XXII. Szilágysági gyerek vagyok népdalvetélkedő

Szilágynagyfalu, 2011. június 4.

Huszonkét évesen már egyetemi diplomát tud szerezni minden törekvő fiatal. Ezek szerint a Szilágysági gyerek vagyok népdalvetélkedőt is ezután diplomás szakemberként illik tisztelni, igénybe venni készségeit, szaktudását. Minderre rá is szolgált a legutóbbi megmérettetésen a rendezvénysorozat. Olyan színes előadássorozatban, értékbemutatóban volt része a szilágynagyfalui magyar népdalszerető közösségnek, amilyent csak ritkán és csakis hasonló célkitűzésű rendezvényeken lehet napjainkban még látni, hallgatni. Ennek hangulatából nagyon keveset tudnak visszatükrözni a fotók.

Az igazi élmény a helyszínen várta a hallgatókat, szurkolókat.

A 45 versenyző igencsak szép számnak mondható, és mint rendszeresen, a zsűrinek most is nehéz munkája volt a díjak odaítélésében, főleg az I-IV és V-VIII osztályosok körében volt nagyon szoros mezőny. Öröm volt látni a bekapcsolódó óvodás korú versenyzőket: az idén már négyen is mertek énekelni, (többen voltak, de nem mindenki akart egyedül énekelni a színpadon) reméljük jövőre még többen követik példájukat.

A legtöbb versenyző az I-IV és V-VIII osztályos korcsoportban volt, de szép számmal akadtak jókedvű énekesek a IX-XII. osztályosok között is. A felnőttek korcsoportjában immár a hűségesen visszajáró versenyzőnk, Bálint Szilárd - évről évre jelentős fejlődést mutatva fel, és a két díszmeghívott mutatta a jó példát az énekelni szeretőknek: Szilágyi Ferenc és Birtalan József.

A vetélkedő résztvevői szépen felkészülve jelentek meg, nem csak az énektudományuk volt kifogástalanul összeállítva, de csodálatos népviseleteket is láthatott a nagyszámú közönség.

A zsűri tagjai: Gáspár Enikő zilahi, Gönczi Annamária szilágybagosi, Gáspár Anna (írnok) és Bai Attila Sarmasági zenetanárok voltak. A helyszínt nagy hozzáértéssel Gönczi Sándor szilágynagyfalui zenetanár és munkatársai szervezték meg A Szilágy Társaság díjai mellett különdíjakat ajánlott fel az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének elnöke, Seres Dénes parlamenti képviselő, a Communitas Alapítvány, a Szilágy megyei Kulturális és Művészeti Központ, Nagyfalui Polgármesteri Hivatal és a Nagyfalui Református Egyházközség. A Szabó Attila szerkesztette plakátok és oklevelek kinyomtatását a Szilágy megyei Nemzeti Művelődési és Örökségvédelmi Igazgatóság vállalta.

A Szilágy Társaság díjait a következő versenyzők vehették át:

óvodások korosztályában Dicséret: Bodogán Tamás Szilágynagyfaluból, III. díj Bodogán Anikó Szilágynagyfaluból II. díj Szabó Bence Zilahról, I. díj Németh Noémi Vivien Krasznáról;

I-IV osztályban Részvételi díj: Ghile Angéla és Horváth Viktória Szilágybagosról, Mátyás Csaba Szilágyballáról, Bákai Pálma, Bákai Abigél és Józsa Szilvia Szilágyperecsenből, Orosz Balázs-Norbert Szilágysomlyóról

Dicséret: Kádár Roland és Varga Kamilla Varsolcról, Kabai Henrik-László Szilágynagyfaluból,

III. díj Vargha Csenge Krasznáról,

II. díj Király Márton és Demjén Petra Szilágyballáról

I. díj Bálint Imre IV. osztály Szilágyballáról,

V-VIII osztályban Dicséret: Bakó Hortenzia Szilágynagyfaluból

III. díj Csepei Andrea Ippról és Gergely Dóra Szilágyperecsenből,

II. díj Király Margaret és Mátis Hortenzia Szilágyballáról,

I. díj Mátis Dóra Szilágyballáról és Szász Ingrid Sarmaságról ,

IX-XII osztályban:

III. díj Bálint Boróka Szilágysámsonból,

II. díj Bóné Tímea Zilahról

I. díj Dari Benjámin Sarmaságról

V-VIII osztályban a Nagyfalui Református Egyház Különdíja: Dari Szandi, Erdei Rózsa Sarmaságról, Szalánszki Nóra és Szalánszki Alinka Zilahról, Horváth Ilona és Horváth Imola Szilágybagosról, Király Alexa Sarmaságról, Debre Brigitta Enikő Szilágyperecsenből, Nagy Alpár Szilágynagyfaluból

IX-XII osztályban a Nagyfalui Református Egyház Különdíja: Soós Zsuzsa Ippról, Bántó Előd Dobáról, Béres Norbert Szilágyzoványról

RMDSZ Megyei Szervezet különdíja: Horváth Ilona V. osztály, Szilágybagos, Gál Tímea, VII. osztály, Ilosva, Bálint Szilárd Szilágysámsonból – felnőtt korosztály.

Szilágy megye Nótafája különdíjat kapott Szilágyi Ferenc, és Birtalan József.

Köszönet a Szilágynagyfalui polgármesteri hivatalnak, hogy biztosították nekünk a verseny helyszínét, nagyon szépen magszervezték a hagyományápoló verseny helyszínét, lebonyolítását, vendégül látták a versenyzőket és hozzátartozóikat.

A zsűrizés alatt jól összeállított citerazene műsort mutatott be a szépen fejlődő és egyre gyakrabban megszólaló tizenhárom tagú szilágyperecseni Citerás-gyermekek csoportja. Majd az idén nyolcvanhat éves szilágysámsoni Szilágyi Ferenc és a szilágybagosi Birtalan József mutattak be néhányat kedves népdalaikból. A hasonló, mintaértékű előadásokra nagy szüksége van a mindenkori előadó-palántáknak, a jó ízlésű hallgatóságnak, ilyen mintákat hallgatva értékeljük zenei anyanyelvünk szépségét. A rendezvény végén hagyományosan felcsendül a címadó népdal, amely idén kivételesen jó hangulatú volt, üzenet-értékű: Szilágysági gyerek vagyok, /Szilágyságban születtem/ kiskoromtól a nagykoromig/ benne felnevelődtem.

Gáspár Anna

2011. június 10. | Vidékeink