Farsang az iskolákban
Simion Bărnuţiu Általános Iskola
A farsang, a vízkereszttől (január 6.) hamvazószerdáig (a nagyböjt kezdetéig) tartó időszak elnevezése, amelyet hagyományosan a vidám lakomák, mulatságok, bálok jellemeznek. A farsangi időszakhoz fűződő, régen életben levő szokásokból, manapság már csak a ,,maszkosok”, a beöltözött álarcos figurák maradtak., illetve a minden évben megrendezett álarcos bálok. Ezeken a bálokon megpróbáljuk a gyerekkel feleleveníteni a régi, immár kihalófélben levő szokásokat.
Amint már megszoktuk, az idén is február 18-án, pénteken d.u. 17 órai kezdettel, a két hetedik osztály (VII.B és a VII. D.) osztályfőnőkeik Kovács Kuruc János és Schmidt Anna tanárok irányításával megszervezték az iskolánk hagyományőrző és színvonalas álarcos bálját, amelyen a mi magyar tagozatos diákjaink vettek részt.
A hetedikesek, bevezetőként néhány mondatban megemlítették a farsangi szokásokat, majd kezdetét vette a jelmezek felvonulása és bemutatása. Nagyon sok szép, ötletes jelmezt láthattunk, amelyek nem könnyítették a zsűri dolgát. Nehéz volt eldönteni, hogy a jók közül kik a legjobbak. A szoros eredmények alapján a következő sorrend született az álarcosok díjazásában:
I. hely: Boros Helga (VIII. B.) és Beksi Krisztián (VII. B.) – kisasszony és gavallérja;
II. hely: Boda Anita (VII. D.) – ügyeskedő;
III. hely: Tőtős György (VI. B.) – török basa –szerepekben arattak nagy sikert. Következett négy dicséret, akik szinte azonosan teljesítettek: Ilyés Melissza (VII. B.) vámpír; Mészáros Heléna (V. B.) Mini Mouse; Slavu Xénia (VI. B.) Rubik kocka; Covaci Diána (VI. B.) boszorkány szerepében.
Kis tánc után hamarosan jött az első versenyszám, amelyben a sok jelentkező miatt selejtezőt is kellett tartani. Döntőseink a zsákbanfutásban: 1. hely: Püsök Richárd (VII. D.); 2. hely: Széles Roland (V. B.); 3. hely: Szeredai István (V .B.), akik után kis távolságra érkeztek és dicséretet kaptak: Soós Roland; Szalai Kriszta; Bíró Péter.
Néhány üdítő meg egy kis falatozás és máris kihirdették az almatánc résztvevőit. A jelentkezőknek a fejükkel kellett az almát tartani, miközben különböző, egyre fokozódó ritmusos számokra táncoltak. Természetesen az nyert, aki tovább bírta. Íme az ügyesek közül a legügyesebbek: 1. hely: Futó Melissza és Szalánski Nóra (V. B.); 2. hely: Boros Helga és Kiss Krisztina (VIII. B.); 3. hely: Ősz Dóra és Végh Anita (VII. D.); 4. hely: Szabó Alexandra és Szarvadi Emília (V. B.); 5. hely: Kádár Brigitta és Szabó Anna (VII. B.); 6. hely: Dudás Szilvia és Szalánski Alinka (VI. B.).
Az est fénypontja most is, mint mindig, a tombola volt. Talpraesett szervezőink, úgy rendezték, hogy a nagyobb díjakon kívül, mindenkinek jusson kis apróság. Senki nem volt tehát vesztes, esetleg kevésbé szerencsés.
Mindez lehetetlen lett volna támogatóink: RMDSZ, Tulipán könyvesbolt, Hossu Supermarket segítsége nélkül. Köszönet nekik és azoknak a lelkes szülőknek az V.B, VII.B, VII.D, VIIIB –ből, akik valamilyen módon hozzájárultak a bál szervezéséhez.
Ha a bál végeztével a gyerekek szájából ilyen szavak ütik meg a fülünket, hogy ,,alig várjuk a következőt”, ez elég visszajelzés arra vonatkozóan, hogy megérte és természetesen jövőre ismét sort kertünk rá…
Faluvégi Melánia, az V. B. osztályfőnöke
2011. február 25. | Jeles napok