HARANGSZÓ - A református újság

A Harangszó júliusi második számából

A keresztyén életszemlélet ifjú hirdetői címmel a Partiumi Keresztény Egyetem évzáró istentiszteletéről közöl címoldalas tudósítást a lap. A vezércikket ezúttal Hover Zsolt jegyzi: Félelem a sötétségtől címmel.

A Királyhágómelléki Egyházkerület püspöke és külügyi előadótanácsosa is jelen volt az amerikai Grand Rapids-ban, az új református világközösség alakuló közgyűlésén. A lap összeállítást közöl az egyháztörténeti jelentőségű eseményről.

A Harangszó ifjúsági rovata ezúttal a Lorántffy-emlékév alkalmából meghirdetett alkotói pályázat eredményhirdetését közli.

Ismét jelentkezik a lap Kitekintő oldala, melyben Pándy-Szekeres Anna a szentpétervári református gyülekezet létrejöttét és szolgálatát ecseteli.  

A Presbiter-rovat közli az augusztus végi egyházkerületi presbiteri konferencia részletes programját, valamint tudósítást a biharszentjánosi presbiteri csendesnapról.

A Romániai Református Egyház bioetikai témákról szóló tanítását tartalmazó sorozat ezúttal a klónozással foglalkozik.

A lapszám kétoldalas Vendégoldal-melléklete a felvidéki református egyház lapjában megjelent írásokból közöl néhányat.

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület gyülekezeti lapja meg-rendelhető és megvásárolható a lelkészi hivatalokban. A lap a világhálón a harangszo.blogspot.com címen olvasható.

2010. július 16. | Vidékeink