Indul a roncsautó program
A magánszemélyek március 17-től jelentkezhettek az országos gépkocsipark megújítását elősegítő programra – jelentette be Borbély László környezetvédelmi és erdészeti miniszter március 16-án.
A program költségvetése idén 228 millió lej, ez a keretösszeg hozzávetőleg 60.000 régi, környezetszennyező gépjármű lecserélésére elég. Az értékjegyek ára idén változatlan maradt: egy értékjegy 3.800 lej. Új autó vásárlásakor legtöbb 3 értékjegyet használhat fel a vásárló. A Környezetvédelmi Alap a mai nap folyamán 8 ezer értékjegyet juttatott el a régi autókat begyűjtő illetékes cégekhez – hangsúlyozta a miniszter.
– 2010-ben a roncsautó program keretén belül összesen 189.323 környezetszennyező gépkocsit vontunk ki a forgalomból. Az értékjegyek segítségével a polgárok 62.550 új autót vásároltak, ebből 25.263 hazai gyártmányú gépkocsi volt – emelte ki Borbély.
Idén a jogiszemélyek, a közintézmények, az egyéni vagy családi vállalkozások március 21-től jelentkezhetnek a roncsautó programra – mondta a környezetvédelmi és erdészeti miniszter.
A programban részt vevő cégek jegyzéke a Környezetvédelmi Alap (www.afm.ro) honlapján tekinthető meg.
(Hirszerk)
2011. március 25. | Közérdekű