II. Lukács Zoltán Emléktorna
2011. január 8-án második alkalommal került sor a Lukács Zoltán emléktornára a krasznai sportcsarnokban. A 2010 januárjában elhunyt fiatalember emlékére szervezett jótékonysági torna bevételét a szervező Kiss Attila, a hátramaradt családnak ajánlotta fel.Nagy népszerűségnek örvend az emléktorna a főszervező elmondása szerint, mivel szinte versengtek egymással a Szilágy megyei csapatok a tornán való részvételért. A sportcsarnok befogadóképessége és az időkeret betartása miatt azonban, csak 10 csapatot tudtak fogadni, amelyeket két csoportba sorsoltak ki.
A csoportmérkőzéseket követően az A csoportban a krasznai Mobila Király 8 ponttal az élen, Ráton pedig 7 ponttal a második helyen végzett, a B csoportban pedig Balla csapata 10 ponttal az első helyet, míg a krasznai Royal együttese 8 ponttal a második helyet szerezte meg.
Az elődöntőben a tornán addig veretlen Balla csapata csapott össze a rátoni gárdával, akik nagy küzdelem árán ugyan, de 2-1 arányban diadalmaskadtak a ballai ifjak felett. A másik összecsapás a két krasznai együttes a Mobila Király és a Royal között zajlott. A torna egyik legszorosabb mérkőzésének bizonyúlt az összecsapás, amely 1-1-es döntetlennel végződött. Az idegek párharcát, a 7 méteres rúgásokat azonban a mobilások bírták jobban, így 4-2 arányban ők diadalmaskodtak.
A harmadik hely megszerzéséért a torna szabályai értelmében 7 méteres rúgásokkal csapott össze Balla és Kraszna csapata, ahol a ballai ifjak bizonyúltak jobbaknak, megszerezve így a torna harmadik helyezését.
A döntő összecsapásban a tapasztaltabb rátoni focisták bizonyúltak jobbaknak, a fiatalabb, fürgébb, de tapasztalatlanabb Mobila Király játékosainál, s 3-2 arányban ők kerekedtek felül.
A díjátadás alkalmával Pop Imre, Kraszna község polgármestere elmondta, hogy, amikor első alkalommal is megkeresték, hogy jótékonysági céllal meg szeretnék szervezni az emléktornát, akkor is jó ötletnek tartotta a kezdeményezést és támogatásáról biztosította a szervezőket. Nem lesz ez másként ezután sem, szögezte le a polgármester. Beszédében hangsúlyozta, hogy sajnálatos, hogy szükség van az emléktorna megszervezésére, mivel Lukács Zoltán halálával nagy űr keletkezett egy család életében, amit nem lehet betölteni. Ezen változtatni már nem lehet, azonban szép dolog az, hogy a sport által próbálják megkönnyíteni a család mindennapjait. A torna 1500 lejes bevételét és a polgármesteri hivatal külön támogatását az elhunyt neje elérzékenyülve vette át.
A végszó előtt Kincses Levente, az eltávozott komája, arra hívta fel a résztvevők figyelmét, hogy sokan életükben sem építik a közösséget, Lukács Zoltán azonban még holtában is formálja, összehozza a közösséget és ez is fémjelzi, hogy milyen értékes személlyel lett szegényebb a világ. A szilágybagosi focis közösség nevében pedig a tiszteletük jeléül egy dedikált focilabdát nyújtott át a gyászoló család részére.
A torna végszavát Kiss Attila főszervező mondta ki, megköszönve a csapatoknak a részvételt és a torna szellemiségéhez méltóan való viselkedést.
Máté József
2011. január 14. | Vidékeink