Somlyói tanács
A múlt héten rendes havi tanácsülést tartottak Szilágysomlyón, melynek keretén belül nyolc napirendi pontot tárgyaltak meg.
Hánis Géza tanácsos elmondta, hogy megválasztották az ülésező elnököt a következő három hónapra a tanács működési szabályzatának megfelelően, ezáltal az elkövetkezendőkben Teodor Crisan PDL-s tanácsos tölti be ezt a tisztséget.
A második napirendi pontnál megszavazták a koncessziós szerződést 397 m˛ közterület igénybevételére a Rewe Projektentwicklung Romania kft által, a Május 1 téren (volt Hadsereg Háza helyén) épülő Penny Market környékén, zöldövezet kialakítása céljából.
A harmadik és negyedik napirendi pont tartalmazta az Andrei Mureşan u. 36. sz. alatt lévő ingatlan – bérlakás és telek – eladásáról szóló egyezményt a bérlő részére, és a Stefanus Báthory u. 11 sz. alatt lévő ingatlan – bérlakás (telek nélkül) eladását ugyancsak a bérlő részére, a 112/1995 Törvény, valamint az újra közölt 10/2001 Törvény 42. cikkelye alapján.
A következő napirendi pont a saját jövedelmi forrással rendelkező köz-intézmények költségvetésének kiigazítását tartalmazta. Ennek alapján a jövedelmi oldalon összesen 6.672.220 lej van, amelyből a Közegészségügyi Igazgatósággal kötött szerződések alapján az állami költségvetésből kiutalt összeg 240.570 lej, a Közegészségügyi Igazgatósággal kötött szerződések alapján az Egészségügyi Minisztérium saját forrásaiból kiutalt összeg 6.385.170 lej, és más források 46.480 lej.
A kiadási oldalon összesen 6.672.220 lej szerepel, ebből a városi kórház 5.327.650 lejjel, a Kutatási és Orvosi – ellátási Központ 1.344.570 lejjel.
A hatodik napirendi pont a helyi költségvetés kiigazítását tartalmazta. A jövedelmi oldalon összesen 1.210.000 lej szerepel, amelyből a jövedelemadó 15.000 lej, a tulajdon után számított adók és illetékek 195.000 lej, EU források 1.000.000 lej. A kiadási oldalon 1.210.000 ezer lej van. Ebből a közhatóságok számára 100.000, az egészségügynek 1.000.000, a kultúra, vallás számára 30.000 lej, a társadalom biztosítás 10.000 lej, a lakás, közszolgáltatások és fejlesztésnél 100.000 lej, a szállításoknál (utak) + 400.000 lej.
A hetedik napirendi pont szaabályzatot tartalmazott a segélyalapok gyűjtési módjáról az oktatási, egészségügyi és más közintézmények területén. „Fontos ezen szabályzat ismerete mindegyik közintézmény számára, éppen ezért a szabályzat szövegét eljutattják az érintett intézményekhez. A szabályzat kihangsúlyozza, hogy Szilágysomlyó város területén, a közintézményekben vagyok azok nevében, segélyalapok gyűjtése csak személyesen a polgármester által aláírt hivatalos dokumentum alapján lehetséges. A szabályzat be nem tartása szigorú, 500 – 2500 lej közötti pénzbüntetést von maga után.” – mondta Hánis Géza tanácsos.
Az utolsó napirendi pont a polgármester szakmai apparátusa státuszának a módosítását tartalmazta. Ez év szeptemberben és októberben 5 közalkalmazott kapott előléptetési jogot egyel magasabb fizetési osztályba illetve szakmai fokozatba.
K.M.
2010. november 05. | Közéletünk