Javítják a bürgezdi utat
A folyamatos esőzések következtében a faluba vezető út egy része veszélyessé vált. Az egyik kanyarnál száz méter szakaszon a víz elkezdte kimosni a földet az aszfalt alól, ezért annak azonnali megjavítása halaszthatatlanná vált.
Katona Farnas Sándor alpolgármester elmondta, hogy a múlt csütörtökön, a nagyfalui tanácsülésen megszavazták a költségvetés-kiigazítást, amely szerint 50.000 ezer lejt átutalnak a bürgezdi út javítási munkálataira, hogy oda támfalat tudjanak építeni. A szerződést már megkötötték egy céggel, tehát a kivitelező már a jövő héten elkezdheti a munkálatokat, amely előreláthatóan két hétig fog tartani.
A nagyfalui polgármesteri hivatalnál a jelenlegi 23 közalkalmazott sorsa többnyire kedvező, mert a hivatal az új rendelet szerint 24 személyt foglalkoztathat. A helyzet viszont mégsem kielégítő, mert jelenleg 9 közalkalmazott van, a törvény szerint pedig 12 engedélyezett hely. Tehát a hivatal még 3 személyt alkalmazhatna. A 12 szerződéses alkalmazott közül csak 10 maradhat, s ennek a felosztása nem a legkedvezőbb, mert ide tartoznak a községgazdálkodásnál dolgozók, (jelen esetben 8 személyt alkalmaznak, de csak 3 maradhat), az őrök (itt csak 2 alkalmazott van, de 4 személyt engedélyez a rendelet), egy könyvtáros, egy takarítónő és egy kultúrotthon-felelős, ami szintén nincs betöltve.
A törvény szerint csak a községgazdálkodásnál dolgozó öt személy sorsa bizonytalan. Ha őket nem sikerül más tisztségbe áthelyezni, akkor az alpolgármester abban reménykedik, hogy ezek a hamarosan működésbe lépő hulladéktárolóhoz (ahova 15 személyt alkalmaznának) szerződhetnének.
Katona Farnas Sándor elmondta, hogy az idén önerőből folytatni akarják és be szeretnék fejezni a polgármesteri hivatal és a ravatalozó munkálatait, ami pedig a jövőt illeti, tervbe vették egy új óvoda építését az Arany János Park mellett. Az emeletes épületben 8 terem lenne 160 gyerek befogadására.
K.M.
2010. július 30. | Művelődés