Még lehet pályázni

Több mint egy héttel, azaz november 15-ig hosszabbítja meg a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium a vidéki gazdaság fejlesztését támogató intézkedések összekapcsolását célzó LEADER program helyi jellegű fejlesztési terveinek a leadási határidejét.

„A program kitűnő lehetőséget teremt arra, hogy a vidéken élő, környezetük iránt elkötelezett és azért tenni akaró emberek megvalósíthassák elképzeléseiket. A munkahelyek és a megfelelő mennyiségű élelmiszer biztosítása mellett, a környezet védelme, a vidéki táj képének és az adott vidéki térség kulturális hagyományainak, értékeinek a megőrzése, s ebbe a folyamatba a helyi közösség bevonása is fontos szempont” – fogalmazott Tánczos Barna mezőgazdasági államtitkár.

A LEADER új alapokra helyezi a fejlesztést. A térség korszerűsítési stratégiáját az abban részt vevő önkormányzatokból, a térség vállal-kozásaiból és civil szerveződéseiből megalakult helyi akciócsoport állítja össze. Egyik legfontosabb előnye, hogy a helyi közösségekre bízza a célkitűzéseknek, azok fontossági sorrendjének, valamint a megvalósításukra szánt támogatásoknak a megállapítását, a térségek vidékfejlesztési pályázatait helyi szinten hirdetik meg és alapfokon ott is értékelik.

A támogatási kéréseket a Mező-gazdasági és Vidékfejlesztési Hatóság (DADR) megyei kirendeltségeinél naponta 8:30-16:30 között lehet beadni.  A program összköltségvetése 228.543.337,60 euró, de a Helyi Akciócsoportok projektenkénti támogatási összege nem haladhatja meg a 2.856.791,72 eurót.

(Tájékoztató)

2010. november 05. | Közérdekű