Kerékpártúra

Augusztus 14-21. között nagyszabású, Magyarországot Erdéllyel összekötő kerékpáros túrát szervez a Vuelta Sportegyesület - a Dévai Szent Ferenc Alapítvány és a Hármashalom Alapítvány együttműködésével.

A túra célja a közös kerékpározás mellett az, hogy közelebb hozza egymáshoz a határ két oldalán élő nemzeteket, a sport eszközével közvetlen párbeszédet, együttműködést teremtsen a határon innen és túl élők között.

A biciklitúra résztvevői augusztus 14-én a budapesti Kossuth térről egy látványos műsort követően indulnak el 750 km-es útjukra.

Két nap alatt Eger és Debrecen érintésével keresztülhaladnak Magyarországon, majd hatnapi tekeréssel (átlagosan napi 100 km-t megtéve) Székelyhíd, Zilah, Kolozsvár, Maros-vásárhely, Székelyudvarhely útvonalon érkeznek meg Csíkszeredára.

A célban ünnepélyesen átadásra kerül a Dévai Szent Ferenc Alapítvány magyar közadakozásból felújított gyermekotthon épülete. A KorszakVáltó Határon-Túra 2010 során bemutatkoznak az útvonal által érintett városok és települések is.

A túra tervezett útvonala mentén, a szervezők a napi részállomásokon kulturális és sportrendezvényekkel fűszerezik a programsorozatot. Részletes információk megtalálhatók a www.korszakvalto.hu honlapon.

2010. augusztus 13. | Közéletünk