Az RMDSZ nem fogad el további megszorító intézkedéseket

— Az RMDSZ álláspontja szerint a kormány már meghozta a költségvetési egyensúly megtartásához szükséges megszorító intézkedéseket, követ-kezésképpen a Szövetség nem fogad el további olyan megszorító intézkedéseket, amelyek a nyugdíjak csökkenéséhez vagy az adók további növeléséhez vezetnének – jelentette ki Markó Béla miniszterelnök-helyettes kedden, Bukarestben tartott sajtótájékoztatóján. Az RMDSZ elnöke ezzel egyértelműen cáfolni kívánta azokat a feltételezéseket, miszerint a kormány a közeljövőben újabb megszorításokra készülne. Markó Béla leszögezte: az RMDSZ nem támogat semmilyen újabb megszorító intézkedést ebben az évben: bár az elképzelhető, hogy 2011-ben újra-gondolják az erre vonatkozó gaz-daságpolitika egyes elemeit, ebben az évben az a kormány feladata, hogy a lehető leghatékonyabban érvényesítse a már meghozott intézkedéseket, és erőteljes gazdaság-ösztönző intézkedéseket hozzon a gazdasági élet fellendítése érdekében. - Az RMDSZ álláspontja az, hogy a megszorító intézkedéseknek csak akkor lesz hatásuk, ha ezidő alatt komoly gazdaságösztönző reformintézkedéseket foganatosít a kormány, és ha sikerül átszervezni a helyi és központi köz-igazgatást – szögezte le a szövetségi elnök, aki hozzátette: bár a nyugdíjak csökken-tésére vonatkozó kormánydöntés alkotmány-ellenesnek nyilvánítását követően a koalícióban felmerült a nyug-díjak megadóztatásának lehetősége, az RMDSZ elutasította ezt. Mint mondta, a megszorítások kérdését ezennel le kell zárni: a nyugdíjak megadóztatása egyébként is elfogadhatatlan az RMDSZ számára, különösképpen, hogy a nyugdíjak jelenleg is adókötelesek. Szó lehet esetleg a progresszív adózás bevezetéséről, amely a nagynyugdíjakra nagyobb adóterhet róna, de erről is legfeljebb 2011-ben lehet szó. A kisnyugdíjak megadóztatása ettől függetlenül elfogadhatatlan – szögezte le.

Markó Béla még elmondta: bár nem tárgyaltak erről a koalícióban, sem pedig az RMDSZ-ben, ő személy szerint komolyan megfontolandónak tartja a progresszív adózás 2011-től történő bevezetését: egyetért emellett a nagy vagyonok, a több ingatlannal és luxusautókkal rendelkezők megadóz-tatásával is, hiszen, fogalmazása szerint, válsághelyzetben szolidaritásra és kiemelten azok szolidaritására van szükség, akik az idők során nagy jövedelemre tettek és tesznek szert. Bejelentette: az RMDSZ gazdaságösztönző javaslatait is magába foglaló kormányzati intézkedés-csomag értelmében, várhatóan az ősz folyamán megszüntetik az átalányadót, és beindul a kis és közepes válalkozások kedvezményes hitelezése is.  Emellett folytatódik az államigazgatás átszervezése és a decentralizáció: ennek megfelelően a kabinet csökkenti az államtitkárok és az alprefektusok számát.Markó Béla felhá-borítónak nevezte a Székelyföld meg-nevezés, valamint a Kovászna megyei Illyefalva címerének a Hivatalos Közlönyben történő megjelenése kapcsán kialakult indulatokat. Mint mondta, ostobaságukat és rossz-hiszeműségüket bizonyítják azok, akik megkérdőjelezik a Székelyföld megnevezés, illetve egy címer létjogosultságát, hiszen eddig több kormányhatározat is született, amely olyan történelmi régiókra tesz említést mint például Hátszeg. – Határozottan vissza-utasítom azt, hogy míg egyeseknek joguk van használni ezeket a regionális megnevezéseket, másoknak, ez esetben a székelyeknek vagy a magyaroknak ne lehessen erre joguk – mondta az RMDSZ elnöke.

(Tájékoztató)

2010. július 16. | Közéletünk