Ifjúság
Nyílt nap keretén belül nagy sikert aratott a gyermeknapon rendezett családi délután a Báthory István Magyar Tannyelvű Általános Iskolában. Nemcsak tanítványainkat sikerült bevonni a közösségépítő tevékenységekbe, hanem városunk óvodásait, és több mint száz szülőt is. tovább »
2011. június 10. | Ifjúság |
Az idén ötödik alkalommal került megrendezésre a Mihai Eminescu iskolában a nagyszabású, egész megyére kiterjedő “Röhög az egész osztály”- irodalmi és zenei vetélkedő. Béczi Csilla vallástanárnő és a rendezvény főszervezőjének a hívására június 3- án ismét szélesre tártuk a mese kapuját, hogy tehetséges ifjaink megmutathassák, hogy van helye és igen, ideje is az életünkben a mesének és a humornak. Fiatalok szólaltatták meg hangszereiket, hangolták mesemondásra hangszálaikat, és varázsoltak el felkészültségükkel, tehetségükkel, színészi képességeikkel és nem utolsó sorban népi hagyományainkban való jártasságukkal. tovább »
2011. június 10. | Ifjúság |
A Szilágy Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács (SZIT) az elmúlt évben a szilágycsehi Partiumi Ifjúsági Konferencia alkalmával elindított egy képzési folyamatot a Szilágy megyei fiatalok számára, amivel a kesőbbi társadalomszervezési, önkormányzati szerepvállalásra szerétnénk felkészíteni a szilágysági magyar ifjainkat. Ennek érdekében egy komplex projektet dolgoztunk ki, amely során, a nonformális oktatási technikák alkalmazása révén, a fiatalok mind az elméleti háttér elsajátítására, mind a gyakorlatban való tapasztalatszerzésre is lehetőséget kapnak. tovább »
2011. június 03. | Ifjúság |
Az Építjük Erdélyt országos képzéssorozat partiumi részének utolsó hetén a jelenlevő fiatalok olyan kommunikációs alapismeretekbe nyerhettek betekintést, amelyek elengedhetetlenek egy közéleti szereplő számára. A közösségi vezetőképző harmadik hetén tárgyalt témakörök az előző két képzés anyagát kiegészítve, olyan átfogó elméleti és gyakorlati tudást nyújtanak a fiataloknak, melyeket a mindennapi, a helyi közösségek érdekében kifejtett munkájuk során hasznosíthatnak. tovább »
2011. június 03. | Ifjúság |
Lehet, hogy azok, akik még nem hallottak erről a versenyről, visszakérdeznek, hogy miféle kávéról beszélek, de az irodalomkedvelőket az IKV legalább annyira felpörgeti, mint mást a koffein.
Az IKV (Irodalmi Kreativitás Verseny) immáron tizenhatodjára kerül megszervezésre a Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) által. Volt szerencsém idén is javítani a helyi és a megyei szakaszon egyaránt és még mindig, ha mesélem, hogy javítottam az IKV-n, a fenti kérdés a válasz. tovább »
2011. május 13. | Ifjúság |
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) 2011. április 15-17. között Szórványtalálkozót tartott Zilahon.
A Szórványtalálkozó a MAKOSZ sokadjára megrendezett programja, amely összehívja az ország minden részéből a szórványban működő középiskolás diáktanácsokat egy nagy találkozóra, ahol kapcsolatokat alakítanak ki, tanulnak egymástól, illetve minden alkalommal más előadást hallgathatnak meg. tovább »
2011. április 22. | Ifjúság |
A szilágylompérti Infiniti Club és a Szilágy Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács április 16-án fergeteges DJ-s bulit szervezett annak érdekében, hogy a szilágysági magyar fiatalok lehetőséget teremtsneek az ismerkedésre, az együttlétre és a szórakozásra. tovább »
2011. április 22. | Ifjúság |
Április 15-17. között volt megrendezve a MAKOSZ (Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége) sokadik Szórványtalálkozója, Zilahon. Nagyon sok segítség által, és egy kis egészséges időcsúszás után a rendezvény meg is kezdődött. tovább »
2011. április 22. | Ifjúság |
Hétfőn délután zárult a szórvány és partiumi közösségi vezetőképző első hete. A partiumi vezetőképzőn hat szilágysági fiatal vehetett részt. Három személyt a Szilágy megyei RMDSZ, hármat pedig a SZIT nevesíthetett. A nevesítéseket követően a megyei RMDSZ Máté Józsefet, Bogya Miklóst és Demjén Istvánt javasolta, míg a SZIT részéről Stanciu Rudolf, Doba Szilárd és Kovács István Emil vettek részt. tovább »
2011. április 08. | Ifjúság |
Még mielőtt valaki társítaná a címben szereplő nevet a nagyvilágban ma zajló háborúk
valamelyik hősével, szeretném leszögezni, hogy Klamm egy német tanár, Kai Hensel kortárs német drámaíró monodrámájának szereplője, akit Pál Hunor, a Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Ede társulatának művésze varázsolt a Szilágycsehi Gheorghe Pop de Băseşti Iskolacsoport oszályterem-színházába március 22-én. A látott előadásban a helyszín nem a díszlet szerepét töltötte be, hanem a mindennapi valóság, az iskolákban tapintható, érzékelhető valóság. tovább »
2011. március 25. | Ifjúság |
Az RMDSZ gazdaságélénkítő programjának első részeként tekinthető az a kormányhatározat, amelyet nemrégiben sürgősségi rendelettel fogadott el a kormány. A határozat olyan fiatal vállalkozók támogatását célozza meg, akik tanulmányaik elvégzése után vállalkozásba kezdenének, de nincs meg hozzá elegendő tőkéjük. Számukra tízezer eurót kínál fel a román állam, térítésmentesen. tovább »
2011. február 11. | Ifjúság |
A Magyar Ifjúsági Értekezlet ezúton szolidaritását fejezi ki Markó Attila államtitkár iránt, továbbá elviekben támogatja őt az Országos Korrupcióellenes Ügyészség által a Mikó-ügyben ellene indított eljárás során. tovább »
2011. február 11. | Ifjúság |
Mást mond divatpályázatnak egy pályázati szakértő, és mást a statisztika. Megnéztük, milyen pályázatokat néztek a leginkább a Pályázatok.ro felhasználói. Az eredmények iden érdekesek.
A „fiatal” és a „kezdő” dominál, ez volt a legérdekfeszítőbb téma 2010. február 1.– 2011 január 31. között. Mind az első helyen (Fiatal kezdő vállalkozók támogatása (1)), mind a másodikon (Măsura 112 – Instalarea tinerilor fermieri (2)) új cégek létrehozására alkalmas kiírások vetélkednek, az előbbi kiírást 7.536-szor, a másodikat 6.908-szor lesték meg az érdeklődők. tovább »
2011. február 11. | Ifjúság |
A Szatmárnémetiben megrendezésre került MIÉRT Országos Küldöttgyűlés alkalmával a jelen levő 69 küldött a következő két éves elnöki mandátumra is Bodor Lászlónak, a szervezet eddigi elnökének szavazott bizalmat. A kibővített elnökségben két Szilágy megyei ifjúsági képviselő is helyet kapott Máté József és Papp Lajos személyében, de a MIÉRT Küldöttgyűlés határozata értelmében a SZIT a MIÉRT Ellenőrző Bizottságába is delegálhatott egy személyt, aki Ölvedi Árpád lett. tovább »
2011. február 11. | Ifjúság |
A Magyar Ifjúsági Értekezlet 2010. február 4-6. között tarja éves Küldöttgyűlését Szatmárnémetiben, az Astoria hotel konferenciatermében. A Szilágy Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács elnökségi határozatának értelmében, a szilágysági fiatalok képviseletében Máté József, Papp Lajos és Várdai Zoltán vesznek majd részt. A rendezvény során megszavazásra bocsájtják az új alapszabályzatot, továbbá idén tisztújításra is sor kerül. Ennek keretén belül Bodor László, a szervezet jelenlegi elnöke egy újabb, két éves elnöki mandátumot pályázik meg. Az alábbiakban olvasható a MIÉRT-elnök „Egyezség a Közösséggel” című választási programja, elképzelései a szervezet jövőjéről, az elkezdett munka folytatásáról. tovább »
2011. február 04. | Ifjúság |
2010. november 21-én ünnepeltük a református templomban az immár felnőtté vált szervezet, a szilágysomlyói IKE (Ifjú Keresztények Egyesülete) 20. születésnapját.
Az egykori dokumentumok szerint az alakuló gyűlés időpontja, 11 résztvevővel, 1990. október 3. Az azóta eltelt két évtized alatt az IKE tevékenységében hosszabb-rövidebb ideig kb. 250 fiatal vett részt, akik az egymást követő elnökök: Géczi Angéla, Sabau Gabriela, Illyés Tünde és Dakó Éva-Judit irányításával péntek esténként bibliamagyarázatot hallgattak és egyéb tevékenységeket végeztek. tovább »
2010. november 26. | Ifjúság |
A „Pro Muzica Zalau” Egyesület a zilahi Kálvineumban (régi kultúrház) kap helyet, egyelőre két tanteremben. Tanáraink munkája révén magas színvonalú oktatásunkkal a 6 éves előkészítős kortól a felsőfokú képzésig juttatjuk el tanítványainkat. Iskolánkban nagyhírű tanárok, koncertező művészek, kiváló pedagógusok tanítanak. tovább »
2010. november 26. | Ifjúság |
Idén is megrendezésre került a Simion Barnutiu Diáktanács által megrendezett gólyabál, amelynek témája a retró stílus volt. 2010. november 11-én, csütörtökön minden gólyapár, résztvevő és szervező nagy lázban égett a bál sikeressége érdekében. tovább »
2010. november 26. | Ifjúság |
Életünk, napi tevékenységünk során állandó kölcsönhatásba kerülünk más emberekkel, és mindig újabb helyzetekben kell azonnal reagálnunk a velünk kapcsolatba lépő személyekkel. Kapcsolataink célirányos alakításában, feladataink elvégzésében - társas szerepeink során, a munkahelyen, az iskolában - meghatározó jelentősége van személyiségünknek.
Watzlawick így fogalmazta ezt meg: „Nem lehet nem kommunikálni.” tovább »
2010. november 19. | Ifjúság |
Az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége és a Magyar Ifjúsági Értekezlet új programot indít. Az erre vonatkozó sajtóközlemény az alábbiakban olvasható:
„Építjük Erdélyt” címszó alatt zajlik az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége és a Magyar Ifjúsági Értekezlet által szervezett 18 hónapos országos képzéssorozat. A program célja egy olyan Erdély szinten összhangban tevékenykedő ifjúsági réteg megteremtése, amely közösségi vízió- és küldetés-meghatározó szerepet vállal fel, és gyakorlati szervező tevékenysége révén járul hozzá a romániai magyar közösség hatékonyabb érdekképviseletéhez. tovább »
2010. november 12. | Ifjúság |
Következő »