Agrárkamarák indulnak

Harmadik alkalommal ült össze a héten az Agrárkamarák Országos Kezdeményező Bizottsága, a regionális és a megyei bizottságok kinevezett elnökeinek, valamint az agrárkamarák létrehozására vonatkozó 283/2010 törvényhatározat metodológiájának a jóváhagyására.

„Április 20. és 30-a között ez a Bizottság országszerte, regionális találkozókat szervez a helyi bizottságok vezetői számára, ahol az APIA megyei kirendeltsége rendelkezésükre bocsájtja a helyi mezőgazdasági termelők adatbázisát. Ezt követően, a Megyei Kezdeményező Bizottságok (amelyek feladata a helyi választási folyamatok, kampányok megszervezése, a választási listák felügyelete, a helyi bizottságoknak a választási pecsétek, igazolványok biztosítása, az eredmények megállapítása, nyilvánossá tétele) kijelölik a helyi választókerületek helyszínét és létszámát” – tájékoztatott Tánczos Barna mezőgazdasági államtitkár.

Elmondta, a jelenlegi megyei agrárkamara-rendszer nem működik gazdaképviseleti hálózatként, ezt váltanák fel a most felépülő, állami költségvetésből finanszírozott (legalábbis az első években) önálló struktúrával rendelkező non-profit tanácsadói intézményhálózatok, amelyek, legyen szó élelmiszer előállításról, vidékfejlesztésről, halászati, vagy akvakultúráról, erdészetről, talajjavításról, esetleg egyes gazdaságok optimalizálásáról, célszerűen lesznek képesek a gazdasági termelők informálására, kisegítésére.

A kamarák nem központosított irányítás elve szerint fognak működni, hisz elsőszámú kedvezményezettei a gazdák, amit az is igazol, hogy a kamarák vezetőinek kinevezésére, döntési joggal kizárólag ők vannak felhatalmazva.

„Meggyőződésem, hogy a rendszer egyelőre nem tökéletes, az elvi elképzelések gyakorlatba ültetését követően biztosan lesznek részletek, amelyeken majd javítani kell, de az első lépéseket, egy országos, politikától független képviseleti rendszer felépítésére megtettük” –, fogalmazott Tánczos Barna.

Az agrárkamarák országos előnye az, hogy a gazdák végre saját kezükbe vehetik érdekvédelmi szervezetük irányítását, így nem áll fenn az a veszély, hogy Bukarest dönti el, ki képviseli Hargita, Kovászna, Maros vagy akár Iasi megyékben a gazdákat helyi vagy megyei szinten.

(Tájékoztató)

2011. április 28. | Közéletünk