Kölcsey-emlék Sződemeteren
Huszonegyedik alkalommal szerveztek Kölcsey megemlékezést a hétvégén Sződemeteren, a Himnusz szerzőjének tiszteletére állított szobornál. (Kölcsey Ferenc 220 évvel ezelőtt, 1790. augusztus 8-án született Sződemeteren – szerk. megj.)
Az Érmelléken átsöpört vihar ellenére péntek este több százan gyűltek össze a helyi kis református templom kertjében, ahol Muzsnay Árpád, a szatmári Kölcsey Kör elnöke – az utolsó kételkedőket is meggyőzendő – bemutatta a költő eredeti sződemeteri anyakönyvi bejegyzésének másolatát.
A résztvevők közül többen is felidézték, hogy húsz éve, az első megemlékezésen még attól kellett tartaniuk, hogy vajon nem jelennek-e meg a Vatra Românească verőlegényei, és nem kergetik-e szét az ünneplőket.
Mint elhangzott, ma már nemcsak a román polgármester jelenléte természetes, de az is, hogy András Gyula után Marcel Mirea szatmári színművész román nyelven szavalja el a magyar nemzeti imát. Szatmárcseke, Szatmárnémeti, Nagykároly és más Kölcseyhez kapcsolódó települések küldöttei mellett jelen volt a felvidéki Csemadok országos elnöke, Hrubik Béla, Jeszenszky Géza történész és politikus, az Antall kormány volt külügyminisztere.
Jelenléte és beszéde azért is külön eseménynek számított, mert a diplomácia eszközeivel 1994-ben, akkori állam-titkárával, Katona Tamással ő „segítette át a határon” a Kő Pál által készített egész alakos Kölcsey-szobrot. Erdei D. István parlamenti képviselő az RMDSZ nevében külön elismerésben részesítette Muzsnay Árpádot, aki húsz éven át szervezte az emlékünnepségeket, és most átadta a stafétát (és a szervezés feladatát) a tasnádi RMDSZ-nek.
2010. augusztus 13. | Kultúra