Állásbörze az idén végzettek számára
A Szilágy Megyei Munkaügyi Ügynökség 2010. szeptember 24-én az idén végzett fiatalok számára állásbörzét tart.
A délelőtt 10:00 órakor kezdődő állásbörze helyszíne a zilahi Szakszervezetek Művelődési Háza.
A munkanélküliség elleni küzdelem ezen aktív formája első sorban azoknak szól, akik az idén végeztek bármilyen oktatási intézményben, de nyitott minden munkanélküli számára, aki dolgozni szeretne. Egy oktatási intézményt elvégzett fiatalnak számít az, aki a törvény előírásai szerinti diplomát vagy tanulmányainak befejezéséről szóló okiratot kapott egy gimnáziumi, szakmai, speciális, líceumi vagy posztliceális iskolában vagy valamely állami, vagy törvényesen akkreditált magán felsőoktatási intézményben.
Az álláskínáló cégek képviselőinek és a munkakeresőknek részvétele ingyenes. A Szilágy Megyei Munkaügyi Ügynökség a szabad munkahelyek azonosítását célzó tevékenységében eddig a megye 13 gazdasági tevékenységet végző cégét hívta meg az állásbörzére, közülük eddig 3 cég jelezte részvételi szándékát, és összesen 19 munkahelyet kínált az építő- illetve a szolgáltatóiparban.
Mindezek előzetes adatok, várhatóan az állásbörze idejére a munkahelyeket kínáló vállalkozások száma növekedik. A munkahelyeket kínáló cégek az állásbörzén való részvételi szándékukat jelezzék a Szilágy Megyei Munkaügyi Ügynökségnek Zilahon, T. Vladimirescu u. P40-es tömbház földszintjén, vagy a 0260/612-463-as telefonon, a 0360/819-658-as faxszámon, illetve a salaj@ajofm.anofm.ro e-mail címen.
Romeo-Constantin Sârca
ügyvezető igazgató
2010. szeptember 17. | Információ