Tíz éves a HEPEHUPA

Fejér László kezdeményező, a folyóirat indítója és szerkesztője a Szilágyság kérdéseire válaszol.

– Egy megyei művelődési folyóirat létesítése már 1990-2000 között érlelődött. Nem egyéni kezdeményezésről van szó, ugyanis itt a zilahi és szilágysomlyói értelmiségiek mellett a Művelődési Központ akkori vezetője, Cristian Contraş is ezt szorgalmazta. De hosszasan sorolhatnám azokat, akik támogatták a kezdeményezést. Létjogosultságát indokolta, hogy több olyan szilágysági tanárember, művész volt, aki más kulturális egyesület – Kriza János Társaság, Erdélyi Múzeum Egyesület, stb. – tagjaként, írásaik már terjedelmük miatt sem jelenhettek meg a helyi magyar hetilapban. A terjedelmes tanulmányok már nem fértek egy közéleti szűk keretekre szabott hetilap hasábjain, de hosszabb irodalmi művek közlésére sem alkalmas ez a fórum. Nem is ez a feladata. Többen magyarországi folyóiratokban is közöltek, mint Major Miklós – szakíró, helytörténész és néprajzkutató, a magyar és a román földrajzi társaságok tagja –, akinek tanulmányai a Kriza János Társaság évkönyveiben is megjelentek. A Szilágyságról szóltak, csak éppen a szilágyságiakhoz nem jutottak el.

A Hepehupa felvállalta, hogy olyan műhely legyen, amelyben a szilágysági hagyományokat, értékeket ápolók és fejlesztők számára olyan teret nyújt, amely a szillágyságiak számára is hozzáférhető legyen.

A szerzőgárdával nem volt gond, hiszen évtizedeken át kapcsolatom volt olyan emberekkel is, akik innen már elszármaztak, tudtam mivel foglalkoznak, tehát könnyű volt bevonni őket ebbe a műhelymunkába.

– Hogyan indult a lap?

– Ebben a legfőbb érdem Major Istváné, a Color Print nyomda tulajdonos-igazgatójáé, aki teljesen önzetlenül felvállalta a mecenatúrát – mai divatos szóval: a szponzorizálást. Őt nem érdekli, hogy profitot hozzon a lap, csak az a fontos, hogy ne fizessen rá. Tehát kizárólag a fogyó anyagok árára tart igényt, még a munkabért sem számolja fel. A lap indításakor anyagi támogatást nyújtott elsősorban a Szilágy Megyei Tanács. Történetesen akkor Fekete Szabó András volt a megyei tanács alelnöke, aki nagyon ügyesen „kilobbizta” a lapszámonkénti rendszeres támogatást, amely azóta is megmaradt magyar alelnökeinknek köszönhetően. Csak későbben kaptunk a Communitas Alapítványtól évi rendszeres támogatást. Mindezek kizárólag a nyomdai költségekre vonatkoznak, de távolról sem fedezik a teljes nyomdai költséget.

Már első évfolyam során olyan szerzőink voltak, mint dr. Egyed Ákos vagy Csetri Elek akadémikus, Fodor Sándor író, Kozma Dezső irodalomtörténész, Péntek János nyelvész, a BBTE Magyar Tanszékének katedrafőnöke, de hosszú lenne a névsor. Mindnyájan szilágysági vonatkozású tanulmányokat közöltek a Hepehupában.

Fodor Sándor, aki Hajdu Attilával együtt keresztapja a folyóiratnak – ezért lett a lap címe Hepehupa – közölt prózát, ami nem minden esetben volt kimondottan szilágysági vonatkozású, ellenben leventekorszaka Zilahhoz kötődik, erről szóló írásait a Hepehupa közölte mielőtt még kötetben megjelent volna. Már az első lapszámban szilágysági román költők verseit is közöltük, majd bekapcsolódtak román tanulmányírók is, többek között Ioan Bejinariu, a Megyei Múzeum régésze. Ugyanakkor próbálkoztunk a világirodalomból is ízelítőt nyújtani, közöltük portugál, szárd, észt, ukrán, szlovák írók műveit.

Most már jelentős helyet foglalnak el a Kárpát-medencei magyar kortárs irodalmárok művei is. Az EMKE szervezésében Erdélyben három városban mutatkoztak be művelődési folyóiratok szerkesztői: Kolozsváron, Marosvásárhelyen és a Szilágyságban. Így sikerült kapcsolatba lépni a szlovéniai Muratáj szerkesztőivel és szerzőivel, a pozsonyi Kaligrammal, és az ungvári Együttel, talán velük fog kialakulni a legjobb kapcsolatunk. Vári Fábián László, aki éppen most töltötte be a 60. évét és kitüntették, az együtt főszerkesztője több alkalommal közölt verset és prózát, és most jelen lesz a jubileumi lapszámban is.

Az elmúlt tíz évben nagyon sokan elhunytak közülük: Boér Károly Somlyóújlakról, B. Simon György Szilágysomlyóról, Dúcz László Szentendre testvérvárosból, Csetri Elek akadémikus Kolozsvárról, Major Miklós, Szilágynagyfalu neves helytörténésze – ő készítette a település legkimerítőbb monográfiáját –, Újházi László békéscsabai költő, aki a Bárka szerkesztője volt, de a Hepehupa is érdekelte, és nem utolsó sorban Szabó Vilmos, aki képzőművészeti, grafikai tudásával segített kialakítani a folyóirat arculatát.

– Nagyon hamar elfogytak a példányok, pedig egy átlag 100 oldalas nagyméretű kiadványról beszélünk, amelyben sokszor 20 szerzőnél is több szerepelt egy-egy lapszámban…

– A fogadtatásról hadd mondjam el, hogy 10 évvel ezelőtt a Megyei Múzeumban tartottuk a lapbemutatót, amelyre legalább 150 személy jött el, és mindenki ingyenesen kapta meg a lapot. A szabadárusítás is hamar elfogyott, akkor sokan sürgették újrakiadását, dehát erre nem volt lehetőség.

Az első esztendőben és az ezt követő időszakban közel 1500 írás jelent meg, tudományos dolgozatok: helytörténeti, művelődés- és irodalomtörténeti, ipartörténeti, népművészeti témakörben. De nem hiányoztak a képzőművészeti írások vagy az emlékiratok sem. Emellett több mint 700 szépirodalmi alkotás jelent meg többnyire szilágysági, vagy innen elszármazott szerzőktől, mellettük az évek folyamán különböző magyarországi írók és költők is jelentkeztek.

– Időközben egyre terjedt a Hepehupa, és érdeklődés mutatkozott a magyarországi múzeumok, könyvtárak részéről is…

– A Magyarországról hazalátogatók és a testvérvárosi kapcsolatok révén sok helyre eljutott a Hepehupa. De ehhez hozzájárult az is, hogy az első négy évben nem csak a megye négy városában tartottunk lapbemutatót, hanem a nagyobb községekben is. Ezen kívül Erdélyben Nagyszebenben, Kolozsváron, Nagybányán, Nagykárolyban, Nagyváradon mutattuk be a folyóiratot, külföldön Gyulán, Budapesten, Szentendrén, Győrben és még Bécsben is alkalmunk nyílt bemutatni két lapszámot. Ebben szerepe volt annak is, hogy a Báthory Alapítvány tudományos ülésszakain dr Kis László, felvidéki orvostörténész minden évben a Szilágysággal kapcsolatos orvostörténeti tanulmányt közölt. Hasonló módón a Tövishát Kulturális Társaság minden évben tudományos ülésszakot tart, az előadóik tanulmányai is a Hepehupában jelennek meg nyomtatásban. Az Erdélyi Múzeum Egyesület Zilah és Vidéke fiókja is néhány éve rendszeresen tart tudományos ülésszakot Szilágyság-kutatás címmel – erről a jubileumi lapszámban külön felmérés is készül –, ezek szintén megjelentek. A kapcsolattartás tehát több síkon és több ágon is működik.

– Jelen pillanatban hogyan határolná be a lap helyzetét?

– Az eddig megjelent 36 szám – a formátumát tekintve – több 200 oldalas könyvkötetet jelent. Bizonyos érdeklődés viszont lanyhulni látszik Szilágy megyében. Márpedig a kultúrát nem csak a könyvégetés, hanem az érdektelenség is fenyegeti. A nemolvasás a kultúra elfojtását jelenti. A szilágyságiakon múlik az, hogy a róluk szóló írások hozzájuk eljussanak, vagy a határokon kívül, más megyében terjesszük.

– Talán a mai informatikai helyzetben általános a nemolvasás, a sajtó is erről panaszkodik. Az internet világában ez némileg magyarázható, de nem indokolható, mert számomra a kultúra könyv nélkül eléggé nehezen elképzelhető.

– Nem szeretném részletezni a világháló és a nyomtatott könyv viszonyát. Szerintem a nyomtatott könyv nem fog meghalni. A nyomtatott könyvet soha nem fogja veszélyeztetni egy olyan esemény, amikor esetleg globálisan felborul az internetrendszer. Ez a veszély fennáll akár egy áramkimaradás esetén is. Ez végül is energiafüggő hálózat, és azzal már jelentős bajok vannak.

– Tervek?

– A rendszeres megjelenés biztosítása. Évek óta gondolunk egy cigányok kultúrájára kiélezett száma, vagy akár rovatról, de ennek sok a buktatója. Mi nem fizetünk honoráriumot szerzőinknek, mindenki ingyen dolgozik, ezek a szerzők viszont nem biztos, hogy ingyen „muzsikálnak”. Jóllehet van anyagunk hozzá, még szilágysági vonatkozásban is, de tudomásom szerint eddig Erdélyben magyar nyelven még nem jelent meg átfogó tanulmánykötet vagy folyóiratszám ebben a témakörben. Pedig Zalaegerszegen széleskörű bibliográfia van a cigányság folklórjával kapcsolatban, és ott szerepelnek az erdélyi szerzők. Ez is azt jelzi, hogy jobban kellene odafigyelni belső dolgainkra.

Köszönjük a beszélgetést, és sok további sikeres lapszámot, az olvasók, a kultúraszeretők érdeklődésének növekedését kívánjuk a Hepehupa folyóiratnak és szerkesztőinek.

Józsa László

2011. április 01. | Kultúra