A szilágycsehi kórház

Minden erőfeszítése ellenére sem tudta megtartani Varga András polgármester a szilágycsehi kórházat, végül a helyi tanács is rábólintott a minisztériumi rendeletre. A rendelet szerint mától, április elsejétől nem fogadhat beteget a kórház. Az épületben 60 személyes öregotthont fognak kialakítani, és a minisztérium ígérete szerint ugyanitt rendezik be a körzet számára az állandó orvosi ügyeletet. A felszerelést a kórház eszközeiből biztosítják, az ügyeletet pedig a körzet családorvosai felváltva vállalták.

A polgármester reméli, hogy sikerül megtartani a mentőállomás Szilágycsehben működő alegységét, amely jelenleg két mentőautóval működik.

Az idősek otthonát 60 személyesre tervezik, az ellátására mintegy 30 alkalmazottra lesz szükség. Jelenleg a kórházban 38-an dolgoznak, ebből négy orvos. Aki nem vállalja a munkát az idősek otthonában, az a megye bármely egészségügyi intézetében jelentkezhet, hiszen mintegy 500 betöltetlen állást hirdettek meg versenyvizsgára a megyében.

Az otthonban elhelyezett személyek a nyugdíjuk legtöbb 60%-áig hozzájárulnak a költségekhez. A nyugdíjuk legkevesebb 40%-át pedig kézhez kapják.

Az öregotthon finanszírozását az első három hónapra a teljes befogadóképesség szintjén finanszírozza a költségvetés, ezt követően pedig a finanszírozás mértékét az elfoglalt helyek függvényében állapítják meg. Az állam egy hely ellátási költségeit 1411 lejben állapította meg, ennyit folyósít minden elhelyezett személy után.

J.L.

2011. április 01. | Közéletünk