Magyarul is eskethetnek
Az október 1-től érvénybe lépett új Polgári Törvénykönyv előírásai szerint valamely nemzeti kisebbséghez tartozó, házasságot kötő személyek kérésére, a hivatalos polgári szertartás levezethető kizárólag az illető kisebbség nyelvén, amennyiben a házasságkötő ismeri az adott nyelvet. Csakhogy ez nem alkalmazható minden magyarok által is lakott községben vagy városban, ahol az erre illetékes személyek között nincsen magyar.
2011. november 22-én a Képviselőház, mint döntő ház, elfogadta Seres Dénes RMDSz-es képviselő törvénymódosító kezdeményezését, melynek értelmében módosul az 1996. évi 119-es, anyakönyvekről szóló törvény.
A kiegészítés értelmében bővül a 3-ik cikkben felsorolt tisztségek lajstroma, mely a polgármester által delegálható tisztségeket tartalmazza. A bővítés eredményeként a polgármester távollétében az alpolgármester is betöltheti az anyakönyvvezetői funkciót.
Ez nagy jelentőséggel bír a romániai kisebbségi magyarság számára, mivel ez azt jelenti, hogy az alpolgármester is eskethet, mégpedig magyarul! Főleg azon önkormányzatokban jelent könnyebbséget, ahol egy adott kisebbség alpolgármesterrel rendelkezik, mivel ő az, aki ismeri az adott nemzetiség (pl. magyar) nyelvét és tökéletesen el tudja látni a polgári esketés feladatát.
Az új rendelkezés összhangban áll a 2001. évi 215-ös, közigazgatási törvénnyel, amely a kisebbségi nyelvek önkormányzatokban való használatát is biztosítja.
Eme új lehetőség bővíti a kisebbségi jogok körét, és szimbolikus jelentőséggel is bír, mivel a fiatal pár számára felemelő érzést nyújt a „boldogító igen” anyanyelven való kimondása.
Ez az RMDSZ által kivívott előírás hatalmas áttörést jelent, hiszen egy adott kisebbségi jognak a Polgári Törvénykönyvbe való foglalása nemcsak kiterjeszti, de erősebb jogi biztosítékkal is ellátja azt. Míg eddig az anyanyelven történő házasságkötést csupán a nemzeti kisebbségekhez tartozó állampolgárok helyi közigazgatásban való anyanyelvhasználatáról szóló kormányrendelet szabályozta, mára már törvénybe foglaltatott, hogy nemcsak a 20%-on felüli kisebbségi lakosságot számláló településeken, hanem bárhol megilleti ez a jog közösségünk tagjait. Ugyanakkor, mostantól a szertartás levezetése történhet kizárólag magyar nyelven, eltörölve az eddig kötelező kétnyelvű ceremóniát.
(Hírszerk)
2011. november 25. | Címlap