TÛNÔDÔ A MAGYAR "KÖTELESSÉGTELJESÍTÉSRÔL"

évvégi számvetés az RMDSZ szemszögébôl

(…) Érdekvédelmi szervezetünk, az RMDSZ szemszögébôl nézvést ezt az esztendôvéget, a "percnyi megállás"és a számbavétel, leltárkészítés már csak azért is fontos, tehát szükséges, mert nemcsak az 1998-as esztendôt "zárja", de a kormánykoalícióban való részvételünk felezôidejéhez is érkeztünk, két esztendôs hatalmon levésünkben.

Én most nem akarok ebbe a kérdésbe belebonyolódni, más egyébrôl szeretnék szólni – jelesül: mindahányunkat, személy szerint is egyfajta a magunk számára szintén szükséges (és kötelezô?) egyéni leltár, számvetés elkészítésére szeretném buzdítani.

Vélem ez szintén idôszerû lehetne, kellene, hogy legyen, hisz mi, romániai magyarok egyénileg is "zárjuk" az esztendôt, s ezen túlmenôen , a "változások" óta eltelt tizedik esztendôbe lépünk. Tervekkel, nekibuzdulásokkal, lelkes vállalásokkal kezdtük annak idején, 1989 decembere után az "új" érát – nem ártana hát önmagunknak számot adnunk arról, hogy mi lett az egyéni nekibuzdulásokból, vállalásokból, hogyan álltunk helyt egyénenként: emberileg, romániai magyarként, közösségünk tagjaiként, közösségünk hasznára, érdekében is.

Nem véletlenszerûen jutottak most mindezek eszembe: éppen egy kiváló tanulmányt olvasok (Benkô Samu tollából) Szász Pálról, az erdélyi gazdaegylet (majd magyar gazdaegylet), EMGE hajdani elnökérôl, e jeles férfiú célkitûzéseirôl, hitvallásáról s közösségünk érdekében végzett egyéni cselekvésérôl is.

Amint az köztudott, Szász Pálnál sikeresebb közösségszervezôje kevés volt a kisebbségi sorsba került romániai magyarságunknak az elmúlt 80 esztendôben. Fô munkaterülete a mezôgazdaság volt, annak megszervezése, korszerûsítése – az életünket adó földünk megtartása, s általa romániai magyarságunknak gazdaságilag is élettér és prosperálás biztosítása. Úgy is él a köztudatban, hogy Szász Pál nem is politizált, nem foglalkozott egyébbel, "csak" a mezôgazdaság s általában a gazdaság kérdéseivel. Holott…

De inkább olvassuk el, mit is mondott az erdélyi Gazdasági Egyesület 1937-es közgyûlésén, azt illetôen, hogy mi a dolga a kisebbségben élô magyarnak s fôleg e nemzetrész értelmiségijének: "Én tanúságot tettem lekiismeretemmel szemben, a politikai életben is eleget tettem lelkiismereti kötelességemnek. Ott állok, amikor ott kell állnom. "Nem volna egy nyugodt éjszakám, ha csak egyszer is kivonnám magamat magyar kötelesség-teljesítésem alól." (Kiemelés tôlem – M.L.)

Tûnôdöm – megpróbálván ôszinte lenni önmagamhoz –: ugyan bizony ott állok-e, amikor ott kell állnom, s hány nyugtalan éjszakám volt azért, mert kivontam magamat "magyar kötelesség-teljesítésem alól"?

Mi is az, hogy magyar kötelesség-teljesítés? – áll elômbe a kérdés? És többnyire hogyan értelmezzük mi ezt – ha egyáltalán eszünkbe jut, felötlik bennünk, hogy a mindennapi kis kaparásaink mellett-közepette nekünk még "ilyesvalamink" is van, kellene, hogy legyen.

Nyilván vannak olyanok, akik pontosan tudják, hogy mi ez, miben áll ez a kötelesség-teljesítés, s eszerint cselekszenek, politizálnak, szerveznek, végzik a munkájukat a saját "katedrájukon", a közösség, közösségünk érdekében is. Irigylésre méltók az ilyen Szász Pálhoz hasonló elhivatottsággal, felelôsségérzettel és cselekvô akarással, akaraterôvel rendelkezô emberek.

De többségünkben ilyenek vagyunk-e vajon? Ilyen kötelességteljesítô-e pl. a romániai magyar értelmiség – az a réteg, amelynek végülis meghatározó szerepe kellene legyen nemzeti közösségünk életében, a kisebbségi lét minden területén s minden helyén, kezdve a várossal s befejezve az eldugott falvakkal, illetve a tömbmagyarsággal és a szórvánnyal!

Tapasztalataim alapján az egyéni válaszom: nem vagyunk ilyenek, döntô többségünkben semmiképpen sem. Szász Pál útját vagy nem ismerjük, vagy nem vállaljuk. Mert ez az út a kemény munka útja, -- az egyéni érdekek, a közöny, a kényelem, nemtörôdömség, a demagógia, a megalkuvás, a folytonos siránkozás, az egymásba-marás feladásának útja. Ennél már sokkal kényelmesebb a siránkozásé vagy hordószónoklásé, a marakodásé és hangoskodásé.

"Nem politizálok, nem érdekel engem a politika, nem érdekel az RMDSZ, hagyjanak engem békén, végzem a munkámat, élem a magam kis életét" – hányszor hallani (és egyre többektôl, egyre gyakrabban) ezt. És a tanár nem politizál, a mûvész nem politizál, a vállalkozó nem politizál, a lelkipásztor, az orvos, a mérnök stb. nem politizál. Úgymond, senkisem politizál – csak éli a maga kicsi életét, "mert egyszer élünk, ugyebár". Szász Pál poliltizált: szervezett, lelkesített, járta a falvakat, életre keltette a gazdaköröket, tanfolyamokat, terménybemutatókat szervezett, intézte az ügyeket, – így politizált, mégpedig nagyon határozottan, nagyon eredményesen. Anélkül, hogy a mindennapi politikai torzsalkodásokba belekeveredett volna. Ô tudta, amit sokan nem tudunk: a közösségedért való konkrét cselekvés (legyen az egy tánccsoport irányítása, gazdakör megszervezése, állatvásár megrendezése, a munkahelyeden becsületesen, igényesen végzett feladat stb., stb.) a leghatékonyabb politizálás a közösség javára.

Politizálás a számára nem dörgedelmes szónoklatokat, ledorongoló cikkeket, parlamenti vitákat, folytonos panaszkodást, marakodást jelentett, hanem munka volt. Munka, munka, munka. Építés és építkezés.

Itt az év vége. Számvetések ideje. Szövetségek, szervezetek, intézmények sorra elkészítik a maguk évi mérlegét. Vélem, nem ártana egyénenként is elkészíteni a saját kicsi leltárunkat a téren is, hogyan állunk "magyar kötelesség-teljesítésünk" dolgában. Mert ne feledjük, minden szövetség, szervezôdés végül is egyénekbôl áll össze.

Magyar Közélet
Kolozsvár , 1998

Jegyzet
Molnos Lajos költô, újságíró, politikus, Buda-pesten született 1941-ben. A Babes-Bolyai egyetemen magyar nyelv és -irodalom szakon végzett. Korábban szerkesztette az Erdélyi Híradó címû, országos RMDSZ-fórumot. Jelenleg az RMDSZ Kolozs megyei elnöke.