ÁDVENTI SÉTA
egy kalotaszegi végvárban

[Napfényes decemberi nap van. Az országút tiszta, mintha nyár lenne: a jeges havat feloldotta a sós lé meg a nap melege. Pedig csalóka idô ez, mert ahogy Bánffyhunyad-nál eltérünk a Vigyázó felé, a hó elôbb foltokban tarkállik az aszfalton, majd szürke takaróként beborít mindent, eltömi a gödröket.]

[A Gyerômonostor fele letérô útra is jutott némi apró kavics, hogy a kaptatókon is könnyûszerrel át lehessen jutni automobillal. Kihalt vidék ez, fia lélek sincs sehol, mintha valami nagy pusztaságban robogna velünk a jármû, ahol az emlékeket, a történelem fennmaradt relikviáit méltósággal ôrzi a közeli Vigyázó. A szántatlan határ aprócska ereszkedô után tágas állattelepbe torkollik, a termelôszövetkezet volt birtokára, amit arab vállalkozó vásárolt meg évekkel ezelôtt. Itt van némi élet, egy-két ember mozog az istállók között.]

[A tájegység talán legszebb fazsindelyes temploma hirtelen dombra kapaszkodó fenyves tövében vigyázza a falut. Egyedi szépségû alkotás ez, ami nemcsak Magyarvalkó, hanem az egész Kalotaszeg szimbóluma is lehetne.]

[Nyaranta külföldiek százai megfordulnak itt: aki a környéken jár, erre a templomra is kíváncsi. Érezni, látni akarja az élô történelmet, a cinterem évszázados sírjait, a festett kazettás templomot. Kicsiben Kalotaszeg múltját fedezi itt fel: azt, ami volt, s odalent a faluban azt, amivé lett.]

[Mi elsôsorban a jelent keressük , de minduntalan a múltban találjuk magunkat. Ez a korral jár együtt: megszólaltatott embereink többnyire idôsek, túl a hatvanon, hetvenen. mint a legtöbb faluban, Magyarvalkón is ôk maradtak idehaza, innen ingáztak el, vagy itt dolgoztak a téeszben, s nyugdíjasként többségük itt szövögeti öregkori álmát a megnyugvásról, mígnem rendre elszólítja ôket a túlvilági sors örök pihenôre. Utánuk a foghíjas utca marad, üres házakkal és begyepesedô udvarral valamiféle nagy kérdôjelként a homályos jövô számára. Amirôl bizonyosat nem tud mondani.]

[A karácsonyra készülôdést megolvadt, pirosas-szürke hófoltok jelzik az udvarok csendjében, ahol reggelente disznó visibálás veri fel a portákat. A poharak koccanása már a hentesek jókívánságaival társul s a kimúlt állat ott hever a szalmalángban. A pörkölt bôr illata ilyenkorra ismét hazacsábítja a városra szakadt fiatalságot, a középnemzedéket. A családban az együttlét a karácsonnyal teljesedik ki.]

[Úgy terveztem, hogy az ünneprôl, a néphagyományokról, a karácsonyi hangulatról faggatom az embereket. Kell még lennie valaminek, ami a falu másságát példaértékûvé teheti olyanok számára, akik eljátszanak a gondolattal: érdemes hazatérni. Az itthoni egzisztencia-teremtés ötlete azonban kemény diónak bizonyul. Sokak szerint legalább olyan nehéz itt a Vigyázó tövében megélni, mintha remetéskedésbe fogna valaki, egy puszta barlangban. A negyed-, ötödrangú földet lehet ugyan mûvelni, de nem érdemes. Ott is marad a határ egyharmada felszántatlan, mert a gazda is tud számolni: legkevesebb ráfizetése akkor van, ha jussát elkerüli. Persze olyanok is akadnak, akik konokságból mindent elvetnek és betakarítanak. György Varga György (nem sajtóhiba!) és neje, Erzsébet asszony például ilyen emberek. Házigazdánk gyönyörû ökreit kihajtja az udvarra. így mutogathatja, hiszen büszke rá. Ôt még így nevelték. 73 évesen ma is azt vallja: 4 hektárnyi földjét pár ökörrel meg lehet dolgozni. A gazda szerint nem rosszabb ma, mint régen volt. Annál csak jobb lehet. Bezzeg legénykorában sokkal nehezebb volt pénzt keresni: lófogattal huszonnégy órát is távol voltak, faárut fuvarozni, s a fizetség vékányi búza volt. Gyuri bácsi szerint a munka becsületével van itt baj, az ment ki a divatból…]

[Erzsébet asszony négy unokájáról beszél. Két legény kolozsvári egyetemista: nyaranta a mezôgazdasági munkákban segédkeznek. Egyik jogász, másik állatorvos lesz. Nélkülük nehéz volna ennyi marhának téli eleséget készíteni.]

[Szembe velünk a templom fölötti fenyves, s azon túl a Bécsi Döntés húzta egykori határ: a románokhoz esô Magyarvalkó háborús éveirôl házigazdám nem szívesen beszél: arcán, szemén átvonuló felhôkbôl ítélve sejteni: az nemcsak rossz, az borzalmas volt! A határtologatók kényének-kedvének kiszolgáltatva, a falu oázisként maradt a román tengerben. Hiába mondták a Kolozsváron rekedt valkóiaknak, hogy hamarosan rendezôdik falujuk sorsa: a háború elôrehaladtával maguk is sejtették a dolgok kimenetelét…]

[Vincze István földrajzszakos tanár a Bolyai Egyetem végzettje. Magyarbikalon, Zentelkén, Kalotaszentkirályon tanított több évtizedig, maga is kalotaszegi származású. Úgy beszél falujáról, mint egy folyamatosan leépülô nagyközösségrôl., amely mára öregjeit ôrizte meg, s fiataljainak nem tud jövôt ajánlani. A városi munkahelyek megszûnésével egyetlen lehetôség maradt: Magyarországon hányódni, fekete munkát vállalni, hiszen idehaza csak kényszerbôl, utolsó mentsvárként lehet a mezôgazdaságot vállalni… Ahol nagyon sok a munka és igen kevés a jövedelem.]

[ Régebben itt is sok volt a fiatal, mondja a sógornô, Vincze Anna, aki maga is túl van a hetvenen. Napestig kézimunkázik, valkói mintákat varr a vászonra, hogy kevéske nyugdíja mellé némi pénzt is szerezzen. Ma már többen is viszik Magyarországra, másoktól a kôrösfôiek vásárolják meg, s ha vásznat is hoznak, nyilván kevesebbért. Az asszonyok tehát varrnak, mert ez biztos munkalehetôség. Igaz, sok pénzt nem hoz a házhoz, de a napestig mezei gürcölésnél mindenképpen többet. ]

[A szomszéd házban, Lôrinc Györgynél hiába próbáljuk lefényképezni a hagyományos magyarvalkói szobát. Házigazdánk széttárja karját: a szoba elköltözött Magyarországra, elvitték a ruhanemût. Ott többet ér. Különben a hagyományôrzô magyarvalkói népviseletnek is jobbára ez lett a sorsa: már a 80-as években felvásárolták, többnyire aprópénzért a külföldi turisták, erdélyi emlékként. Tíz-húsz év múlva, hogy találkoznánk ilyesmivel mifelénk…]

[Lukács Ferencné tiszteletes asszony fárasztó óvodai délelôtt után fogad a papilakon, itt beszélgetünk. Albumokat nézünk és népviseletbe öltözött gyerekekkel, ôket ugyanis könnyebb beöltöztetni, fôleg az óvodásokat. Velük évi rendszerességgel évzáró mûsort mutat be az óvónô. A színes felvételek tanúsága szerint a keményszárú csizma, szoknya, a kötéses kötény, vagy szoknya helyett a muszuly, a vállfûing, rajta a mellény, a kézbevaló kendô, télen pedig a bújka szôrkendôvel szemrevaló népviselet. A legények szintén keményszárú csizmát, bô gatyát, piros surcot, lobogós inget, kékírásos mellényt, árvalányhajas szôrkalapot viselnek. Ünnepnapokon.]

[Különben a legényekkel itt is az a gond, hogy nem házasodnak, nem tudni miért. A 25 legény, igaz, fôleg Magyarországon dolgozik, s ünnepnapokon jár haza. De szülôföldjüktôl mégsem válnak meg. Ezért gond a 8 lánnyal színdarabot bemutatni, egymagukban ôk sem lépnek fel. ]

[No, de karácsonykor megpezsdül a falu. A lelkészasszony elmondása szerint a szentestén 8 óra tájt az Angyal térrôl indulnak útnak a házasemberek. s elôször a papot jönnek megkántálni, felköszönteni. Utána érkeznek a legények, körbejárják az egész falut, bekopogtatnak minden portára, nemcsak a lányos portákhoz, ahogyan az több faluban szokás. Akkor bizony Valkón már kurta volna a szentesti kántálás.]

[Helybemaradásról, itthoni megélhetésrôl beszélgetünk. A közeli Kalotaszentkirályon virágzik a falusi turizmus, ide azonban néhány órácskára érkeznek, nyári templomnézôbe hazaiak és külföldiek. Tenni kellene valamit, beszervezni az érdeklôdô gazdákat, hiszen ez már Erdélyben is egyre biztosabb megélhetést jelent. A fiatal tanító már próbálkozott, nyári tábort szervezett gyerekeknek. Talán Magyarvalkón is beindul valami…]

[Az igazi panoráma a templom tornyából bontakozik ki elôttünk. Belátni a zegzugos utcákat, a több mint 200 házat. A völgyben a román templom parányinak tetszik, pedig tágas épületét, mostanában javították. Tizennyolc kiöregedett híve van az ortodox egyháznak. Örültek hát, mikor a templomszentelésre a református gyülekezet is átvonult. Mindig is együtt laktak, s a jelen talán már rég fátylat borított a történelmi idôk szomorú históriájára.]

[A Vigyázótól szinte karnyújtásnyira, a falubeliek szerint is kalotaszegi végvár Magyarvalkó. Amirôl a községközpont, Kiskalota hivatalosságai is rendszeresen megfeledkeznek. Pedig csodás hely, ami felfedezésre vár.]