Címlap

Szolgálati lakások Krasznán

Az elmúlt héten átadták Krasznán a 27 lakásos tömbházat, amely két lépcsőházban 7 egyszobás és 17 kétszobás lakást jelent. A lépcsőházanként beszerelt központi fűtés gázzal fog működni. A lakások a legigényesebb városi igényeket is kielégítik. A csempézett konyha, fürdőszoba, a falba szerelt internetes és kábeltévés csatlakozók teljes kényelmet biztosítanak. A polgármesteri hivatal mögötti tömbházhoz aszfaltozott út vezet, a mellette lévő területen játszóteret és parkot alakítanak ki. Tömbház mellet leaszfaltozzák a parkolóhelynek szánt területet is. tovább »

2011. december 09. | Címlap |

Egységes a nemzet, egységes a kultúra

– Itt mi, a magyar nemzet tagjai ülünk, mi, akik a történelem fintorai ellenére magyar kultúránkat, anyanyelvünket bárhol megtartottuk.

Szerda délután ezekkel a szavakkal nyitotta meg dr. Váradi Izabella, a Nevelési, Kutatási, és Sportminisztérium tanácsosa a vetélkedőt, aki elmondta, hogy Nagybánya, Arad és Nagyvárad után Zilah vállalta az évente megrendezett Nemzetközi Magyar Nyelv és Kultúra Kárpát-medencei Vetélkedő házigazdai szerepét. A vetélkedő célja a nemzeti identitástudatunk megerősítése, fejlesztése és bővítése a nemzetrészek egészében. Fontos a személyes tapasztalat, a találkozás, amely bővíti nemzeti látóterünket. tovább »

2011. december 02. | Címlap |

Nemzetközi tantárgyverseny

Zilahon tartják ezen a héten magyar kultúra nemzetközi tantárgyversenyét. A részleteket Rozs Rita, a Szilágy Megyei Tanfelügyelőség kisebbségi nyelvek tanfelügyelője részletezte kedd délelőtti sajtótájékoztatóján. tovább »

2011. november 25. | Címlap |

Magyarul is eskethetnek

Az október 1-től érvénybe lépett új Polgári Törvénykönyv előírásai szerint valamely nemzeti kisebbséghez tartozó, házasságot kötő személyek kérésére, a hivatalos polgári szertartás levezethető kizárólag az illető kisebbség nyelvén, amennyiben a házasságkötő ismeri az adott nyelvet. Csakhogy ez nem alkalmazható minden magyarok által is lakott községben vagy városban, ahol az erre illetékes személyek között nincsen magyar. tovább »

2011. november 25. | Címlap |

A pünkösd lényege

Pünkösdre készülődünk. Nyárias idő van, hívogat a természet, mégis oda kell figyelnünk erre az ünnepre, hisz nagyon fontos ez nekünk keresztyéneknek. A karácsony azt hirdeti, Isten velünk, a húsvét arról beszél, Isten értünk, a pünkösd pedig megerősít, hogy Isten bennünk!

Pünkösdkor azt köszönjük meg Istennek, hogy elküldte a Szentlelket, és megszületett az első keresztyén gyülekezet. Szeretném ha most is a bibliához fordulnánk, hogy megtudjuk ki a Szentlélek. tovább »

2011. június 10. | Címlap |

Ballagás a Zilahi Református Wesselényi Kollégiumban

A református egyházkerület legnépesebb végzős közösségét ünnepélyes keretek között búcsúztatták pénteken délben a  zilahi belvárosi templomban. A város leglátványosabb ballagása volt, mert kilépett az iskola keretei közül. Már tíz órakor elindult a menet kollégiumtól, végigvonult a városon a templom felé. Ez már hagyomány a Református Wesselényi Kollégiumban. A főtéren a búcsúzó diákok megkoszorúzták a kollégium egykori épülete előtt Ady Endre szobrát, aki szintén a kollégium diákja volt egykor. Utána az iskola fő patrónusának, Wesselényi Miklósnak a szobra előtt tisztelegtek, és énekelve vonultak a templomba. tovább »

2011. június 03. | Címlap |

Irodalom és képzőművészet Szilágycsehben

Május 21-én a Tövishát Kulturális Társaság kulturális rendezvényén Szentimrei Jenő költő, író, irodalomszervező, lapszerkesztő, az Erdélyi Helikon alapító tagja gazdag életművével ismerkedtek a város irodalom és művészet kedvelői. Hiánypótlónak bizonyult a rendezvény, hisz az iskolában nem tanítják Szentimrei munkásságát, jobb esetben megemlítik a nevét az erdélyiség kulturális képviselői között. tovább »

2011. május 27. | Címlap |

300 éve ért véget a kuruc szabadságharc

1711 – A szatmári békeszerződés értelmében – melynek végleges szövegét április 29-én fogadták el a Károlyi Sándor kurucfőparancsnok és Pálffy János császári tábornagy által vezetett hosszas tárgyalások után – a kuruc hadsereg a nagymajtényi síkon leteszi zászlóit a császári hadsereg előtt, és fegyvereit megtartva hazaoszlik. Károlyi Sándor, a kuruc hadsereg főparancsnoka, és Pálffy János császári tábornagy, főparancsnok Szatmár városában megkötik a Rákóczi-szabadságharcot lezáró békeszerződést. tovább »

2011. április 28. | Címlap |

Húsvét ajándéka

A húsvéti ünnepkör a keresztyén egyház alapjait fekteti le. Az engesztelő áldozat felvállalása és bemutatása a bűnös embernek új távlatokat nyit a megbocsátás és újrakezdés útján. A feltámadás csodája pedig garanciát ad a halál utáni élet lehetőségére. tovább »

2011. április 22. | Címlap |

Késik az oktatási támogatás

Válaszra sem méltatják az erdélyieket

Az előző év hasonló időszakában már lehetett igényelni a Magyarország Miniszterelnöki Hivatalának támogatásával meghirdett Szülőföldön, magyarul pályázat keretén belül a nevelési-oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-, illetve hallgatói támogatást a folyamatban levő tanévre. A pályázat feltételei között volt, hogy az űrlapokat április 30-ig kellett elküldeni az Iskola Alapítványhoz. Úgy tűnik, az idén politikai okok miatt bizonytalanná vált a támogatás folyósítása.

Mivel mindeddig zavartalanul működött a rendszer, nagyon sok erdélyi oktatási intézményben már előre kézbesítették a pályázathoz szükséges igazolásokat arról, hogy az igénylők magyar tannyelvű osztályokban tanulnak. Több esetben az igazolás határideje is lejárt. A nagyarányú érdeklődésre való tekintettel felkerestük Nagy Zoltánt, a kolozsvári székhelyű Iskola Alapítvány igazgatóját, hogy tájékoztasson a kialakult helyzetről. tovább »

2011. április 01. | Címlap |

Utca a semmibe

A zilahi tanácsülésen hétfő délután nem a napirendi pontokkal kezdték a szavazást, hanem a Malom-dombi lakosok meghallgatásával. A Mintegy tucatnyi lakos jött el támogatni felszólalójukat, aki felolvasta a panaszokat. Igen sok dolog hiányzik az eredetileg „zöldnek” kikiáltott lakónegyedben. Ebből eddig az igazi „zöld” jelző valós, hiszen szinte semmiféle infrastrukturális fejlesztést nem végeztek. tovább »

2011. március 25. | Címlap |

Vidékfejlesztési szakmai tanácskozás a Tövishát Leader Kistérségben

A Tövishát Leader Kistérség munkacsoportja immár közel két éve munkálkodik, s  fő célkitűzése, amint az a fejlesztési stratégiájában is megfogalmazta, olyan közösségi kezdeményezések fölkarolása, amely a vidékfejlesztés területén nélkülözhetetlen, mint a  munka-helyteremtés, az együttműködés kialakítása a civil szféra, önkormányzat, helyi termelők , vállalkozók között, a helyi termékek piacra juttatása, szakmai képzések biztosítása. A két év munkálkodása alatt több szakmai tanulmányúton (Magyarország, Spanyolország Leader kistérségeiben) vehettek részt a Tövishát  Kistérség képviselői. tovább »

2011. március 25. | Címlap |

Ünnep a Szilágyságban

Március 15. az erdélyi magyarság folyamatos szabadságharcának ünnepe is!

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc ünnepi megemlékezés-sorozatát vasárnap, március 13-án a Szilágyságban kezdte Kelemen Hunor szövetségi elnök. tovább »

2011. március 18. | Címlap |

Március 15.- Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulója

A magyar sajtó napja

A Magyar Köztársaság nemzeti ünnepe

A Magyar Országgyűlés 1991-es határozata értelmében március 15-e az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc kezdetének, a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja és a Magyar Köztársaság nemzeti ünnepe. Ezen a napon osztják ki a Kossuth- és Széchenyi-díjakat. tovább »

2011. március 11. | Címlap |

Tisztelt Olvasóink!

A Szilágyság Kulturális Egyesület megkéri Önt, hogy az adójának felajánlható 2%-ával támogassa Szilágyság hetilap megjelenését.

A 2010-es évi jövedelemadójának 2 százalékáról rendelkező nyomtatványt töltse ki, és adja le a lakcíme szerinti adóhivatalba (Administraţia Financiară). Ugyanakkor kérjük, hogy a kérvény kitöltésére ismerősei figyelmét is hívja fel, s körükben is népszerűsítse a kulturális egyesület tevékenységét. Amennyiben az adója 2 százalékát nem ajánlja fel, az is belekerül az állam feneketlen pénzeszsákjába, de ha az egyesületünket támogatja, akkor ezzel egy jó ügyet szolgál. E célból a típusnyomtatvány szabadon sokszo-rosítható.

Denumire entitate nonprofit: Asociaţia Culturală „Szilágyság”

Adószám (Cod de identificare fiscală): 26596900

Bankszámlaszám (Cont bancar, IBAN):

RO08BRDE320SV11378403200

Köszönettel,

a Szilágyság szerkesztősége

2011. március 11. | Címlap |

Váralmás

Március hatodikán, vasárnap végre eredmény született a váralmási időközi polgármester-választáson.

Számunkra nem a legjobb eredmény, de a Gál Máté István által kapott szavazatarányt tekintve is jelentősnek mondható. tovább »

2011. március 11. | Címlap |

Március 8.: Nemzetközi Nőnap

1857. március 8-án New Yorkban 40 ezer textil- és konfekcióipari munkásnő sztrájkolt a béregyenlőségért és munkaidő csökkentésért. Erre emlékezve 1910 augusztusában Koppenhágában Clara Zetkin javaslatára elhatározták, hogy Nemzetközi Nőnapot tartanak. Magyarországon 1914-ben ünnepelték először.

A Szilágyság hetilap szerkesztői Márai Sándor írásával köszöntjük a március 8-án ünnepelteket. tovább »

2011. március 05. | Címlap |

10. Kongresszus

Szombaton hajnali fél hétkor indult a kongresszusra Szilágy megye küldöttsége a kémeriek által felajánlott közösségi buszon. Szükség volt egy nagyobb buszra, mert az eredmények alapján összesen 32 küldött kapott szavazati jogot kongresszuson. tovább »

2011. március 05. | Címlap |

Újra Váralmás

Megismétlik a polgármester-választást

Előző számunkban beszámoltunk a váralmási választások eredményéről, de jeleztük, hogy a Liberális Párt és a PDL óvást nyújtott be. Szerdán, lapzárta után döntött a bíróság: semmisnek nyilvánították a választásokat. A PSD felebbezett, erről pénteken döntött a törvényszék. Az ítélet szerint érvénytelen a választás, mert törvénytelenül került fel a szavazócédulára a PSD jelöltjének a neve. A helyi választási bizottság nem kellett volna elfogadja jelölését. tovább »

2011. február 25. | Címlap |

Tisztelt Olvasóink!

A Szilágyság Kulturális Egyesület megkéri Önt, hogy az adójának felajánlható 2%-ával támogassa Szilágyság hetilap megjelenését.

A 2010-es évi jövedelemadójának 2 százalékáról rendelkező nyomtatványt töltse ki, és adja le a lakcíme szerinti adóhivatalba (Administraţia Financiară). Ugyanakkor kérjük, hogy a kérvény kitöltésére ismerősei figyelmét is hívja fel, s körükben is népszerűsítse a kulturális egyesület tevékenységét. Amennyiben az adója 2 százalékát nem ajánlja fel, az is belekerül az állam feneketlen pénzeszsákjába, de ha az egyesületünket támogatja, akkor ezzel egy jó ügyet szolgál. E célból a típusnyomtatvány szabadon sokszo-rosítható.

Denumire entitate nonprofit: Asociaţia Culturală „Szilágyság”

Adószám (Cod de identificare fiscală): 26596900

Bankszámlaszám (Cont bancar, IBAN):

RO08BRDE320SV11378403200

Köszönettel,

a Szilágyság szerkesztősége

2011. február 25. | Címlap |

Következő »