A Magyar Mese Napja az Eminescu Iskolában
Talán a mi történetünk is kezdődhetne mese módjára: ,,Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy…” egy márciusi verőfényes nap, mikor megszervezhettük a zilahi M. Eminescu Iskolában a Magyar Mese Napját. Mikor először olvastam a Magyar Mese Ünnepéről, tudtam, hogy ezt a rendkívüli hagyományőrző kezdeményezést el kell hoznunk a mi gyerekeink számára is, meg kell szervezni és meg kell ünnepelni iskolásainkkal. A nagyszerűnek tartott ötlet hamar gyökeret eresztett iskolánk falai közt. Egyetértettünk, hogy ez egy rendkívüli lehetőség arra, hogy kultúránk gyerekeknek szóló kincseit ebben a formában is kihangsúlyozzuk, őrizgessük, ápolgassuk és továbbadjuk; hogy mesemondó nagyjaink igazgyöngyeit összefoglaljuk és egy ünnepi nap keretében tiszteletünket és hálánkat fejezzük ki mindazoknak, akik hittek a magyar mesék varázserejében.
A lelkes szervezést követően március 25-én iskolánk I-IV. osztályosai a díszteremben gyülekeztek. Kezdetben egy vetélkedő keretei között Hamupipőke módjára kellett szétválogatniuk magyar mesekincseink fotóinak kivágott darabkáit, össze-rakosgatniuk és megnevezniük bábjátékaink, rajzfilmjeink, meseillusztrációink képeit. Híres mesemondóink fényképei tűntek fel és neveik hangoztak el.
„Az elátkozott kastély” magyar népmese megnézését követően a gyerekek három csoportban háromféle technikával valósíthatták meg és léptethették színre a mese szereplőit, történetét, készíthették el a mese hátterét. A kis elsősök a mese jellemző tárgyait, képeit készíthették el habszivacs lapokra, textil bevonattal. Tanító néniük segítségével csodálatos képes meselapok sorakozhattak fel és Eszter bátor mese-mondására mindenki büszkén emelhette magasra keze munkáját.
A második lepedőre festették a mese hátterét. Festék révén elevenedett meg a szegény leány útja a kastélyig, valamint a történet fő eseményeit rejtő kastély belsejébe. Papírtányérok segítségével készültek a szereplők: a szegény asszony, a szegény leány, a király, a macska valamint a királyfi.
A negyedikesek zoknikból varrták meg a szereplőket. Kreatív ötleteiknek kö-szönhetően jópofa bábok születtek, kivívták a többi gyerek csodálatát. Közben kartonból készült kis bábfal, hogy ezen a zoknibábok megelevenedhessenek, megszólalhassanak és egymást segíthessék a mese fonalának görgetésében.
Mindhárom előadást végignézve csodállattal bámultuk a gyerekek kreativítását, szépérzéküket, alkotó kedvüket, vidám hangulatukat, lázas tevékenységüket. Iskolásaink büszkeséggel nézhették saját munkájuk gyönyörű eredményét és megcsodálhatták iskolástársaik alkotásait is. Nemcsak a bennük rejlő értékeket moz-gathatták meg, de egymástól is elleshettek ötleteket.
A nap záróeseményeként minden osztály elkészíthette a Magyar népmese intrójának motívumaival az osztályuk saját plakátját.
Ahogy néztem, hogyan formálódik a madár szájából a piros levélpár a virágokkal és láttam, ahogy kézről kézre jár a filctoll, az jutott az eszembe, hogy ennek a mesének itt nem lehet vége. És bár a nap lezárult, mégis úgy érzem, gyerekkezek fognak még Magyar Mese Napon tevékenykedni.
Végül pedig a gyerekek nevében is szeretném megköszönni tanítóink áldozatos munkáját, segítségét, elismerve, hogy nélkülük a Mese Napja nem valósulhatott volna meg. Büszkeséggel jegyezhetjük meg: még egyszer kiderült – ami nem is volt eddig sem titok –, hogy mindhármukban egy-egy bagy mesemondó rejlik. Ezért is köszönet illeti Csepei Ibolya, Tyukodi Jolán és Botka Ildikó tanító néniket.
Kósa Andrea logopédus
2011. április 01. | Vidékeink