Iskolai összesítés

Az elmúlt hét végén a prefektusi kollégium előtt ismertette Ioan Abrudan főtanfelügyelő a megye közoktatásának végleges helyzetét.

Már többször is írtunk a tanügyről, most röviden összefoglaljuk a főtanfelügyelő által ismertetett – tehát véglegesnek tekinthető – adatokat.

A megyében 457 iskola és óvoda működik 118 jogi személyiséggel rendelkező intézmény keretében. Ebben az évben 18 iskolával és 13 óvodával kevesebb indult mint a tavaly. Ez némileg érthető, hiszen ebben az évben 41.010 gyerek iratkozott be a különböző oktatási intézményekbe. Ez a szám mintegy 700-al kevesebb a gyerek, mint a tavaly. A megszűnt iskolákból a legközelebbi intézménybe ingáztatják a diákokat. A megyében erre a célra 59 iskolabusz van, de a főtanfelügyelő szerint több mint 70-re lenne szükség.

Egyelőre még folyik 59 iskola egészségügyi engedélyeztetése, 22 iskolának egyáltalán nincs ilyen működési engedélye.

A gyereklétszám csökkenése természetesen a tanügyben dolgozók számának csökkenését is jelenti A tavaly több mint 4.700 alkalmazott volt az oktatásban, számuk ebben az évben alig haladja meg a 4.500-at, tehát 200 pedagógussal kevesebb foglalkozik a gyerekekkel. Közülük is 58 nyugdíjas, és 38 szakképzetlen pedagógus.

(Hírszerk)

2010. szeptember 24. | Közéletünk