A parlament működését be kell indítani

Semmi meglepőt nem mondott Traian Băsescu államfő a képviselőknek és szenátoroknak. Mint várható volt, megismételt: az IMF-fel kötött egyezménynek eleget kell tenni, el kell fogadni a bértörvényt, a nyugdíjtörvényt, és a költségvetési törvényt.

Az együttes ülésen az ellenzék nem vett részt, mivel elégedetlen amiatt, hogy a nyugdíjtörvény-szavazáskor csalással vádolt Roberta Anastase házelnököt még mindig nem hívták vissza tisztségéből.

Băsescu felszólította a törvényhozó testületet, dolgozzon ki egy, a parlamenti munkálatok akadályozásának feloldására szolgáló moratóriumot. Emlékeztette a képviselőket és szenátorokat, hogy 30-40 nap áll a rendelkezésükre a prioritásként kezelendő törvények elfogadására. Arról is beszélt, hogy szükség van az ország gazdasági hitelességének növelésére.

,,Arra szeretném megkérni önöket, hogy fontolják meg a törvénykezés elé gördülő akadályok elhárítását.

Tapasztalt politikusként meg-győződésem, hogy az állampolgárok azokat a politikusokat fogják értékelni, akik szembenéznek a válsággal, és nem bújnak el előle” - intézte szavait a parlament együttes üléshez az államfő, hozzátéve, hogy a késlekedésnek az egész ország kárát látja.

(hírszerk.)

2010. november 12. | Aktuális