Vidékeink
A fűtésre használt energiafűznek nagyobb a hőleadása, mint a fának vagy a gáznak, és legalább húsz-huszonöt évig folyamatosan kihasználható, mert a megfelelően gondozott és rendszeresen vágott fűzes negyedszázadon át onthatja a vesszőt. De ahol már kellő termesztési tapasztalatra tettek szert, akár harminc-negyven évig is, mint például a svédeknél. Svédországben sok tízezer hektár területet foglal el az energiafűz, annak ellenére, hogy rengetek erdő van. Ám az erdőket, a természet adta kincset kímélik, nem annyira gazdasági, mint inkább ökológiai okok miatt. tovább »
2011. február 11. | Vidékeink |
Dávidcsillagos zászló lobogott több napon át a Szilágysomlyói Polgármesteri Hivatal homlokzatán. Izraeli vendégeket köszöntöttünk Petach Tikca városából. A helyi Holokauszt Múzeum igazgatója, Daniel Stejeran és Hecht Sándor ismerősei által jön létre a testvérvárosi kapcsolat e két helység között. A szervezők úgy gondolták, ha ebben az időpontban kerül sor a találkozóra, akkor szervezettebben megemlékeznek a Holokaust Nemzetközi Napjáról, amiről 2005-ben döntött az ENSZ. tovább »
2011. február 04. | Vidékeink |
Rendhagyó zeneórában volt része a Báthory Iskola tanulóinak és pedagógusainak az iskolai félév utolsó tanítási napján, amikor a kolozsvári Sigismund Toduta Zeneiskola testvérpárosai mutatták be 40 perces hangversenyüket. tovább »
2011. február 04. | Vidékeink |
A Tövishát Kulturális Társaság a korábbi évek hagyományait követve ebben az évben is ünnepi műsorral emlékezett a Himnusz születéséről és tisztelgett a magyar kultúra nagyjai előtt. tovább »
2011. január 28. | Kultúra és Vidékeink |
Iskolánk, a hepehupás Szilágyságban, kicsit távolabb a nagyvilági élet forgatagától éli a megszokott mindennapjait. Tanárok végzik lelkesen munkájukat, diákok tanulnak nap mint nap azért a célért, hogy a diákok, akik egyszer majd kikerülnek az iskola padjaiból, megállhassanak saját lábaikon, és a közösség vagy élőhelyük hasznára váljanak. tovább »
2011. január 21. | Vidékeink |
Szilágycseh, 2010. december 28.
A Szilágy megyei RMDSZ, Szilágycseh Polgármesteri Hivatala, Szilágycseh RMDSZ szervezete és a Tövishát Kulturális Társaság szervezésében került sor idén hagyományos öregfiú amatőr focitornánkra. tovább »
2011. január 14. | Vidékeink |
2011. január 8-án második alkalommal került sor a Lukács Zoltán emléktornára a krasznai sportcsarnokban. A 2010 januárjában elhunyt fiatalember emlékére szervezett jótékonysági torna bevételét a szervező Kiss Attila, a hátramaradt családnak ajánlotta fel. tovább »
2011. január 14. | Vidékeink |
„Ebben az esztendőben is (…) az Úr jelenlétét kérjük életünkre” – hangsúlyozza vezércikkében Hover Zsolt, a lap idei első számának címoldalán. Az igazi szeretet szétosztja önmagát - e címen közöl tartalmas beszámolót a magyargoroszlói ifjúsági hétvégéről Józsa Emese. Az ifjúsági rovatban emellett, a nemes feladatot felvállaló várad-velencei ifjúsági misszióról is olvashatunk. tovább »
2011. január 07. | Vidékeink |
Az idei karácsony még szebb volt, mint a tavalyi, mivel a jelenlevők nem csak egy tánccsoport műsorát tekinthették meg, hanem két csoportét, mivel a tavaly tavasszal indult egy kezdő csoport is, remélhetőleg ők mind megmaradnak az utódainknak, ehez kérjük egyben a szülők támogatását. Ebből kifolyólag az idén még több gyerek készült arra, hogy a falu lakosainak jól teljen a karácsonya. tovább »
2011. január 07. | Vidékeink |
Istentől megáldott békés, boldog karácsonyt és sikerekben gazdag újévet kívánunk minden kedves embertársunknak!
Az alkalmat megragadva, ez úton is szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik felfigyeltek és értékelték kitartó munkánk eredményét és lehetővé tették, hogy az RTV magyar nyelvű adásában, 2010 karácsonyi műsorának a keretében a Sarmasági Ifjúsági Kulturális Egyesület bemutathassa az ünnephez kapcsolódó jeleneteit. tovább »
2011. január 07. | Vidékeink |
A Tövishát Kulturális Társaság december 11-én rendezett karácsonyi könyvvásárt. Három könyvkiadó mutatta be a legújabb könyveit. A Kriterion, a Polis és a Művelődés színes standjai várták az érdeklődőket. A szervezők és a vendégek is a könyvvásár legnagyobb ajándékának a romániai írásbeliség összefoglaló művének utolsó kétrészes kötetét tartották: a Romániai Magyar Irodalmi Lexikont. tovább »
2010. december 23. | Vidékeink |
Két adventi rendezvény avatta az újjászületett nagytermet a Szilágysomlyói Magyar Házban. Novemberben, kicsit félve, hogy az akkori biztató időjárás és a szűkös anyagi háttér mindvégig kitartson, láttunk neki a felújításnak, de három hét múlva már frissen festett falak, új világítás és frissen rakott kályha melege várta a decemberi Irodalmi Kávéház vendégeit. tovább »
2010. december 23. | Vidékeink |
Adventi készülődés és karácsony-várás a szilágycsehi 1-es számú óvodában
„Krisztus ezerszer születhet Betlehemben, de ha benned nem születik meg, akkor örökre elvesztél.”
(Angelus Silesius) tovább »
2010. december 17. | Vidékeink |
Szilágysomlyóra is megérkezett a tél, csodálatos fehér ruhával öltöztette fel a várost védő dombot, a Magurát. A dekor meglett arra, hogy méltóan ünnepelje a város az ötven éve házasságban együtt levőket, ahogy mi mondani szoktuk, az aranylakodalmat. Pár éve már annak, hogy a somlyói Polgármesteri Hivatal és a somlyói Tanács megemlékezik azokra a polgáraira, akik ilyen sok szép évet megértek együtt. Ebben az évben december 14-én, kedden került sor a polgármesteri hivatal nagytermében. tovább »
2010. december 17. | Vidékeink |
A hagyományokhoz híven az idén 3. alkalommal rendezte meg a Pro Sarmaság Kulturális Egyesület és a helyi önkormányzat azt a jótékonysági estet, amelynek bevételét rendszerint a helyi kulturális élet támogatására fordítják.
A december eleji rendezvényt a helyi vállalkozók (és nem csak!) mellett megtisztelte jelenlétével Seres Dénes parlamenti képviselő kedves feleségével, és Végh Sándor, prefektus is. tovább »
2010. december 17. | Vidékeink |
A tanügyi törvény hiányában hétfőn a régi szabályozásnak megfelelően döntött Zilah Város Tanácsa: nem kell a Wesselényi kollégiumban teljes magyar nyelvű oktatás.
A zilahi iskolák jövő évi beiskolázási igényeit a tanfelügyelőség teljes egészében átutalta a városi tanácshoz véleményezés végett. A megyeközpont tanácsa hétfői ülésén a „véleményezés jogával élve” lényegesen változtatta az eredeti javaslatot. tovább »
2010. december 17. | Vidékeink |
Beszámoló és tisztújító közgyűlést tartott az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) zilahi szervezete a hételőn.
A közművelődési szervezet múltja visszanyúl a 19-ik századba, Kolozsvárt alakult meg 1885-ben. Félévszázadot meghaladó tevékenységét 1953-ban szüntette meg, amikor a kommunista hatalom felszámolta a korábban létező intézményrendszert. Újraalakulására 1989 decembere után nyílt lehetőség, amikor Brassóban ismét megszervezték az egyesületet. tovább »
2010. december 17. | Vidékeink |
Kedden délután ezzel a szlogennel szervezett Zilahon természettudományi vetélkedőt a Gyerekek Palotája Kísérleti Kémia Szakköre partnerségben a Szilágy Megyei Ifjúsági Egyeztettő Tanáccsal és a ,,Ionita Scipione Bădescu” Szilágy Megyei Könyvtárral. tovább »
2010. december 17. | Vidékeink |
Megyeszerte a helyi önkormányzatok megkezdték a felkészülést a téli ünnepekre. Nagyon sok településen, az anyagi nehézségek ellenére az önkormányzatok ajándékcsomagokkal kedveskednek a gyerekeknek, az eddigi évekhez hasonlóan az ünnepi díszkivilágítás sem marad el, bár az idén sok helyen ezt szerényebben oldják meg a szűkös keret miatt. tovább »
2010. december 03. | Vidékeink |
5 éves a sarmasági Illegetők Néptáncegyüttes
Színvonalas gálaműsorral és telt házzal ünnepelték Sarmaságon az Illegetők születésnapját, amelyet Szőke Sándor és Szőke Anna, a megyei nemzeti kisebbségek kulturális referensei is megtiszteltek jelenlétükkel. tovább »
2010. december 03. | Vidékeink |
« Előző - Következő »