Lehetőségek

Ime néhány felnötteknek, (pedagógusoknak, trénereknek és diákoknak) szánt (tovább)képzési lehetőség, amelyet az Outward Bound, illetve magyarországi testvérszervezetünk, az Élményakadémia szervez. tovább »

2011. május 27. | Közérdekű |

Mezőgazdasági körkép

Meglehetősen vegyesen alakul, már a hivatalosságoknak sem lehet igazán hinni. Természetesen mindez a központi szervektől ered. A Mezőgazdasági Termelők Országos Szövetségének közleményére hivatkoznak a lapok, amely szerint mintegy 20-30%-kal csökkenni fog a korai fagy és az aszály miatt a zab illetve a lentermelés. Várható, hogy a gyümölcstermés is kisebb lesz, és későbben fog beérni. tovább »

2011. május 27. | Aktuális |

Piacbotrány

Nem először elégedetlenkednek a zilahi piacosok. Már akkor elkezdődött ez a folyamat, amikor az árusok nagy részét elköltöztették a Liget-negyedi piacra, igaz, akkor ez inkább az ipari cikkeket forgalmazó „orosz” árusokat érintette. Közben lefedték a patakot… Most pedig a tanfelügyelőség mögé telepítették a még megmaradt mezőgazdasági részt. Azért volt erre szükség, mert a város át kell adja a területet a régészeti leletmentés számára. Az itt épülő korszerű vásárcsarnokra már beérkezett ajánlatok kiértékelése már folyik. tovább »

2011. május 27. | Aktuális |

Új felirat a Mátyás szobron

A Iorga-féle feliratot tartalmazó tábla eltávolítását kérte a Művelődési és Örökségvédelmi Minisztérium a Kolozsvári polgármesteri hivataltól - tudtuk meg Kelemen Hunor tárcavezetőtől.

Jelen pillanatban a kolozsvári Főtéren álló szoborcsoportot övező gyepen két tábla fekszik. A tervrajzban feltüntetett helyen a Iorga-idézet, tőle jobbra a négy nyelvű tábla helyezkedik el. tovább »

2011. május 27. | Aktuális |

Felbomolhat a kormánykoalíció

Hallgatólagosan fogadta el a képviselőház azt a Mircia Giurgiu képviselő által beterjesztett törvénytervezetet, mely szerint románul kell oktatni a földrajzot és a történelmet, noha a múlt év végén elfogadott oktatási törvény a két tantárgy anyanyelven történő oktatásáról rendelkezik. A hallgatólagos elfogadás azt jelenti, hogy lejárt a tervezet megtárgyalására rendelkezésre álló idő anélkül, hogy ezt napirendre tűzte volna az alsóház. tovább »

2011. május 27. | Aktuális |

Bűncselekmény lehet a falopás

Az illegális erdőirtások, falopások mértékének csökkentésével kapcsolatosan tavaly márciusban kértem legelőször a Belügyminisztérium segítségét. Ezt követően az Országos Rendőrfőfelügyelőség szakembereivel közösen kidolgoztunk egy közös ellenőrzési akciótervet, amely 2010 óta működik - mondta Borbély László május 18-án, a belügyminiszterrel közösen tartott sajtóértekezleten. tovább »

2011. május 27. | Aktuális |

A VIII. Szilágyság-kutatás napjáról

Legelöszőr is köszönet kifejezéssel tartozunk a konferenciánkat megtisztelő közönségnek, amely várakozáson felüli számban jelent meg és hősiesen végighallgatta, a néha magukról (és a kiszabott 20 percről) megfeledkező előadókat. Szives elnézésüket kérjük az esetleges kellemetlenségekért (meleg, huzat, helyszűke, kemény székek), és megpróbálunk mindezekből tanulni jövőre és az elkövetkezőkben. A dobai citerásoknak úgyszintén köszönettel és elnézéskéréssel tartozunk az értelmetlen üresjáratokért és a kényszer-önmegtartóztatásért. tovább »

2011. május 27. | Vidékeink |

Turisztikai pályázatok

Regionális Fejlesztési és Turisztikai Minisztérium második pályázati felhívását teszi közzé az Országos Információs és Turizmus-fejlesztő Központok létrehozására és felszerelésére.

A Regionális Fejlesztési és Turisztikai Minisztérium a 2007 és 2013-as időszakra vonatkozó Regionális Operatív Program irányító hatóságaként 2011 május 26-tól közzéteszi a második pályázati felhívását Országos Információs és Turizmus-fejlesztő Központok létrehozására és felszerelésére. tovább »

2011. május 27. | Közérdekű |

Varázsfesztiválon voltunk Déván

Áprilisban  örömmel értesültünk arról, hogy a Fürkésző ismeretterjesztő folyóirat hétfordulós versenyén kisorsolták csapatunkat. tovább »

2011. május 27. | Vidékeink |

Egy szelet a múltból

Ezzel a címmel került megrendezésre Szilágyballán 2011. május 22-én a település első régiség kiállítása.

Az alapötlet onnan származott, hogy mivel a Megyei Történelmi Múzeum felújítás alatt áll, ott nem lehet semmilyen extra curriculáris tevékenységet megszervezni így hát, „ha nem megy Mohamed a hegyhez, a hegy megy Mohamedhez” alapon elhatároztuk, hogy falunkba összegyűjtjük régiségeinket, és ha bár csak egy napra, iskolánk egyik termében berendezzük a mi kis saját múzeumunkat. tovább »

2011. május 27. | Vidékeink |

Cs. Gyímesi Éva halálára

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség megdöbbenéssel és fájdalommal értesült Cs. Gyímesi Éva hirtelen és tragikus elhunytáról.

Halálával az erdélyi magyar közélet egyik jelentős gondolkodóját, a magyar tudományosság meghatározó személyiségét veszítettük el. tovább »

2011. május 27. | Aktuális |

„Nem feküdtünk kétvállra”

Interjú Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökével

„Az Iskola Alapítvány Iskola Alapítvány marad, megtalálja az új utakat és lehetőségeket. Nem feküdtünk kétvállra, megyünk tovább” – hangsúlyozza az ÚMSZ-nek adott interjúban Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnöke a Szövetség kongresszusa óta eltelt időszakot értékelte. tovább »

2011. május 27. | Közéletünk |

Ellenzem a megosztó politikát

Beszélgetés Szili Katalin magyarországi parlamenti képviselővel, a Szociális Unió elnökével

A neves múlt századi kisebbségi politikus, Jakabffy Elemér születésének 130. évfordulója alkalmából rendezett konferencia egyik előadójaként járt Szatmárnémetiben a hétvégén Szili Katalin, a magyar parlament volt elnöke, az általa létrehozott Szociális Unió vezetője. Az ÚMSZ ez alkalomból kért interjút az ismert politikustól. tovább »

2011. május 27. | Közéletünk |

Politika és demagógia

Rossz és veszedelmes döntés belenyúlni az erdélyi magyar politikába – Markó Béla a magyar kormány és az RMDSZ viszonyáról az ETV-ben

– Az RMDSZ-nek az elmúlt időszakban szembe kellett néznie azzal, hogy Magyarország és a magyar kormány részéről barátságtalan üzenetek és rossz, szubjektív, szimpátiák, valamint ellenszenvek alapján meghozott döntések születnek, amelyek a kapcsolatainkat eddig jellemző hasznos és fontos rend felborítására irányulnak – jelentette ki Markó Béla miniszterelnök-helyettes az Erdélyi Magyar Televízió (ETV) Többszemközt című műsorában. tovább »

2011. május 20. | Közéletünk |

Az oktatási támogatásokról is tárgyaltak

A román Külügyminisztérium adatvédelmi szempontok miatt aggályosnak tartja, hogy a Budapest figyelmen kívül hagyja az oktatási támogatásokról szóló kormányközi megállapodást – értesült lapunk.

A magyarországi oktatási-nevelési támogatás kérdése lesz az egyik napirendi pontja Teodor Baconschi román és Martonyi János magyar külügyminiszter csütörtöki találkozójának – tudta meg lapunk. A juttatások ügyét a június elején ülésező román-magyar kisebbségi vegyes bizottság is napirendre tűzi. tovább »

2011. május 20. | Közéletünk |

117 kórház rendelkezik érvényes besorolással

Cseke Attila egészségügyi miniszter tegnap jóváhagyta 117 egészségügyi intézmény esetében a kompetencián alapuló kórházbesorolásra vonatkozó rendeletet. Ilyenformán az Egészségügyi Minisztérium és a helyi önkormányzatok fennhatósága alá tartozó kórházak mintegy 1/3-a került besorolásra az új kritériumok alapján. tovább »

2011. május 20. | Közéletünk |

XIII. Kányádi Sándor szavalóverseny Varsolcon

Isten éltessen, Sándor bácsi! – hangzott el egyszerre  a szívből jövő jókívánság Varsolcon  több mint 200 tanuló, tanító és jelenlévő szájából, akik az ország minden szegletéből utaztak ide, a  XIII. Kányádi Sándor szavalóversenyre. Így köszöntötték születésnapján Kányádi Sándor költőt, írót, műfordítót, aki sajnos egészségi okok miatt nem lehetett közöttünk. tovább »

2011. május 20. | Vidékeink |

Szilágysági Nemzeti Kisebbségi Fesztivál

Mi, szilágysági néptáncosok sokszor beszélgettünk arról, hogy jó lenne a néptánccsoportok részére egy seregszemlét, néptánctalálkozót megrendezni. Itt minden csoport bemutatkozna, megismernék egymást, lehetőség lenne egymástól tanulni esetleg szakemberek tanácsát, véleményét, útbaigazításait is meghallgatni. tovább »

2011. május 20. | Kultúra |

Nyugodt lelkiismerettel mentem nyugdíjba

Szép új iskolaépület fogadja a Ballára látogatókat. Nem csak az épület, de környezete is rendezett, tiszta. Még a következő télre szánt tűzifa is ott van az udvaron, várja, hogy felhasogassák. Az iskola igazgatója, Bóné Vilmos egész életét ennek az iskolának szentelte, keze nyoma, gondolkodásmódja meglátszik nem csak az épületen, hanem a falu gyerekein is. tovább »

2011. május 20. | Kultúra |

Szilágyságkutatás a bor jegyében

Bóné Vilmos frissen nyugdíjazott iskolaigazgató köszöntötte az iskolában az Erdélyi Múzeum Egyesület Zilah és vidéke fiókjának vándorgyűlését, amely egy napra Szilágyballát emelte a vidék központjává. Balla vidékfejlesztési lehetőségeit a borturizmus és a helyi borok népszerűsítésével lehetne fejleszteni. természetesen az EME vándorgyűlése, a Szilágyság-kutatás ezévi rendezvényén a bor volt a főszereplő. tovább »

2011. május 20. | Művelődés |

« Előző - Következő »