www.szilagyrmdsz.ro
Új információs honlap született a világhálón: az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének honlapja.
A már működő kezdeményezést Szilágyi Róbert ügyvezető elnök ismertette a Szilágyság olvasói számára.
– Ez már nagyon régi tervünk, amely csak most kezd kibontakozni. A XXI. században nélkülözhetetlen elem. Aki nincs a világhálón, mindenki számára elérhető minél teljesebb információval, az nem létezik. A szervezeten belül ezért született MKT-határozat erről, hogy önmagunkat intézményes szinten is ennek létrehozására kötelezzük, ami alól nincs kibúvó.
A most megvalósuló elképzeléseink szerint elsősorban a Szövetség tisztségviselői tagjai, és szimpatizánsai számára szántuk ezt a világhálós honlapot, ahol a szervezettel és szervezetépítéssel kapcsolatos információk megtalálhatók. Ez nagyon fontos a szervezetépítés szempontjából, mert eddig a kommunikáció nagyrészt telefonon történt, ez nagyon idő- és pénzigényes módja a kapcsolattartásnak. Aki teheti, ha minden nap legalább egyszer felkeresi honlapunkat, akkor minden aktuális közleményről, eseményről értesül.
Ugyanakkor a szilágysági magyar közösségek minden tagja számára is minden közérdekű információt hozzáférhetővé szeretnénk tenni. Igaz, ehhez minden érintett közösség segítségére szükség van, de addig is legalább a hozzánk beérkezett értesüléseket osztjuk meg közösségeinkkel. Ide tartozik a folyamatos pályázati figyelő. A Szilágyság hetilappal együttműködve több esemény, közösségi infrmáció, felhívások, rendezvények is szerepelnek majd a honlapon. Ezeken kívül az eseménynaptárt is kiépítjük. Tehát mindenki számára hasznos és használható közösségi honlapot szeretnénk működtetni.
Mindehhez az kell, hogy az érdekeltek folyamatosan látogassák honlapunkat. Nemcsak a tagság, hanem bárki minden információt megtalál a helyi és megyei önkormányzatokról, parlamenti küldötteinkről illetve elérhetőségeikről. Nemsokára megtalálható lesz a magyar intézményvezetők adatbázisa is, hiszen szerintünk ez is számunkra fonos információt jelent, mert kell tudjuk, hol, kihez fordulhatunk.
A főoldalon a legfrissebb híreket, közleményeket találja meg az érdeklődő.
A főodal felső részében láthatjuk a jól struktúrált kategóriákat, a fülekre kattintva legördül a menüsor, innen választhatunk.
A Magunkról részben bemutatkozik a szervezet, felépítése és elérhetőségei is megjelennek.
A Jelenlét dobozban megtalálhatják a helyi szervezetek, önkormányzatok illetve a parlamenti képviselőink adatbázisát.
A Dokumentumok részben a megyei szervezet alapszabályzata és határozatai találhatók.
Az Eseménynaptár következik, ez még kipéítésre vár, ehhez igényeljük a helyi szervezetek jelentéseit, terveit, amelyeket beillesszünk az eseménynaptárba.
A Pályázatok rovatban az aktuális kiírásokról közlünk információkat.
A Galériában évek szerint fényképekkel illusztráljuk a közösségeink, a szervezet tevékenységét. Egyelőre ezt az évet vettük alapul, de folyamatosan töltjük fel az előző évek archívumaiból válogatott képekkel. Legutóbb feltöltöttük a 2009. és a 2008-as év fontosabb eseményeiről készült képeket. A továbbiakban következnek a meglévő korábbi évek illusztrációi.
A Honlapok részben a megyei közintézmények illetve a polgármesteri hivatalok honlapjairól nyújtunk tájékoztatást. Ebben a rovatban igyekszünk minden közösségi honlapot népszerűsíteni, ebben kérjük minden érintett közösség támogatását és segítségét. Ugyanezzel a kéréssel fordulunk az alapítványokhoz és egyesületekhez: közöljék adataikat, elérhetőségeiket, rendezvényeiket, esetleges honlapjaikat, hogy minél teljesebb adatbázist udjunk összeállítani a civilszervezetekről, rendezvényeik tervezéséről, eseménynaptáraikról. Sajnos, eddig még nem sikerült egy teljes adatbázist összeállítani ezen a téren, de most talán sikerülhet a helyiek segítségével. Ez számukra is fontos, hiszen a pályázatok elbírálásakor a világhálón is ellenőrizhetővé válik ki, mit, mikor bonyolított le, mennyire életképes kezdeményezése. Mert ismétlem: aki nincs jelen a világhálón, az nem létezik.
Tehát folyamatosan frissítjük, építjük az egyes fejezeteket, és reményeink szerint a helyi közösségek segítségével hamarosan sokkal pontosabb és aktuálisabb lesz az adatbázis és napi információs oldal. Ebben a tevékenységben minden segítséget és ötletet szivesen fogadunk, mert a honlapot a közösség önazonosságait megjelenítő fórumként képzeljük el, ehhez az szükséges, hogy a közösségeink is megjelenjenek itt jellegzetességeikkel együtt.
Reméljük, hogy a szilágysági magyar közösségeink felelős tagjainak segítségével sikerül egy élő internetes fórumot kifejleszetni. Ezt szolgálja a regisztrációs rész, amely lehetőséget ad arra, hogy a közeljövőben induló fórum oldalon hozzászólásokat lehessen feltenni a honlapra. Ez a véleménnyilvánítás minden honlapon csak a regisztrált felhasználók számára megengedett.
Ugyanakkor biztosak vagyunk benne, hogy sikerül egy élő közösségi portált kialakítani, amely nem csak információszerzésre ad lehetőséget, hanem élő kapcsolatot is teremt közösségeink, a Szövetség tagjai között, és ahol mindenki megtalálhatja a számára érdekes, hasznos információkat,partnereket.
J.L.
2010. június 25. | Közérdekű