Húsz év után
Szinte hihetetlen, megtalálták egymást az osztálytársak. Volt aki felismert mindenkit, de akadt olyan is, aki elfelejtette az arcvonásokat (volt akit 40 éve nem láttak).
Az 1970 – ben végzett sarmasági líceum XII. B osztálya 1990 óta nem szervezett osztálytalálkozót.
A társadalmi változás az egyénben is urrá lett, a mások iránti nemtörödömség, a magánérdek felerősödése, a közömbösség s a múlt iránti érdektelenség.
Ha találkoztam valamelyik tanitvánnyal s szóba jött az osztály, ilyen választ kaptam: az oszti úgy is nyugdíjas, megszervezhetné a találkozót. Kiábrándító volt némelyik magatartása. Egyenesen ellenséges az üggyel kapcsolatban.
Szerencsére voltak, akikben felülkerekedett a jóérzés és szervezkedni kezdtek. Összefogtak néhányan, felkutatták az osztálytársakat s megszervezték a 40 éves találkozót. (Az az érdekes, hogy nem a Sarmaságon tartózkodók álltak csatasorba).
Az eredmény meglepö volt, a 29 – ből 20 – an vettek részt. Kik hiányoztak?! A sarmaságiak.
Minden igényt kielégítő szervezéssel találkoztam. Lelkem mélyéig meghatottak az “ifjú diákok” baráti (szinte testvéri) viszonyulása egymáshoz.
Mindenki együttérzett a csügged-tekkel, s mindenki örült a társak sikerének.
Nyoma sem volt a kesergésnek, a panasznak, gondjaikat otthon hagyták. Mindenki a gyermekei sikeréről áradozott, s arra volt büszke, hogy többet valósítottak meg mint szüleik. Jó volt hallani, hogy létezik kapcsolat, (baráti) összetartás az osztálytársak között, minden vidéken élők segítik egymást (Várad, Szatmár, Zilah) s még a falvakban lakók is összetartanak.
Vannak, akik mellőzik az osztálytársakat, fölényesen visszautasították a meghívást alaptalan indokkal. Voltak elfogadható hiányzók is.
Az összetartozást, a mások iránti felelősségérzet létezését igazolta az, hogy többen vállalták egyesek anyagi támogatását, csakhogy együtt lehessenek a találkozón. Szép gesztus volt, nemes emberi jellemvonás.
Hosszú órákon át nosztalgiáztunk, vélemény és élettapasztalat csere folyt az osztályfőnöki órán és az étteremben is.
Vidám percek (órák) követték az eszmecserét a hegyleve és a zene hatására.
Megérte 40 év után újra kezet rázni, s baráti öleléssel jók vánságok közepette visszatérni a családi fészekbe.
Büszke vagyok tanítványaimra!
Brávó XII. B, gratulálok a négy évtizedes emberi helytállásotokért!
Hunyadi Imre nyug. tanár, Szilágysomlyó
2010. augusztus 13. | Vidékeink