A pünkösd lényege

Pünkösdre készülődünk. Nyárias idő van, hívogat a természet, mégis oda kell figyelnünk erre az ünnepre, hisz nagyon fontos ez nekünk keresztyéneknek. A karácsony azt hirdeti, Isten velünk, a húsvét arról beszél, Isten értünk, a pünkösd pedig megerősít, hogy Isten bennünk!

Pünkösdkor azt köszönjük meg Istennek, hogy elküldte a Szentlelket, és megszületett az első keresztyén gyülekezet. Szeretném ha most is a bibliához fordulnánk, hogy megtudjuk ki a Szentlélek.

A Szentlélek a Szentháromság harmadik személye. Az Ószövetség a Szentlélekről legtöbbször körülírással beszél: Szentség Lelke, Isten szentségének lelke, Isten Lelke.

A teremtésben mindent maga Isten végez, de a Szentléleknek szerepe van a kaotikus állapotban levő világ életremelengetésében és a teremtettség fenntartásában is. Az, hogy tavasszal az elhalt természet újra éled, a Szentlélek munkája (Zsolt 104:30). A vihar után az ég ha felderül, szintén a Szentlélek munkája (Jób 26:13). Az ember személyes formáltatása is a Lélek életteremtő munkája (Jób 33:4) A képzőművészet is a Szentlélek munkája, mert ezeket a képességeket is Ő ébreszti az emberben, így látjuk ezt az Ószövetségben, amikor a papi ruhákat és a szent sátort készítették. (2 Móz 28:3, 31:3, 35:31.35)

Az Ószövetségben a vezetőknek, prófétáknak, királyoknak adta Isten a Szentlelket. Nem volt egy általános kiáradása a Léleknek. Az Újszövetségben Jézus Krisztus mikor bemerítkezett, az Isten Lelke alászállt, mint egy galamb (Mt 3:16). Ő megígérte, hogy elküldi a másik vigasztalót, a Paraklétoszt, akit a tanítványok meg is kaptak mintegy 120-an Pünkösdkor. Csoda volt, hogy kitöltetett, és az is, hogy a tanítványok nyelveken szóltak. A csoda ebben az volt, hogy az a nyelv, amin ők az Isten dolgairól szóltak, számukra ismeretlen volt, de másoknak, akik hallották, nem volt az. Ámulva mondták, hogy mind galileusok a tanítványok, mégis azon a nyelven halljották beszélni Őket, amiben születtek. Ez a csoda történt meg ott, miután Péter előállt, és megmagyarázta, hogy ez meg volt ígérve, hogy meg fog történni, és íme be is teljesedett. Beszélt Jézusról, aki feltámadt a halálból, akit Isten Úrrá tett, pedig az emberek gonosz kezeikkel megfeszítették. Azt is olvassuk az Apostolok Cselekedeteiben, hogy amikor ezt hallották, megkeseredtek szívükben, és kérdezték, mit kell tenni. A válasz az volt, „Térjetek meg és merítkezzetek be a Jézus Krisztusnak nevében a bűnök bocsánatára és veszitek a Szentlélek ajándékát.” (Apcsel 2:38)

Tehát az emberben a Szentlélek a megtéréskor vesz lakozást, benne él és munkálkodik, ha az ember ezt neki engedi egy életen át. Az is Isten Lelkének a munkája, ha az ember elismeri, hogy bűnös és kéri Istentől, hogy tisztítsa meg és fogadja el Őt.

Kedves olvasóm! Nem elég, hogy elismered, van egy Isten, aki megalkotta ezt a világot és fönntartja, és Ő az, aki ad ihletet és képességeket az embernek. Az Isten benned akar lakozni, szüntelen veled akar lenni, és segíteni kíván neked a Szentlélek által. Boldoggá akar tenni itt ezen a földön, halálunk után örök életet akar adni. Ezt sokan megtapasztaltuk már, hogy így van, erről beszél az Írás, és ez mindenkinek a tapasztalata lehet. Gondolkozz el ezen,  a lelkedben levő űrt nem tudod kitölteni semmivel, a világ kincse a tied lehet, mehetsz kapcsolatból kapcsolatba, fényes karriered lehet, de amikor egyedül leszel, és nagyon őszinte vagy magadhoz, csak érezni fogod valami hiányzik. Nem valami hiányzik, hanem valaki, Isten! Ő megtalálható, ezért történt a Pünkösd, hogy megértsük bennünk tud, és bennünk akar lakozni, hogy testünk ne a bűn fészke hanem a Szentlélek temploma lehessen.

Szeretettel:

Budai Lajos baptista lelkipásztor, a Zilahi Missziókerület elnöke

2011. június 10. | Címlap