MINDANNYIUNK KÖZÖS ÜGYE
MAGYARORSZÁG

karácsonyi beszélgetés Orbán Viktor miniszterelnökkel

Új Ember: – Legújabb korunk elemzôi Janus-arcúnak, kettôs jellegûnek látják a magyarországi rendszerváltozást. Sokan csalódottak, sokan kizárólag pénz- és hatalomszerzés eszközének tekintették a változásokat. Ön hogyan látja? Melyik arcát fordítja felénk Janus, van-e remény arra, hogy a rendszerváltozásnak ne csak a terheit, hanem áldásait is tapasztalják az emberek?

– Orbán Viktor: Tíz évvel ezelôtt nagyon fontos változások történtek, de nem mondhatjuk, hogy beteljesültek a várakozások. Közös küzdelmeink eredményeképpen – hiszen a változás folyamatainak mindannyian részesei vagyunk – Magyarország független állam lett, s minden polgárának osztályrésze a politikai szabadság. Ha azonban visszatekintünk az elmúlt tíz esztendôre, azt látjuk, céljaink csak részben valósultak meg. Nem következett be a várt felemelkedés, nem nyílt meg mindenki számára a jólét, a gyarapodás lehetôsége. S ami talán még fájdalmasabb, tartozásaink erkölcsi, szellemi téren is egyre tetemesebbek. Most ismét változásról beszélhetünk. A polgári eszmények újjászületésérôl, a maga lábán megálló, magáról, gyermekeirôl gondoskodni tudó, a közösségben felelôsen élô személyekbôl álló magyar társadalomról. Nagy megtiszteltetés és megfontoltan vállalt felelôsség számomra, hogy miniszterelnökként bábáskodhatom a polgári Magyarország bölcsôjénél, melynek megszületését mindannyian vártuk. Azért dolgozom, hogy a rendszerváltozás kettôs, ha úgy tetszik Janus-arca helyett egy világos, kiismerhetô, barátságos arc tekintsen a magyarokra.

Ú. E.: –- Tud-e Ön és kormánya – ahogyan korábban mondotta – távlatokat nyitni s megmutatni a hozzájuk vezetô utat?

O. V.: – A kormányprogramban az elkövetkezô négy év cselekvési programját írtuk meg. Rögzítettük, mi mindent szeretnénk elérni, kire számíthatnak az emberek a családpolitika, az oktatás, a szociálpolitika, a kultúra területén – és még sorolhatnám. De mindaz, amit ebben a programban megfogalmaztunk, nem cél, hanem eszköz. A távlatokban olyan Magyarország képét lehet a kormányprogram segítségével megrajzolni, amelyben életerôs, bizakodó emberek és családok élnek, akik biztonságban tudhatják szeretteiket, olyan munkát végeznek, amely örömet okoz, akik az államot úgy tekintik, mint szilárd támaszukat, ha ne adj' Isten mégis valami baj támad. Ahol a polgári értékrend alapjai: a szeretet, a tisztesség, a becsület, az igazságosság hatja át az emberek kapcsolatait, az állam intézkedéseit.

Ebben az országban, melynek távlati képe elôttünk áll, a gyermekeink fognak élni. Meg kell adnunk nekik minden lehetôséget ahhoz, hogy ilyen hazát teremtsenekmaguknak. Tudást kell adnunk nekik, meleg otthont, jó családokat és szilárd értékrendet.

– Van-e esélyünk arra, hogy a most alakuló új Magyarország korrekt, jó viszonyban éljen szomszédaival, megértetve és elfogadtatva velük azt a tényt, hogy országunk és nemzetünk nem esik egybe egymással?

– Korábban külkapcsolataink elsôdleges szempontja az Európai Unióhoz való csatlakozás, azután pedig a szomszéd országokhoz fûzôdô viszonyunk volt. A legkevésbé a határainkon túl élô magyarok sorsa befolyásolta az ilyen jellegû döntéseket. A polgári koalíció kormányának gondolkodásmódjában ez a három szempont szorosan összefügg. Meggyôzôdésünk ugyanis, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozásunk jó a szomszédainknak, és jó a kisebbségben élô magyaroknak is.

A szomszédos országokkal ôszinte, jó viszonyra törekszünk, és erre most, úgy érzem, jó esélyünk nyílt. Azért fontos ez, mert a magyar kisebbségek sorsáról mi nem dönthetünk. Támaszt nyújthatunk, de elsôsorban az ottani kormányoknak, parlamenteknek kell okosnak lenniük, és remélem, azok is lesznek. Valamennyi környezô országgal aktív tárgyalási kapcsolatban állunk. Szlovákiával való kapcsolatunkban gyökeres változás állt be. Ennek látható jele lesz az Esztergom és Párkány közötti újraépülô Mária Valéria-híd, amely jól mutatja, hogy a magyar kormány az egymástól elválasztó gátak helyett a hidakat tartja fontosnak, mind a határon túli magyarság, mind a szomszéd népek tekintetében.

– Sok szó esik manapság a kommunikációról. Gondolatokat, információkat fogad és közöl a kormány is, a miniszterelnök is. Külön csoportok segítik ezt a munkát. Hogyan, miért kommunikál a kormány?

– Sokféle értelemben használjuk a kommunikáció szót. Úgy vélem, nemcsak a határozatok, törvényszövegek és kérdésekre adott válaszok juthatnak errôl eszünkbe, hanem az is, amit a szó eredeti értelme sugall. Azaz, minden olyan jelzés, üzenet, amely a dolgok megosztását, közössé tételét célozza, amely közösséget teremt. Igyekszünk közössé tenni elképzeléseinket, intézkedéseinket, a gondokat és a sikereket. Ilyen értelemben kommunikáció a kormányprogram elkészítése, amelynek kialakításakor az vezetett, hogy az ország polgárainak közös céljait és az odavezetô utat fogalmazzuk meg. Vádoltak már azzal, hogy idô elôtt nyilvánosságra hozok dolgokat. Például, amikor a választások elôtt titkos adatgyûjtésrôl szóltam, amely egyes Fidesz-politikusok ellen irányult, vagy arra céloztam, hogy a Magyar Televíziót ki kell szabadítani a médiatörvény fogságából. Én azonban úgy gondolom, ez tisztesség dolga. Elôre, világosan megmondjuk, mi a szándékunk, és azt véghez is fogjuk vinni. (…)

– Milyen viszonyban van a sajtóval?

– Úgy gondolom, ha a médiában nem lesz konszolidáció, akkor a politikában sem lesz. A modern demokráciákban az izgalmas – és igazságos is –, hogy ?s maguknak. Tudást kell adnunk nekik, meleg otthont, jó hogy sokszínûség uralkodik. Minden nézetnek, minden világképnek lehetnek és vannak is szószólói. Magyarországon évek óta próbálunk zöldágra vergôdni a médiapolitikával, hogy valóban kiegyensúlyozott, sokszínû és sokoldalú legyen a sajtó. Elsôsorban azt tartjuk feladatunknak, hogy elôsegítsük a demokratikus, nemzeti érdekeket megjelenítô média fennmaradását és a piaci esélyegyenlôséget valamennyi sajtóorgánum részére. Ezért szükséges megfelelô megoldást találni a politikai és gazdasági egyensúlyhiány megszüntetésére, melyet leginkább piaci ellensúlyokkal lehetne helyrebillenteni.

– Valóban erôszakos Ön, ahogyan egyes kritikusai tartják, s az a kormánya is?

– Sokaknak szokatlan az a határozottság, amellyel a polgári koalíció kormányoz. De most erre van szükség, hogy mára a hagyományos értékek az egész nyugati világnak bizonytalanokká váltak. A társadalom kérdéseire már nem ad egyértelmû választ sem a hagyományos szociáldemokrata, sem a kereszténydemokrata politikai filozófia. Minden társadalomnak meg kell találnia azt a sajátságos megoldást, amely megadja az új értékrend hangsúlyait, megnyugtató, kiegyensúlyozott életet teremt. Ez bizony nem egyszerû feladat. Hazánkban mindezen túl az értékrend kuszáltságának sajátos jelensége a jogtudat kihalása. Szinte már észre sem vesszük, mikor követünk el valami jogtalanságot ,– ha úgy tetszik – bûnt. Jóformán természetessé vált az adócsalás, a hálapénz, a fekete munka, a korrupció mindenféle formája, és még sorolhatnám. Sok embernek bûntudata sincs mindezek miatt, hiszen úgy éli át mint megszokott társadalmi jelenséget. Mi úgy döntöttünk, felvesszük a harcot ezekkel a jelenségekkel. Végül is nem csodálkozom, hogy aki elôl eldugjuk a kifogyhatatlannak vélt mézesbödönt, az haragszik. Ez azonban nem tántorít el attól, hogy törekedjem a jogtalanság, az igazságtalanság visszaszorítására.

– Elégedett-e az eddigi kormányzati munkával?

– Nem igazán jó megközelítés ez. Inkább megismétlem, amit már mondtam: úgy érzem, helyes úton járunk. "Szemtelenül" szólva, elzártuk a csapokat, amelyek alkalmasak voltak arra, hogy a közösség, az ország vagyonát dézsmálják rajtuk keresztül. Ilyen csap mûködött a Postabanknál, a társadalombiztosításnál, s készültek csapra verni két nagy budapesti építkezés - Nemzeti Színház s a metró -- költségvetését is. Ezeket tehát – s még jó néhány más csapot is – elzártuk. Kiemeltük méltatlan helyzetükbôl azokat, akik a rendszerváltozás legnagyobb terheit cipelték: a gyermekeket nevelô családokat. A jövô évi jogszabályok alapján érezni fogja az állam támogatását az, aki tisztességes munkával tart fenn családot, aki a közoktatásban taníttatja gyermekét, aki államilag elismert felsôoktatásban gyarapítja tudását. Helyzetbe hoztuk a történelmi egyházakat, most már rajtuk múlik, hogy a hit gyakorlása, a közfeladatok átvállalása révén valóban kovászává lesznek-e a társadalomnak. Van még "rendbehozni való", jövô februárban végzünk ezzel. Ezután egy nyugodtabb építô periódus következik, amelynek két éven belül igen látványos eredményei lesznek.

– Hogyan tûri a kritikát, a támadásokat? Valóban "koptatja" az embert a politika?

– Végülis minden tevékenység koptatja az embert, de milyen volna az élet tétlenül? A kritikát úgy tûrôm, hogy megfontolom: igaz-e, jogos-e? Ha igen, megpróbálok változtatni. Bizonyos anyagokról tanultuk, hogy különbözôképpen reagálnak külsô hatásokra. Azt figyeltem meg magamon és a kormányon, hogy ütésre keményedô fajta vagyunk.

– Hamarosan másfél éven át tartó ünnep kezdôdik hazánkban. Kétezer éve annak, hogy Krisztus a földön járt, s ezer évvel ezelôtt kezdôdött a magyar államiság. Ön hogyan készül az ünnepre?

– A "szentév" nálunk másfél éven át tart majd. 2000. január 1-jétôl, 2001. augusztus 20-áig. Azt remélem, hogy az ünnep alkalmat ad arra, hogy komolyan szembenézzünk önmagunkkal. Lássuk, mit jelentett 2000 keresztény év a világnak, s mit tett, mit tehet ehhez a jelenben és a jövôben a nyugati keresztény kultúrában létrejött magyar állam. Hiszem, hogy alkalmunk lesz majd illô szerénységgel és jogos büszkeséggel felmutatni valódi értékeinket, és józanul számot vetni hibáinkkal.

A karácsony örök ünnepe az emberiségnek. Az óból az újba, a sötétségbôl a világosságra való átlépés örömünnepe. A kétezer éve megszületett Gyermek új fényt, új szövetséget hozott a világba. A "szemet szemért, fogat fogért" törvény helyébe az Öröm hírét. Számomra ez a karácsony a remény ünnepe is. Remény arra, hogy az újraszületô Magyarország polgárai nem egymás rovására, de egymást, az egész nemzetet felemelve fognak gyarapodni, emelkedni, boldogulni. Új lehetôségek, új jövô, új évezred kapujában állunk. Bizakodó lélekkel lépjük át együtt a "Remény Küszöbét".

Új Ember
Budapest, 1998. december 27.