Down Világnap Szilágycsehben

A tavalyi példa pozitív tapasztalataiból kiindulva az idén is szerveztek március 21-én Down Világnapot Szilágycsehben. Ez alkalommal a Nagy Erzsébet vezette helyi Down Szindróma Egyesület volt a kezdeményező, de hamar összeállt az önkéntes segítőcsapat is.

A rendezvényt Varga András polgármester nyitotta meg, aki hangsúlyozta a másság elfogadásának fontosságát.

Minden család ép, egészséges, gyermeket vár. Az egészségügyi problémákkal születettek nehéz feladatok elé állítják a szülőket, testvéreket, rokonokat, többet kell foglalkozni velük, és  nagyobb felelősséggel, de rendkívül szeretetre méltóak, kedvesek tudnak lenni, rengeteg pozitív energiát adnak környezetüknek. A teher súlyos, de szerencsére ma már sokan segítenek cipelésében. Erre szolgál többek között ez a világnap is.

A szervezők meghívták a speciális élethelyzetben levő családokat gyermekeikkel együtt, hogy felszabadultan töltsék el az időt, beszéljék meg gondjaikat, cseréljenek tapasztalatokat.

A nap programja a városi sportcsarnokban kezdődött, ahol Vida György tornatanár sportjátékokkal színesített rendkívüli tornaórát tartott. Egészséges és ép gyerekek együtt dolgoztak ezen az órán. Igaz, nem ez az első ilyen alkalom , de mindig újra és újra tapasztaljuk, hogy mennyit tanulhatunk gyerekeinktől: könnyebben elfogadják a másságot, segítőkészek és befogadóbbak, mint a felnőttek.

A különleges tornaóra után Papp Erzsébet és Vida Katalin várta ebéddel a gyerekeket, szülőket, önkénteseket és az egyesület tagjait a Magyar Házban.

Sokféle világnapunk van, de a március 21-i Down Világnap különleges, egyedi a világnapok sorában. Különleges azért, mert toleranciára, az elfogadásra és befogadásra figyelmeztet.

Ezen a napon megtanulhatunk talán valami mást is: nem a sérült gyerekeket kell megváltoztatni, hanem a környezetet, melyben élünk, és talán nekünk is kell változni.

Köszönet azoknak, akik eljöttek, velünk együtt dolgoztak és tanultak.

Vida Katalin

2011. március 25. | Vidékeink