Vélemények a PADIFról

Szükségünk van egymásra

Varga András polgármester sajnálta, hogy nem tudott minden előadást megnézni, mert közben a városban zajlott az partiumi ifjúsági konferencia is.

– Ezen a hétvégén az ifjúság fővárosa lett Szilágycseh, két színvonalas rendezvény is futott egymással párhuzamosan, ezért nem tudtam minden előadást végignézni, de felemelő érzés ennyi gyerek örömét látni. Mi mindenben támogatjuk a PADIFot, mert szükségük van ránk, de a városnak is szüksége van a PADIFra. Színjátszó berkeken belül, de azon túl is ismert város lett Szilágycseh azok számára is, akik ezelőtt azt sem tudták, hol keressék a térképen. A Padifnak is szüksége van a városra, mert itt kelt életre, itt vannak azok az emberek, akik működtetik, és nem hagyják a tüzet kialudni. Ezt mindenképpen támogatni kell. Most lassan országossá nőtte ki magát a fesztivál, és erre büszkék vagyunk. A lakosok is nagyon érdeklődnek, segítőkészek, és örülünk, hogy ennyien összesereglettek városunkban. Vigyázunk erre a fesztiválra, minden alkalommal a költségvetésünkben már jó előre elkülönítjük a támogatás összegét, még az ilyen ínséges időkben is, ezen kívül pályázunk is. Köszönjük támogatóinknak a segítséget, és a tanügyminisztériumi tisztségviselőinknek is, akik segítettek PADIF támogatásában, országossá emelésében abban, hogy jó körülmények között rendezzük ezt meg Szilágycsehben.

Örülni egymás sikerének

Mátyás Irén, a zsámbéki nyári fesztivál igazgatója már szinte szilágycsehinek számít, a kapcsolatról nyilatkozott a Szilágyság olvasóinak, és kiemelte a fesztivál értékeit.

– 1992-ben rendeztük meg először a Kárpát-medencei Amatőr Színjátszók Fesztiválját, ekkor merült fel a különböző országokban élő magyarság közötti kapcsolat erősítése. Ekkor Bodea György vetette fel a segítség, a helyi fesztiválok rendezésének szükségességét. Utána lassan megszületett ez a fesztivál, amely rohamosan fejlődött. Nem csak ugyanazok jöttek el évről évre, hanem tágult a kör, megjelentek a Partiumon kívüli csapatok, megjöttek a székelyföldi csoportok is. Nagyon jó volt érezni az idők folyamán, hogy a romániai magyar színjátszásnak egy nagyon fontos központja körvonalazódik Szilágycsehben. Ez most tetőződött a 12. fesztivállal, amikor már a legtávolabbi vidékekről is jöttek színjátszók. Nyugodtan lehet mondani, hogy ez Románia egyik legjelentősebb amatőr színjátszó fesztiváljává vált. Öröm volt számomra, hogy részese voltam ennek a folyamatnak, öröm volt látni, hogy egy kisváros el tudja határozni a színjátszás támogatását. Itt vannak nagyon jó szervezők és támogatók, és van erejük arra, hogy ilyen országos jelentőségű eseményt hozzanak létre.

– Folytatódik az a folyamat, hogy évről évre egyre több meglepetés ér, egyre jobb és színvonalasabb előadásokat láthattam. Mert előfordulhat, hogy egy rendezvény felfut, utána pedig hanyatlani kezd. Szilágycsehben erről szó sincs, most kezd igazán kiteljesedni ez a fesztivál. Most már az egész megyében nagyon sok színjátszó csapat alakult, Krasznán is már három működik, minőségileg is sokat fejlődtek a csapatok. Ez a fesztiválok jelentősége, hogy találkozhatnak egymással a csapatok, tanulhatnak egymástól, egyes csapatok tapasztalatai összeadódnak, és hozzájárul a fejlődéshez. Ez a fesztivál egyik vonzereje, az egymás teljesítményének összehasonlítása. Mindamellett, hogy ez verseny, nem arról szól, hogyan győzzük le egymást. A fesztivál nagyon barátias, családias légköre miatt azok sem csüggednek, akik nem nyertek, inkább jobb teljesítményre sarkallja őket. Elleshetik azokat a szakmai titkokat, amelyekkel továbbfejleszthetik következő produkciójukat. Nem a versenyjelleg a lényeg, hanem az a közös gondolkodás, hogyan lehet egyre jobb, izgalmasabb előadásokat készíteni. Ez közös győzelem. Itt szó sincs rivalizálásról. Fantasztikusan örültek egymás produkcióinak, hatalmas taps fogadott minden előadást, mert tudják mennyi munka van egy-egy produkció mögött. Ez az őszinte örvendezés egymás sikerének külön értéke a fesztiválnak, és a szervezők ehhez kitűnő hangulatot teremtettek. Ez manapság hiányzik Magyarországon.

Köszönjük a segítséget és az értékelést.

A színház egyetemes nyelvű

Kötő József színháztörténész régi vendége a PADIFnak. A mostani fesztiválról alkotott benyomásairól a következőképpen nyilatkozott:

– Itt fórum teremtődött, ahol minőségi igénnyel már színjátszóiskola jött létre. Ugyanakkor felfedezhetjük azokat a tehetségeket, akik a nagyhagyományú erdélyi magyar színjátszás továbbéltetői lehetnek. Ez az igény egyre szélesebb, és hadd jelentsük ki örömmel, hogy a tizenkét év alatt a PADIF az erdélyi diákszínjátszás egyik legfontosabb központja lett. Nem utolsó sorban öröm látni azt, hogy e vonzerő nyomán alkalmanként közel félezer diák gyűl össze, akikből nem mindenkiből lesz színész, de értő, művelt közönség lesz. Olyan embereket nevel ez a fesztivál, akik megtanulják a minőségi élet igényét, a közösségi munkát.

A mostani fesztivál nagyon feladta a leckét a zsűrinek, nagy fejtörést jelentett a végső sorrend felállítása, mert sok jó produkciót láthattunk. De örömet jelentett, mert nem az volt a gond, hogy megtaláljuk az igazságos sorrendet. Úgy gondolom, hogy a brassóiak első díja jelzi azt a színvonalat, amelyben az erdélyi magyar színjátszás leledzik. Azon túlmenően, hogy a korszerű mai színjátszás ismerői, látványt tudnak teremteni, a szöveget nem felmondják, hanem értelmezik. Úgy tudják megeleveníteni, mintha a saját sorsukról beszélnének. Az a dürrenmatti groteszk látomás, amellyel színpadra léptek egy kortárs látleletté tudott válni, erről közvetített véleményt. Átsütött az alakításokon, az egész előadáson, hogy bármilyen mélyre süllyedt is az emberi lét, mégis él a megtisztulás reménye.

Külön új utat, csapást jelent a fesztivál számára, mert ha az erdélyi lét valami jelentős többletet tud nyújtani a kultúrában, az éppen a kultúrák érintkezésének lehetősége. Ez a multikulturalitás, és ez a kölcsönös egymásrahatás értéket teremt. Azt hiszem, hogy modellértékűnek lehet tekinteni ami itt és most történt, mert valódi multikulturalitás keletkezett, amely nem arról szólt, hogy van egy felsőbbrendű és domináns kultúra, amely nagylelkűen hagy időnként másokat is megszólalni, hanem éppen arról szólt, hogy az igazi értékek az egyenrangú kultúrák vetélkedéséből és egymásra hatásából születhetnek meg. Ezen a fesztiválon ez a szellem uralkodott. A magyar előadások mellett láttunk román és francia nyelvű előadásokat is, és kitűnően szerepeltek a jászvásáriak és a nagybányaiak is. Vitézségből, merészségből, fantáziából és kreativitásból példát szolgáltattak.

Nem voltak nyelvi nehézségek, mindenki végigült minden előadást, és csodálatos módon mindent megértettek, hiszen a színház egyetemes nyelve mindenütt érthető.

Lejegyezte: Józsa László

2010. október 15. | Közéletünk