Oktatás

Hat ország barátsága

A vakáció utolsó hete élményekben gazdag volt. A Comenius Projekt keretében külföldi vendégek látogatták meg  városkánkat. Mindössze négy napot töltöttek itt, ennek ellenére tevékenységekben nem volt hiány. A szilágysomlyói Kastélyszálló udvarán zászlós felvonulással köszöntöttük az öt különböző országból érkezőket. tovább »

2009. szeptember 18. | Oktatás |

A hit összetartó ereje

Keresztszentelés és templombúcsú Kárászteleken

,,Sokan sokfelől érkeztünk ma ezen a napon, hogy a jó Istent magasztaljuk, kifejezzük hitünket, meggyőződésünket, hogy a keresztben van a mi üdvösségünk. Megható volt számomra, hogy mielőtt ide érkeztünk volna, a határban keresztet szentelhettünk, mert a kereszt egy jel, az égre mutat, arra int, hogy magunkba tekintsünk, és szembesüljünk azzal, aki a kereszten függ érettünk.” – mondta Böcskei László nagyváradi megyéspüspök szombat délelőtt a kárászteleki templombúcsú ünnepén. tovább »

2009. szeptember 18. | Oktatás |

A paradicsomból és a madárból nem lehet paradicsommadár

– A kétfejû kormány reformosdit játszik most is, pedig három hét múlva iskolakezdés, mi errõl a véleménye?

– Egyelõre úgy néz ki, hogy az iskolakezdésre nem fognak elkészülni az alapvetõ munkálatokkal. Olyan híreket kaptunk, hogy többszáz iskola nem kap mûködési engedélyt, de hát ez minden esztendõben így van. A probléma az, hogy a pártok képtelenek közösen egy irányba menni. És még akkor is, ha egyik-másik pártnak vannak jó elképzeléseik, biztos, hogy nem tudják azt a kormányban érvényesíteni. Ilyen szempontból nyolc hónapon keresztül azt tapasztaltuk, hogy a dolgok egy helyben állnak, sõt, visszalépés történt nagyon sok területen. Ezért én úgy gondolom, hogy ennek a kormánynak legkésõbb év végén már mennie kell. Lehet, hogy már elõbb szét fog szakadni a koalíció. Addig, amíg a gazdasági válságból más országokban tudtak valamilyen kivezetõ utat találni, addig Romániában nem ez történt. tovább »

2009. augusztus 28. | Oktatás |

Mennyibe kerül a tanévkezdés?

Augusztus utolsó napjaiban járunk, még bõ két hét, s kezdõdik az új tanév. A gyerekek többsége már lázas készülõdéssel várja a nagy napot. Elõkerülnek a tavalyi ruhák, taneszközök, s kezdõdik a mérlegelés. Mi maradhat, s mibõl kell új? tovább »

2009. augusztus 28. | Oktatás |

Az SZMDT szeptembertõl újból munkának indul

Hiába tombol a nyár, az SZMDT lelkes tagjai ilyenkor sem lazsálnak. Újra elkezdtük szorgalmas munkánkat, ugyanis július 28.-án egy küldöttgyûlést hívtunk össze, amikor megbeszéltük a jövõ évi programjainkat, elkészítve a fél éves programtervet. tovább »

2009. augusztus 28. | Oktatás |

Mielőtt szól az iskolai csengő

Egy hónap sincs az új tanév kezdéséig, miközben a jelenlegi kormány is folytatja a tanügyi reformnak nevezett politikai játékot. Törvénycsomag készült és nem hatályos törvény, amelyben a kötelező 12 osztály bevezetéséről, miniszoknyáról és mobiltelefon használatról vitatkoznak.
Fontosabb kérdés az: felkészültek a tanulók fogadására az iskolák, lesz szaktanár vagy csak helyettes, megoldott-e a téli fútés, mennyi pénzbe kerül a szülőknek a tanszer, az első tanítási napon lesznek tankönyvek?
A Szilágyság ankétjában ezekre a kérdésekre kerstek választ a munkatársaink.
tovább »

2009. augusztus 21. | Oktatás |

A 2009-2010-es tanév szerkezete

A küszöbön álló két féléves tanév szerkezetét ismertette a Hivatalos Közlöny (Monitorul Oficial) július 31-i, 529. számában, lényegében az Oktatási, Kutatási és Innovációs Minisztérium folyó év 4356-ik számú rendelete. tovább »

2009. augusztus 21. | Oktatás |

Moldován Lajos Emlékverseny - 2009

Az 1996-ban létrehozott Moldován Lajos Alapítvány 2009. június 5-6-án szervezte az idei, immár a XIII. Matematika Emlékversenyt. A verseny helyszínéül a Wesselényi Református Kollégium szolgált. Pénteken délután a középiskolások, és szombaton délelőtt az általános iskolás diákok versenyeztek. tovább »

2009. június 19. | Oktatás |

Mozgalomban a szilágysomlyói diákok

Diáktanácsunk, a szilágysomlyói SBDT (Siminon Bărnuţiu Főgimnázium Magyar Diáktanácsa) az idei tanévben hatalmas igyekezettel és szorgalommal bizonyította, hogy megállja a helyét. Bár szervezetünk még viszonylag fiatal, mégis sikerült több olyan programot megvalósítanunk, amely felkeltette a diákok érdeklődését, és híre eljutott sok emberhez. tovább »

2009. június 19. | Oktatás |

Ünnepélyes tanévzáró Szilágyballán

Június 14-én 19 órai kezdettel került megrendezésre a Szilágyballai Általános Iskola udvarán a már hagyományos ünnepnek nevezhető tanévzáró ünnepség. tovább »

2009. június 19. | Oktatás |

Iskolanapok a zilahi Gheorghe Şincai Pedagógiai Líceumban

A Pedagógiai Líceumban, május 18-22. között került sor immár 19. alkalommal a diákok és tanárok által egyaránt várt és kedvelt „Iskolanapok” rendezvénysorozatra, melynek ünnepélyességét az emelte, hogy egybeesett az iskola megalapításának 40. évfordulójával. tovább »

2009. május 29. | Oktatás |

Benedek Elek mesemondó verseny

Szilágycsehben 2009. május 23-án a Gyulaffy László Általános Iskola, a Tövishát Kulturális Társaság és a Szilágy Megyei Hagyományőrző Művelődési Központ szervezésében tartották az „Élő fa” Benedek Elek mesemondó versenyt. A színvonalas eseményen a gyulaffysok mellett képviseltette magát a désházai, a varsolci általános iskola és a Téglás Gábor Iskolacsoport Déváról. tovább »

2009. május 29. | Oktatás |

Református kollégium

48 férőhelyes bentlakás, 60 diák számára érdemösztöndíj, 23 diák számára külföldi tanulmányi ösztöndíj várja mindazokat, akik tanulmányaikat egy szeretetteljes, gyermekközpontú, vallásos szellemiséggel áthatott anyanyelvű oktatásban szeretnék megkezdeni vagy továbbfolytatni. tovább »

2009. május 29. | Címlap és Oktatás |

Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny

„Hiszek a tehetség és az érték törvényében, mely a szellem országában mindig érvényesül”
(Tamási Áron)

Ezzel a gondolattal vette kezdetét Székelyudvarhelyen, Erdély kulturális szívében, 2009. április 14.-én a 34. Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny országos szakaszának döntője. tovább »

2009. április 24. | Oktatás |

Két évtizedes kapcsolat

Sivania Főgimnázium diákjai és tanárai 20. alkalommal látogattak el Csengerbe az Ady Endre Gimnáziumba. A diákjaink a magyarországi testvériskola meghívását elfogadva, a hagyományossá vált Ady Napok keretén belül a versmondó versenyen, illetve a futballltornán vettek részt. tovább »

2009. április 24. | Oktatás |

Sodródik a tanügy

Hétvégéig döntenek a sztrájkba lépésről a pedagógusok, miután nem fogadták el a pénzügyminisztérium javaslatait a tárca képviselőivel és a munkáltatók érdekvédelmi szövetségeivel folytatott hétfői egyeztetésen. tovább »

2009. április 17. | Művelődés és Oktatás |

Kiábrándultak a tanügyisek

A válság ellenére folytatódik a tanügyi rendszer reformja - ebben állapodtak meg a szakszervezetek hétfőn Traian Băsescuval folytatott egyeztetésükön, közölte hétfő este maga az államfő, aki kellemes meglepetésnek nevezte a tanügyi szakszervezetek komoly hozzáállását a reform szükségességéhez annak tudatában, hogy a kormánypártok nem tudják tartani a kampányban tett béremelési ígéretüket. tovább »

2009. április 17. | Művelődés és Oktatás |

Szabó Vilmosra emlékeztek

A hónap elején elhunyt képzőművész és rajztanár emlékére rendeztek grafikai kiállítást volt tanítványai Zilahon, a Diesel clubban április 10-12-én. tovább »

2009. április 17. | Művelődés és Oktatás |

Hétről hétre

Pályázatok
* A kormány határozata értelmében ebben az évben csak nyolc új pályázatot fognak finanszírozni a hetes kormányrendelet keretében. Nem hivatalos információra hivatkozik a Salajeanul napilap, amely szerint a nyolc felsorolt község közül egyedül Sarmaság az egyetlen magyar lakta település. A napilap szerint a megyében a többi 25 pályázat munkálatait még ebben az évben befejezik. tovább »

2009. április 17. | Művelődés és Oktatás |

Siker vagy sikertelenség?

Olyan rendszeren kívüli, esetleges problémákat vetnek fel a versenyfeladatok, amivel diákot mérni, rangsorolni nem lehet, nem szabad.

A matematikai versenyek mérhető és mérhetetlen természetéről
Négy évtizednyi matematika óra és sok generáció versenyre való készítésének tapasztalatával óhatatlanul megfogalmazódik bennem a gondolat, mi a valódi célja a matematika olimpiáknak, milyen tudást mér, tudást mér-e vagy tehetséget, lelkesíti vagy kedvét szegi a diáknak, tanárnak egyaránt. tovább »

2009. március 27. | Címlap és Oktatás |

« Előző - Következő »