Nyílt nap a szilágysomlyói magyar házban
Meglepetéssel kezdődött Szilágysomlyón a „Nyílt Nap a Magyar Házban” című politikai és kulturális fórum. Fekete Szabó András szenátor somlyói RMDSZ elnök meghívására városunkba érkezett Cseke Attila egészségügyi miniszter. Cseke Attila már többször tisztelt meg bennünket jelenlétével, mondhatnánk, hogy ő már tiszteletbeli somlyói. A katonaságot is itt töltötte a kilencvenes évek elején, úgy hogy jár neki ez az elnevezés. Az egyik legnehezebb tárca irányítója, ki fiatalságából adódóan meg szeretné reformálni ezt az átláthatatlan „dzsungelt”, ami a mai egészségügyet jellemzi. A program hol is kezdődhetett volna stílszerűbben, mint a Somlyói Városi kórházban. Vendégünket elkísérte Fekete Szabó András szenátor és Septimiu Cătălin Ţurcaş polgármester. Gentiana Muste igazgató fogadta és mutatta be a renoválás alatt is működő kórházat. Városunknak nagyon fontos ez az intézmény, mivel a somlyói betegeken kívül ellátja a környező települések lakóit is. Sajnos nagyon rossz állapotba került a kórház épülete és az infrastruktúra is. Sikerült önerőből, európai pénzzel és minisztériumi segítséggel megfiatalítani a kórházat. Septimiu Cătălin Ţurcaş és Feket Szabó András szenátor összefogásával sikerült pénzt szerezni és tenni valamit a kórházért. A miniszter úr nagyon meg volt elégedve a látottakkal és megígérte, hogy továbbra is mindent megtesz, hogy e kórház modernizálása befejeződjön. Délután három órakor kezdődtek meg a Magyar házban a Nyílt Napok. A vendégeket a Szederinda citeracsapat muzsikája fogadta, ami jó hangulatot biztosított. Gáspár Attila zenetanár, karnagy és Széman Rózsa csoportvezető munkáját dicséri a most már több éve sikereket elért csoport. Megjelent körünkben Cseke Attila egészségügyi miniszter, Seres Dénes képviselő, Csóka Tíbor a megyei tanács alelnöke, Septimiu Cătălin Ţurcaş polgármester, Lazar Radu alpolgármester, Dumitru Corbeanu a Kulturális Központ igazgatója, Fekete Szabó András szenátor házigazda köszöntette a szép számmal megjelenteket. Elmondta, hogy e háznak sikrült szellemiséget adni. Hetente történik itt valamilyen esemény. Ebben a házban sok szervezet működik kiváló egyetértésben. Cseke Attila miniszter úr vázolta fel a nagyon nehéz romániai egészségügyi helyzetet. Megpróbálom röviden összefoglalni az itt elhangzottakat. A forradalom után minden kormány megpróbálta megreformálni az egészségügyet. Nem sikerült, mivel nem mertek „belevágni”, – hogy stílszerűen fejezzem ki magam – a mély problémákba, a rentabilitásba. Most megkezdődött egy ilyen folyamat, persze nagyon nehezen megy. Ez a rendszer már nem működött, nem volt igazságos. Nem egyforma anyagi juttatás érkezett gyógyító intézményekhez. Nem elég egy problémáról beszélni, megoldani kell azt, de az nagyon nehéz. Az egészségügy két különböző intézmény. Az Egészségügyi Minisztérium és az Egészség Biztosító Pénztár, mely az egészségügyi alapot kezeli és működteti. Az ő kezében van a finanszírozás nyolcvan százaléka. Ahol két főnök van, az elég nagy baj. Annak kéne adni a pénzt, aki működteti az egész egészségügyet, akinek rálátása van mindenre, és ez az egészségügyi minisztérium. Nagyon nagy fába vágta a fejszéjét az RMDSZ, amikor elvállalta ezt a minisztériumot. Szerencsére, hogy egy fiatal, jól képzett, energikus személy került erre a posztra. Kívánjuk neki, hogy sikerüljön minél többet megoldani az egészségügy problémáiból. A program a március 15.-i műsor szervezőinek és előadóinak jutalomkönyvek általi ajándékozásával folytatódott. Köszönet nekik a szép műsorért. Szabó István főtanfelügyelő helyettes úr az új tanügyi törvényről tartott a tőle megszokott alapossággal egy tájékoztatót. ,,Nekünk olyan volt, mint a manna, ha az oktatás jövőjére gondolunk, olyan dolgokat kaptunk, amiről nem is álmodhattunk.” Gondolom ezek a mondatok kifejezik a törvény fontosságát reánk nézve. Áttekintette a somlyói magyar tanügy helyzetét és örömmel mondta, hogy sikerült megszervezni egy magyar napközis csoport elindítását ősztől. A Báthori iskola szerinte a legszebb iskola Szilágysomlyón, ezzel szerintem sokan egyetértenek. Köszönjük Szabó Istvánnak, Fekete Szabó Andrásnak és még sok másnak, akik tesznek valamit a somlyói magyar oktatásért.
Széman Péter mutatta be a Báthori István Alapítvány eddigi főbb tevékenységét. Most nem fogom mindezt leírni, mert aki ismeri az Alapítvány tevékenységeit, az tudja, hogy holnapig se fejezném be a leírását. Így lenne az EMKE-Magyar Ház tevékenységeivel is. Bálint Enikő elnökasszony ismertette a hosszú listán levő tevékenységeket. Ebben az évben 10 éves az EMKE-Magyar Ház, boldog szülinapot. Ez az intézmény és a Báthori Alapítvány felelősei a város kulturális életének. Fontos, hogy a jövő szempontjából is meglegyenek a feltételek a jó működésért. Köszönjük az eddigi áldozatos munkájukat.
A vár rehabilitációs munkálatait mutatták be Hánis Géza és Vida János tanácsosok. A tervek megvannak, most már olyan európai programokra várunk, melyek hajlandók finanszírozni ezeket, reméljük minél hamarabb. Jó volna, ha megvalósulna, gyönyörű főtere lenne városunknak. Máthé József elnök és Papp Lajos alelnök mutatták be a Szilágy Megyei Ifjúsági Tanács munkáját. Szükség van rájuk, a fiatal energiájukra, sokmindent kell még elvégezni. Gratulálunk munkájukhoz. Seres Dénes képviselő úr megyei RMDSZ elnök rövid aktuálpolitikai beszámolót tartott, majd városunk polgármestere köszöntötte az egybegyülteket. Elmondta, hogy nagyon jól eggyüttműködik az RMDSZ-el és nagyon sok közös megvalósításuk van. Ehez csak azt tudnám hozzátenni, hogy tényleg így van és köszönet neki, hogy megtisztel minden rendezvényünket és segíti munkánkat.
Vendégünk volt továbbá Csóka Tibor, a Szilágy Megyei Tanács alelnöke, Radu Ioan Lazăr alpolgármester és Dumitru Corbeanu a Kulturális Központ igazgatója is.
Köszönjük mindenkinek a részvételt, a HKT jelenlevő tagjainak a sok segítséget, és végül, de nem utolsó sorban szponzorainknak a hozzájárulást, hogy ez az első Nyílt Nap a Magyar Házban, reméljük, jó visszhanggal zárult. (Szponzoraink: Bákai Márton – SC Dacii Co Martini, Bernát Sándor – Panda Confeti SRL, Balogh Zoltán - Kadarka SRL, Fekete Szabó András, Hánis Géza, dr. Gáspár György, Nagy Szabó Ferenc, Kovács Attila, Papp Zsolt, Rusz Kun László, Szabó Mária Magdolna)
Elnézést, hogy beszámolóm ilyen hosszúra sikerült, de be akartam mutatni e szép nap történéseit, legalább dióhéjba. Minden jó ha a vége jó, szoktuk mondani. Hát itt is jó volt. Vendégeinkkel el lehetett beszélgetni és közben megkóstoltuk Acsádi Anikó mostani főszakács finom babgulyását. Azt szokták mondani, hogy a férfiak tudnak csak igazából jól főzni, erre cáfolt most rá Anikó. Mindenkinek köszönjük hozzáállását és reméljük, hogy még lesz folytatása. Érdemes többször összeülni és megbeszélni problémáinkat. Csak így lehet sok mindent megoldani, viszlát!
Vida János és Bálint Enikő
2011. június 10. | Közéletünk