Játszóház lesz a múzeumban
A Zilahi Ifjúsági Tanács és a Pro Muzica Társaság közös szervezésében februártól játszóház indul Zilahon a Ioan Sima Művészeti Múzeumban. A fiatal magyar pedagógusok által vezetett program óvodások (közép, nagy- és előkészítő csoport) és kisiskolások korosztályának szól. A játszóház nagy népszerűségnek örvend Zilahon, az elmúlt években a ritka alkalmakon nagy gyermeksereg jelentkezett. Mindez arra sarkall, hogy a játszóház lehetőségeinkhez mérten állandó jelleget öltsön. Ezért a ZIT és a Pro Muzica Társaság felvállalta ennek kezdeményezését olyan fiatal pedagógusokat vonva be a program megtervezésébe és lebonyolításába, akik szakmai tapasztalataikat ilyen környezetben is hasznosítani kívánják. A Megyei Történelmi és Képzőművészeti Múzeum által működtetett Ioan Sima Művészeti Múzeum partnerként vállalta a helyszín biztosítását annál is inkább, hogy a program olyan hagyományos, ugyanakkor kreatív módszereket és eszközöket használ, melyek között a műtárgyak és az inspiráló környezet csak elősegíti a gyermekek szocializációját, művelődését és értékek iránti szeretetét. Tulajdonképpen a mai túlmediatizált és virtuális szocializációs formák helyett a muzeális térben tartott játszóház egy alternatív szabadidőtöltési lehetőséget kínál gyermekeinknek, kihasználva a kiállítótér és a múzeumkert adottságait.
Az eddigi játszóházas tapasztalatokat felhasználva, terv szerint havonta egy alkalommal kerül sor játszóházra a hónap valamelyik szombati napján (ünnepek és egyéb jeles napok függvényében dől el) a délelőtti órákban, 10.00 – 13.00 óra között. A szervezők elképzeléseinek megfelelően a program technikai-szervezési költségeit nagyrészben a szülők adományaira alapuló bevételből fogják fedezni. Ezt egészítheti ki a pályázati úton szerzett támogatás, melyre viszont az adott gazdasági helyzet miatt csak kis mennyiségben lehet számítani. Ez azt jelenti, hogy a játszóház belépési díja gyermekenként 7,00 (hét) lej költséget jelent, mely reménység szerint fedezné a járulékos költségeket és a pedagógusok szimbólikus honoráriumát.
„Mindenképp hosszútávon kell gondolkodnunk, mert gyermekeink jelentik a jövő közösségét, ezért egyáltalán nem mindegy, hogy milyen környezetben és közösségben szocializálódnak kiskorukban. A múzeum környezete ezért tűnik számomra ideális térnek, mert amellett hogy megközelíthetősége is nagyon könnyű (a központ közepén van), adottságainál fogva a művészet világába vonja be gyermekeinket nagyon fiatalon, és ez számukra is jó, művészetkedvelő, kultúraszerető közösségünknek is garantált utánpótlást jelent” - véli Szabó Attila múzeológus, a projekt ötletgazdája.
Vízióját tekintve a játszóház a hagyományos népi játékok és kézművességre alapozott kézimunkás foglalkozásokat vonja be a programba, a bábjáték módszerével mesekultúránk ápolása is egyik fő cél, ugyanakkor a tánckultúrát, énekkultúrát és más önkifejezési készségeket fejlesztő csoportos tevékenységeket foglal magába. Mindennek érdekében a népszerűsítés terén kérjük a pedagógusok, óvónők, tanítók közre-működését. Célunk a program időben történő hirdetése óvodákban és iskolákban.
Az első alkalommal, tehát, február 19-én hívjuk az érdeklődőket Játszóházba, délelőtt 10.00 órától várjuk a gyerekeket a Ioan Sima Művészeti Múzeumba a Dózsa György utca 6. szám alatt. A gyerekek lehetőleg szülőkkel együtt érkezzenek a részletek megbeszélése végett.
A szervezők
2011. február 11. | Vidékeink