Ady Endre vers- és prózamondó vetélkedő – 2011
November 18-20. között szervezték meg a zilahi Silvania Főgimnáziumban a hagyományos Ady-napokat. A november 19-én sorra került versmondó vetélkedőre idén is több településről érkeztek vendégek. Megtiszteltek a testvériskolák (a balassagyarmati Mikszáth Kálmán Szakközépiskola és a csengeri Ady Endre Gimnázium) képviselői, valamint a szilágysági középiskolák (a krasznai Cserey-Goga Iskloacsoport, a szilágycsehi Gheorghe Pop de Băseşti, a sarmasági Ipari Iskolacsoport, a zilahi Református Wesselényi Kollégium és a Gheorghe Şincai Tanítóképző) küldöttei.
A hazai pályán színpadra lépő diákokkal együtt 16 versmondó örvendeztette meg az érdeklődő közönséget, egy-egy Ady-verssel és a XX-XXI. század magyar irodalmának alkotásai közül. Őket értékelte az öttagú zsűri (Kiss Törék Ildikó – váradi színművésznő, Juhász Gabriella – csengeri magyartanárnő, Horváth Anita - balassagyarmati magyartanárnő, Tunyogi Tímea – iskolánk volt diákja, versmondója és Szabó Katalin – a Silvania Főgimnázium irodalomtanára), akik az iskola igazgatóinak (Bulgărean Vasile és Faluvégi Ervin) köszöntőbeszédei, majd a vetélkedőt konferáló diákok (Erdődi Anita és Király Jonathán, mindketten a XI. B diákjai) felvezetője után figyelhettek a lehetséges világok megszólaltatásaira. A mérlegelés következtében az alábbi díjakat/dicséreteket osztották ki:
1. díj: Máté Tímea – a zilahi Silvania Főgimnázium XII. osztályos diákja;
2. díj: Kovács Péter – a balassagyarmati Mikszáth Kálmán Szakközépiskola XI. osztályos diákja;
3. díj: Keresztes Lóránt Lőrinc – a zilahi Református Wesselényi Kollégium X. osztályos diákja;
4. díj: Urbán Richárd – a csengeri Ady Endre Gimnázium XII. osztályos diákja.
Dicséret: Szabó Evelyn – a zilahi Silvania Főgimnázium X. osztályos diákja; Papp Katalin Lilla - a csengeri Ady Endre Gimnázium XI. osztályos diákja; Cseke Martin - a balassagyarmati Mikszáth Kálmán Szakközépiskola XI. osztályos diákja.
A versmondó mellett fotópályázatot hirdettünk: Hervay Gizella: Fény című alkotásának értelmezését kellett vizuálissá tegyék a vállalkozó szellemű diákok. A beérkezett pályamunkákat Keresztes József grafikus/fotós és Szabó Katalin magyartanár értékelték. A díjazottak:
1. díj: Szeghedi Hilda – a zilahi Silvania Főgimnázium XI. osztályos diákja;
2. díj: Vizaknai Dávid - a zilahi Silvania Főgimnázium XII. osztályos diákja;
3. díj: Siegel Helmut – a szilágycsehi Gheorghe Pop de Băseşti Iskolacsoport diákja;
Dicséret: Hangács Bernadett – a balassagyarmati Mikszáth Kálmán Szakközépiskola diákja; Faluvégi Ágota – a zilahi Silvania Főgimnázium XI. osztályos diákja; Püsök Ivett – a zilahi Silvania Főgimnázium XII. osztályos diákja.
Végezetül a tartalmas délelőtt hangulatának felelevenítése érdekében idézem a konferáló diákok egyike, Erdődi Anita által írt gondolatvezetést az alkalommal kapcsolatosan:
„Mit jelent irodalomról hallani általánosságban, és mit jelent irodalmat hallani? Milyen érzés, amikor kiáll ide egy versmondó, vesz egy mély lélegzetet, majd úgy préseli azt ki tüdejéből, hogy életet leheljen egy olyan műbe, amelyet lehet gyakran hallunk, de mégis mindig mást nyújt, vagy esetleg egy olyan alkotásnak adjon hangot, amellyel ritkábban találkoztunk, vagy talán még sohasem hallottunk?! Az irodalmi műalkotás lélektani perspektívája, az olvasóhoz való specifikus viszonyulása révén különbözik a irodalomtudománytól, mint módszertől. Mert a vers világokat képes teremteni, és világokat képes rombadönteni. Okozhat csalódottságot, de derűt, könnyeket, meghatottságot, komolyságot egyaránt. Verseket nem azért érdemes és kell olvasni, hogy „műveltek” legyünk, sőt, a mai szóhasználat divatos kifejezésével élve „általános műveltségre tegyünk szert”, hanem sokkal inkább azért, hogy lelki értelemben gazdagodjunk, hogy egyetlen életünkben sok ezer életet leéljünk és megtapasztaljuk, milyen a bukás, a hatalom, a magány, a diadal, a születés, a halál, a hazátlanság és a szerelem, hányféle hit, rögeszme, félelem mozgathat egy embert, hogy leleplezzük hazugságainkat, fölfedezzük életünk értelmét, talán még magát az Istent is. Mégis a költő nem azért ír, hogy megragadja bensőnket, hanem sokkal inkább azért kutat, hogy bennünket az igazságkeresés, a megigazulás esztétikai élményében részesítsen.
Zas Lóránt így írt Ady-ról az Egy versben c. alkotásában:
In memoriam Ady Endre
Egy versben elmondani mindent,
hazát, szerelmet és az Istent.
Voltam hitehagyott, de hittem
örökkévalóban, eleinkben.
A szívem dobog. Ereimben
lüktet haza, szerelem, Isten.
Minden versemben minden, minden.
Ennek a „minden, minden”-ek töredékének bemutatására fognak kísérletet tenni a versmondók ez alkalommal. Miképpen tud egy ifjú belehelyezkedni Ady lázongó verseinek univerzumába? Hiszen bennünket, serdülőket is lázadóknak lát a környezetünk, márpedig Ady verseiből árad a harc, a lázadás a kor helyzete ellen. Költészetének egésze forradalom. A küzdésvágy és a reménytelenség érzése állandóan jelen van verseiben.
Az irodalomtörténet azóta már egyértelműen vallja, hogy vele kezdődik a modern magyar irodalom. Ma már lassanként világszerte is tudják, hogy ez a magyar költő a korszak fontos és halhatatlan nagyjai közé tartozik.
Örülünk, hogy ennek az iskolának a falai között kelhetnek életre újra ezek a versek. Ha ezek a falak beszélni tudnának róla, vajon mit is mesélnének…? Idén 22. alkalommal kerül megrendezésre iskolánkban az Ady Endre vers- és prózamondó vetélkedő. Adjunk hát ezek után teret a mai alkalom főszereplőinek, a versmondóknak, hogy az Ady versek tolmácsolásában felismertessék velünk az irodalmi alkotás teremtő erejét:
„Minden vagyok, amit vártál,
Minden vagyok, amit nem sejtsz,
Minden vagyok, mi lehetnék.
S minden vagy, mi lehetséges,
Minden lehetsz, mire vágyok,
Talán semmi, talán Minden.”
Higgyük tehát el, hogy minden vers egy-egy vasúti szerelvény, és a találkozáskor hagyjuk sodorni képzeletünket, gondolataink fonalát. Hiszen a művészetben a cél, ha egyáltalán van ilyen, mindig az elvont valóság.”
Köszönettel tartozunk támogatóinknak, kik lehetővé tették az Ady-napok megszervezését: Europan kft., Communitas Alapitvány, Kriterion Könyvkiadó, Megyei RMDSZ., Imbiss étterem, Sesam pékség, Ana-Flor virágüzlet, Prelasti kft., illetve a XI B, XII. B és XIIH osztályos tanulók és szüleik.
Erdődi Anita- Szabó Katalin
2011. november 25. | Kultúra