyeket fogalmaz meg a kormányzással kapcsolatosan, esetleg szintén elégedetlen az eredményességével, de ez nem tagadja, hogy a romániai magyarságnak a politika eszközeivel kell élni. Tehát a kétfajta megközelítés között határozott különbséget kell tenni. Én azokkal, akik a politikát mint eszközt tagadják, vitázhatok, de egyetérteni velük soha nem fogok. A véleményem ugyanis az, hogy ha a romániai magyarságot tartós konfliktusos helyzetbe taszítjuk, akkor nem azt fogjuk elérni, hogy elôáll egy helyzet, amikor egyik pillanatról a másikra kivívjuk jogainkat, hanem azt, hogy a romániai magyarság elveszíti jövôképét, hitét, reményét és kivándorol szülôföldjérôl vagy asszimilálódik.

– Az RMDSZ-en belüli szembefeszüléseknek kétségtelenül vannak ilyen mélyebb rétegei, s aki komolyan mérlegeli a dolgokat, szembesülnie kell a sorsunk, helyzetünk reális dilemmáival. Az egyszerûbb képlet azonban azt mutatja, hogy bizonyos RMDSZ-en belüli érdekcsoportok meg akarnak szabadulni Markó Bélától, a mai vezetéstôl. Olyan véleményt is hallottam, hogy az új magyar kormányzat szívesebben látna egy – a mostani RMDSZ-politikát folytató, de - más vezetôgárdát a szervezet élén. Ez ugyan eléggé fából vaskarika, hiszen az RMDSZ-vezetés helyére pályázók ugyanazok, akik a kormányzati szerepvállalást is folyamatosan megkérdôjelezik, holott a mindenkori magyar kormányok éppen a határon túli szervezetek kormányra kerülésével mentesülnek egy sor gondtól, kellemetlen teendôtôl. Másfelôl akár érthetô is lehet a vezetôcsere gondolata, ha felidézzük, hogy a mai RMDSZ-vezetés ellenfeleibôl kerültek ki azok, akik az illô és indokolt semlegességet feladva korteskedtek a Fidesz mellett. Milyennek érzi az RMDSZ budapesti támogatottságát?

– Azt gondolom, számunkra fontos, hogy a mindenkori magyar kormány hogyan viszonyul az RMDSZ-hez, a romániai magyarság helyzetéhez. Ugyanakkor azt mondanám, hogy mi egy olyan jelentôs kétmilliós közösség képviselete vagyunk, amelynek a nevében nyugodtan mondhatom azt, hogy valamiféle kölcsönösségnek is érvényesülnie kell, bármennyire is furcsának tûnhet az ilyen nézôpont egyesek számára. Sôt, hozzátehetem, hogy ez a kölcsönösség érvényesült és érvényesül is. Amire gondolok és joggal az az, hogy az RMDSZ politikája hogyan hat Romániára, a romániai politikai életre. Egyesek még azt is megfogalmazzák vádként, hogy az RMDSZ indokolatlanul támogatta és támogatja Románia európai integrációját. A támogatás így van, csakhogy nem indokolatlanul és alaptalanul, hanem jól felfogott érdekbôl. Elég keveset, vagy egyáltalán nem beszélünk viszont arról, hogyan hat Magyarországra az RMDSZ politizálása. Azáltal, hogy az RMDSZ kormányzásra vállalkozott, a két ország közötti konfliktusos helyzetet, (tehát a romániai magyarság helyzetének megoldatlanságát), amit Magyarországnak nap mint nap fel kellene vetnie, – behozta a koalíción, illetve az országon belülre. Úgy gondolom, ez jelentôsen segítette Magyarországot az integráció útján, s ha mondhatom így, gyorsítottuk azt, levéve egy gondot a magyar kormány válláról.

– Érzik és értik is ezt Budapesten? S itt nem a sûrûn elhangzó, szép általánosságokra, vagy az alkalmakhoz igazított aggodalmaskodó mondatokra gondolok, hanem például a két ország közötti alapszerzôdés elôirányzatainak szemmel tartására, tételes gyakorlatba ültetésének módszeres követésére.

– Gondolom, hogy igen. Meg kell mondanom, hogy az új magyar kormány képviselôi, a külügyminiszter vagy a külügyi államtitkár nagyon józanul, megfontoltan szólalnak meg az RMDSZ kormányzati szerepérôl. Azt semmiképpen nem tartanám elfogadhatónak, ha valaki Magyarországról próbálna beavatkozni az RMDSZ belsô viszonyaiba. Minden demagógia nélkül azt kell mondanom, hogy ez egy nagy közösség és rendelkezik azzal az önállósággal és képességgel, hogy vezetôit megválassza. Sokfajta befolyása lehet reánk, és egyáltalán nem mindegy, hogy Magyarország hogyan viszonyul kulcskérdéseinkhez, például a kormányzás kérdéséhez. Ismétlem azonban, hogy a kormányzat vezetôi nagyon józanul nyilatkoznak meg. Több mint féléves a kormányzat és valószínû lehetséges bizonyos konklúziókat megfogalmazni. A kapcsolatunk folyamatos és konzultáció is van közöttünk. Ezek sorába tartozik, hogy hamarosan újra alkalmam lesz találkozni Orbán Viktorral.

– Hadd térjek ki egy furcsaságra. Hogy van az, hogy bár – a lakossági fórumok tanúsága szerint – nagy Markó Béla népszerûsége "saját" megyéjében, mégis itt van az egyik legerôsebb Markó-ellenes csoport? Senki sem lehet próféta a saját hazájában?

– Erre azt mondhatom, hogy nekünk prófétákra nincs szükségünk, s magam sem akarok próféta lenni. Az erdélyi magyarságnak sem tanácsolom, hogy prófétákat keressen magának. Keressen magának ez a közösség felelôs, felkészült, következetes és kitartó vezetôket. Ami pedig a Maros megyei szervezetet illeti vagy azt, hogy mennyire erôs egy Markó-ellenes csoport, nos, eléggé éles konfliktus van köztem és a megyei elnök meg a körülötte lévô ügyvezetés egy része között. A vezetés egészérôl azonban ilyet nem állíthatunk.

– Akkor itt a dimenziókkal van gond, hiszen éppen az említettek köre nyilatkozik egy adott helyzetben – mint tették például az alsócsernátoni fórumon –, hogy a megyei szervezet nevében vállaltak egyfajta eszmeiséget.

– Az RMDSZ egészének és az egyes vezetôknek örök dilemmája, hogy miként foglaljanak állást. Mindenkinek van saját meggyôzôdése, és mert Maros megyérôl van szó, nem kérdôjelezem meg egyes vezetôk tisztességes meggyôzôdését. Csakhogy! Nagy-nagy mulasztást tudok ennek a vezetésnek szemére vetni. Azt, hogy éveken át sem ismerte fel, hogy a Maros megyei szervezetnek nem kell Markó-pártinak vagy Markó ellenesnek lennie. Az RMDSZ több százezer magyar ember érdekeinek védelmét jelenti. Föl sem merülhet, hogy valamilyen pártiak, hogy a politikai skálán belül jobboldalt, baloldalt vagy középen állnak, ami pártjellegûvé tenné.

Ismétlem: aki egy RMDSZ-szervezet vezetésére vállalkozik, nem teheti meg, hogy megpróbáljon a szervezetre ráerôltetni bármiféle "pártiságot", egyfajta véleményt. Ebbe a hibába esett a megyei szervezet egy szûk csoportja, s ebben a szellemiségben van az itteni bajok gyökere. A sokszínûséget érvényesíteni kell, másként a folyamatos belsô konfliktusokra, kifelé pedig a tehetetlenségre programozzák be a szervezetet. S ez ellenfeleinknek, de helyileg még koalíciós partnereinknek is fôbenjáró érdeke, hiszen könnyebb kijátszani egy tehetetlen, a megye közéletében tekintély nélküli szervezetet, mint azt, amelyik céljait és teendôit világosan jeleníti meg. Azt remélhetjük, hogy a sorra kerülô tisztújító közgyûlés esélyt kínál mindezek mérlegelésére és a változtatásra.

Népújság
Marosvásárhely, 1999. január 12.