„Mesék szárnyán” mesevetélkedő

Immár 12. alkalommal szervezték meg március 19.-én Nagyváradon „Mesék szárnyán” címmel az országos mesevetélkedőt II.-IV. osztályos diákok számára. 15 romániai megyéből, illetve a magyarországi Érdről összesen 33 csapat indult a megmérettetésen. Az előselejtezőkre, a három forduló során, Zelk Zoltán meséiből kellett készülniük a gyerekeknek, majd feladatlapokat töltöttek ki, melyek többek közt különböző rejtvényeket, anagrammákat, igaz-hamis játékokat tartalmaztak.

Január 28.-án a két körzeti forduló után Szilágy megyében 48 csapatból 16 csapat  mérte össze  a tudását Varsolcon. Az itt első két helyezést elért csapat képviselte megyénket az országos döntőn: a Sarmasági Iskolacsoport Fény csapata (IV. osztály), felkészítő tanítónője Dari Erika, valamint a magyargoroszlói iskola Szorgos hangyák (III. osztály) csapata, felkészítő tanítók Varga Andrea és Nagy Erika-Mónika. Szeretnénk ezúttal megköszönni a verseny támogatóinak a segítségét, az Eurotrans Alapítványnak és a varsolci iskolának.

Az országos vetélkedő két részből állt: előbb különböző kreatív-logikai-játékos feladatokkal valamint villámkérdésekre adott feleletekkel kellett megbírkózniuk a diákoknak. Külön próba volt egy általuk kiválasztott Zelk Zoltán mese dramatizálása. A feladatok a szövegértést, szókincsbővítést, a helyesírást, az irodalom iránti érdeklődés felkeltését, az olvasás megszerettetését szolgálták. A zsűrizést különböző megyékből érkező pedagógusok és tanfelügyelők vállalták, köztük Dénes Irén varsolci tanítónő, valamint Zsigmond Emese, a Napsugár folyóirat főszerkesztője.

A csapatokról elmondható, hogy jól felkészültek. A csapatszellem, a sok gyakorlat meghozta a sikert. Ezt bizonyítják az elért pontszámok is: a Sarmasági Iskolacsoport Fény csapata 274 pontot ért el a maximális 300 pontból, míg a Magyargoroszlói iskola Szorgos hangyák csapata 260 pontot. A kreatív mesealkotásért a Sarmasági Iskolacsoport csapata a  Napsugár – különdíjat nyerte meg.

Színes programok tették él-ménygazdaggá  a résztvevők számára e napokat: kézműves foglalkozások, különböző csapatépítő játékok, bábszínház és nem utolsó sorban Döbrentey Ildikó és Levente Péter előadása. Ez elsősorban Alföldy Andrea nagyváradi tanítónőnek, a verseny főszervezőjének köszönhető.

Reméljük, hogy egy ilyen élménygazdag, színvonalas verseny után sikerült diákjainkban feltámasztani az érdeklődést a magyar mesekincs gazdagsága iránt.

Dari Erika tanítónő

2011. március 25. | Vidékeink