2010. december 23.
Ünnepi pásztorlevél
Sohasem volt könnyű pásztornak lenni. Betlehem pusztáján, vagy szülőföldünk pusztulással megfélemlített tájain nehéz az őrizőnek. Sötétséggel viaskodunk. Többnyire a mieink is gyanakvóan hallgatnak bennünket panaszos szavaink nyomán, hiszen az eddigi tegnapokhoz képest ma több a fény és rövidebbnek ígérkezik az éjszaka. Ennek ellenére fáradtak vagyunk, sokan betegek, nincsen munka és a segélyek nem erősítik az emberi méltóságot. A végidő közeledésétől való aggodalom és az ítélet félelmes nyomása megnőtt. tovább »
2010. december 23. | Címlap |
Tisztelt szilágyságiak, kedves honfitársaim!
Így, az esztendő végéhez közeledve mindenki visszatekint, megpróbálja felértékelni, hogy milyen eredmények, kudarcok, megvalósítások vagy elmaradások sorakoznak a háta mögött. Ezt teszem én is. Nem mondok újdonságot azzal, hogy rendkívül nehéz évet hagyunk magunk mögött. A válság nem csak az állami szektorban dolgozókat érintette jelentősen, hanem a magánvállalkozók nagytöbbsége is a mindennapjaiban érezte a válság hatását. tovább »
2010. december 23. | Címlap |
Hétfőn délben a Szilágy megyei prefektus sajtótájékoztatóján nemcsak a közelmúltat, hanem az év eseményeit is értékelte.
Az elmúlt hét végén Bukarestbe rendelték a prefektusokat, emiatt sok tervezett tevékenység halasztódott erre a hétre. A kormány elsősorban arra volt kíváncsi, mi akadályozza a helyi közigazgatások működését. tovább »
2010. december 23. | Közéletünk |
– A szülőföldet egyszer és mindenkorra nem lehet a magunkévá tenni: a szülőföldet ma és holnap, újból és újból vissza kell szerezni, a szülőföld elvehető tőlünk bármely pillanatban, hogyha nem teszünk, nem dolgozunk, nem küzdünk érte. Az elkövetkező generációk számára ez a legfontosabb tanulság Erdélyben – hangsúlyozta Markó Béla miniszterelnök-helyettes szombaton, Marosvásárhelyen, az RMDSZ Ezüstfenyő díjainak átadási ünnepségén. tovább »
2010. december 23. | Közéletünk |
Minden decentralizáció autonómiát jelent
Kelemen Hunor művelődési és örökségvédelmi miniszter nem először jár Szilágy megyében. Mindent számba vesz, mindent ellenőriz. Legutóbb a Megyei Művelődési Igazgatóság épületének a restaurálása után ellenőrizte a munkálatokat, az átadásnál azonnal szóvá tette, hogy eltűnt a történelmi hőmérő az épület oldaláról. Ez alkalommal külön a Kraszna utcai Ady-házat is megnézte, mennyire haladtak a munkálatok, és még mire lenne szükség. Most is kissé késett, mert Nagyváradról jövet megállt Szilágynagyfaluban, megnézte a Bánffy-kastélyt, amely felújítását tervezik. Megbeszélték, milyen forrásokat lehet szerezni erre, mert a helyi református egyházközség olyan rendeltetést szán az épületnek, amely az egész környék magyarsága számára fontos lehet.
Pop Imre, az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének Megyei Küldöttek Tanácsának ülését vezette az elmúlt hét péntek délutánján. Jelentése szerint a 79 MKT tagból 62 van jelen az ülésen, tehát határozatképes az RMDSZ megyei szervezetének döntéshozó testülete. Seres Dénes elnök első napirendi pontként a politikai beszámoló kötelezettségét átadta az illetékesebb Kelemen Hunornak, a Szövetség ügyvezető elnökének. tovább »
2010. december 23. | Közéletünk |
A Tövishát Kulturális Társaság december 11-én rendezett karácsonyi könyvvásárt. Három könyvkiadó mutatta be a legújabb könyveit. A Kriterion, a Polis és a Művelődés színes standjai várták az érdeklődőket. A szervezők és a vendégek is a könyvvásár legnagyobb ajándékának a romániai írásbeliség összefoglaló művének utolsó kétrészes kötetét tartották: a Romániai Magyar Irodalmi Lexikont. tovább »
2010. december 23. | Vidékeink |
Két adventi rendezvény avatta az újjászületett nagytermet a Szilágysomlyói Magyar Házban. Novemberben, kicsit félve, hogy az akkori biztató időjárás és a szűkös anyagi háttér mindvégig kitartson, láttunk neki a felújításnak, de három hét múlva már frissen festett falak, új világítás és frissen rakott kályha melege várta a decemberi Irodalmi Kávéház vendégeit. tovább »
2010. december 23. | Vidékeink |
,, Miután elmentek tőlük az angyalok a mennybe, a pásztorok úgy szóltak egymáshoz: ,, Menjünk el egészen Bethlehemig, és nézzük meg: hogyan is történt mindaz, amiről üzent az Úr.’’Elmentek tehát sietve, és meglátták Máriát, Józsefet, és a jászolban fekvő kisgyermeket.
Amikor meglátták, elmondták azt az üzenetet, amelyet erről a kisgyermekről kaptak, és mindenki, aki hallotta, elcsodálkozott azon, amit a pásztorok mondtak nekik.’’ (Lk 2, 15-20) tovább »
2010. december 23. | Hitélet |
Megérkezett Karácsony. Vártuk is, meg nem is. Ha a szép családi együttlétekre gondolunk, a gyermekek csillogó szemére, akkor azt mondhatjuk, hogy jó a Karácsony. Örülünk érkezésének. Ha viszont a nehéz anyagi helyzetre gondolunk, a sok kiadásra, a fárasztó készületekre, akkor sokan kihagynák most ezt az ünnepet. tovább »
2010. december 23. | Hitélet |