Újra Váralmás

Megismétlik a polgármester-választást

Előző számunkban beszámoltunk a váralmási választások eredményéről, de jeleztük, hogy a Liberális Párt és a PDL óvást nyújtott be. Szerdán, lapzárta után döntött a bíróság: semmisnek nyilvánították a választásokat. A PSD felebbezett, erről pénteken döntött a törvényszék. Az ítélet szerint érvénytelen a választás, mert törvénytelenül került fel a szavazócédulára a PSD jelöltjének a neve. A helyi választási bizottság nem kellett volna elfogadja jelölését.

A választásokat két héten belül meg kell ismételni, ezúttal csak a három törvényes jelölt neve szerepelhet a szavazócédulán. A váralmási körzet szavazóbizottsága az elmúlt héten kiegészítette a szavazóbizottságokat, mert jelölt hiányában pótolni kellett a szociáldemokraták bizottsági tagjait. Ugyanakkor sorshúzással döntötték el a jelöltek sorrendjét a szavazócédulán.

A Szociáldemokrata Párt ugyanakkor óvást nyújtott be a kormányhatározat ellen, amely nem hagyott elég időt jelöltjének, a községi titkárnak, hogy időben feloldhassa tisztsége és jelöltsége közötti ellentmondást. Ebben az ügyben lapzártáig még nem kaptunk hírt a Kolozsvári Táblabíróságról az ítélet felől, állítólag csütörtök délelőttre ígérik a döntést.

A helyi bizottság egyelőre február 27-ét, vasárnapot jelölte meg választás ismétlésére.

Az előző eredmények

Váralmás községben hat szavazó-helyiségben vártak 2.052 szavazati jogú állampolgárt. Szinte rekordnak tekinthető az a tény, hogy a 18. életévét betöltő állampolgárok háromnegyede az urnákhoz járult. A leadott 1.456 szavazatból csak 16 volt érvénytelen. Tehát 1.440 érvényes szavazat volt. Az első helyen az RMDSZ jelöltje, Gál Máté István végzett 387 szavazattal. Második lett a PSD jelöltje, a sokat vitatott jelölésű volt községi titkár, Claudiu Laurenţiu Bălan 359 szavazattal. A harmadik helyen a PNL jelöltje, Ţuruca Dănuţ Emil 352 szavazattal. A negyedik helyen végzett a PDL jelöltje, Ghila Alexandru Ovidiu 342 vokssal. Ezúttal – ha csak másként nem dönt a táblabíróság – csak az RMDSZ, a PDL és a PNL jelöltje szerepel majd a szavazócédulákon.

Tehát vasárnap megint az urnák elé várják a község lakosait. Utána következhet a második forduló, ha az elsőben senki nem éri el az érvényes szavazatok fele + 1 arányát.

J.L.

2011. február 25. | Címlap