Diósad
Ősrégi település, az Ady család is innen eredeztette magát.
1623-ban mezővárosi (Oppidum) rangot kapott, azóta fokozatosan csökkent jelentősége, lakossága többször cserélődött. 1668-ban a tatárok pusztították el a lakosság nagy részét, majd 1849-ben kolerajárvány tizedelte meg a lakosságot. Ennek ellenére újra felvirágzott a település. 1896-ban 1453 lakost írtak össze, 1911-ben pedig már 1775 lakost számláltak. 1943-ban 2.000 felé becsülték a lakosság lélekszámát.
A jelenlegi nyilvántartások szerint a faluban 550 házszám van, a lakosságot mintegy 1000-re becsülik, szavazati joggal rendelkező választópolgáraik száma mintegy 750.
A református egyházközség nyilvántartásában 954 tag szerepel, ezen kívül 15-20 tagra becsülik baptista illetve Jehova tanúi felekezet létszámát.
Dobrai Ferenc, Haraklány község polgármestere szintén diósadi, részletezte a falu infrastrukturális helyzetét és kilátásait.
Aláírták a finanszírozási szerződést az EU-s infrastrukturális fejlesztésre. Most következik a közbeszerzési pályázatok kiírása, a pályázatok elbírálása, és a jövő év elejétől kezdődhetnek a munkálatok. Ez azt jelenti, hogy az eddig leaszfaltozott utakon kívül Diósadon újabb 5 km utcát teljesen leaszfaltoznak. Községi szinten ugyanennyi utcát aszfaltoznak Panitban, Haraklányban és Bádonban, Magyargoroszlón 3 km-nyi utcát aszfaltoznak. Községi szinten összesen 28 kilométernyi falusi utca leaszfaltozása következik. A diósadiak elfelejthetik a sarat.
Készül a Diósad sportpályája, már kinézték a dombon az erre megfelelő helyet, most keresik az elegyengetéséhez szükséges lehetőséget.
2010. augusztus 27. | Vidékeink